Varga László Edgár: rimbaud 2.

Varga László Edgár 1985-ben született Margittán. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát 2008-ban, biológia szakon. 2008-tól a Krónika című napilap szerkesztője volt a közelmúltig. Első verseskötete 2014-ben jelent meg Cseréptavasz címmel az Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában. A Móricz Zsigmond ösztöndíjat a férfikor munkacímű kötettervével nyerte el, amelynek az eredeti elképzelés szerint egyik ciklusa lett volna az Arthur Rimbaud afrikai verseit tartalmazó rimbaud 2., ez azonban egyre inkább különválik a többi anyagtól, így könnyen elképzelhető, hogy önálló kötetként fog megjelenni a későbbiekben.

(arthur rimbaud afrikai verseiből)

a meglett férfi altatót szed

és nem hajtja már a puszta vére

saját magának szolgálja fel

a rettegéseit ebédre

zsarnok kegyetlen börtönőreim:

a rettegés s a kishitűség

ritkán tudtam meglépni tőlük

hozzájuk kötött holmi hűség

valami hálaféle azt hiszem

bár tehetséges vagyok mint a nap

– ezt mondták régen legalábbis

de a tehetség csak egy nagy kalap

mit szemébe húz aki látni rest

mily szánalmas a világ folyása

és nem vígasztal benne semmi sem

csak az érzelmek kotlóstojása

mi szép kívülről csak fel ne törd

ne légy kíváncsi hogy mi van benne

az íze-bűze úgyis elgyötör

ha belekóstolsz a szerelembe

mi nem más mint a félelmed attól

hogy egyedül maradsz legvégül

– jön a hajnal már hallom patáit

rámvigyorog majd és mellémül

*

éjjel van – magamban beszélek

régi szokásom ez nekem

bort töltök egy kopott csuporba

teszem-veszem az életem

az ablaknak repül egy lepke

olykor – koppan – vonzza a fény

elég nagyok erre a lepkék

és a hőség foga kemény

az altató – mit átutazó

svédektől vettem – elfogyott

próbálok nem öngyilkos lenni

s nem gondolni semmi nagyot

kevés a bor ahhoz képest hogy

milyen nehéz itt éjszaka

de nem volt jó régi életem se

s nem vágyok vissza már haza

lehetnék családfő – azt mondják

van vagy tucatnyi gyermekem

nem láttam eddig soha őket

és nem is fogom már azt hiszem

reccsen a szék ha mozdulok

mit keresek még mindig itt?

most kereskedőnek mondanak

eladok ezt-azt ha megveszik

nem jó itt – de nem volt jó ott sem

hiába születtem talán

szárnyam nő és aztán csápom is

koppanok isten ablakán

*

elsötétített szobában ülök

negyvenhárom fok van

még csak egy szellő se lebben

e pokolbéli nyárnapokban

arra gondolok hogy  színeket

aggattam egykor a magánhangzókra

most meg úgy lihegek itt egymagam

mint egy balfasz sivatagi fóka

túl okos vagyok hogy teljesüljenek a vágyaim

mert a vágyak sohasem okosak

„megbaszni” „megölni” „megszerezni”

– ilyen kemencékkel teli az elmém

és egyenként  kétezer fokosak

arthur rimbaud a nevem

szeretem mind a két nemet

de gyanakszom nagyon gyanakszom

ha hallom a könnyű igeneket

nekem mindegy csak nehéz legyen

és most épp nehéz – azt hiszem

hullámzik a hőség a szobában

járkálok mint jézus a vizen

apám az ismeretlen katona

anyám a rögnél megragadt

hogy is születhet ily fénylő csillag

ilyen sötét fellegek alatt?

most arra vágyok hogy megöljenek

átírom magam a napból az éjbe

bár a tinta beleszárad olykor

a lúdtoll reszkető hegyébe

*

nem írom én ezt senkinek

mindenki fölfordulhat tőlem

a sivatagban élek egy kunyhóban a nőmmel

akinek ki sem tudom mondani igazi nevét

így ágnesnek hívom vagy eszternek

az ördög angyalai engem feszt vernek

többet áll a farkam mint mekka tornyai

szegény ágnesnek van dolga velem

igaz eszter is segít neki

és nekem

*

költő koromban egy csütörtök este

írtam egy szép verset

a legjobb sora azt hiszem ez volt:

„ma szerda van és nem süt már a nap se”

hát ezért fölösleges a költészet:

mindig csak utólag okoskodik

és a váteszek is elmehetnek a picsába

– könnyű kitalálni hogy történik majd valami

ami már számtalanszor megtörtént a múltban

és így csak megismétlődni tud

ha setét fellegek gyülekeznek

a gyermek is tudja már hogy vihar készülődik

az alkotó csak ül és hosszasan mereng

aztán egyszer úgyis bejön valami

de akkor már nincs mentsége többé:

addig hazárdírozott de onnantól a név kötelez

meg kell jósolni a többit is szép sorban

jövő időbe tenni a történelemkönyveket

azért ez se épp egy könnyű munka

inkább csempészek fegyvert mint hogy ez legyen