Éjszakai ragadozók

A főcím alatt obszcénül túlsúlyos, anyaszült meztelen nők ringatják magukat lassítva a cseppet sem szégyenlős kamera előtt. Jó egy percig csak elborzadva, ugyanakkor megigézve bámuljuk a szokatlan látványt, és csak találgathatunk a célját illetően. Művészet? Kinyilatkoztatás? Polgárpukkasztás? Öncélú exploitation? Maradjunk annyiban, hogy a divattervezőként elhíresült Tom Fordnak ez a második filmje már az első pillanataival próbára teszi a nézőt. Sokkolni pedig természetesen később is fog, de már nem annyira képekkel, mint inkább érzelmekkel.

Susan Morrow (Amy Adams), egy előkelő művészeti galéria gazdag tulajdonosa tizenkilenc év után kap csomagot egykori férjétől, Edward Sheffieldtől (Jake Gyllenhaal). A csomagban a férfi első regényének kéziratát találja. Susan olvasni kezdi a könyvet, és egy brutális bosszútörténettel, a maszkulinitás kegyetlen próbatételével szembesül: a történet egy családról szól, amelynek tagjait Texas éjszakai országútján levadássza három aljéletű huligán. Ahogy a lapokon vér, halál és mocsok örvénye szabadul el, Susan lassan megérti, hogy a könyv személy szerint neki szól…

Ford csodálatosan kimért, hideg képi világa, a díszletektől a jelmezeken át véget érni nem akaró stilisztikai bravúrja ide vagy oda, nehéz nem azzal kezdeni, hogy az Éjszakai ragadozók egy abszolút színészi tour de force. Jake Gyllenhaal pályafutása egyik legjobb alakítását hozza a megsebzett, érzékeny, pokoli szituációba kerülő férfi szerepében (Edward mellett ő játssza a kézirat főhősét is), Aaron Taylor-Johnson (életében először) félelmetesen meggyőző a háromtagú tahóbanda szadista vezetőjeként, Michael Shannon pedig maga a tökéletesség az egykedvű, kérges, ijesztően intenzív texasi kopó bőrében. De a pálmát Adams viszi el: Susanként egy rideg, kőkemény, csendesen arrogáns szépség, egy megközelíthetetlen, megérinthetetlen szobor, amely kimondatlanul is hiszi magáról, hogy messze mindenki fölé emelkedik. (Olyan elképesztő kontraszt van Adams itteni és az Érkezésben látott jóval humánusabb karaktere és alakítása között, amilyenre tényleg csak az igazán nagyok képesek.)

A valóság és a könyv szálai párhuzamosan futnak, össze-összefonódnak, ide-oda utalgatnak egymásra, mind motívumaikban, mind vizualitásukban – nyilvánvalóan ezer szál köti össze őket, és bár a bosszúfilmes erőszakspirálba zuhanó férfi története természetesen csak fikció, érzelmi síkon mégis sokkal több annál. Ford szívszaggató cselekményszövéssel alátámasztott tézise az, hogy vannak bűnök, amelyeket nem torol meg a jog, és amelyek ennek ellenére mégis egyenértékűek lehetnek egy brutális támadással vagy akár egy gyilkossággal. Emocionális bűnök: hazugságok, megcsalások, átverések, elhagyások, amelyek egy életre rajta hagyják a nyomukat az áldozaton (az érzelmi nyomorúság átadása hasonlóan sokkoló erejű, mint Ford első filmjében, az Egy egyedülálló férfiben).

Az Éjszakai ragadozók nagy húzása az, hogy a lelki horrort nem zokogással, depresszióval, ivászattal vagy az öngyilkosság gondolatának babusgatásával érzékelteti, hanem egy thrillernarratívával. Markáns, szaftos műfaji elemeket állít egy alapjaiban egyébként nagyon egyszerű és nyílegyenes párkapcsolati dráma szolgálatába. A forma nem csak jól, hanem merészen és egyedien szolgálja a tartalmat, és amikor a végén a két szál, a valódi és a fiktív sík összeér (nem holmi bombasztikus fordulattal, Ford annál sokkal-sokkal okosabb), csak csend van, mozdulatlanság és totális letargia. A tavalyi év egyik legjobb filmje és a tavalyi év egyik legjobb befejezése.

Rusznyák Csaba

Nocturnal Animals (2016)

Rendező: Tom Ford

Szereplők: Amy Adams, Jake Gyllenhaal, Michael Shannon, Aaron Taylor-Johnson