Merénylet Juhász Gyula ellen

JUHÁSZ GYULA KÉT DEDIKÁCIÓJA 

Kétféle dedikáló létezik: az egyik általában sablonszöveggel, legtöbbször „szeretettel” vagy „barátsággal” ajánlja könyvét (ilyen volt pl. Kosztolányi, Márai, Radnóti), mások igyekeznek mindig alkalmi ajánlást írni könyvük adott példányba; Ady, Karinthy, Sinka és Szentkuthy jellegzetes dedikációi jól elkülönülnek az előbbi csoporttól. Közéjük tartozott Juhász Gyula is, aki nem egyszer verses dedikációval adta könyvét ismerőseinek.

Juhász ismert dedikációira jellemző, hogy – hasonlatosan Radnóti Miklós ajánlásaihoz  – a legtöbb ajánlás címzettjét lehet azonosítani, és a dedikáló és a címzett kapcsolattörténetét földolgozni. Alábbiakban két ilyen Juhász-dedikációt ismertetek; mindkettő az 1925-ben megjelent Testamentom című kötet egy-egy példányában található, és mindkettőt 1928-ban írta a költő.

*

A Studio Antikvárium 2002. november 30-i árverésén került új tulajdonoshoz az a példány, amelybe Juhász az alábbi meghökkentő sorokat írta:

Prerau Lajosnak / hálás köszönettel / a sikerült merényletért / igaz híve: / Juhász Gyula / Szeged 1928. X/30.

A dedikáció címzettjéről közelebbit nem tudni, csak annyi ismeretes, hogy Prerau a DELKA-cég szegedi cipőüzletének vezetője volt. (A helytörténeti kutatások idővel minden bizonnyal többet is kiderítenek róla.). A Somogyi-könyvtár Kilényi-gyűjteménye őrzi viszont a Juhász ellen elkövetett „sikerült merénylet” bizonyítékát.

A merénylet nem más, mint egy fotó, melyen Juhász Gyula a Közművelődési Palota (mai nevén: a Móra Ferenc Múzeum nagyépülete) előtt sétál. A 134×165 mm nagyságú fényképnek előbb egy kinagyított részletét közölték „A könyvek háza felé” képaláírással mint „Amatőr-felvétel, 1927” (Juhász Gyula 1883–1937. Szerk.: Paku Imre. Bp., 1962. 99.), majd a teljes fotó először a Tasi József szerkesztette Juhász-ikonográfiakötetben jelent meg („Fekete album szürke erdejében”. Juhász Gyula összes fényképe. Szerk.: T. J. Bp., 1998. 150.).

A sikerült merénylet

Ugyancsak itt olvasható a fénykép hátlapjára Prerau által autográf aláírt gépelt levél szövege:

„Fogadja mélyen tisztelt Iró Úr egy akaratomon kívül elkövetett stilszerü merénylet corpus delictijét őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezéseül[.] Prerau Lajos Kárász-ucca 14. Szeged, 1928. IX. 26.” Alatta pedig a fénykép-levél címzése: „Nagyságos / Juhász Gyula iró urnak, / Szeged”.

A levél egyértelmű magyarázatot ad a költő szokatlan ajánló soraira: Juhász Gyula kötetének elküldésével viszonozta a fényképet. Levelet valószínűleg nem mellékelt hozzá: akárcsak a kapott fényképen, úgy a küldött könyvben volt a válasz, dedikáció formájában.

*

A Központi Antikvárium 2001. október 26-i árverésén kelt el az a Testementom-példány, amelybe Juhász az alábbi dedikációt írta:

Dajbukát Ilonának, / a legszebb és legjobb / magyar menyecskének / hódoló kézcsókkal: / Juhász Gyula / Szeged, 1928. VIII/22.

Dajbukát Ilona (1892–1976) színésznő volt: Hevesi Sándor tanítványaként 1906-ban került a Thália Társaságba, első szerepeként Ibsen Nórájában alakította a szobalányt. A társulatban ismerkedett meg későbbi férjével, a jogászvégzettségű színész-rendező Bánóczi Dezsővel; férjhezmenetele után 1919-ig nem lépett színpadra. Később elváltak, Dajbukát második férje a szintén színész-rendező Bársony István lett, 1924-ben kötöttek házasságot. 1928 őszén Németországban léptek fel, a népies magyar darabok külföldi színrevitelével sikerük volt. A színésznő a harmincas évek közepétől háttérbe szorult, majd csak 1945 után kezdett újra játszani. Számos filmben is szerepelt. Szépsége és humora paraszttárgyú darabok hősnőinek megformálására tették alkalmassá, ezért leginkább népszínművekben, operettekben lépett fel (idősebb korában pedig komika szerepkörben játszott), így valóban ő volt az egyik „legszebb és legjobb magyar menyecske”, ahogy Juhász írta neki a dedikációban. (Érdekes véletlen, hogy 1927 októberében az Új Színházban – amelynek férje volt az igazgatója – éppen Török Rezső Testamentom című parasztkomédiájában alakította Mari szolgálót. Persze nem kizárt, hogy Juhász tudott erről.) A színésznőt ráadásul a kortársi magyar irodalom is érdekelte, ahogy azt egy cikkben megvallotta: „Életem minden hangulata és eseménye végeredményben a könyvekhez vezet. A magyar íróknak minden könyvét elolvasom, de hozzám legközelebb Móricz, Földi Mihály, Bródy Lili, Szabó Dezső és persze Zilahy Lajos állnak.” A cikkben külön kiemelte legutóbbi olvasmányát, Móricz Zsigmond Az asszony beleszól című könyvét. (Színésznők – könyv mellett. Színházi Élet, 1934. 17. sz. április 15–21. 68–73. Idézi: Bálint Gábor: Olvasók és olvasmányok a két világháború között. Magyar Könyvszemle, 2002. 4. sz. 439–451.)

Dajbukát Ilona 1925-ben, Patkó Károly festményén

A dedikáció születésének körülményeit egy napilaphírből lehet valószínűsíteni. A Délmagyarország adott hírt arról, hogy 1928 júliusában – tehát a dedikáció keltezése előtt egy hónappal – Dajbukát éppen Szegeden lépett fel. Az eseményt beharangozó cikk így szól: „Július 21., 22-én, szombaton és vasárnap Komikusok kabaréjá-n a Korzó Mozi remek kertjében, esti fél 9 órás kezdettel, Budapest kedvencei, a nálunk is igen nagy kedveltségnek örvendő Boross Géza, Bársony István, Daybukát [!] Ilona szerepelnek nagyszerű társulatukkal. Három teljes órás műsort adnak Bársonyék, mégpedig budapesti szezonjuk legsikerültebb és válogatott darabjaik, magánszámaik és kupléik legjavát. Boross Géza szenzációs kupléival, Bársony és Daybukát nagyszerű parasztkomédiákkal, Sólyom Janka, a legkiválóbb dizőzgyönyörű sanzonokkal, Mester Ilona kedves cselédnótáival és Ihász Lajos, a kiváló komikus kacagtató magánszámaival teszik változatossá a világvárosi műsort. Az előadást a Korzó páratlan kellemes kertjében tartják. Jegyeket a Korzó pénztára már árusítja” (Délmagyarország, 1928. júl. 15. 9.).

Érdemes megjegyezni, hogy Dajbukát Ilona születésnapja a legtöbb lexikonban 1892. november 14. Kivételt képez a Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar színművészeti lexikon, amelynek Dajbukátra vonatkozó szócikkéhez az adatközlő feltehetően maga a színésznő volt. (Magyar színművészeti lexikon. A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. Szerk.: Schöpflin Aladár. Bp., 1929. I. kötet 312.) Itt a születési dátum: 1893. augusztus 18.

Mindenesetre egy biztos: Ilona-nap szintén augusztus 18-án van. Juhász tehát Dajbukát szegedi föllépése után névnapi ajándékként küldte meg könyvét a színésznőnek.

*

A Testamentom volt az utolsó olyan versesköte, melyet még Juhász maga állított össze; ez után már csak a válogatott Hárfa (1929) illetve a nagybeteg, visszavonult költő helyett Magyar László által szerkesztett Fiatalok, még itt vagyok! című gyűjtemény (1935) látott napvilágot.

Bizonyos, hogy Juhásznak a megjelenés után évekkel is elég példánya volt még belőle. 1927 novemberében ugyanis megállapodást kötött Pásztor Józseffel, a Délmagyarország hírlap- és nyomdavállalat Rt. „megbízottjával” (valójában az rt. ügyvezető igazgatójával és a lap felelős szerkesztőjével), mely szerződés értelmében a költő még 500 példányt kapott a Délmagyarország által kiadott Testamentomból, így a két évvel korábbi „kiadásból származó igénye az rt.-gal szemben teljesen ki van elégítve” (Juhász Gyula összes művei I. Versek I. 1898–1911. Sajtó alá rend.: Ilia Mihály és Péter László. Szeged, 1963. 341.). Többek között ez is magyarázza azt, hogy 1928-ból több dedikált példányt is ismerünk (ekkor kapott pl. József Attila is belőle).

Juhász jó formában volt ekkor. 1928. augusztus 20-án például a szegedi stand szépe választáson ő „üdvözölte a szépeket, és azt kívánta nekik, hogy sokáig legyenek szépek” (Szépségverseny a strandon. Délmagyarország, 1928. aug. 22. 4.). A dedikációk sem a visszahúzódó, búsuló Juhász képét mutatják, fölcsillan – az elsőben különösen – Juhász kevésbé közimert humora is.

Bíró-Balogh Tamás