A modern fizika mint reality show

2005-ben olvastam egy könyvet Schrödinger macskája címmel. Az efféle könyveket úgy szokták aposztrofálni mint tudománynépszerűsítő vagy ismeretterjesztő kötetek. Időnként teszik mindezt ajakbiggyesztés kiséretében. Pedig óriási szolgálatot tesznek ezek a kiadványok, hiszen honnan férnénk hozzá hasonlóan összeszedett és megfelelően leegyszerűsített tudáshoz mi, akik nem vagyunk szakmabeliek? Az előző évtized közepén két-három éven keresztül sok efféle munkát olvastam, a jelentősnek ítélt tudósok (ön)életrajzával, levelezésével egyetemben. Azon túl, hogy inspiratívnak találtam őket, történetükben is lenyűgöztek.

Több mint tíz év elteltével ismét leemeltem a kötetet a polcról és újraolvastam. Azt már az előző alkalommal is megállapítottam, hogy mennyivel izgalmasabbnak tűnik a valóság – legalábbis John Gribbin tálalásában – mint a science fiction regények. Egyszerűen érdekesebbek a felmerülő problémák és az azokra megtalált válaszok. Ezt annak rendje és módja szerint most is megállapítottam – a helyzet komolyságát átérezve ismét csak nagyon meglepetten, éppúgy mint tízegynéhány éve. Nem ez volt azonban a legmeglepőbb felfedezésem a könyv kapcsán.

Hanem az, hogy olvasható családregényként.

A modern fizika történetének rengeteg szereplője van, akik nem egymástól függetlenül végezték kutatásaikat, hanem évtizedeken keresztül valamilyen kapcsolatban álltak: együtt dolgoztak, leveleztek, időnként találkoztak a konferenciákon, olvasták a másik publikációit. És meg volt a véleményük egymás elméleteiről. Többnyire régi vágású, a másik munkáját nagy tiszteletben tartó tudósok képe rajzolódik ki, azonban – csakúgy mint egy családregényben – mindig van valami első pillantásra láthatatlan a kapcsolatok mögött. Évtizedekig be nem gyógyuló sebek, melyeket többnyire a Nobel Bizottság okozott. A kezdeti apró (akár tudományos, akár politikai) nézetkülönbségek, amelyeket áthidalhatatlan szakadékokká mélyít az idő munkája. Ugyanakkor végigkövethetjük pályájukat ifjú kutató koruktól kezdve, mikor első cikkeiket publikálják (Einstein 26 évesen jelentetett meg egy éven belül három olyan cikket, amelyek közül eggyel is végleg beírta volna magát a fizika történetébe), egészen tudományos és egyben földi pályájuk végéig, amikor már egy-egy elejtett megjegyzés bizonyos sejtésekről elegendő volt ahhoz, hogy a világ vezető tudományos intézetei kutatócsoportokat hozzanak létre annak igazolására.

A másik meglepő dolog, hogy a reality televíziózás korszakában egyáltalán nem tűnnek korszerűtlennek ezek a történetek, hiszen a modern fizika paradox módon nem más, mint egy nagyon szürreálisnak tűnő reality show. Végső soron mégis csak a valóság leírásáról szól, legyen az mégoly valószínűtlen is. A reality sorozatok – legalábbis ahogyan itt és most nálunk működnek – a legnagyobb jóindulattal is a valósággal csak laza kapcsolatot ápoló entitásoknak tekinthetők – innen a hasonlóság. (A nem túl színvonalas mezőnyben találunk kifejezetten nyomorúságosakat is, mint amilyen a Pumpedék.)

Azok kedvéért, akik nem tartják ujjukat a hazai trash reality televíziózás ütőerén, vagy akik rajta tartják ugyan, de a publikálás után fél évvel akadtak erre az írásra, mikor már senki nem emlékszik erre a termékre, álljon itt a legfontosabb, amit tudni érdemes a Pumpedékról. A show annak bizonyítéka, miszerint a televíziózásban bárkinek lehet saját műsora, amennyiben eléggé hülye. A tévénéző pedig vagy röhög vagy szörnyülködik a látottakon, vérmérséklettől, cinizmustól függően. A műsor szereplői egyébként megszegnek egy modern klasszikus által felállított alapszabályt: soha ne nyomd fullba a kretént. Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy nyelvészeti érdeklődésű nézők számára a szociolektusoknak rendkívül bő tárházát nyújtja a műsor.

De mi köze mindehhez a fizikának? A teljesen kiszámíthatatlanul működő képzettársításon felül csupán annyi, hogy meglepetésekben, konfliktusokban és izgalmakban bővelkedő huszadik századi évtizedei epizódokra osztva is elmesélhetőek. Igazi reality műsor lehetne, csak a műfajban megszokotthoz képest sokkal kevesebb üvöltözéssel. Az ugyanis nem kötelező elem. A nagy hangerővel csupán a jelentés hiányát palástolják. Egyébként még szexben és botrányban is jobban teljesítene ez a hipotetikus műsor: Schrödinger dublini tartózkodása alatt több törvénytelen gyermeket is nemzett, botrányokba keveredett diákjaival és mindemellett – alkalmi kapcsolatain felül – egyszerre két nővel élt évtizedeken keresztül. Bármilyen értékrend felől közelítsünk hozzá, ez a műsor egyszerűen mindenben jobban teljesítene.

Nem szoktam hajszolni a tanulságokat, de ha ebben a történetben akad bármi efféle, akkor azt hiszem az, hogy a legapróbb rátévedések miatt is érdemes újraolvasni.

Szabó István Zoltán (Steve)