Jókait elvitték az ufók?

DISZTÓPIÁK AZ IRODALOMBAN ÉS A TÁRSMŰVÉSZETEKBEN

A disztópia vajon mi? És mi köze az utolsó utáni háborúhoz? Erre kereste a választ a FISZ három napos összművészeti rendezvénye. A figyelemfelkeltő címadásnak persze semmi köze az itt következő íráshoz. Az ugyanis  a 19. századi magyar disztópiák, utópiák és fantasztikus irodalom kérdéseivel foglalkozó beszélgetésről tudósít minket.

Az utolsó utáni háború előtt nevet viselő eseménynek a Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó adott otthont Budapest 8. kerületében. Az első beszélgetés alkalmával a XIX. századi magyar disztópiák, utópiák és a fantasztikus irodalom nyomában jártak a résztvevők: Hansági Ágnes, a Károli Gáspár Református Egyetem docense; Veres Miklós, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, történész, muzeológus; Szilágyi Márton, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, a XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék tanszékvezetője és Hajdu Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Shanghai Jiao Tong Egyetem tanára. A beszélgetést Szekeres Nikoletta, kritikus, szerkesztő vezette.

A beszélgetés első kérdése arra irányult, hogy egyáltalán miért is érdekes a disztópia az irodalom számára. A meghívott vendégek három különböző választ adtak: Hansági Ágnes szerint az embert a jövő érdekli, és kíváncsi, hogy milyen lesz az a tér, aminek ő már nem lesz részese. Szilágyi Márton nézete az, hogy az embert a jelen érdekli, hiszen a disztópia úgy működik, mintha a jövőről szólna, de igazából a saját korának a lenyomata. Hajdu Péter meglátása pedig, hogy a disztópia a múlt és a történelmi folyamat megértésére szolgál.

A bevezető felvetés után a tanácskozás moderátora, Szekeres Nikoletta a XIX. századi disztópia társadalomképéről kérdezte a résztvevőket. Hajdu Péter ezt úgy fogalmazta meg, hogy a XIX. századi disztópiával foglalkozó művek témája a magyar nemzet sorsa, a nők helyzete és a szexualitás. Ezt a felvetést egészítette ki Szilágyi Márton, aki Jókai Mór Jövő század regénye című művét említette példaként, ahol egy Székelyföldről, szombatos felekezetből érkező férfi feladata, hogy megmentse a magyar nemzetet és az egész emberiséget. Veres Miklós hozzátette, hogy a Jókai regényben a monarchia a legjobb államforma, a dualizmus jövőképét látjuk megvalósulni. Ráadásul a Jövő század regénye nemcsak disztópia, hanem tudományos-fantasztikus mű is, hiszen egy univerzális csodaszer felfedezése menti meg az emberiséget a pusztulástól. Hansági Ágnes szerint a Jövő század regényében a nemzet sorsa mellett fontos szerepet kap a női emancipáció, az egyházak és az egyenjogúság kérdése. Ugyanebben a kérdéskörben Hajdu Péter egy másik Jókaitól származó klasszikus utópiát említett, ami az Ahol a pénz nem Isten címmel jelent meg 1904-ben, és egy olyan ideális államról szól, ahol nem ismerik a pénz fogalmát.

A tanácskozás következő kérdésköre a XIX. századi disztópiák poétikájára, nyelvezetére vonatkozott. A beszélgetők egyet értettek abban, hogy Jókai Jövő század regénye nehezen olvasható, Hajdu Péter szerint a hosszú leírások viszik előre a történetet, Hansági Ágnes úgy gondolja, hogy a mű nyelvileg kifejezetten gyenge, de az emberi létre, lélektanra vonatkozó fejtegetései miatt nagyon fontos alkotás. Szilágyi Márton is úgy vélte, hogy Jókai nélkülözhetetlen műve a Jövő század regénye, még ha nyelvileg nem is a legsikeresebb, de saját korának fontos kérdéseit boncolgatja. Jókai Mór mellett más alkotók neve is felmerült a beszélgetés során. A résztvevők megemlítették Tóvölgyi Titusz Az új világ című regényét, amiben a szerző egy szocialista állam utópiáját írja meg. Szóba került még Privigyei Pál, aki a Jövő század mintájára írja meg saját regényét, de közel sem olyan imponzánsan, mint Jókai.

Ezek után a beszélgetés a disztópia, utópia fogalmakra terelődött. Hansági Ágnes nagyon szkeptikus volt a műfaji besorolásokkal kapcsolatban, Szilágyi Márton megemlítette, hogy Jókai a Jövő század regényéhez írt előszavában az államregényt nevezi meg a könyv műfajául, ami egy XVIII. századi műfaj. Hajdu Péter hozzátette, hogy mind az utópia, mind pedig a disztópia megjelenik a Jövő század regényében, hiszen a regény első felének disztópiájával szemben (az orosz Nihil állam) a második részben megjelenik az Otthon utópiája.

Szekeres Nikoletta utolsó kérdése arra irányult, hogy mi okozta a beszélgetés résztvevőinek a legmaradandóbb, legemlékezetesebb olvasmányélményt a XIX. század disztópikus irodalmából. Hansági Ágnes meglepetten tapasztalta, hogy sok közös pontot talált Jósika Miklós Két élet és E.T.A. Hoffman A kőszív című műve között, és méltatta Jókai Jövő század regényében az ember és a technika viszonyának megjelenítését. Veres Miklós számára is a legizgalmasabb téma a disztópia/utópia műfajban, hogyan változik meg az emberi alaptermészet a technika hatására, Miklós szerint erre Herczeg Ferenc tudományos fantasztikus novellái a legjobb példák. Szilágyi Márton számára is a legérdekesebb ebben az irodalmi irányzatban a technikai fejlődés és az ember morális átalakulásának kapcsolata.

A diskurzus zárásaként a közönség soraiból is felhangzott az a kérdés, hogy milyen volt Jókai Jövő század regényének korabeli fogadtatása. A beszélgetőpartnerek szerint ezt a regényt az I. Világháborúban fedezték fel igazán, majd oroszellenesnek titulálták, és 1945 után betiltották, majd kritikai kiadása csak az 1980-as években jelenhetett meg.

Pákozdi Petra

Fotó: Barna Miklós