02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Lépéspróbák egy monográfia felé
2017.04.05 - tiszatáj

LENGYEL ANDRÁS:
AZ ESTHAJNALI CSILLAG

Lengyel András tanulmánykötete műfajelméleti szempontból rendhagyó vállalkozás. Nem egységes monográfia; „csak” különálló tanulmányok füzére – ám ez a különállás viszonylagos, hiszen a kötetben szereplő összes írás Cholnoky Viktorról, a századelő magyar irodalmának egyik legrejtélyesebb alakjáról szól.

A könyv olvasásakor szinte azonnal feltűnik, hogy Lengyel másfelől közelít Cholnoky munkásságához, mint a korábbi értelmezők. Egyfelől a „sajtómunkás” (az újságíró és a szerkesztő), másfelől a gondolkodó Cholnoky Viktor érdekli. Az író – jórészt elfeledett – vezércikkeinek, jegyzeteinek, glosszáinak, valamint tárcáinak és publicisztikus hangvételű miniesszéinek szentel kitüntetett figyelmet, és e tekintetben úttörő kutatásokat végez. A magyar irodalmi kánonban hosszabb ideje előkelő helyet betöltő – ennek ellenére szélesebb olvasói körben mégsem eléggé ismert – novellista Cholnoky­val ugyanakkor feltűnően keveset foglalkozik. Jelzésértékű, hogy a kötetben szereplő tizenkét tanulmány közül mindössze három tárgyalja az író novelláit. Vagyis – kissé érdesen fogalmazva – úgy tűnik, Cholnoky Viktor novellisz­ti­ká­járól, prózapoétikájáról a szerzőnek nincs túl sok mondanivalója; általában megelégszik a művészi igényű prózai alkotások (eszme)történeti kontextusának felvázolásával. Ez a könyv feltűnő sajátossága, amit természetesen nem szabad hibaként elkönyvelni, de említés nélkül hagyni sem volna szerencsés.

A szerző mellett a szerkesztő, Sebestyén Ilona munkáját is pozitívan minősíti, hogy a kötet kompozíciója gondosan kimunkált, a legkevésbé sem széteső. Elég csak arra gondolni, hogy a Cholnoky-kutatás legfontosabb dilemmáit felvillantó bevezető után egy olyan nagyívű – filológiai, pszichológiai, társadalom-, sajtó- és mentalitástörténeti szempontokat magas szinten ötvöző – életrajzi tanulmány következik, amely nemcsak a fiatal Cholnoky Viktor (gyakran lehangoló) sorsfordulatait részletezi, hanem az író gondolkodásmódját meghatározó szociokulturális háttérről is plasztikus képet ad. Ez a hosszabb terjedelmű dolgozat megfelelő alapot nyújt a további – már az érett Cholnokyt tárgyaló – írásokban megjelenő problémák értelmezéséhez. Így válik érthetővé, hogyan alakulhatott testvéri kötelékű barátsággá az a kollegiális kapcsolat, amely Cholnoky Viktort a nála jóval fiatalabb Kosztolányihoz fűzte (mindketten a vidéki úri középosztály „elbitangolt”, „dekadens” gyermekei voltak); ahogyan az is: miért viszonyult olyan ambivalensen a modernizációhoz Cholnoky – nemcsak kis példányszámú, szűk réteget megszólító, erősen konzervatív szemléletű veszprémi lapok ifjú szerkesztőjeként, hanem évekkel később, fővárosi vezető publicistaként, A Hét című folyóirat „mindeneseként” is (régi és nehezen megcáfolható igazság: senki sem képes átlépni a saját árnyékát).

A szerző és a szerkesztő sikeres együttműködését jelzi az is, hogy a kötet végére került az első magyar újságírósztrájkról beszámoló Az „elgondolhatatlan kiméra” című tanulmány, amely egyfelől igen alaposan bemutatja a Cholnokyt budapesti korszakában körülvevő, a veszprémitől jelentősen eltérő kulturális közeget, másfelől egy fejlődési ív kirajzolásában is kulcsfontosságú szerepet játszik – amennyiben a szöveg záró része félreérthetetlenül utal arra, hogy hősünk, az 1890-es években még „félbemaradt”, kallódó egzisztenciaként ismert fiatalember az 1910-es évek elejére már mértékadó, közvélemény-formáló értelmiségivé vált. (Az más kérdés, hogy e pozitív fordulat eredményei – az önpusztító életmódot folytató író súlyos betegsége, majd korai halála miatt – nem lehettek tartósak.)

Mindemellett Az esthajnali csillag egységességének képzetét erősítheti az olvasóban annak belátása is, hogy a kötetben szereplő valamennyi dolgozat jellegzetes darabja Lengyel András életművének. Amin nem kell csodálkozni: Lengyel azon kevés számú kortárs irodalmárok egyike, akinek a szövegeit néhány mondat után fel lehet ismerni saját, másokétól markánsan eltérő látásmódja és stílusa alapján. Bármilyen triviálisan hangzik is: ő nem képes „nem-lengyelesen” írni.

A szerző „értekezői beszédpozíciója” világos, félre nem érthető. Lengyel írásaiban nem mímeli a személytelenséget, az (ál)objektivitást, nem bújik különböző, divatos intellektuális maszkok mögé sem, hanem vállalja a maga (gondolkodói) személyiségét. Szubjektivitása nyilvánvaló – és nem csak az éber, esetleg gyanakvásra is hajló olvasó számára. Lengyel ugyanis nem akarja elrejteni olvasói elől, hogy tanulmányai legalább annyira konstrukciók, mint rekonstrukciók. Folyamatosan „leleplezi” kutató, teória-alkotó önmagát; rendszeresen számot ad korlátozott tudásáról, saját módszertanát illető kételyeiről. Olyannyira, hogy önreflexív megnyilvánulásai – okkal, ok nélkül – időnként körülményeskedő, modoros magyarázkodásnak hatnak. (Ahogyan a Cholnoky-szövegektől mindenáron távolságot tartani akaró, túlzott kommentátori ügybuzgalom is tehertétele olykor a kötetnek.)

Kár, hogy a szubjektivitás felvállalásával szorosan összefüggő perspektivizmust nem tudja következetesen érvényesíteni akkor, amikor már nem az irodalomtörténeti kutatás módszertani ellentmondásaival viaskodik, hanem a magyar politikai eszmetörténet ingoványos területén bolyongva egy számára kevéssé rokonszenves ideológia bemutatására vállalkozik. Nem is az a legfőbb probléma, hogy a fiatal, még Veszprémben élő Cholnokyra elementáris hatást gyakorló XIX. századvégi keresztényszocialista eszméről nem képes árnyalt képet adni (bár nem ártott volna, ha megemlíti: a keresztényszocializmusnak több alakváltozata is létezett, amelyek közül az író nem feltétlenül a legkifinomultabbat képviselte; vagy ha legalább részlegesen elismeri: ez az eszmekör nemcsak „hátra”-, hanem „előrefelé” is anakronisztikus volt az adott korban, azaz: korszerűtlenségének voltak, lehettek előremutató elemei is). Ennél súlyosabb gond, hogy egy helyen a következőképpen értékeli a publicista Cholnoky által vulgarizált keresztényszocialista nézetrendszert: „egészében egy olyan, archaikus vonásokat mutató attitűd megléte sejlik itt föl, amely akkor már, mint elvont konstrukció egyáltalán nem volt képes a történő valóság adekvát értelmezésére”. Az idézett szöveghely alapján úgy tűnhet, Lengyel András hisz abban, hogy létezik objektív „valóság”, és abban is, hogy a megismerő ember jó esetben képes adekvát módon, mindenféle szubjektív, torzító egyoldalúságtól mentesen megragadni e tiszteletreméltó létszféra társadalmi, politikai aspektusát. – Sajnálatos, hogy ez a kissé ómódi, akár még naivnak is nevezhető aufklärista vagy szcientista előfeltevés reflektálatlanul marad a szövegben; itt mintha cserben hagyná Lengyel Andrást az az intellektuális óvatosság, amely alapvetően jellemzi beállítódását.

Örvendetes viszont, hogy a szerző – kisebb-nagyobb fenntartásokkal – méltányolja az érett Cholnoky egyszerre modern és antimodern kultúrkritikáját, amely az író számos művében jelen van, de a legátütőbb erővel talán Új világ című 1911-es anti-utópiájában nyilvánul meg. A globális méreteket öltő, szélsőségesen uniformizáló „egészségdiktatúra” látomása még az úgynevezett „progresszió” hívének mutatkozó Lengyel András számára is meggyőző példa arra, hogy a túlhajtott modernizáció milyen nagyságrendű veszélyeket rejthet magában.

A szemléleti elemek jelzésszerű bemutatása után említést kell tenni Lengyel András értekező prózájának nyelvi minőségéről is. A szerző ezen a téren is kiemelkedő teljesítményt nyújt: stílusa mentes a frázisoktól, a retorikai szólamoktól, mégis élvezetes; fogalomhasználata pontos, mondatszerkezetei áttekinthetőek, nagyobb szövegegységei is jól felépítettek, koherensek. Ugyanakkor számos írásában arra is hajlamot mutat, hogy a választékosság, az egzaktság és a legmodernebb kihívásoknak való megfelelés jegyében egyedi módon gazdagítsa a magyar irodalomtudomány nyelvét. Ennek érdekében nem riad vissza olyan kifejezések használatától sem, amelyek a természettudomány vagy éppen a marketing szótárában szerepeltek eredetileg (lásd például: „a mentális átrendeződés finomszerkezete”; „egy mar­ginalitásában is jelentős valóságmagyarázat kollíziós szerkezete”; illetve: „promóciós szöveg”). Érdekesek, invenciózusak, ha nem is feltétlenül követésre érdemesek ezek a nyelvi kísérletek.

Összegzésként elmondható: Az esthajnali csillaggal nem született meg az első – némiképp divatjamúlt kifejezéssel élve: „teljességre törekvő” – Cholnoky-monográfia. (Ám ez a szerző szándékai szerint és nem azok ellenében alakult így.) Monográfia helyett viszont létrejött egy olyan, a megszokottnál szubjektívebb szempontrendszert alkalmazó tanulmánygyűjtemény, amelynek kár lenne elvitatni az értékeit. Aki a közeljövőben a publicista Cholnokyról, illetve az író világképéről akar írni, számítson arra, hogy jó ideig nehezen fogja csak egyben-másban is felülmúlni e kötet szerzőjét. Aki pedig Cholnoky Viktor prózáját elemzi, aligha hagyhatja figyelmen kívül Az esthajnali csillag filológiai és eszmetörténeti karakterű fejtegetéseit, amelyek a voltaképpeni műelemzések keretéül szolgálnak.

Mórocz Gábor

(Megjelent a Tiszatáj 2016/12. számában)

 

cholnokyNap Kiadó

Budapest, 2015

336 oldal, 3500 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.03.05 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
Markó Béla politikai pályájának lezárása után a kétezer tízes évektől kezdve fokozatosan visszatért az irodalmi életbe. A költő képes volt a megújulásra, újabb köteteiben először kötött versformákkal és bravúros szonettekkel foglalta vissza az őt megillető helyet az irodalomban, majd a 2020-ban kiadott Egy mondat a szabadságról cíművel szakított az általa ápolt költői hagyományokkal. A haikuk és szonettek után új formákat és új tematikákat hoz, éppen a szabadversek frissessége és az érdekes tematika kölcsönzik azt a mentális lüktetést a kötetnek, amely nem csak irodalomkedvelők számára lehet érdekes, hiszen a kötet egy idősödő költő-politikus számvetése is, feleselése az elmúlással… – NAGY IGNÁC KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő