„… a gondolkodás is tud élvezetet okozni, szerintem kezdjünk bele!”

KÉPZELT RIPORT EGY KÖNYVBEMUTATÓRÓL – Gyenge Zoltán Kép és mítosz II. A mitológia esztétikája c. könyvének bemutatója

Nehezen jönnek a szavak. Talán azért, mert a beszélgetésen is nehezen jöttek, legalábbis az elején. Mármint a szereplők részéről. A közönség (a tömeg!) zsibongott és tolongott, és minden olyasmit csinált, amihez gyakorító képző dukál. Aztán valahogy belekezdtek. Gyenge Zoltánt, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Filozófia tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát a tanszék doktori hallgatója, Fekete Vali kérdezte legújabb könyvéről (amiről fontos megjegyezni, hogy nem teljesen legitim a római kettes a címlapján, tekintve, hogy nem egyenes folytatása a Kép és mítosznak, hisz itt inkább emberekről és félistenekről van szó). Aztán mégis a mitológiánál kötöttek ki, közös nevező gyanánt.

FV a beszélgetés bő másfél órája alatt nem kapott választ a legelső kérdésére, hogy tudniillik a kortárs művészetben (merthogy Vali alapvetően ezzel foglalkozik) hogyan jelenik meg az antik mitológia, értve ezalatt elsősorban annak görög ágát. De ez nem is feltétlenül baj, hisz így inkább az est elnevezéséről (Nő a mitológiában) tudtunk meg többet. GyZ két tézist fogalmazott meg ezzel kapcsolatban: egyrészt, hogy az ókori görög kultúra (legalábbis a fennmaradt műalkotások tükrében) alapvetően férfiprincípiumú („macsó”), másrészt, hogy azért valamilyen szinten mégiscsak a nők mozgatták a szálakat, látszik ez az archetípusok nagy számából. Ha a mitológiát akként fogjuk fel, ahogyan GyZ javasolja, hogy megpróbáljuk megérteni belőle a saját jelenlegi kultúránkat (és ez, alighanem, részint válasz FV megválaszolatlan kérdésére), akkor az abban ábrázolt nőalakok ma is az utcán járnak. A szépségével háborút kirobbantó Heléné, a ficsúr kegyeiért küzdő nagyasszonyok (Héra, Aphrodité és Pallasz Athéné), a boszorkányos női praktikákat gyakorló, csalfa Médeia, vagy az elnyomott Elektra – ki ne ismerné őket? És miért gyötörjük magunkat mi, férfiak, az esetleges állhatatlanságainkért, ha még Zeusz is rendre elbukott ezeken a próbákon?

Itt jön be a képbe a szerelem, aminek a világ egy része nemrég ülte a napját (mintha csak egy napja lenne, ugye). Ámor háttértörténetéről ugyanis GyZ egyszerre felemelő és lesújtó dolgokat mondott. Ámor, aki lényegében nem más, mint Erósz, „az, akiről nem tehetünk”. Ámor még az istenek számításait is keresztülhúzza – ilyen és ehhez hasonló dolgokra tanít minket a mitológia tanulmányozása.

FV-t nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a mitológia-szomjnak van valami praktikusabb oka is annál, hogy a modern ember keresi önmagát. GyZ erre a kereszténységgel hozakodott elő, amire pont akkor untak rá a népek Európában, amikor az első meztelen, kartalan, furcsa szobrokat kifordították a földből az itáliai parasztok ekéi. A kereszténység egyik jellemzője ugyanis, hogy állandóan előképet keres magának, ez talán együtt jár a verziófrissítéssel. Az egyik ilyen előkép a görög mitológia lett, illetve annak egyes alakjai: Jézus Krisztus kapcsán mindenekelőtt Prométheusz és Dionüszosz, akiknek a történetei a megújulást, az emberiességet, a segítő kezet és a reményt csempészték a zord ikon alakjába.

De mégis, mit kezdjünk ezzel a sok meztelenséggel, az ókorból ránk maradt műalkotásokon végigtekintve? – kérdezte FV. GyZ szerint ez a reneszánsz festészet megújulásához vezetett, illetve, bizonyos értelemben, annak oka volt. A festőknek új technikákat kellett alkalmazniuk, hogy fogyaszthatóvá tegyék a kicsapongó ókort – mígnem egyszer csak átszakadt a gát, átjött az antikvitás üzenete, hogy az ember abban az állapotban a legszebb, ahogy Isten megteremtette.

Lebilincselően érdekes ez a kommunikáció a mord skolasztikus erkölcs és az „ember vagyok, semmi nem idegen tőlem, ami emberi” filozófiáját valló ókor között. GyZ szerint ezt igazán az öregedéssel értjük meg, hogy kár is igákat keresni, amikbe beállhatunk, hanem próbáljuk meg egyben látni a képet, amit az életünk fest – de legalábbis ne essünk abba a hibába, hogy „elmitológiátlanítjuk” a mitológiát, mint tette azt Ivo Salinger, aki nem csak a művészetét, hanem a kétezer éves kultúrkincset is az aktuális rezsim szolgálatába állította 1939 Németországában.

A show-t szerencsére nem lopta el a fiatalember, aki a folyosó közepén ülve feltűnően nevetett azokon a kulturális utalásokon, amiket értett, így volt terünk közösen elmélkedni – ami végül olyannyira wittgensteini mélységekbe jutott, hogy kérdés már nem hangzott el a kimerítő beszélgetés után. Először azt hittem, fájdalom, hogy könyvbemutatóra jöttem és nem azt kaptam, de aztán beláttam, hogy a gondolkodás valóban az élvezetek egyike.

Szabó Ferenc

Helyszíni beszámoló Gyenge Zoltán Kép és mítosz II. A mitológia esztétikája c. könyvének bemutatójáról. Beszélgetőtárs: Fekete Vali.

Grand Café, Szeged, 2017. február 16.

Typotex Kiadó

Budapest, 2016

308 oldal, 3900 Ft