Tiszatájonline | 2017. május 9.

„Soha nem voltam senkinek az embere…”

BESZÉLGETÉS ELEK TIBORRAL
Gedeon József tavaly év végi halála után idén márciusban írtak ki pályázatot a Gyulai Várszínház vezetésére. A kilencfős szakmai bizottság hét jelen lévő tagja Varga Marianna jelenlegi megbízott igazgató és Elek Tibor pályázatát egyaránt támogatta. A város oktatási és kulturális bizottsága már Elek pályázata mellett döntött. Az április végi közgyűlés is Elek Tibor kinevezésére voksolt. A leendő igazgatóval beszélgettünk… – MÉNESI GÁBOR INTERJÚJA

BESZÉLGETÉS ELEK TIBORRAL

Gedeon József tavaly év végi halála után idén márciusban írtak ki pályázatot a Gyulai Várszínház vezetésére. A kilencfős szakmai bizottság hét jelen lévő tagja Varga Marianna jelenlegi megbízott igazgató és Elek Tibor pályázatát egyaránt támogatta. A város oktatási és kulturális bizottsága már 5:2 arányban Elek pályázata mellett döntött. Az április végi közgyűlés 10 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett Elek Tibor kinevezésére voksolt. A leendő igazgatóval beszélgettünk.

A József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus tizennyolc éve a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedik. A lapot 2009 óta a Békéscsabai Jókai Színház jelenteti meg, a szerkesztőség a teátrum épületében működik.

– Ezen az együttműködésen túl milyen módon kerültél közelebbi kapcsolatba a színházművészettel, a békéscsabai színház vagy akár a Gyulai Várszínház ügyeivel?

– A több mint harmincéves kritikusi, irodalomtörténészi pályámnak része volt időnként színikritikák, dráma- és színházi tanulmányok írása is. A Gyulai Várszínház előadásairól, évadairól például a nyolcvanas évek vége óta írtam. A színház fennállásának 40. évfordulóján rendezett konferencián A minőségi színházi és összművészeti szórakoztatás fellegvára címmel tartottam előadást, az 50. évfordulóra Dél(kelet)-alföldi sikertörténet címmel írtam esszét. A korábbi igazgató, Gedeon József kinevezése, a kilencvenes évek közepe óta számított a tanácsaimra, segítségemre, több mint tíz évig szerkesztettem a színház műsorfüzetét. Az ezredfordulón két nagyszabású irodalmi fesztivált szerveztem (Magyar líra az ezredfordulón; Magyar próza az ezredfordulón címmel), azóta kétévente irodalmi humorfesztiválokat rendezek, idén immár a nyolcadikat. A Shakespeare Fesztiválokhoz kapcsolódóan az elmúlt években Esterházy Pétertől Bereményi Gézán, Nádasdy Ádámon át Kovács András Ferencig számos jeles írónkkal volt alkalmam beszélgetni Shakespeare-hez fűződő viszonyukról és saját pályájukról. Idén Kodolányi Gyulával fogok. 2013-ban, az 50. évfordulón, a vár 1556-os ostromának emlékére kiírt meghívásos drámapályázat egyik kezdeményezője, lebonyolítója, zsűritagja voltam. De a színház Művészeti Tanácsadó Testülete már 2009-ben nekem ítélte oda a Sík Ferenc Nívódíjat.

Saját érdeklődésemen túl, a Bárka és a Bárkaonline főszerkesztőjeként, színházi kritikák, tanulmányok szerkesztőjeként, kortárs drámák közzétevőjeként, színházi fesztiválok alkalmi látogatójaként is van némi rálátásom a magyar színházi életre, a hazaira és a határon túlira is. Amikor 2004-ben a Magyar Írószövetségben konferenciát rendeztek arról, hogyan dolgozta föl a magyar irodalom a rendszerváltoztatást, én tartottam előadást a kortárs drámáról.

2008 óta munkahelyem a Békéscsabai Jókai Színház, ahol időnként részt veszek a színház szakmai tevékenységében is, a drámaíró pályázatok kiötlésében, lebonyolításában, zsűrizésében, különböző irodalmi és színházi esték megszervezésében, a színház kiadványainak szerkesztésében. Az elmúlt években két előadás szövegkönyvének is én voltam az összeállítója, dramaturgja.

– Mi késztetett ezzel együtt arra, hogy megpályázd a várszínházat?

– Miközben azon lamentáltam magamban, hogy az elmondottak miatt tulajdonképpen én is alkalmas lehetnék a várszínház ügyvezetői posztjának betöltésére, helyi értelmiségiek és budapesti irodalmárok, kritikusok is rám-rám kérdeztek, hogy nem pályázol, nem pályázol? Végül a város vezetői is megkerestek és jelezték, hogy szívesen dolgoznának velem együtt, hangsúlyozva, hogy Gyulán elég nagy társadalmi elvárás van aziránt, hogy ne Budapestről idejáró, hanem helyi ember töltse be a posztot. Mindez együtt késztetett arra, hogy végül beadjam a pályázatomat.

– Térjünk rá azokra a reakciókra, amelyek kinevezésed kapcsán a sajtóban napvilágot láttak. Például arra, hogy Vidnyánszky Attila és Fekete Péter jelöltjeként lettél befutó, s rajtad keresztül Vidnyánszky még nagyobb befolyást szerezhet Gyulán. Mit gondolsz erről?

– Efféléket csak azok képzelhetnek el, akik a helyzetet és a benne lévő szereplőket sem ismerik. Vidnyászky Attila a kilencvenes évek óta majdnem minden évben rendez Gyulán, elnöke a Shakespeare Fesztivál mellett tanácsadóként működő grémiumnak, igen jó barátságban volt Gedeon Józseffel, nem véletlenül mondott beszédet a temetésén, mintegy a színházi szakma nevében. Ráadásul ő a Nemzeti Színház igazgatója, miért éppen most akarná elfoglalni a gyulai várat, mikor már két évtizede bent érezheti magát. Miért éppen én lennék Vidnyánszky embere, s nem inkább a másik pályázó, Varga Marianna, akivel ötödik éve dolgozik együtt? Mi eddig távoli ismerősök voltunk csupán, viszont a Gyulai Várszínház egyik értékes hagyománya a mindenkori Nemzeti Színházzal s annak igazgatójával való együttműködés (lásd Sík Ferenc, de akár Alföldi Róbert időszakát), így természetes, hogy én is erre fogok törekedni. Fekete Péter úgy kerülhet a képbe, hogy korábban ő volt a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, és így szükségszerűen voltak közös munkáink. Az egyik újságíró azt is kérdezte tőlem, még pályázóként, hogy ugye élvezem a Magyar Teátriumi Társaság támogatását. Nem kértem egyik színházi társaság támogatását sem, és nem is élveztem, az MTT titkára ezt utóbb meg is erősítette az egyik portálnak, sőt, előzetesen arról is lehetett hallani, hogy Fekete Péter kimondottan más személyekben gondolkodik. Ráadásul, aki engem ismer, az tudhatja, hogy eddigi pályám során sem irodalomtörténészként, sem kritikusként, sem főszerkesztőként soha nem voltam senkinek az embere, mindig a saját utamat jártam, s erre törekszem majd színházvezetőként is.

– Ugyancsak szóvá tették, hogy nem hoztad nyilvánosságra dolgozatodat, s magad kérted, hogy a helyi testület zárt ülésen határozzon a pályázatról. Miért döntöttél így?

– Nem egészen világos számomra, hogy ez miért olyan nagy ügy. A pályázati kiírásban szerepelt, hogy nyilatkozni kell erről (tehát mindkét lehetőség legitim), s én azért döntöttem a zárt ülés mellett, mivel úgy gondoltam, hogy olyan stratégiai, akár üzleti és személyes kérdések is szóba kerülhetnek, amelyek nem feltétlenül tartoznak a nyilvánosságra. De a másik pályázó, Csurulya Csongor is ezt kérte, Varga Mariannának pedig ez is, az is megfelelt.

– Hogyan kívánod továbbvinni a hagyományokat, a mostanáig felhalmozott értékeket, s miben látod szükségesnek a változtatást, a megújulást?

– Folytatni szeretném az elmúlt két évtizedben meghatározóvá vált összművészeti fesztiválprogramot, amelynek a meghatározó elemei a következők: a saját (illetve más színházakkal közös) bemutatók, a minőségi vendégszínházi produkciók, a különböző zenei programok, fesztiválok (népzene-világzene, jazz), musicalek, gyermekszínházi előadások, irodalmi fesztiválok. Ugyanakkor fel szeretném újítani a történelmi drámák, a kortárs drámák bemutatásának hagyományát, ami az utóbbi években kicsit háttérbe szorult, talán a Shakespeare Fesztivál előtérbe kerülése miatt is. Miért ne tölthetne be a kortárs magyar drámairodalmat, színházművészetet inspiráló szerepet a 21. században is a Gyulai Várszínház, miként történetének első évtizedeiben tette? Folytatom a gyulai színházi évad kiterjesztését az ősztől tavaszig terjedő időszakra, a kamaratermi programsorozat révén. S a műfaji és esztétikai sokszínűséggel ott is arra törekszem majd, miként nyáron is, hogy különböző érdeklődésű és ízlésű embereknek kínáljunk magas minőségű szórakoztatást.

– A Gyulai Várszínház egyik meghatározó projektjét, a Shakespeare Fesztivált eddigi formájában folytatod?

– Ez bonyolult történet, mert egy szűk értelmiségi körön (amelynek a tagjának tudom magamat is) kívül nincs igazán társadalmi támogatottsága Gyulán, s akkor még finoman fogalmaztam. Ugyanakkor országosan és nemzetközi szinten is növelte a színház hírét, nevét, rangját. A magyar színházi hagyományoktól és kortársi törekvésektől esetenként radikálisan eltérő rendezői és színjátszói megoldásokkal, az újdonság erejével ható, másfajta színházi nyelvekkel való találkozás nemcsak a szakértő közönséget varázsolja el rendre, de megtermékenyítően hathat a hazai színházi világra is. Egyelőre annyit látok, hogy két-három nappal rövidíteni lehetne, és hangsúlyozottan törekedni kell arra, hogy még ha idegen nyelvű is az előadás, olyan kerüljön Gyulára, ami a szélesebb közönség számára is befogadható, élvezhető.

– Az a szemlélet, gondolkodásmód, mely főszerkesztőként és kritikusként meghatározó számodra – gondolok itt elsősorban a nyitottságra, a kánonok felett elnéző tekintetre – miképpen érvényesül színházvezetői munkádban? Különböző felfogású, ízlésű alkotókat is meghívsz?

– Igen, hogyne, sőt. Meggyőződésem, hogy az élvonalbeli kulturális, művészeti értékteremtés nincs feltétlen összefüggésben az alkotó ideológiai, aktuálpolitikai nézeteivel, a különböző esztétikai, színházi táborokhoz való tartozásával. A figyelemre méltó összmagyar, tehát nemzeti kultúra, esetünkben színházművészet a legkülönbözőbb ideológiájú, értékrendű és művészi felfogású alkotók legjava értékteremtő munkájának közös eredménye. Irodalomtörténészként, kritikusként, szerkesztőként is ez az egyik legfőbb tapasztalatom, és színházi vezetőként is ennek szellemében igyekszem majd dolgozni, mert meggyőződésem, hogy a Gyulai Várszínházban a nemzeti kultúra, a nemzeti színházművészet legjavát kell bemutatni.

– Nem érzel nyomást a fenntartó részéről arra vonatkozóan, hogy kikkel érdemes, és kikkel nem érdemes együttműködnöd?

– Nem. A fenntartó a pályázati kiírásban fogalmazta meg az általánosabb jellegű elvárásait, amelyekkel a saját elképzeléseimet szinkronba tudtam hozni. A továbbiakban szabad kezet kértem és kaptam.

– Ezen a nyáron – sok más előadás mellett – a Csongor és Tünde Balázs Zoltán rendezésében kerül bemutatásra a Gyulai Várszínház és a Maladype közös produkciójaként. A független alkotók a továbbiakban is megmutatkozhatnak?

– Természetesen. Balázs Zoltán nem először rendez Gyulán, s remélem fog is még. Az ún. független alkotók pedig sokszor izgalmasabb, érdekesebb produkciókat hoznak létre, mint a nem függetlenek, tehát örömmel látjuk őket Gyulán.

– A mostani évadot készen kaptad, hiszen még az előző vezetés állította össze. Milyen elképzelések körvonalazódnak a következő szezonra vonatkozóan?

– Nem kaptam készen, hiszen Varga Mariannát tavaly novemberben egy évre (november 17-ig) bízták meg az ügyvezetéssel. Éppen emiatt is azt kértem, hogy ha engem választanak, akkor ne május 1-től nevezzenek ki, hanem csak november 1-től. Nem akartam fél évet elvenni tőle, nem akartam az által előkészített, megszervezett évadba beülni; kívánom is, hogy sikeresen, eredményesen tudja befejezni ezt az évadot. A jövőre vonatkozóan konkrétumokkal pedig még nem tudok szolgálni, az imént vázolt célok, elképzelések figyelembe vételével igyekszem majd dolgozni.

– Mi lesz a Bárka folyóirat és a Bárkaonline sorsa a továbbiakban? Marad időd a szerkesztői munkára?

– Abban bízom, hogy jobb munkamegosztással, mint eddig, továbbra is el tudom látni a főszerkesztői teendőket, s reményeim szerint ez a Gyulai Várszínháznak is inkább előnyére fog válni, mint kárára.

Ménesi Gábor

Kép: www.gyulatelevizio.hu