02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Mulasics László A megoldás kezdete című kiállításáról
2017.02.28 - tiszatáj

 

 

DEÁK CSILLAG

ÉS

KÖLÜS LAJOS

 

Mulasics László (1954 Szepetnek – 2001 Feketebács) még diákként bekerül a Hegyi Lóránd művészettörténész által létrehozott új szenzibilitás körébe, első fennmaradt munkái ennek megfelelően heves gesztusok által meghatározott, vastag festékrétegbe ágyazott figurális kompozíciók voltak. 1986-ban elhagyja a figuralitást, művészetében megkezdődik a geometria térhódítása és sokrétű anyagkísérletei 1987-ben elvezetik az ókori viasztechnikához, az enkausztikához. Pszeudo térképeit, alaprajzait, archaikus építményeit a 90-es években felváltják a művészettörténeti idézetek. Reneszánsz szőttesekről átvett vadászkutyák, griffek jelennek meg, fizikai ábrák, napkitörések, csillaghalmazok, diagramok. Minden egyes absztrakt forma és vonal mögött egy korábbi kép részlete rejlik, legyen szó lexikonból kivett egyszerű ábrákról, hegyvonulatok hullámairól, kövirózsák szirmairól. A 90-es évek második felének motívumkezelése a Pattern and Decoration örökségét hordozza, míg a képeken feltűnő írások, elméleti kutatások a konceptuális művészet felé közelítenek. Az utolsó évek élénk színei, az új életre kelt növényi ornamentika, vegyítve a tudományos ábrákkal vagy geometrikusabb struktúrákkal, egy újabb korszak indulásának jeleit mutatják, mely kettétörik a művész korai halálával.

 

Mulasics László A megoldás kezdete című kiállítása

  1. 01.24. – 2017. 03.11.

Várfok Galéria

1012 Budapest, Várfok u. 11.

 

Deák Csillag:  Ezüst, arany és ólom

Varatlan_fordulat_Mulasics László képeit nézve a Várfok Galériában a festészet kezdetéhez térünk vissza, egyben az antikvitáshoz, amelytől nem volt idegen a képzelet mozgalmassága, az intuíció, az értelem sokoldalúsága, a színek harmóniája és a világos, áttekinthető látásmód. Nincs ecset és nincs ceruza, de szükség van egy meleg, enyhén fűtött vasra. Az enkausztika a porfestékkel és terpentinnel kevert, felhevített, folyékony viasszal való festés technikája. Az enkausztika révén repedés nélküli felület hozható létre, a színek nem sárgulnak, nem fakulnak, időt állók, és a nedvességet is tűrik.

Mulasics, ha a sötétségbe tekint, árnyalatokat lát, arany színt ékel a kép terébe, mintha magát az ikon fogalmát csempészné a kép értelmezési tartományába. Kétdimenziós világba kerülünk, de a sík felosztott, szabdalt, elhatárolt, ily módon sajátos kontextusok jönnek létre a formák között, a harmónia, a megnyugvás, a csend felé tolva a kép ábrázolt terét. A kilencvenes évek elején olyan műveket hoz létre, amelyek ellentétesek az akkori zaklatott világ természetével, a bekebelezéssel, a kisajátítással, az egyoldalúsággal. A festészeti technika nem visszalépés, hanem annak jelzése, hogy a mai világban is lehet a régi hagyományhoz visszatérni (nincs felejtés, csak nemesedés, nincs trendhez igazodás, nincs közhelyeknek való behódolás, nincs a közérthetőség érdekében vállalt felszínesség, de van felvállalt tradíció), anélkül, hogy ne jelezné, a modern világ nem ellentéte a régmúltnak, hanem egymás részei (a kultúra szövetei). A művészi és metafizikai felfogás folytonosságát fedezhetjük fel, a zárkózott és zavaros jelenségek, viszonyok ellenére a maradandóság felé fordul (a jelen kritikája, utópia nélkül), és nem számít, hogy milyen munka- és időráfordítást igényel ez a művésztől.

Mulasics szakralitása nem az istenkereső művész világa csak, műveiben a fény megjelenítése, a fényerő ábrázolása technikai kérdés is, miként tud újat mondani róla, az antikvitás jegyében. Festői megoldásaiban látni a képi struktúrák feszültségét, dinamizmusát, sosem öncélúan. Intellektuális küzdelmek ezek, a festészet atmoszférájával, a fekete festmények határát keresve. Személyi hitelét az adja, hogy saját személyét vonja ki a kép teréből, és teremt egy látszólag személytelen teret. Kivétel a Mulasics.Mulasics.Mulasics, 1994 című alkotása. Itt önmagára is reflektál a művész: Átlátni mint …Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén. Önmaga lesz a kezdet és a vég, a csontváz, a tüdő, az idegen test, a fehér vonal, amely uralja a sötét képet. Kaparósorsjegy, mintha önmagát próbálná elővarázsolni a sötétből, az elmúlásból, mintha sejtené közelgő halálát, sorsát. Mégis kimért és ökonomikus. Már-már átlátszó, miközben ezzel válik láthatóvá, hogy jelen van, spirituálisan biztosan. Pszichésen van jelen, köti magát a tárgyi és absztrakt világhoz. Érzéki festő, aki érzékiségét a színek harmóniájában, a forma tökéletességében, dinamizmusában, a jelek és formák küzdelmében jeleníti meg, és rendeli alá művészi elgondolásának, a szabadság igényének. Motívumai a vonalakra, sugarakra, egymást metsző formákra épülnek. Az erotika a formák egymásra hatásában, ellentéteiben jelenik meg, érvényesül. Képei tele vannak mobilitással és érzékenységgel, sőt iróniával és humorral. Festői monológok ezek a képek. Újra és újra visszatérnek a választott témák, motívumok. Labirintusos világ, a kijárat örökös keresésével.

A festészet öröme hatja át a képeket, miként Körösényi Tamás mondta, a festészet él. Ahogy Rózsa Gyula írta: mély szürkéivel és bársonyfeketéivel szótlanul is oly súlyos és szép, mintha festője eleve a nemzeti klasszikusok közé szánta volna. A süppedő-eleven monokrómia technikája: enkausztika. Az a több ezer évesnek tudott, majd elfelejtett, manapság felettébb ritka festői eljárás, amely a mostani emlékkiállításon is főszereplő. Most is az, a Várfok Galériában, a válogatás gondossága, a művek falakra helyezésének rendje Mulasics nyitott világát hangsúlyozzák, a harmónia nyitottságát és sokszínűségét, mozgalmasságát. Nyugtalan világot is látunk, miközben a képek nem válnak zaklatottá, magukban hordják a külvilágban megtapasztalt ellentmondásokat, a ki nem mondott igazságokat és hazugságokat. Ne vádolj, ne fogadkozz,/ ne légy komisz magadhoz,/ ne hódolj és ne hódits,/ ne csatlakozz a hadhoz./ – írta József Attila a Tudod, hogy nincs bocsánat című versében. Mulasics művészi felfogásában is tetten érhetjük ezt a hitvallást. A metafizikusságában, szakralitásában az arany- és ezüstszín a földi valóságot is jelenti, ember és isten kapcsolatát, a lét és nemlét határmezsgyéin való járást, a lebegést föld és ég között.

A geometrikus formák belső világa, feszültsége adja az absztrakt művek időtlenségét és a monumentalitásának egyszerűségét. Ez a végletekig redukált vonal- és formastruktúra is visszatérés az antikvitás világához, megőrzés és újrateremtés is, mivel az enkausztika technikájával hozza létre táblaképeit. Leonardo da Vinci szellemét, az építész szellemét is ott találjuk a képekben, a teremtő fantáziát, a lényeglátást, a biztos vonalvezetést, a világ bonyolultságát érzékeltető tudós kíváncsiságát, alkotói kedvét. Töretlen ez az alkotói kedv és hevület. Kísérleteket is látunk, a világ és Mulasics mint művész és mint ember megértésének vágyát. Nyitott a jövő iránt, de nyitott visszafelé, az időben is. Kapocs a jelen és múlt között. A folytonosságot teremti meg időben és térben, összeköti az elvarratlan szálakat, felveszi az elhagyott fonalat. Képeinek mindig van nyitott, lezáratlan tere. Ez a levegővétel helye, olyan tisztás, amely erdővel körül vett, és tüdőt tágító. Az eszmélés, a meditáció helye is. Mulasics László mintha Albert Einstein kozmológiai állandóját keresné és találná meg a kiállításon látható alkotásokban, azt a rejtélyes erőt, sötét energiát, amely közrejátszik az univerzum gyorsuló tágulásában. A Tanulmány: Listázható dolgok, 1998 műve akár egy golyós számológép, kézzel számolhatunk ki rajta valamit, ördögi gyorsasággal. A világ elemi részecskéit is szimbolizálják, az összhatást és a formák végtelen változatosságát. Kromoszómáink térképe is lehetne. Géntérképünk, mely gyakran sérülékeny. A sorba állítás még kevés, kell hozzá valami elképzelés, valami törvény, ami megvilágítja a rendszert, a működést.

A Pozitív-negatív, 1988 diptichon formajáték, vonalak és oszlopok, sablonok, aranysárga és szürke, fekete szín rendelődnek egymás mellé, tükörképek is, a sárga oszlopon az aranymetszést is felfedezhetjük. A szürke forma akár domborműként is felfogható, a hátteret, a környezetet jeleníti meg, emeli ki, ami oly gyakran nehezedik ránk, itt a szó szoros értelmében ezt az ólom anyagával, annak súlyával teszi.

Mulasics művei kortalanok? Az antikvitás fényével, aranyló foltjaival átitatottak, ereklyék is, amelyek olyan kisugárzással bírnak, hogy a látogató a saját nyűgeit feledve szemléli, értelmezi őket, szabadon.

 

 

Kölüs Lajos: Ne lépj a két oszlop közé

Nema_falakNem életmű kiállítást látunk a Várfok Galériában, inkább egy életmű újabb fejezetét, újranyitással. Az elfutó pillanat fényében másként látunk, új szekvenciák, elágazások nyílnak, és új értelmezésekkel bővíthetők. Semmi sem zárt, maga az életmű sem, inkább többértelműsége válik most nyilvánvalóvá, amelynek részese a tárlatlátogató aktív közreműködése, szubjektivitása, új műélvezői gesztusa is.

A képek együttese az életmű újabb rétegét tárja fel. Ezek a művek nem töredékek, nem hiányosak,  jelentésudvaruk, kompozíciós rendjük és struktúrájuk világos, áttekinthető, egyszerű, de nem sablonos. Ami elsőként szembetűnő, a művek nyitottsága. A Pillérek, 1988 című alkotást látva, Velence kapuja, a Szent Márk tér jut eszembe, ahol a tenger felé két gránitoszlop őrzi a teret, a kilátást. Nehéz elhinni, hogy az 1200-as években a két oszlop között játéktanya működött. A Tízek Tanácsa arra az ötletre jutott, hogy a két oszlop között akasztatja fel a kivégzettek holttestét. A játékosok elszéledtek, s a babonás velenceiek még ma is kerülik a két oszlop közét.

A Néma falak, 1991 boltívei egy olyan térbe viszik a tekintetünket, amely a templom belső, nem látható tere. Szakrális tér ez, végletekig stilizált formája a spiritualitást őrzi, teszi anyagszerűvé, megfoghatóvá, emberivé. Az O.T.1., 1987 a mélyedést és az elágazást, egy másik utat jelöl, szintén az anyag szürkeségét híva segítségül. Ez a szürkeség a hétköznapiságot jelenti, a közhelyet, amelyek között élünk. Az O.T.2., 1987 a vonal és kör, a mélyedés kapcsolatát vizsgálja, a felszín márgás-sárgás, agyagra emlékeztető színe is a szentséghez köti a formát, a jelentést. A formáknak a lekerekítettségét oldja a felszín, a felület folytonossága, végtelensége. A jel, a sors bélyegét látjuk. Az Öngyógyítás II, (Fájdalomcsillapító),1994, az Öngyógyítás III. (Kúp),1994 hieroglifikus betűi más szekvenciát jelentenek, ez is zsinórírás, de visszafelé olvasandó. Idegen jelek, de ismertek, vagy másként mondva, ismerősek. Ezek a fehér jelek rácsok is, hálórács, elfed, eltakar valamit a szemünk elől. Át kell látnunk ezeken a rácsokon, hogy az élet szövetét (az élet szürkeségét) a maga valóságában észleljük. A felszín és az, ami mögötte van új értelmezést kíván. A jelek, a betűk ismétlődése, visszatérő motívuma refrén is, ismételt hangzás, vizuális jel, amely formailag teszi nyitottá a jelentést, mert a folytonosságot is megidézi, az állandóságot, de oly módon, hogy az a jelenidejűséget rejti magában.

Humoros mű a Platinából kellene III., 1998 című alkotás. Felidézi a zongora billentyűket, Mátyás király találkozását a parasztemberrel, hány-e még a harminckettő, bizony már csak tizenkettő, napjainkra is utal, a hiányra, a hiányos fogsorra, a rend hiányára. Nem negatív ítéletet sugároz, inkább megértést, iróniát, nézzünk a tükörbe, mit látunk. Nem múzeumi lelelet, nem is egy ásatásban feltárt nyakláncot. Szindbád, a tengerész IV., 1996 című alkotás kollázs, az utazó célját és belső lelkét egyaránt kifejezi. Valami elérhetetlen, valami csak vágy marad, soha el nem érhető, bár úgy hisszük, hogy valóságos, létező. Ez a lélek belső bugyra, a tudatalatti, ami olykor vezérli, meghatározza cselekvéseinket.

A fekete formákkal való játék a Talizmán, 1993, a Láz, 1993, a Katlan, 1994, a Palota, 1994 tusrajzok. A Megoldás kezdete, 1995 szénrajza nem rejtvény, nem is műszaki rajz, ha annak sajátossága utal is a körkörös mozgásra, egy gép, motor működésére, a szív mozgására. A vonalzó szimbolikus jelzése, mint mérőeszköz, a kezdet és a vég, az elindulás iránya, a kimozdulás kezdete, amikor rájövünk valamire, csak ellenőrizni kell, akár egy modell megépítésével. Ötlettől a megvalósulásig, a gondolkodás kitakart vakfoltjairól, a logikai bakugrásoktól, a hideg fejjel számba vett lehetőségeken át, a törvények megértésével és betartásával. Egy-egy ellenvonal, kereszteződés, összekötés, forgás, ismétlődés teremti meg a  mű nyitottságát.

A Váratlan fordulat, 1988 síkbeli, térbeli elrendezése a belül és kívül fogalmát járja körbe, és az örvényt, a fekete lyukat, valami történik, nem tudjuk, hogy mi. Ellentétet látunk, a sárga test fehér közegben, a fehér test a sárga közegben, a három hasonló test egymáshoz való viszonya a szabadság és az elzártság ellentétét fogalmazza meg. Ki hova kerül, ki hol van éppen az adott pillanatban? Valójában ott van, ahol lennie kell? És nem lehet másutt csak ott, ahol van, születendően. A geometriai jelek dinamikus kapcsolatok, viszonyuk az elhatárolódást is hordozza. A határvonalat, amely nem léphető át. A vonal másik oldalára kerültünk, és nem tudni, melyik oldal a jó oldal.

A Megtalált történet VI., 1994 a titok kapujába vezet, át valahova, ahová emberi tekintet nem igen juthat el. A kép fekete és fehér részre oszlik, a feketén belül tisztul valamelyest a felület, látni emberi formát. Az identitás, önmagunk felismerése és elfogadása, a tudattattalanból felmerülő kép, érzés vállalása és megfejtése, netán megfejthetetlensége utal arra a törekvésre, hogy a múlttal, az idővel szembe kell nézni. Keskeny ösvények, 1989 című mű is a szakralitás terét hozza létre. Nincs éles választóvonal a transzcendens és a valóság között, ott a határoló vonal, a fekete sáv, de az elhajlik, szabaddá téve a metafizika számára az értelmezés többféleségét, az álom és valóság köztes terének megjelenítésével. Az Északi szél, 1988 burjánzó testként, vitorlaként jelenik meg, parttalan út, Szindbád utazása az űrben, magányosan. A kép felületének színe az idő határtalanságát, a tér végtelenségét hangsúlyozzák.

A Vadászok I., 1994, a Vadászok II., 1993/94, a Zulu hercegnő I., 1994 egzotikus, bensőséges jeleneteivel és színeivel egy általunk kevésbé ismert világba vezeti a néző tekintetét, idegenkedés és távolságtartás nélkül. Befogadás és elfogadás ez, olyan gesztus, amelyben ott a rácsodálkozás élménye is, az előítélet rácsai között élünk, és figyelünk a világra.

Mintha Mulasics mégis a két oszlop között verné fel tanyáját, sablonmentesen alkot, tiszta fejjel, a halál árnyékában, nem törődve vele, mit hoz a sors. Az alkotás lendülete viszi, tartja életben. Kockáztat, bár nem kockázik. Geometria formái az élet küzdelmességét hordozzák, a feszültséget, a rész és egész viszonyának dinamikáját, lezáratlanságát és le nem zárhatóságát.

 

01 09 06 05 03 02

 

Platinabol_kellene Ongyogyitas_kup ongyogyitas_fajdalomcsillapito O.T.2 O.T.1 Nema_falak mulasicsmulasicsmulasics Megtalált_történet_VI_1994 keskeny_osvenyek humenonline.hu_cim_nelkul_1995 északi szél Cim nelkulIX A megoldás kezdete Varatlan_fordulat_ Pozitív-negatív Sindbad_der_Seffahrer_IV_1996 Tanulmány_listázható_dolgok_1998


Címke: , , , , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő