„Hátán hordta a koporsóját, megbotlott és belefeküdt”

INTERJÚ KISS ÁGNES BÁBSZÍNÉSSZEL

A Kövér Béla Bábszínház nézőtere tizedik alkalommal is teljesen megtelik, mikor Kiss Ágnes bábszínész Lugosiról szóló, felnőtteknek ajánlott bábelőadását játssza. Drubina Orsolyával Jézus Krisztusról, Drakuláról, a bábszínház jövőjéről beszélgettek.

– Elképzelem, ahogy a jól ismert módon az a bizonyos ötlet szöget szokott ütni a fejedben, és onnantól kezdve nem is tágít. Van a választásaidnak valami sajátossága, Kiss Ági-s leleményessége. Az UN-DEAD hogyan indult?

– A facebook egyszer feldobott egy sírverset Karinthy Gábortól.  Talán valaki gyászolhatott, azt már nem tudom, de azonnal megragadt bennem az utolsó két sora: hátán hordta a koporsóját, megbotlott, és belefeküdt. Tudtam, hogy ez a Lugosi. Bizony, bizony, a magyar Drakula, aki belefeküdt a szerep-koporsóba és ott is maradt. Megéreztem, hogy hív az anyag, annyira izgalmas volt számomra, hogy vizuálisan is azonnal elindított egy úton. Van ez a tárgy, ami első körben koporsó, de természetesen annyi minden más. A koporsó egy bölcső is egyben, így lehet akár csecsemő, hajó, wc, és hát elkezdtem kísérletezni. Felhívtam Vészits Andreát, és mondtam neki, hogy ebből csinálni kell valamit. A koporsó útján indultunk el, mikor keresgélni kezdtünk vele kapcsolatban, hogy mint objektum hogyan is működik majd. A koporsó mint tárgy, elsődlegesen meghatároz egy helyszínt a jelentéstartalma miatt, és ez a ravatal vagy a temetés. Úgy döntöttünk, hogy a kezdés egy ravatal lesz, és az életét visszapörgetjük; akkor már egészen egyértelműen tudtam, hogy egyedül fogom játszani, hogy látszani fogok, és hogy akkor ez egy nagyon erős viszony lesz köztem és Béla között. Ez volt ebben a legnehezebb. Mégis, milyen közöm lehet hozzá? Ha én leszek a halál, voltaképpen miért éppen Bélával foglalkozom? Érdekelt, hogy mi történt az emberrel, akit mi Lugosi Bélaként ismerünk. Ő valóban egy koporsóba szorult életet élt figura volt, aki, amennyire beleszorította magát, szabadult is volna belőle. A halál végig kísérte őt, akkor láttuk, hogy ez nem más, mint egy haláltánc és a darab már egyenesbe kerülhetett. Pl. Lugosi gyermekként egy bányában dolgozott, azt ragadtuk meg, hogy milyen lemenni a föld alá, a tudattalan birodalmába, szembenézni önmagunkkal, saját emlékekbe merítkezni, előhozni valamit, tehetséget, gondolatokat… Ez egy nagyon erős alapgondolattá vált. A halál, a sötétség, ahol Drakulának helye van. Az leírásokból tudható, hogy Lugosi céllal ment le: színész akart lenni, így gyűjtött pénzt a tanulmányokhoz.

A színházas, kezdőszínészes résznél csaltunk egy kicsit, Jászai Marival tényleg játszott együtt, de nem ebben a darabban, nem Jézusként. De persze végighaknizta az országot, Jézus Krisztus szerepében. Döbbenetesen krisztusi arca volt, legalábbis ahogy az ábrázolások által ránk rakott képzeletünkben él. Egy később ördögi figurát megszemélyesítő alak, mint a fény felé elindulás lehetőségével játszó színész ambivalenciája, ez is hallatlanul érdekes volt. Ezt meg akartuk mutatni, hiszen nagyon jó ellenpont, amit a súgólyukban megjelenő idősebb önmagával szembesítünk is, így erősítve az ambivalenciát.

– Honnan indulsz ki, mikor felnőtteknek szánt előadást hozol létre? Miben vagy mitől más ez, mint mikor a gyerekek számára készítesz bemutatót?

– Rizikós dolog. Bátorság és vágy kérdése ez, mert egyáltalán nem kifizetődő. Az UN-DEAD  kapott támogatást a Weöres Sándor-bábpályázaton, bár már az elbírás előtt kész voltunk a produkcióval, így csak reméltük, hogy nyerünk, hogy legalább a tervezési és anyagköltségek visszajönnek.

A mai napig az él a köztudatban, hogy a bábszínház csak gyerekeknek való. Elég szűk a befogadó réteg sajnos. Arra lettünk szocializálva, hogy a paravános-népnevelős kisállatkás mesék, na az a  bábszínház. De ez persze nem így van, és egyre több izgalmas megoldással találkozhatsz a bábszínpadokon. Hamvaiból tért vissza a műfaj izgalmas alkotókkal, és ez remek dolog. Hogy mitől más? Szerintem a témamegközelítéstől. De ugyan azt a témát pl.: halál, válás stb. lehet gyerek és felnőtt közönségnek is játszani más-más aspektusból, más-más szándékkal, és ebből már minden más is következik, ami a színrevitelt érinti.

Erről persze nem beszélni kell, hanem csinálni és akkor változni fog. Én inkább játszom. Nincs különbség, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek. Van egy belső vágy, meg akarsz mutatni valamit, az szorít, foglalkoztat, nem enged.

Meg olyan jó este játszani (mosolyog), nem délelőtt tízkor.

– Vészits Andrea lett az UN-DEAD dramaturgja is, hiszen nem ez az első közös munkátok….

– Igen, úgy ismerkedtünk meg, hogy a múzeumban volt egy kiállításunk, a Móra mesebirodalma, a megnyitón pedig részt vett egy prominens személy, Móra dédunokája. Ő volt az. Egyébként dramaturg. Összenéztünk azonnal, egy hullámhosszon voltunk rögtön és elkezdtünk ötletelni, hátha a kiállításból születhetne még valami más. Született is, és valóban nagyon nagy barátság, jófajta munkakapcsolat lett ez. Ez már a negyedik közös produkció, és tervezgetünk mást is újra, van egy vásári előadás ötletünk, meg van egy következő felnőtteknek szóló is, és ezt nem is biztos, hogy egyedül fogom játszani. Kiss Attila Etele valósítja meg az ötleteimet/terveimet és hozzárakja a sajátos etelés gondolatiságát persze. Tóth Andrea a textilrészekkel (bábok ruhája stb.) foglalkozik, Jernei János pedig a díszletet szokta kivitelezni. Ebben az előadásban Patkós Péter technikus is bekacsolódott fényekkel, ill. ő és Himer István kíséri végig technikai személyként az előadásokat.

– Van olyan, amitől félsz, vagy esetleg tartasz, amikor ezen a pályán mozogsz?

– Megnyitott a báb egy csomó kaput. A színházi szakma felfedezte magának a bábszínházat napjainkra. A csehek, a lengyelek például rengeteget járnak bábelőadásokra. Jó lenne, ha ez itthon is így lenne, de hát bábosként ezen vagyunk. Elgondolkodtató és feltűnő ez a jelenség. Ebből látszik, hogy még mindig nincs elég erős kommunikációs csatorna a műfajok között. De indul, és ez jó!

Színpadi elemként, eszközként itthon is elkezdték beemelni a koncepciókba bábos megoldásokat pl. árnyjátékot, óriásbábokat, és ez egyrészt nagyon jó, másrészt a rendezők felfedezéseit a bábos szakma már régóta tudja, csak gyerekeknek szóló előadásokban csillogtatja, így nem figyelt rá föl pl. a kritikusi réteg sem sokáig. Nyilván ez is változik, dinamikusan kell hogy fejlődjön, nincs mese.

A színműsök is sokszor felnőtt előadást játszanak a bábos vizsgáikon. Ez a generáció komplexebben fogja látni a bábművészetet, mint színházi műfajt. Ezekre gondolok, és akkor nem félek.

Másfelől, ha magamról gondolkodok, mindig van bennem kétkedés, félelem, hogy átmegy, érthető, mint szeretnék? Sokszor még egy sikeres előadás után is újragondolok jeleneteket, és előfordul, hogy változtatok. Szabadúszóként ezt könnyebb megoldani, mert saját magam szekálom. A technikusok azt mondták, bírják, mert kihívás újragondolni, és ez nagyon jó hozzáállás tőlük.

– Mi lesz Drakulával ezek után?

– Most majd az RS9 OFF fesztiválra megyek Budapestre, utána Szolnok, talán Székesfehérvár is, és megint Pest, ahol elindulnak ezzel kapcsolatban tárgyalások. Szegeden augusztusig lesz havonta egy alkalommal még. Jó lenne sok fesztiválon megmutatkozni.

– Köszönöm szépen a beszélgetést.

Drubina Orsolya