„A helyzetek humorosak, nem a népmesék”

BESZÉLGETÉS SZÁLINGER BALÁZZSAL

„Nem fogalmaznék úgy, hogy belevágtam a gyerekirodalomba” – állítja Szálinger Balázs a Plüss Műhelynek adott interjú vége felé.  Hogyan is került mégis kapcsolatba a gyerekirodalommal? Miért pont őt választotta két darabjának szövegírójául a Budapest Bábszínház? Hogyan lehet a Fehérlófia és a Csillagszemű juhász című népmeséket fogyaszthatóvá tenni a mai kisiskolás generáció számára? Ezekre és sok más kérdésre válaszolt a József Attila-díjas költő.

– Markó Róbert, a Csillagszemű juhász (Budapest Bábszínház, bemutató: 2016. október) rendezője egy interjúban azt nyilatkozta rólad, hogy “színpadbarát író” vagy. Egyetértesz vele? Mit jelent az, hogy színpadbarát író?

– Igen, szokták ezt mondani. Örülök is neki. Azért vagyok ún. színpadbarát író, mert alámegyek a rendezői elképzelésnek. A darab karmestere a rendező. A végeredmény pedig, amit a néző a színházban lát, az a rendező elképzelése, és nem a szövegíróé. Lehet, hogy az én nevem van a plakáton, de a termék, az maga az előadás. Ugyanaz a dolgom, mint a fővilágosítónak vagy bárki másnak a színházban. El kell végeznem a munkámat. Az, amit önmegvalósításnak hívnak, nekem mondjuk verseskötetben zajlik, és nem a színházban. Én ott alkalmazott vagyok.

A próbákon is, ha látom, hogy a szöveg nem működik, akkor kötelességem azt mindenki előtt észrevenni. Ha más veszi észre, akkor a következő napon le kell szállítanom a megváltoztatott szöveget. Azt hiszem, és talán bízom is benne, hogy minden rendező pont ezt tudja igazolni, mert mindenkivel pont ugyanígy dolgoztam.

A Fehérlófia és a Csillagszemű juhász kapcsán szöveget kellett írnom adott témában, adott mesék felhasználásával, de természetesen az alkotási folyamat alatt végig kapcsolatban álltam a két rendezővel, Markó Róberttel és Veres Andrással. Volt, hogy közösen ötleteltünk. Például szerettem volna a Csillagszemű juhászban megmutatni a birodalmi hierarchiát, és ez találkozott a rendező elképzelésével.

– Markó Róbert még azt is nyilatkozta ugyanabban az interjúban, hogy azért is rád esett a választása, mert nagyon jó a humorod. Mit jelent egy kisiskolásnál a humor?  Baj-e, ha kettős kódolású lesz a darab humora?

– Kicsit infantilis vagyok, de közben szeretem a felnőtt iróniát is. Remélem, hogy sok dolog, amit csináltam, együtt viseli ezt a kettőt. Az tény, hogy két síkon mozog a humor. Például, amikor megjelent a színpadon az a rész, hogy a Monyók [Kapanyányimonyók – P. P.] megette a krumplipürét, akkor Kőmorzsoló ezt mondta:

„Előbb én megeszem, meg a barátaim, addig idecsücsülsz,
A szádat befogod, várod, míg a nagyok
Szép lassan megeszik, akkor előjöhetsz,
És ha megengedjük, ezt a bográcsot itt
Csöndben kinyalhatod.”

– Az összes óvónő, tanárnő lehajtotta a fejét, és kuncogott, a gyerekek meg tátott szájjal nézték, mert nem értették ezt a nyelvi szintet. Ez a kettős játék.

Nehéz lenne tagadni, hogy van kis társadalomkritika a Csillagszemű juhászban, de az nem öli meg a mesét. Nem próbálom a gyerekek torkán ledugni a saját problémáimat. Azt hiszem, hogy ez nem is történt meg. De a humor az sok mindenre jó.

– Szerinted mi a humor fő forrása a Fehérlófiában és a Csillagszemű juhászban?

– A mesékben a humor a helyzetekben van.  A Fehérlófiában az például humorforrás, hogy van egy nagy griffmadár, amelyik elviszi az embert az Alvilágból a Felvilágba, miközben az utasnak a saját testrészeiből kell etetnie.  De amennyire humoros, annyira tragikus is. Azután itt van ez a három szerencsétlen, Kőmorzsoló, Vasgyúró, Fanyüvő, akik elől megeszik a kaját, és Fehérlófiának elege van az egészből, vadászni sem tudnak, és semmire sem jók. Ez humorforrás, ezt egy nyári táborban is átélik a gyerekek. Tulajdonképpen olyan szöveget kell írni, ahogy a gyerekek reagálnának egy adott helyzetben.

A helyzetek humorosak, nem a népmesék. Sok mindent meg lehet csinálni a színházban, ami a népmesében nem lenne túl izgalmas. Ha ezt mesekönyvben írnám meg, az csak eggyel több feldolgozás lenne. Így a helyzeteken keresztül rengeteg plusz dolgot bele lehet vinni ezekbe a mesékbe úgy, hogy közben nem bontom le azoknak a szobrait. Nem nevettetem ki magát a mesét, és nem mondom, hogy gagyi a Fehérlófia, mert az egyik legcsodálatosabb mese a világon.

– A mai nyelv használata elvárás volt a rendezők részéről?

Nem. Én így fogalmazok, van egy ilyen hibám. Sajnos több más darabban is észrevettem, hogy ugyanúgy beszélnek a szereplők.

– Miért szükséges aktualizálni a szöveget?

– Ha 19. századi szöveg kell, akkor Arany Jánost kérték volna fel. Eleve sokkal jobbat írt volna, mint én, viszont én 21. századi szerző vagyok.  A Csillagszemű juhásznál és a Fehérlófiánál a nyelvezet nem akar vagánykodni vagy fiatalos lenni, vagy direkt utalni arra, hogy fiatalos. Egyszerűen az emberek meg a gyerekek is így beszélnek. Vagy hát… bárcsak így beszélnének. Azt hiszem, ez egy neutrális, köznyelvi nyel.

– Mit jelentett számodra újraolvasni a két népmesét?

– Sok verziója van egy népmesének, többet is elolvastam. Nem volt túl meghatározó élmény újraolvasni ezeket a meséket. Elkezdeni dolgozni velük annál inkább. Viszont most egy készülő munka miatt elolvastam a Halhatatlanságra vágyó királyfi című mesét. Nem is hallottam erről a történetről, ezért óriási élmény volt. Nagyon durva történet, de hát miért ne lenne durva.

– Miért pont a Fehérlófia és a Csillaszemű juhász?

– Mert ezeket kérték.

– A Fehérlófia után már másképpen álltál neki a Csillagszemű juhásznak? Másképpen készült a két szövegkönyv?

– Nagyon hasonlóan. Az a furcsa dolog történt, hogy a Fehérlófia után/nyomán a színházi működésem egy időre szinte háromnegyed részben bábszínházivá alakult át. Volt mesefeldolgozásom Miskolcon, Debrecenben, Szombathelyen. Érdekes, hogy a Fehérlófia után jöttek ezek egymás után.

– A darab megírásakor fontos volt az a szempont, hogy színészek fogják a darabot előadni és nem bábfigurák lesznek?

– Ez számomra soha nem volt kérdés.  Rajzfilmet képzeltem el. Az volt a fontos, hogy kik a szereplők, és mit mondanak. A Fehérlófiában a griffmadár esetében tudtam, hogy bábu lesz. A rendező kérte, hogy a madár legyen félelmetes.  A Kapanyányimonyók figura esetében is nagyon érdekes játék volt, ahogy Hoffer Karcsi mozgatta a mozdulatlan tekintetű bábot. A bábszínész adta az arcot, a gesztusrendszert. A nézők az ő mimikáját figyelték. Tehát a Monyók is egy élő szereplő volt, hiába báb.

– Hogyan lehet a szereplőknek életet adni? A népmesékben nem látjuk, nem tudjuk, hogy mit gondolnak, nincsenek lelki folyamatok. Hogyan lehet karaktereket megjeleníteni a színpadon a szövegen keresztül?

– Belemegyek a játékba, elhiszem, hogy ez a valóság. A valóságban a király nem akarja átadni a hatalmát. Soha. Miért tenné? Azt nem lehet tudni, hogy valóban azért szívatja ezt a gyereket, mert meg akar róla győződni, hogy méltó kezekbe kerül a lánya, vagy a hatalmát és a tekintélyét félti.. De közben az egész szürreális. Hogy egy király azon gondolkodik, hogy átadja a hatalmát egy juhásznak? Ilyet látunk a valóságban? Mégis elhisszük, hogy ez létezik. Elfogadjuk a szabályt, hogy hát ez a sztori van. Innentől kezdve nem kérdés, hogy lehet élettel megtölteni, mert benne vagyunk a történetben.

– Hogyan lehet a két népmese üzenetét a legkevésbé didaktus, szájbarágós úton közvetíteni? Ez számított a darabok megírása közben?

– Nem, ilyen nem volt. Meg kellett oldanom a jeleneteket egymás után. Természetesen, amikor úgy éreztem, hogy lehetőség van kimondani dolgokat, akkor azt megpróbáltam, de körülírva, indirekt módon, szőrmentén.  A nagy szavakat igyekeztem kerülni, mert abban a pillanatban eltávolodtam a szövegtől. Az életben se nagyon használunk nagy szavakat.

– A Fehérlófia megjelent önálló kötet formájában is. Az egyik kritikából (Herczeg Ákos. Hőssé Válni nehéz, Alföld 66. évfolyam 12. szám. 125-127. oldal)az derült ki, hogy a kiadó kisebb kockázatot vállalt a kötet megjelenítésével, mert senki sem tudta, hogy a szöveg megáll-e saját lábán, a színház nélkül. Tényleg kockázat volt?

– Szerintem eleve nem éri meg semmit kiadni Magyarországon, ami nem Frei Tamás. Versben egy Fehérlófia főleg kockázatos. A Fehérlófia nem trendi, nem is lesz soha trendi. Pokémon és Batman, az trendi. Persze azok elmúlnak, és akkor lehet mondani, hogy de a Fehérlófia az öt év múlva is mese, de öt év múlva a gyerek meg már öt évvel idősebb lesz. Persze, hogy a kiadó kockázatot vállal vele. Nem tudom, mennyi fogyott belőle, de tudnék róla, ha nagy siker lett volna.

– Számodra is kockázat volt belevágni a gyerekirodalomba?

– Nem fogalmaznék úgy, hogy belevágtam a gyerekirodalomba. Szinte minden pályatársam belevág a gyerekirodalomba, én meg még tartom magam. Ez olyan, mint a prózacsábítás 30 körül a költőknél: „most már túl jó verseket írsz ahhoz, hogy ne írj prózát”. Ez színházi felkérés volt. Mellesleg lelkesen csinálom. De munka. Magamtól nem írtam semmit, ami kifejezetten gyerekeknek való. Ezt nagyon sajnálom, de hát ez van.

– A már említett kritikában azt is olvashattuk, hogy „Szálinger lubickol ebben a szerepkörben.”  – Tényleg lubickolás volt megírni a Fehérlófiát?

– Az biztos, hogy lubickolás volt. Az utolsó percig élveztem a Fehérlófiát. Imádtam az előadást, az elképesztő látványt, zenét, rendezést. A Bábszínházban a portás nénik mindig tudták abban az időben, hogy minden második előadáson megjelenek, és megpróbálok hátulról ingyen besurranni. Nagyon szeretem a vicces dolgokat, és a Csillagszemű juhász meg a Fehérlófia is elég vicces volt.

Óriási élmény volt, nagyon jókat szórakoztam, miközben írtam ezeket a darabokat. Sokkal jobban, mint amikor a saját dolgaimat írom, amik rendszerint szomorúak és nyomorultak. Biztos, hogy lubickolok benne, de nem érzem, hogy ezt hivatásszerűen művelném. Kívülállóként nagyon élvezem ezt a dolgot, de ettől én még kívülálló vagyok. A színházban is kívülálló vagyok, nemcsak a gyerekszínházban.

– A Csillagszemű juhászból is terveztek önálló kötetet?

– Nem tudok róla. Nem szabad sok könyvnek megjelennie.

– Ha te választhatnál, melyik mesét írnád meg?

– A magyar mondavilágból választanék. Élesebb történelem. Ifjúsági téma, mint a varázslatos Árpád-kor, Hunyadi Mátyás, a török idők. Csodálatos történetek, teljesen kiaknázatlanok. Színházigazgatóként megrendeléseket adnék zsinórban, mert nem ismeri senki ezeket a történeteket.

– Gondolkodtál azon, hogy gyereknek írjál verseket?

– Nem tudom. Azt sem terveztem, hogy olyan verseskötetem lesz, mint ami ősszel megjelent [360°, versek, Magvető Kiadó, Budapest, 2016 – P. P.]. Olyan gyáva lenne azt mondani, hogy soha ne mondd, hogy soha, de tervezni, biztosan nem tervezem. Bármi lehet bármikor, de tervben semmiképpen sincsen.

Pákozdi Petra

A Csillagszemű juhász megjelent e-dráma formájában a szinhaz.net internetes portálon 2017. január 17-én.

Szálinger Balázs: Fehérlófia

Orpheusz Kiadó, 2015

164 oldal, 3000 Ft

Fotó: Magyar Nemzet