Tiszatájonline | 2017. július 9.

Zuhanások

HEGEDŰS GYÖNGYI: A PONT FELETT
„…már nem szólhatnék magához / nasztaszja filippovna. / a szövegkönyv lezárva” – ezekkel a szavakkal indítja új kötetét Hegedűs Gyöngyi. Lezárva… Szokatlan kezdés. Végességhez szokott tudatunkban ez úgy rögzül: már nincs mit tenni, bevégeztetett. Adott helyzetben mi sem tűnik természetesebbnek, mint a múlt szövetét vizsgálva keresni a kapaszkodókat. De kell-e a múltba fordulni, visszafelé keresni, szembesülni? Van értelme, haszna? És szükségszerű-e, hogy a haszonelvűség vezérelje életünket? Egyáltalán: mi a haszon? A felismerés annak minősül-e? – OLÁH ANDRÁS KRITIKÁJA

HEGEDŰS GYÖNGYI: A PONT FELETT

…már nem szólhatnék magához / nasztaszja filippovna. / a szövegkönyv lezárva” – ezekkel a szavakkal indítja új kötetét Hegedűs Gyöngyi.

Lezárva… Szokatlan kezdés. Végességhez szokott tudatunkban ez úgy rögzül: már nincs mit tenni, bevégeztetett. Adott helyzetben mi sem tűnik természetesebbnek, mint a múlt szövetét vizsgálva keresni a kapaszkodókat.

De kell-e a múltba fordulni, visszafelé keresni, szembesülni? Van értelme, haszna? És szükségszerű-e, hogy a haszonelvűség vezérelje életünket? Egyáltalán: mi a haszon? A felismerés annak minősül-e?

Amint az évgyűrűk szaporodnak a fa törzsében, úgy mi magunk is tele vagyunk ismétlődésekkel, párhuzamokkal. Csak alig figyelünk rájuk. A mindennapok, a velünk élő szabályok és szabálytalanságok, a hullámzó érzelmek, s maga a lét és a létezésbe beépülő örökös kutakodás, útkeresés, a múltban való vájkálás megannyi ismétlődést hordoznak.

Bennem a könyv olvastán az első párhuzam sejtelme egy réges-régi emlék felvillanásából fakad. Még diák voltam, amikor egy nyíregyházi könyvesboltban rábukkantam Hervay Gizella Zuhanások című oratóriumára, s a költő férjének és fiának emléket állító Kettészelt madárra. Akkoriban nem is tudtam mással foglalkozni, egyszerűen nem lehetett letenni a verseket. Fogvatartottak a szavak.

Hasonló érzést váltott ki belőlem Hegedűs Gyöngyi könyve is. S valami mély hangulati és lelki kapcsolatot véltem felfedezni a két alkotó világsejtése között.

A kötetben többször visszatérő zuhanás-élmény és a folyton felbukkanó halál-motívum is ezt az érzést erősítette: „…az idei ősz olyan volt, / mint egy félszeg gyilkosság. / semmi sem teljesedett be vele, / hogy mint a halállal, / más legyen a szavak akusztikája: / telt, szándéktalan.” (téli avar), „ilyenkor minden arc halál közeli élmény” (a sötétség próbafúrásai), „egyszer egy másik csendre ébredek, / ami nem a maga hallgatása lesz” (fehér jelentésárnyalat). A halál, a csend, a fehérség – mind a semmi partjának közelségét idézik.

S a könyv címe is… A pont felett. A pont jelezhet lezárást, véget, befejezettséget. Ugyanakkor azonban lehet az origó is. A kezdet. Vagy a centrum. Vagy egy viszonyítási lehetőség… Azt hiszem, Hegedűs Gyöngyinél egyszerre mindegyik. A pont felett pedig bármi lehet. Akár egy kérdőjel is…

A kötetbe gyűjtött írások üzenetek. Címzettjük Nasztaszja Filippovna, Dosztojevszkij regényalakja. Kivéve az utolsó szövegeket. Ezek Nasztaszja Filippovna regénybeli halála után keletkeznek, és – a megszólítás szerint – Aglaja Ivanovnához szólnak. De mégis mintha mindvégig önmagával folytatna párbeszédet a szerző életről és halálról. A leszűrt üzenet pedig az olvasó zsákmánya.

A kiköszönő utalásokból pedig kiderül, hogy a költő saját halottait is megidézi. Az édesapa (Hegedűs Lóránt), vagy az öngyilkosságba menekülő költőtárs (Borbély Szilárd) emléke is felvillan.

De „vissza lehet menni … / egy másik ember múltjába?” – kérdezi a versek írója (ébren is látni). Érdemes-e, hiszen „minden leleplezéssel / csak távolabb kerülnénk az igazságtól”. Ugyanakkor – mert „a kettévált utak / ugyanoda tartanak” s „a horizont alá süllyedt test / valahol hajnal” (valahol hajnal) – a kipróbált kapcsolatok tartósságát, kikezdhetetlenségét, folytonosságát hangsúlyozza.

A hiány, a veszteség, a pótolhatatlanság fogalmazódik meg a nomina sacra alábbi soraiban: „mióta meghalt a költő, / a tükrök belülről párásodnak /… / neve szent szövegben / nomina sacra. / még az sem olvasta, aki írta. / így nincs követője, / hogy hitével megrontsa. / mindig tetthelyen járunk. / az ott hagyott szemét is / az anyagtalanság tárgyi bizonyítéka. / mi már magunkkal sem / szennyezhetjük hazává e tájat.”

A halál az időntúliság állomása.

Így válik varázzsá az időhöz és rendhez szokott lélek számára az időtlenség. A jelenvalósággal küzdő ember csupán a látóterébe kerülőt látja, csak egy szűk horizontot vizsgál. Holott valójában nem is a jelenvaló, nem is a pillanat a fontos, hanem az egész. Ennek felismeréséhez nyújtanak kapaszkodót Zalán Tibor ajánló sorai: „ebben a könyvben nincs jelen, csak folytonos elmozdulások vannak múlt és múlt között”.

S mert az ember a létet, mint saját álmát éli – az igazán fontos ennek a megragadása, „hisz álmunkban mindenki / belőlünk van. / az is, akiben van még vágy. / az is, aki már vágytalan. / s hogy melyikünk élő, melyikünk halott, / majd az ébredés dönti el” (a test a váltás).

Élet és halál egymás nélkülözhetetlen kellékei. Képes Géza keserű iróniával így beszélt erről Álmok című versében: „Az élet álom, a halál felébredés. / Felébredt holtak egymásnak beszélnek / lidércnyomásos szörnyű álmaikról.”

Hegedűs Gyöngyi tépelődéseiben más árnyalatban jelenik meg a gondolat: „mikor álmodom, akkor / vagyok ébren. a valóság / másolat. a kép az eredet. fogyatékkal / él, mint isten az emberrel” (eredet, fogyatékkal). Világossá válik, hogy „az életről a halál / a legnagyobb felbontású kép” (a legnagyobb felbontású kép), ugyanakkor megfogalmazza mardosó kétségeit is: „ébredés után / minden hozzáférés / voltaképp jogosulatlan. talán, ha lehetnénk, / mint teremtés előtt / az Úr, látók, / világtalanul” (holtak, ébredés után).

Egyek vagyunk a múltunkkal: tetteinkkel, gondolatainkkal, vágyainkkal, örömünkkel, bánatunkkal és haragunkkal. Persze ez így meglehetősen közhelyesen hat. Mégsem szabadkozom a leírtak miatt, mert az evidenciaként elfogadott fenti állítás ellenére is nemegyszer felmentést nyújtó magyarázatokat keresünk a magunk számára, holott a magyarázat többnyire bennünk rejlik. Ahogy a levelek írója is bevallja: „nem számoltam a saját fájdalmammal / nasztaszja filippovna. / hogy az is részt kér a történetből. / mintha három evangéliummal hitelesített bánat volna / a mások szerelmi tébolya. / s az enyém: hiányzó jánosi olvasat” (jánosi olvasat).

A magyarázhatót ekként felmutató értelmezésre rímelnek „a nyitómondat” alábbi sorai is: „ha megírnám a gyermekkoromat, /…/ üresen hagynék minden második oldalt. / azoknak, akik ugyanarra más égtáj felől emlékeznek. / mint négyből három evangélista: a születés felől. / ők az egész látótér. / s az egészhez kell-e kiegészülés? / a fölösleges mint teljesség. /  a teljesség mint fogyaték. / van-e nagyobb szeretet annál, / mint a teljességből visszalépni az egész felé.”

Hervay Gizella említett oratóriumában is a fájdalomba kapaszkodik, amikor azt írja a születésről: „Mária … / ölében tartja a halált”, ám hozzáteszi: „Semmi halál sem bír a szerelemmel, / minden medencét betölt a vér, / táplálja magzatainkat.” A lét biztosítékát körülíró gondolat Hegedűs Gyöngyi plasztikus megfogalmazásában így hangzik: „mindenki a másikért lesz védtelen. / az idő, mint a vér, / forrás marad…” (angyalok le nem hullt hóban).

Stációink a szomjúság állomásai. A változás még mérhető, tetten érhető – de már nem befolyásolható: „milyen igeidő ez? milyen nyelvtanon túli szerkezet: / betölteni minden reményt, / maradni mégis ígéret” (grand mal). Így maradunk magunk számára időben és térben megfoghatatlanok. S így fordul bennünk visszájára az idő: „a múlthoz kell hit, nem / az eljövendőhöz. s nem azért / felejtem el úgy egyben, / mert felébredek, hanem / mert nálam előbb érkezett” (képekkel a kitettségben).

A legnagyobb szomjúság a szerelem, amelynek „rengeteg rejtőszíne van”, s mellette persze a barátság, a szeretet, a tisztelet is – szomjoltónak pedig marad a hit: „van olyan hang, / amitől a tárgyi világ alanyivá válik” (Ctrl v).

Sorsunk nem téveszthető el: „lehetünk-e más, / mint a halál beállta” (napról levált árnnyal). De kell a megtartó erő segítsége („krisztust sem / a szögek tartották a kereszten” – a sötétség próbafúrásai). Kell az élethez segítő a kapaszkodó, ahol Istent is egyetlen mondatba lehet sűríteni, mert „élni nem más, mint feltámadni / a kereszten” (kettős corpus).

Ez a mi szabadságunk. Aminek „nem volt végpontja. kezdet / volt mindvégig. / eredet. egy másik idő / testbe özönlése” (a második váz), s ahol „ítélni csak ő ítélhet, akire / nem vonatkozik semmilyen / kötelező vonzat. / marad alanyeset / bármilyen prepozícióval” (Ctrl c).

Izgalmas – a gondolatokat több szálon futtató – versgyűjteményt tett elénk Hegedűs Gyöngyi. Vallomás és üzenet. Ahol egyszerre lehetünk álmodó és álmodott.

S mert „az írás / csak arra jó, hogy vallasson” (a pont felett)a költő gondoskodik róla, hogy a válaszok megerősítést nyerjenek a kötetet díszítő kitűnő fotók révén is, amelyek segítenek a befogadónak a pillanat mögé kerülni. (Az alkotó egyébként itt is egyfajta kettősség érzetét kelti, amikor illusztrátorként Hidasi Hegedűs Gyöngyiként tűnik fel. E kettősség pedig alátámasztja és kiemeli a verseken végigvonuló párhuzamot – hiszen a szövegekben az üzenetek küldője és a címzett mindig egyszerre van jelen.)

Oláh András

1339193Hegedűs Gyöngyi: a pont felett

Új Forrás Kiadó

Tatabánya, 2017

2000 Ft