Nemes Z. Márió: A narancs visszatér
A narancs újraértelmezése időről időre szükségesnek tűnik,
hiszen mióta Rákosi idelopta a trópusi napfényt,
nem tudjuk megkülönböztetni az energianövényt a fikciótól.
A narancs fürtökben kivájja a telet:
a köd elfonnyad, a henger kitágul.
A mezőgazdasági költészet az egész béketábor érdeke,
hamvas gumipitypang ékesíti a gyengeelméjű gyerekek rajzait.
[…]
„A szó önmagáért végtelen narancs.”
Sziveri János
A narancs újraértelmezése időről időre szükségesnek tűnik,
hiszen mióta Rákosi idelopta a trópusi napfényt,
nem tudjuk megkülönböztetni az energianövényt a fikciótól.
A narancs fürtökben kivájja a telet:
a köd elfonnyad, a henger kitágul.
A mezőgazdasági költészet az egész béketábor érdeke,
hamvas gumipitypang ékesíti a gyengeelméjű gyerekek rajzait.
Létünk narancs,
fémkagylóban a rákok meszes vályúja,
és kulturális megújulás,
főként kisközségekben, ahol a nők
gyakran esnek áldozatul fizikai, mentális, szexuális
bántalmazásnak.
Fogyasztói nyomásra mindez általánossá és kötelezővé válhat.
Létünk narancs,
és a kommunizmus kisszótára,
vattával bélelt szemüreg.
Hová tűnik, „körös-körül
(a) semmi?” (V.P.)
A narancs meg csak növekszik, hogy minél ésszerűbb legyen.
Rabszolgái a héj taplószerű rétegében élnek.
Nagycsaládokat alkotnak, amihez hozzátartozik
a kecskékkel és a külvilággal kapcsolatos nosztalgia.
Az antioxidánsok különleges kombinációját félve tisztelik.
A narancs és a verstelenség között viszont nincsen összefüggés
hiszen a narancslé útja nemcsak kilátástalansághoz
vezet, hanem a termelőszövetkezeti mozgalom
esztétikai állammá neveléséhez, melyre
nem hatnak ki a rossz központok és a helyi döntések.
Légy narancs!
Hiába okoznak átmeneti depressziót a juhászellenes törvények
vagy a tervidőszak bosszúpornói, a narancs él és élni fog,
legyen ez a költészet és a dolgozó nép közös dicsősége,
a vitaminpestis ünnepe, mely óv és eltemet, hiszen egy
nagy gömbből indul ki minden, és ott is fejeződik be,
ugyanakkor mikor kiindul.
(Megjelent a Tiszatáj 2016/9. számában)