Medbh McGuckian versei

Medbh McGuckian észak-írországi költőnő 1950-ben született Belfastban, a Queen’s Universityn szer­zett bölcsészdiplomát, ahol a nyolcvanas évek óta tanít kreatív írást. McGuckian-t a kortárs angol nyelvű női költészet egyik legmarkánsabb képviselőjeként tartják számon, versei számos kortárs ír költészeti antológiában szerepelnek, rangos nemzetközi díjak kitüntetettje. Verseit − melyek a jelölt és jelöletlen intertextuális kapcsolatok rendkívül magas aránya mellett megőrzik a vallomásosság poétikailag is ruhát és testet öltő, eluzív egyszeriségét − sajátos, érzéki nyelvformálás, erős zeneiség, a női intimitás tapasztalatainak hermetikus szóképekbe és a szintaxist gyöngéden felforgató, kvázi szabálytalan szerkezetekbe történő kivetítése jellemzi. Kötetei: The Flower Master (1982, Rooney Prize for Irish Literature), Venus and the Rain (1984), On Ballycastle Beach (1988, Cheltenham Prize), Marconi’s Cottage (1992), Captain Lavender (1995), Selected Poems (1997), Shelmalier (1998), Drawing Ballerinas (2001), The Face of the Earth (2002), The Book of the Angel (2004), The Currach Requires No Harbours (2006), My Love Has Fared Inland (2008), The High Caul Cap (2012), Blaris Moor (2015), The Unfixed Horizon: New Selected Poems (2015). Családjával Belfastban él. A mostani fordítás a Selected Poems (1997) c. kötet két olyan versén alapul, melyek bekerültek a Faragó Borbála (ld. Medbh McGuckian, 2014) és Michaela Schrage-Früh (ld. Emerging Identities: Myth, Nation and Gender in the Poetry of Eavan Boland, Nuala Ni Dhomhnaill and Medbh McGuckian, 2004) által szerkesztett The Unfixed Horizon c., legfrissebb válogatásba is.

Szálloda

(Hotel)

A még észlelhető különbségre gondolok
nyár és tél között: fiatal lány,
megmentésre szoruló hősnő fél-
álomban, még hall valamit, de őt
meglátni már nehéz, mint a teret
a madarak között, mikor visszafordulni
az ég felé csak egy újabb üres érzésért lehet.

Rá egy olyan nevet hagynék,
amelynek mind a száz jelentése
titok, és a maga útján olyan szilárdan
jár, akár az előző hét ezüstös kövei,
a mozaik, ami most szállodát épít
az ő hangjában, hogy használni lehessen,
mikor a mesét kegyetlenül, újra elbeszélik.

Hagynám, tanulja el a halk, okos
égtől és az esőtől, ha elered hirtelen,
hogy az igen, önmagában, lehet csendjel
még abból a túlontúl hívogató szájból is.

Sorok hálaadásra

(Lines for Thanksgiving)

Két szint, láthatatlan lépcsőházuk
izomgörcsben hajlik meg,
és egy öreg fal, szokatlanul magas,
könnyű halma, akár a fészkeknek való anyag.
Rekeszek légmentes zárulását érezni;
egymástól minden kecsesen távol,
mint kálvária hegyétől a jászol,
vagy mint az álmomban született nő,
aki a bennem élő idegentől fogant: megelégszik
bármilyen utcával, ha az egy szent nevét viseli.

A hold, ami most színültig teli, mint még soha,
ujjaim közül kicsúszva az ég rétegeibe
sorra beleszánt, és selymet kavar fel,
mintha anyja borzolná meg egy fiú haját.
Vég nélkül ismétli kettős utazását
és ugyanazt az üzenetet, mintha még mindig
lehetetlen lenne a beszéd
egyik várostól a másikig.

Az egész éjjel kitartó tűz
egy tartalék gázégőé, láng-
nyelvei egyenlőtlenek,
mint a sugarak egy szentségtartón.
Ha most győzelmet arattam,
akkor afelett, ami sosem
voltam, magam, a tengerparton.

Pintér Leila fordításai