Tiszatájonline | 2017. február 1.

Stefanovits Péter Szívzörej című kiállításáról

DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS
Külön áll-e Stefanovits Péter? Együttesen vagy magányosan? Szemlél, vizsgál és tetten ér. Grafikáiban a foltosságra, foltmarásra (aquatinta), a hidegtűre, a borzolásra bukkanunk. Igen, savval marat, cloroxszal, de nem fehérít. Forma és funkció összefüggésére, az egymással kapcsolatba hozható elemek közötti viszonyokra, a mellérendelő, az elmével felfogható logikai kapcsolatokra. A kompozíció elemeinek hierarchikus viszonya nem leképezése az adott valóság hierarchiájának, inkább a szabadság hiányát reprezentálja ilyen módon […]

DEÁK CSILLAG
ÉS
KÖLÜS LAJOS

Stefanovits Péter (Budapest, 1947) Munkácsy-díjas grafikus művész, mesterei: Raszler Károly, Rozanits Tibor. Sokszorosított grafikát, rajzokat, festményeket és installációkat egyaránt készít. A klasszikus és az avantgárd művészet határmezsgyéjén alakította ki kifejezésmódját. Korai munkái a magyar grafika szürreális tradícióihoz kötődnek, kompozíciós megoldásai pedig a montázsokét idézik: különböző kvázi naturális fragmentumok, tárgymorzsák rajzaiból építi fel kompozícióit. E megoldások szinte sugallják a térben építkezést, később relief objekteket kezdett készíteni és tereket alakító environmenteket. Az ezredforduló éveitől szaporodott meg litográfiáinak, szitanyomatainak száma, ugyanakkor Magyarországon az elsők között kezdett kísérletezni a számítógépes grafika lehetőségeivel.

 

Stefanovits Péter Szívzörej című kiállítása

2017. 01. 18 – 2017. 02. 19.
Műcsarnok
1146 Budapest, Dózsa György út 37.

Deák Csillag: Szívzene kottázva

Őseinket felhozád... IX., 1996Ha a szíved, egy-­egy dobbanását felváltja egy másik, amely sokkal erősebb, ha a megszokottól eltérő, más jellegű hang hallatszik, azt szívzörejnek nevezik. Ha sokat mozogsz vagy hirtelen ingerek érnek, teljesen normális, ha a szíved nem a megszokott ritmusban ver. A szívzörej lehet normális, ártatlan és lehet kóros is, a szívritmuszavar akár hirtelen szívhalálhoz is vezethet.

Stefanovits Péter közel öt évtizedes sikeres pályájára és műveire pillanthatunk a Szívzörej című kiállításon a Műcsarnokban, olykor szívzörejjel, mert meglepetés egybe látni azt, amit eddig is tudtunk, de amit így együtt soha nem láttunk. A történelem szívzörejeit. Valami ráült vagy rázuhant a mellkasunkra. Virtuális világba kerülünk. Ritmusszabályozó grafikák? Mennyi időbe telik feldolgozni a múltat? Generációs monológot hallunk és látunk. Ismét tudatosíthatjuk, hogy Stefanovits az európai kultúra egységét is képviseli. Nála nem a brand számít, hanem a színvonal, maga a minőség. Akár kétkedésekkel, akár csodálattal is nézhetjük az alkotások merész, avantgárd megformálását, a szokatlan asszociációkat, a szürreális gesztusokat és mélységeket, az emberi lét abszurditásait, az emlékezés szövevényét, nehézségét. A hallgatást, a csend burkait felrepesztő érintéseket, zörejeket, mozdulatokat. A társadalmi viszonyok fonákságát, saját magunk ironikus szemléletét.

A művész életérzése, hitvallása, érzékenysége szorosan kapcsolódik a magyar földhöz, Erdélyhez, a magyar történelemhez (Az utópista szocialisták emlékére, 1978, Őseinket felhozád…I., II., VI., IX., 1996, 56-os triptichon I-III., 2006, Bartók-oltár I-III., 2010, Síremlék I-II., 2016) és a spiritualitáshoz (Memento mori, 2003, Odaátról I-II., 2003, Jelenés I-III., 2011). Műveit felfoghatjuk folyamatos párbeszédnek is, a világgal, a szakralitással és önmagával, vagy folyamatos harcnak és küzdelemnek is, a világ és az élet abszurditásaival szemben, a tragikus végkifejlet lehetőségét sem tagadva, de felfoghatjuk hommage-oknak is.

A papír érzékeny test, múlandóbb, mint a festmény, Stefanovits nem ideákat rögzít, hanem életet ad teremtett, ellesett, megfigyelt figuráinak, tárgyainak, jelenségeknek. A létezőt fedezi és ismeri fel, szokatlan szemszögből, a hit kegyelmével és az ész természetével, racionalitásával. Az első (Fehér) terem grafikákat, nyomatokat, fotogramokat mutat be. A második (Fekete) teremben elsősorban digitális munkákat láthatunk, a videosarokban tekinthetjük meg a róla készült portréfilmet és a sarkot otthonossá tevő kisebb méretű munkákat. Autonóm, lírai gesztusokat felhasználó vizuális jelrendszerében gyakran feltűnik a zárt, olykor egy oldalán nyitott, kibontott, felhasított tér, a néhány vonalra, nem sűrű vonalszövedékre és kevés geometrikus formára redukált szimbolikus motívumlánc (tárgyi világ, történet, emberi test, fény és árnyék, belső emlékkép, emberi élettér, perspektíva) és a heterogén színfolt. Ennek ellenére témaválasztása korlátlan. Alkotásaiban gyakran épít műveiben megjelenő tárgyak, gesztusok, történetek drámai ellentétére, expresszív megformálására.

Stefanovit Péter alkotásaiban van valamiféle filmszerűség, szakadozottság, részekre szabdalt ritmus, diszkontinuitás, az idő visszapörgetése és megállítása, az időtlenség érzetének kifejezése (Belső egyensúly I-IV., 1989, Négy évszak, I-IV., 2007). Kollázsai tárgyszerűek, egyúttal heterogének, ennek ellenére rendszert alkotnak. A kompozíciók ritmizáltak, líraiak, zeneileg is szerkesztettek, a szerialitás különféle diskurzus típusok használatát hordozzák. Az alkotások filozófiailag is jelentéssel bírnak, egyik jelentésből a másik jelentésbe fordítja a dolog, a téridő viszony értelmét, értelmezését (Múzeumban I-II-III., 2004, Trikolor, 2010, Norvég ikon, 2011). Műveiben tetten érjük, követhetjük az inkorporációt, a bekebelezést, a csatlakozást, és azt is, hogy miként válik Stefanovitsnál belsővé a kulturális tőke (tradíció, hagyomány, örökség), és miként lesz saját habitusává az elsajátítás (Döntő pillanat I.-II., 2016., Analízis, 2016, Őrzők I.-II., 2016, Metamorfózis, 2016).

Stefanovits nem a tökéletességet, nem a popularitást hajszolja, és nem is a befejezetlenség látszatát kelti műveiben, arányérzéke megakadályozza, hogy bármelyik irányba tartósan kilengjen. A pillanat, a jelen és a múlt visszásságainak organikus és anorganikus, groteszk és humoros, játékos megragadása számára analízis és sűrítés. Precizitás és kritikus él is, a forma, a tér és mozgás együttesének vibráló, dinamikus, egyensúlyt megbontó és egyensúlyt kereső, lezárt és lezáratlan, hiányt teremtő és hiányt pótló metamorfózisa. Technikai és gondolati értelemben is. A technikai váltások és kombinációi újrakezdések is, utalások és folytatások, nincs csömör és kiábrándultság, csak annak igénye, hogy mindig önmaga lehessen, és azt művészi kifejezési formát és technikát alkalmazhassa, amelyet szerinte az elgondolt, a létrehozandó mű, kompozíció az alkotás folyamatában megkíván.

Feltárul a néző előtt a koncepció mibenléte, de az önreflexió is. Ha kell, elsötétít, maszkol, feliratokat használ. Rendre felbontja a teret, kinyitja a kockát, a szoba egyik falát, a nyitott résen kitekint a világba, perspektívát vált, vagy egy térbe helyez oda nem illő tárgyat, jelenséget, összeköti őket, asszociatívan (Távirat, 1983, Örökösítési gyakorlat I-II., 2005, Kiűzetés, 1982-2006).

Grafikáin ábrázolt jelenségek, viszonyok dramaturgiailag elrendezettek, kiegyensúlyozottak, feszültséggel teliek, a váratlanság érzetét keltik a nézőben. Szürreális toposzaiban, miként Szorokin a Szívzörejek trilógiájában (A jég; Bro útja; 23000)…A szív mint metafora megszűnik metafora lenni: a kiválasztottak szívei itt valóban beszélnek,  még  ha  felébresztésükhöz  nem érzelmekre,  hanem  – egyfajta brutális beavatási szertartás részeként – jégkalapácsra van is szükség (Turi Márton_Szívzörejek, műút 2010018). A Stefanovits által jegyzett szívek (Távirat, 1983, Norvég ikon, Jelenés I-III., 2011, Síremlék I-II., 2016, Férfiszív,2001) a zene nyelvén beszélnek. Az elmúláshoz, az emlékhez kötődnek.

Műveiben egy nemzedék szólal meg, a tradíció és a múlt. Stefanovits Péter ismételten vissza-visszatér a magyarság kérdéseihez, egyén és közösség kapcsolatához, állapotához, invenciózusan és szabadon (Történelmi modell, 1982, Székely űrhajó, 2000). Jelképei világosak, érthetőek, még a közhelyben is mélységet talál, több nézőpontból. Szakralitását sem tagadja, több alkotása a Bibliához kötődik, Isten és ember kapcsolatát, viszonyát érintik, fogalmazzák meg (Tér, 2010, Idő, 2010, Test, 2010).

Igazi flaneur, aki képes a világ meghasadtságát úgy feldolgozni, megjeleníteni, hogy nem kell kiegyezni sem a jóval, sem a rosszal (A holnap leletei, 2010, Dimenzió I-II., 2015, Öntisztuló rendszer I-II., 2016). Élet és művészet párhuzamában a természetes kapcsolódást találja meg, egyik sem gyűri maga alá a másikat. Stefanovits a polgár megtestesítője is. Urbánus sétáló. Balzac szerint: járkálni  annyi,  mint  vegetálni,  sétálni  annyi,  mint élni. Belső identitását keresi a külvilágban, a külvilágot gondolataiban. Mi az, ami elbizonytalanítja a látványban, az életben, a jelenségekben? Mi az, ami esetleges, ami kiszolgáltatottá teszi az embert? Fragmentumokat kapcsol össze, a rendszert keresi, kutatja, a jelenségek okát és okozatait, a kölcsönös hatást. Az élet metafizikus hátterét is beleértve.

A grafika Stefanovitsnál olyan kifejezési forma, amely lehetőséget teremt a világ töredékességének felmutatására, észlelésére (Story I-II., 2005, Szabadtéri gyakorlat I-II., 2011), beszédforma, az ember önmagához és a világhoz való viszonyának formai ábrázolására. Kivág, összeilleszt, fölülír, a kép a képben, a rész és egész viszonya. Identitása szilárd, de erőfeszítést igényel folyamatos megőrzése, karbantartása. Szeletel, testet, virágot és világot. Variációkban létezik, ismeri fel önmagát és a világot Abszurd is meg nem is (Kettős portré, 1980, Kétarcú, 1980, Fotogram I-XII., 1980, Röntgenes I-XII., 1980, Történet I-IV., 1980, Fűoltár, Fűoszlop, Fűkapu, 1999, Időjáték, 2004).

Egyik legújabb munkája a 2016-os Metamorfózisa végtelen sorozatot sejtet, szembeszáll a végleges megsemmisüléssel, de nem fél a halál megidézésétől sem, örökös újrakezdő. Érzékenysége a szívzörejek és formák, technikák iránt lehetővé teszi számára a kalandozást, új utak és kifejezési módok keresését (Open I-IV., 2013). Morajlik az ég, morajlik a város. A hang szeret mulatni nyári éjben;/A szürke hajnal mormogását ébren/ Figyelni, azt, mely sok-sok ezer éve/ Osont a vad csillagnéző fülébe (Poe, Edgar Allan: Al Aaraaf, ford.: Devecseri Gábor). Stefanovits Péter szívzörejeit zenévé transzponálja, kottázza. Halljuk meg szemünkkel is a melódiát.

Kölüs Lajos: Fűkapu és fűoltár

Férfi szív, 2001Külön áll-e Stefanovits Péter? Együttesen vagy magányosan? Szemlél, vizsgál és tetten ér. Grafikáiban a foltosságra, foltmarásra (aquatinta), a hidegtűre, a borzolásra bukkanunk. Igen, savval marat, cloroxszal, de nem fehérít. Forma és funkció összefüggésére, az egymással kapcsolatba hozható elemek közötti viszonyokra, a mellérendelő, az elmével felfogható logikai kapcsolatokra. A kompozíció elemeinek hierarchikus viszonya nem leképezése az adott valóság hierarchiájának, inkább a szabadság hiányát reprezentálja ilyen módon. Az égi más nála nem lesz valóság-pótlóvá, a realitás sem válik álommá.

Az 56-os triptichon I-III., 2006 elektrográfiájában a rácsozott térben a napot, a fénygolyót elfogni vágyó vagy épp azt elegendő figurát közrefogja a keresztet, ill. követ cipelő alak. Nincs idő a szabadságra, mondhatnánk, vagy másképpen: lassan, szenvedések árán és szenvedések során születik meg a felszabadító mozdulat. Hárman, 2010 vegyes technikával és falemezre készült alkotása három figurát jelenít meg. Az első szája, feje bekötve, befáslizva, nem beszél, ha akarna, sem tudna beszélni. A középső kép figurája szavak helyett lángot lehel, fúj, a harmadik képen nyelvel, de borotvapengék hagyják el az ajkát. Nincs seb a szájon. Stefanovits mintha Pilinszky János Apokrifjából idézné: Nem értem én az emberi beszédet,/ és nem beszélem a te nyelvedet./ Hazátlanabb az én szavam a szónál!

A Norvég ikon, 2010 összetett és szürreális mű. Norvégia a fjordok, a vikingek, a sarki fény országa. Semmi termőföld. Munch Sikoly-ja most színekbe olvad, a szív fogoly lesz, nem a piranháké, hanem a férgeké, vírusoké. A hótisztaság álom, a remény és a reménytelenség kupacát, körbefolyását látjuk, összetartoznak. Ez lenne a norvég minta, egy sima, egy fordított, színmintás kötés? A Történet I-IV., 1980 fotogramjai is természetes és a természetellenes élet és állapotot fogalmazzák meg, keretként bomló rácsos hálóba helyezi a figurákat, jeleneteket. Nincs védőháló. Bezártság, az élet lefokozása is, egyben annak jelzése, ilyen körülmények között is muszáj élni. Megalkuvás nélkül, tisztán. A világgal meg lehet alkudni, önmagunkkal soha.

Szabadtéri gyakorlat I-II., 2011 litográfiában tárgyiasított formában, mégis elvontan fogalmazza meg az elzárt világot, az udvar szegletét, a fához, kerítéshez kötődő időt (elszáll fölöttük a repülőgép), és négy fal közül való kitekintést a havas, madárszárnyát meglebbentő fenyőkre, amely a nem létező, nyitott falon át az otthon részeseivé válnak, vagy fordítva, az otthon tere a természet tere is. Nem csak az erdélyi tájat látjuk magunk előtt, hanem a természet és ember viszonyát, elválaszthatatlanságukat, és a magára maradottságot is, az ember önmagába vetett hitét, itt élned, halnod kell. Az elzártságot, az élet reményét fogalmazza meg az Odaátról I-II., 2003-as litográfia is, igaz, hogy kevésbé elvontan. A sötét háttér vészjósló jelenség, nem sok jót ígér a szabadsághoz. Az Örökösítési gyakorlat I-II., 2005 litográfia egy világ, egy életforma belső terébe helyezi és sárga-piros színnel jelzi a változást, a különbözést, a tükrözést, mint örökösítést fogva fel. A fénnyel, a fehérrel játszik a művész, aki egyszerre utal a tudásra, a kíváncsiságra, az idegen dolog, világ vonzerejére és hatalmára. Belül vagyunk, a cselekvés és nem cselekvés határán, a kiváltságon és a kiváláson, vagyis a lehetőségen. A pont és vonal, mint a grafika, a rajz alapvető tulajdonsága teremtő erővel ruházódik fel, az identitással és annak felfedezésével, hogy mások vagyunk, olykor önmagunkhoz képest is, de másokhoz viszonyítva mindig.

A Növényi erotika IX. fekete-sárga-vérvörös-szürke színei egyaránt az elmúlást, a halált idézik fel és meg. Az öregséget, a törzstől való elszakadást, a végső pillanatot. A vonat füstje nem szürke, hanem vérvörös. A köves föveny, a sík maga a pusztaság. Macbeth-i táj. És mi csak hallgatunk,/ Mi, akiket legjobban sújt a gyász? (Shakespeare: Macbeth). De gondolhatunk Lear királyra is, aki már csak a pusztaság fölött királykodik. Stefanovitsnál nem meztelen aktokat, fedetlen női kebleket, ágyékot látunk. A virágnyelvet használja, ahogy a népdalaink közül számos virágnyelven fejezi az emberi érzéseket, gondolatokat. Mondhatnánk, hogy szemérmesen, mégis prüdéria, álságos szégyenkezés, tabuk nélkül. A Növényi erotika III. egyszerre utal a meghágásra, a vágyakozó ölre, a szüzesség elvesztésére és a férfiasságra. Nincs okunk nem gondolni Pompeji erotikus emlékeire.

Az évszakokról készült litográfiájában (Négy évszak, I-IV., 2007) nincs semmi ideológia, semmi nosztalgia, bár a búzakalász, az aratás utal a múltra, régi jelképekre, a fa a természet eróziójára, a környezeti szennyeződésre, a tarvágásokra, a grafikák egymáshoz való viszonyában a természet erejét látjuk, a körforgást, amelynek az ember is része és részese.

A Fűoltár, Fűoszlop, Fűkapu, 1999 litográfiák az öröklött romok halhatatlanágát és törékenységét is kifejezik. Nem pázsitgondozást, nem a foltok elfedését látjuk, inkább regenerációt, magát a természet működését. Mintha a Királyok könyvére utalna a művész: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. Szent Carpentras első levelében így ír az antiszemitákhoz…és a szétszórtak a kiválasztottak és kirekesztettek nem teremnek-e meg mindenütt a földön mint a fű fa föveny mely mindenütt befedi a földet a vizek között és az ég alatt? (Somlyó György válogatott versei, Digitális Irodalmi Akadémia, PIM).

A kézműves tradíciót ötvözi a modern technikával, a digitális világban is otthont teremt alkotói törekvéseinek. A dolgok sűrűjébe áll. Színes tónusai ellenpontok is, a valóság sokszínűségét jelzik, nem fekete-fehérben látja és gondolja el a világot, önmagát. Önmagára is reflektál. Múzeumban II-III., 2004, cloroxrajzában megidézi Disneyland figuráit, a kristálykoponyát, fényképet és a filmvetítését. A camera obscurát. Nincs szentté avatás, csak a koponya marad, és a rajzfigurák. Önirónia ez, saját maga fontosságának kifigurázása. Fotogramjai (Fotogram I-XII., Röntgenes I-XII., 1980) szeriális művek, a kitakarások és elfedések vizsgálatát végzi az emberi figura karnélküli felsőtestén. Belülre is lát, mint Frankenstein szétvág, összevarr. Egy mágikus világba vezeti tekintetünket, nem egy tükörszobába, ahol eltorzult alakunkat láthatnánk, hanem egy-egy emberi gesztust, emberi magatartást példáit teremti meg. A Bartók-oltár I-III., 2010 elektrográfiái a tiszta forrást keresik, amit a természetben lehet megtalálni, mint a lángot, a fényt, vizet, a zöldet. A szakrális trónus, az égbe emelkedő háromszög, a mérleget szimbolizáló égő és csonka gyertyák, az emberek közötti egyenlőséget, a metafizikai világ létét hirdetik, fogalmazzák meg. A gátló és taszító viselkedésmódokat reprodukálja, teremti újjá, mi felett is rendelkezünk és mi felett nem. Az egyén öröme, kedvtelése hogyan torzul el, miként ölti magára a hiány álarcát. Miként is hívja elő a mű tere és a néző tere közötti interreláció igényét, formálja meg az előhívás módját.

A kiállítás nagy erénye, hogy Stefanovits művészeti pályájának kontinuitását rajzolja meg, mutatja be (kurátor Szurcsik József). A folyamatosságot, a majdnem törésmentességet. A folytonos regenerálódást, a használat után eldobandó attitűddel az időtlent, az időben folyton változó jelenségeket ragadja meg, éri tetten, úgy a világban, mint önmagában, áttűnésekkel, groteszk humorral. Valami lehetséges, valami, ami nem lenne lehetséges. A normalitás határát keresi és lépi át, mer abszurd lenni. Folyton lefokoz, folyton megkérdőjelez valamit. Állításai, kérdései hétköznapiak, a mindennapjainkhoz, szokásainkhoz, elhallgatásainkhoz kötődnek. Az egyszer egyre is rákérdez, vagyis a szabályra. Eltorzítja, kifordítja azt, így találja meg belső lényegét, természetét. Mintha nem lennénk a biztos tudás birtokában, mintha önmagunk árnyékai lennénk. Múlt és jelen fonódik egybe alkotásaiban, még akkor is, amikor a Bibliát hívja segítségül, profán módon, a szakralitás nyitottságával, hús-vér emberek vagyunk, kommunikációra ítélve. Itt Magyarországon, itt Budapesten. Pákozdon.

Tárlatvezetés Stefanovits Péter és Szurcsik József Síremlék I., 2016 Síremlék II., 2016 Szabadtéri gyakorlatok I., 2011 Szabadtéri gyakorlatok II., 2011 Trikolor, 2010 Döntő pillanat I., 2016 Döntő pillanat II., 2016 Enteriur a kiállításról Enteriur, Bartók oltár I-III. Enteriur, Jelkép 1956, 2006 Férfi szív, 2001 Fotogram, 1980 Fűoltár, Fűoszlop, Fűkapu, 1999 Jelenés I., 2011 Metamorfózis, 2016 Open I-IV., 2013 Örökösítési gyakorlat I., 2005 Őseinket felhozád... II., 1996 Őseinket felhozád... IX., 1996 Őseinket felhozád... VI., 1996