04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Halhatatlan, vagyis meghalhatatlan
2017.04.01 - tiszatáj

ESTERHÁZY PÉTER: HASNYÁLMIRIGYNAPLÓ

Megszokhatatlan és lesújtó azzal szembesülni, hogy egy kortárs szerzőről hirtelen az irodalomtörténet részeként kell beszélni. Ennek az irodalomtörténetnek keserűen ironikus fordulata, hogy egy olyan íróról, akinek a könyvei nyomán az irodalmi mű szövegszerűségére, megcsináltságára és a refe­rencialitás felszámolására hívták fel újra és újra az irodalomtudósok az olvasók figyelmét – érzésem szerint kissé egy­oldalúan –, hirtelen kiderül, hogy teste van, hogy lelke van, és ezzel a testével és ezzel a lelkével fájdalmat tud érezni. És akkor hirtelen ez a valódi fájdalom válik az irodalmi mű aranyfedezetévé, hirtelen az embert kezdjük el keresni a szö­vegben.

Ez igazából nem csak egyszer történt meg Esterházy Péter életművében. Bizonyára megtörtént A szív segédigéiben, amelyben a szerző édesanyját siratta el, és megtörtént a Javított kiadásban, amely őszinte számvetés azzal a ténnyel, hogy egy hivatalos dosszié többet mond el az emberről, mint a nagy műgonddal kidolgozott szövegjáték. De a leglátványosabban most, A bűnös és a Hasnyálmirigynapló című kötetek megjelenésével történt meg. Mindez persze az Esterházy-recepció közhelye. A gyász azonban mégsem engedi, hogy elszakadjunk attól az illúziótól, hogy most utoljára még ismét találkozhatunk a betűk mögött az emberrel, aki már elment.

Szó sincs tehát arról, hogy két Esterházy Péter lenne: az író, meg a másik, a magánember, aki betegségéről naplót vezet. Természetesen ő naplóírás közben is vérbeli író, és minden tollvonásával a hiteles szavakért küzd. Szüntelenül arról panaszkodik, hogy nem megy neki az írás, bágyadt, erőtlen, a betegség magának követeli az időt. Ám még ebből a nem-írásból is valahogy megszületik a Szüts Miklós festővel közösen jegyzett könyv, valamint az Egyszerű történet vessző száz oldal valószínűleg már örökre csonkán maradt Blixen-változata, és elkészül jó pár alkalmi írás, miközben végső formát nyer a Mercedes Benz c. drámája és az Eötvös Péter oratóriumához írott szövegkönyve. Gályamunkaként is felfogható, de szövegekkel való babrálásnak ott van még a korrektúrázás is. Esterházy itt sem hagyja cserben kiadóit. És naplóírás közben is már a könyvre gondol. A világon minden azért van, hogy könyv legyen belőle – mondja Mallarmé. A hasnyálmirigyrák azért mégiscsak túlzás – mondaná ő, de ettől függetlenül ugyanazzal a gondossággal, ugyanazokkal a kedves manírokkal írná tovább naplóját, mint írta a Termelési regényt vagy a Harmonia caelestist.

„Mindegy a malom. Mindegy a molnár. Csak a liszt a fontos. – Ezt hallom a rádióból, lehetne a mottóm, az életmottóm” – írja 2015. október 4-én. És ennek szellemében őrli is át magán a szöveget, mintha nem tudná, hogy már csak érte, miatta, a húsvér emberért is végigolvasnánk ezt a könyvet. A míves írás itt is öröm. Egy ponton feldereng Esterházyban a lehetőség, hogy ceruzával körmölt naplójegyzeteit nem fogja összefésülni, megigazítani. Rögtön hozzáteszi, hogy ezt a fogadalmát nem fogja tudni megállni, ha ő gépeli be a végén a szöveget. Az utolsó bejegyzésből persze kiderül, hogy tényleg ő gépeli. A napló természetesen nem ment bizonyos esetlegességektől, de ez a műfajból fakad. Előfordul azonban, hogy a kötelező penzum, a múlékony tények kényszeressé váló rögzítése elől Esterházy egy novellabetét írásába menekül: haldoklótól szinte szentségtörésszámba megy a kitalált cseh síelő félig malackodó, félig lírai tónusban írt homoerotikus története, vagy az, ahogy a csinos fiatal hölgyként megszemélyesített Hasnyálkáról fantáziál.

Hiába érzi azonban ennek a hétköznapokra rendszeresített műfajnak a hátulütőit, a napló mégsem börtön Esterházy számára. A 168 Órában megjelent nekrológjában Radnóti Sándor lényegre törően állapítja meg, hogy Esterházy életműve csavaros válasz volt a kádári diktatúra ajánlatára, vagyis a magánemberi és a közéleti, a privát és a publikus radikális elválasztására: nem lehetsz ugyan szabad a politikai térben, ám a magánszférádba nincs beleszólása senkinek. A Termelési regény ennek az ajánlatnak a paródiája: a termelési értekezletnek a könyv első felében olvasható szatirikus elbeszélése mint közügy látszólag élesen elválik a családi élet és a foci témáját körbejáró második egységtől. A regény egésze mégis azt bizonyítja, hogy igenis a kettő egymásba szűrődik, és a privát élet is megmérgeződik a közügyek tisztátalansága miatt. A család természetesen bensőséges, kedves tér Esterházynál, ugyanakkor pontosan az E. betűs név miatt e konkrét család történelmi terheket hordoz, sorsa példázaterejű. Ezek a kettős kötelmek Esterházy Péter íróságának meghatározó tényezői. Ezért ír naplót, amelyben továbbéli az ország és olvasótábora előtt ezeket a publikus és privát szerepeket. Az írás neki is énfenntartó és énteremtő gyakorlat, mint Tandori Dezsőnél, csak ő politikusabb; olyan fontos önigazolás neki, mint egy XVIII. századi arisztokrata számára a memoárja, ám vérbeli ironikusként a köz ügyeit illetően nem képzel olyan sokat saját fontosságáról; a magánélet és az intim szféra őszinteségét ugyanúgy az közerkölcsök tisztaságágának rangjára emeli, mint a testének patológiájáról részletesen beszámoló Bethlen Miklós, viszont Esterházy egészen más, kevésbé puritán keresztény lelkiséggel viszonyul testéhez. „Úgy érzem, bizonyos öncenzúra emelné családunk fényét, tekintélyét” – jegyzi meg a magánszféra kódja és a publikus szerepek közötti feszültségről. A betegségből és a kórházi összezártságból fakadó felfokozott intimitásra, a nem mindig méltóságteljes testi funkciók provokatív vállalására céloz ezzel, amelyet a család szemérmes, mégis sokatmondó bemutatása ellensúlyoz. Szűkszavúan, ugyanakkor jelenlétük fontosságát nem elhallgatva ír társáról, Gittáról, a „fiúg”-ról, vagyis testvéreiről, gyerekeiről és unokáiról. Közírói tevékenységét sem tagadja meg, a közéleti aktualitások beszivárognak a naplóba, igaz, nem uralják el. A privát és a publikus közötti kapcsolat még metaforikus szinten is működik, amikor a szerző párhuzamot von a diktatúra és a betegség, a politikai humor és a testi-lelki jólét között: „Azt mondja nekem a hasnyálmirigytündér, hogy itt evvel az én derűmmel nem próbálkozzam. Hogy a komcsikat is a nevetés, a kinevetés győzte le, és hogy ez a rákkal is megy, mondom én.” Esterházy nagyon jó érzékkel vette észre, hogy betegsége közügy, és hogy az általa teremtett és megélt írói szerep miatt nem kerülheti meg, hogy írjon róla. Életművének a szintézisét talán nem ez a napló végezte el, de mindenképpen még következetesebbé, még koherensebbé tette.

A kérdéses derű, amelynek bölcsességéről, ontológiai vagy éppen katolikus gyökereiről már sokat elmondott a kritika, ezúttal a napló egyik alapvető szerkezeti kérdésében is tetten érhető: vajon milyen nagy drámai felismerés lehetséges ott, ahol ez a tragikum tapasztalatán túli bizakodás működik, honnan hová jut el a haláltól fenyegetett hősünk? Eszünkbe juthat itt Szép Ernő komoly mélységeket rejtő naivitása, aki az Emberszagban arról ír, hogy a vég számára nem elképzelhető: „Én, én, kérem, mintha nem is hinném a halált. Ó igen, elfúj engemet is, mint a gyufát, de én nem tudok majd arról; én nem tudok, nem hiszek, képzelni se bírok egyebet, csak életet. Sose lesz az életnek vége, utolsó lélegzetem után nem húzom össze a tüdőm, és utolsó gondolatom után pontot nem teszek: gondolat, lélegzet átalszökik a végtelenbe, időtlenbe. Halhatatlan vagyok, vagyis meghalhatatlan.” Esterházy naplója pontosan erről a tapasztalatról számol be. A könyv mintha nem haladna semerre: sem a reménykedéstől a végső kétségbeesés, sem a dacos tagadástól a halálra való felkészülés felé. Nincs különösebb fordulópontja a történetnek: egyszer csak az orvos száján kiszalad az, hogy „ez már nem múlik el”, de még ez sem hat végérvényes ítéletként. Ha valamilyen új állapot lassanként mégis beáll a naplóíró életében, az talán a csendes elfogadás. Nem feltétlenül a megsemmisülésé, inkább Hasnyálkáé, aki nem más, mint a betegség tudomásulvétele, a halálnak a beteggel együtt élő lehetősége, de nem maga a halál. Az utolsó lapon Esterházy egy frappáns utolsó mondaton töpreng, mintegy jelezve, hogy a napló lekerekíthető, de a haldoklás története nem. Esterházy életének utolsó évében is a zárt forma és a végtelenre nyitott élet feszültségében létezett, és ezért lett utolsó könyve félig-meddig olvasónapló is. Kereste a haldoklás elbeszélésének lehetőségeit. És ahogy ő a szellemtársként mellészegődő könyvekkel eszmét cserélt, olvasójának is szinte beszélgetni támadna kedve vele. Könyvekről, filmekről csevegni. Hogy ne csak Harold Brodkey haldoklásesszéit olvassa, hanem Daniel Pennac Testnaplóját is. Lapozza föl Illyéstől a Kháron ladikjánt. Hogy milyen szép tőle, hogy a Saul fia Oscar-gálájáért virrasztott. Ám Esterházy halála sajnos már több mint olvasmányélmény.

Förköli Gábor

(Megjelent a Tiszatáj 2016/12. számában)

 

b1452213Magvető Kiadó

Budapest, 2016

240 oldal, 3490 Ft  

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő