Tiszatájonline | 2017. március 2.

Molnár Illés versei

Az erdő mértani közepében fenyőtű forog
a kéreg alatt, fatörzsbe szorulva.
Akár egy óramutató, ami az ágak rojtjairól
csepegő gyanta zenéjére ketyeg.

Férfiak jönnek, nézik a fákat, szemükben
ott lüktet minden tűlevél
és fenyőgerenda. Garatukba csorog le,
gombóccá duzzad a gyanta.
[…]

Az órák könyve

(RÉSZLET)

Az erdő mértani közepében fenyőtű forog

a kéreg alatt, fatörzsbe szorulva.

Akár egy óramutató, ami az ágak rojtjairól

csepegő gyanta zenéjére ketyeg.

Férfiak jönnek, nézik a fákat, szemükben

ott lüktet minden tűlevél

és fenyőgerenda. Garatukba csorog le,

gombóccá duzzad a gyanta.

Az érzékek zöreje zöldell, léptek ütemét

süppeszti a szúrósan illatozó avarba

mérték utáni tájban. Felnyitja az eddig

tagolatlan időt, megnézi, benne mi lappang.

Férfiak szelik az erdőt, te is látod őket

járkálni, mint a fákat. Megállni, mint óratornyot,

a körkörös fenyvesek közepén. Elhordozni egyetlen

megmaradt, örökzöld írisz tűéles tekintetét.

Hegyes fenyőlevél jár a szemgödörben, belülről

gerenda. A bőr vékonya alól is átüt a zöld ragyogás,

így üti el azt a másik, a régi időt. És ha körbefordul

az óratoronyban, a fejben, belesajdul az erdő.

Az órák háza körkörösen épül,

felemás kezek, mint az óramutatók,

hordják egymásra az idők ívelt rétegeit.

Szememben gerendát forgat a szürkület.

*

A nap kitartott hanggal indul, lépte lassú.

Alulról, középről jön, négy irányba tart.

Az óralap négy égtáján négy arc néz széjjel.

Az első szemében konyhaszekrény, késekkel teli.

A második szájában kották és könyvlapok.

A harmadik torkából hosszas zongorahúrt

köhög föl. A negyedikre nincsenek szavak.

Viseltes konyhakések között kövek lapulnak

a zsebben. A köszörűk zenéjét játszva,

csiszolódva várják ki a kétszínű reggelt.

Addigra szépen végigzongorázzák mind

a négy percmutatót. És dalra fakadnak:

Ketyegő örvény vagy, láz.

Egyetlen pontba tartasz,

lefolyatva a keményfedeles,

ropogós kotta gerincén.

 

Fehér kőzápor képében hullasz

fekete zongorabillentyűkre.

 

Vigyél magaddal a mélybe

engem és minden előjegyzést,

és a cím pirosából az összes

zöngétlen mássalhangzót.

(Megjelent a Tiszatáj 2016/9. számában)