Sajáttá olvasott versek

SZABÓ LŐRINC: SZÉL HOZOTT

Újszerű és hiánypótló Szabó Lőrinc gyerekvers válogatás jelent meg a Móra Kiadó gondozásában, amelyet Miklya Zsolt, a tavaly önálló verseskötettel – Végtelen sál – is jelentkező, érzékeny lírikus és kiváló irodalmár szerkesztett. Hogyan lehetnek egyszerre „képszerűek és képletszerűek” a versek, milyen aktualitással bírnak ma Szabó Lőrinc versei, és mennyiben érdekes, hogy gyerek- vagy felnőttvers-e egy szöveg? – Ezekre a kérdésekre is válaszolt Miklya Zsolt, a Tiszatájon újrainduló gyerek- és ifjúsági irodalmi blogon, a Plüssön.

– Szabó Lőrinc versei, főképpen gyerekversei régi antológiákból, iskolai szavalásokból visszhangoznak a mai negyvenesek, harmincasok generációjának. Akiknek van némi többlettudásuk, bevillanhatnak sokáig vitatott politikai megnyilvánulásai, illetve bátran kísérletező és mélyen filozofikus szövegei. Hova helyeznéd most az ő életművét, és milyennek látod a költészetét?

– Kabdebó Lóránt, Szabó Lőrinc talán legavatottabb ismerője mondta a Parnasszus Szabó Lőrinc redivivusa kapcsán, hogy Szabó Lőrinc költészete inkább a matematikai képlettel rokonítható, mint a képpel. A képlet ugyanis nemcsak látvány és szerkezet, hanem olyan logikai kapcsolat, amely magában hordja a megoldást is. Persze nehezebb megérteni, felfogni, és valljuk be, kevesebben szeretik a matekot, mint a mozit. Így aztán Szabó Lőrinc költészetét is kevesebben kedvelik és ismerik, mint amilyen jók és jelentősek a versei. Az említett beszélgetés 2009-ben zajlott, a Parnasszus téli lapszámbemutatóján, és mély nyomot hagyott bennem, mert felismertem saját költői gondolkodásmódomban is a képletszerűt. Azon nyomban keresni kezdtem, sokat olvastam Szabó Lőrinctől akkoriban. Felfedeztem, hogy nála a szabályos, klasszikus formáltságú vers és az élőbeszédszerű, depoetizáló költői hang egyszerre van jelen, ami feszültségteremtő helyzetet eredményez. Mondhatni poétikai kísérletet végez, hogy lehet a két pólus között szövegteret indukálni, és ezt az indukciós terméket nevezhetjük aztán Szabó Lőrinc-versnek. Vagy egy másik kép(let)tel: hogy lehet a két kereszteződő poétikai hatás által meghatározott koordinátarendszerben jelenlétet és jelentést kiírni. Ez a kettős kódolás hozzájárul ahhoz, hogy a költészete ma is időtálló, mert rengeteg elraktározott energiát, feszültséget és dekódolható jelentést tartalmaz, csak rá kell találni. Nem volt hát nehéz dolgom, elég volt ráhangolódnom a pólusok-tengelyek rejtette energia- és jelentésmezőre. Tudom, ez most egy kicsit jedisen hangzik, és nem véletlenül. Szabó Lőrinc költészetében ugyanis létezik egy erőtér és jeltartomány, ami közel áll a gyermeki animizmushoz, észleléshez, s ami érzékletes azonosulást – lelket tulajdonítást – és természetszeretetet – már-már panteista világképet – jelent. Csak mindez állandó gondolati relációban, épp ez hozza feszültségbe, tartja mozgásban és írja ki a jeleit. S hogy mindebből mi az, ami gyerekek számára közvetíthető? Ma, a Gyűrűk ura, Star Wars és Harry Potter után? Úgy gondolom, jóval több, mint negyvenkét évvel ezelőtt. Mert a gyerekek között nemcsak matekértő okostojások, hanem fantasyrajongó képzeletlovagok is szép számmal akadnak, akik számára nem okoz gondot egy kis feszültség meg koordináció.

A Szabó Lőrinc gyermekköltészetéről kialakult képet még mindig egy negyvenkét évvel ezelőtt megjelent szerkesztői válogatás határozza meg. Csakhogy közben a befogadók, a gyerekek alaposan megváltoztak. Az információszerzés és -feldolgozás hihetetlenül felgyorsult a számukra is, ezért nemcsak a már említett „okostojás” karakter, hanem az akciófilmeken és fantasykon szocializálódott pörgősebb és elszálltabb élményvilág is jellemző rájuk, nem beszélve a nyelvjátékokról vagy a dumapartikról, akkor is, ha új formájában csetelésnek nevezzük.

– Hogyan kaptad meg a feladatot a Móra Kiadótól egy olyan válogatásra, amely nem a megszokott módon rendezi ciklusba a már ismert és kevésbé ismert darabokat?

– Dian Viktória főszerkesztő kérdezte meg először, mit szólnék hozzá, ha felkérnének egy új Szabó Lőrinc gyerekverskötet szerkesztésére, amiben úgymond szabad kezet kapok a válogatásra. Nem mondtam rögtön igent, hanem hozzáfogtam a Szabó Lőrinc összes pásztázásának. Kiszűrtem minden olyan verset, amiben érzékeltem a gyerekszerűt, akkor is, ha elvont gondolatokkal vagy kifejezetten felnőttekre jellemző életfelfogással párosult. Az volt a célom, hogy felfedezzem szövegeinek azt a rétegét, ami holdudvarként veszi körül az eddig gyerekversként kanonizált Szabó Lőrinc-verseket. A Szabó Lőrinc gyermekköltészetéről kialakult képet Steinert Ágota válogatása határozza meg (Lóci óriás lesz, 1974), ami negyvenkét éve alig változott. A Móra 2013-ban kiadott ugyan egy új válogatást, szintén Lóci óriás lesz címen, ami azonban csak jól megrostálta az előzőt. Hasonlóan az Alexandra Kiadó Szél hozott, szél visz el címmel megjelentetett válogatása is az elsőre támaszkodik. Egyedül a Felsőmagyarország Kiadó / Széphalom Könyvműhely által kiadott Egy volt a világ (1996 – felelős kiadó: Serfőző Simon és Mezey Katalin) hozott új szerkesztői koncepciót, bőven újraválogatva az életművet. Ám mind a kötet kiállítása – sötét tónusú, komor illusztrációk –, mind a szövegek nehézsége alapján inkább „felfelé”, a fiatal és felnőtt befogadók felé tesz lépéseket. Kevésbé adható kisebb gyerekek kezébe, akik számára a kép legalább olyan fontos kommunikációs csatorna – ha nem fontosabb –, mint a szöveg. A szövegek leíró és intellektuális tartalma sem haladhatja meg a befogadói limitet.

Épp ez, a befogadói limit érzékelése adta az új válogatás egyik alapvető szempontját, ami elég szubjektív és inspirált költői attitűdöt is jelentett, nemcsak távolságtartó szerkesztőit. Magyarán: „sajáttá” olvastam Szabó Lőrinc verseit, olyan volt, mintha saját kötetet raknék össze. Ez a költői azonosulás segített nemcsak a nehéz, hanem a bátornak nevezhető döntésekben is, pl. lehet-e rögtön az első ciklus elején egy halál-témájú vers, vagy hogy áttördelhető-e egy-egy Tücsökzene-vers a markáns sormetszetek mentén. Ma is biztos vagyok benne, hogy a Csipkefüggöny, A nyugodt csoda vagy A nagyhídon karcsúbb szövegtestbe tördelt változatai közelebb hozzák a „depoetizáló” szándékkal írt verseket a gyerekekhez, és teljesen új élményhez segítik őket. (Magyarán: visszapoetizálás történt a gyereknyelv irányában, miközben maradt bőven az élőbeszédszerűből.) A dramaturg munkájához hasonlítanám kicsit ezt az átrendezést, amikor a jó értelemben vett fazonigazítás a befogadást szolgálja. S ha már fazonigazításról van szó: Az 1974-es kiadásban csak részletként közölt Nyitnikék vagy a szintén részletként közölt, de ezt meg nem említett Ima a gyermekért (helyesen: Ima a gyermekekért) c. versek most teljes terjedelemben jelen vannak.

– Azt mondod, pásztáztad és szűrted a Szabó Lőrinc összest, az említetteken kívül milyen anyagból és hogyan dolgoztál, magad elé vetted szó szerint a Szabó Lőrinc összest?

– A Szabó Lőrinc összes versei című két kötetes mű (Osiris, 2003) valóban a költő máig ismert összes versét tartalmazza, azokat is, amelyek kötetben nem jelentek meg, vagy amelyeket később átdolgozott. A teljes anyag digitalizálva is megtalálható a PIM Digitális Irodalmi Akadémiáján, így az a bizonyos pásztázó olvasás egy laptopon történt, és nem igényelt mást, mint internetkapcsolatot és nyelvi empátiát.

– Gyerekvers versus felnőttvers? Rogyásig ismételt tételek és vélemények feszülnek egymásnak e témában, mégsem lehet véletlen, hogy az alcím Versek gyerekeknek és felnőtteknek lett.

– Nem véletlen, hiszen mint említettem, nem feltétlenül a szerzői szándék dönti el, miből lesz igazán gyerekvers. Dobszay Ambrus említi egy tanulmányában, hogy a gyerekverssé válás folyamatában a szerkesztői kompetencia döntő, szempontjai legalább annyira pszichológiai és pedagógiai, mint irodalmi, esztétikai jellegűek, és elválaszthatóak az alkotói szándéktól. Jó példa erre, hogy a Szabó Lőrinc által kifejezetten gyerekversnek szánt Csinadratta ciklus versei mára már erősen meghaladottak, egyetlen strófát sem találtam, amit jó szívvel be tudtam volna emelni a kötetbe. Találtam viszont a felnőtteknek szánt kötetekben verseket bőven, amit a gyerekek szerintem magától értetődően tudnak olvasni. De ha már felnőttkötetből valók, miért ne olvashatnák ebben az új kontextusban a felnőttek is. Miért teszünk úgy, mintha nem maradt volna bennünk semmi a gyerekkorból? Nemcsak a nosztalgiázás miatt érdemes gyerekverset olvasni. A gyermeki logika olykor tisztábban mutat meg egy-egy képet vagy képletet, és a felnőttben gyakran a megőrzött gyermeki adja a költői inspirációt, ihleti a nyelvet.

– A nagy könyvheti hajrában elsiklott a kritika a válogatás felett, miben látod ennek az okát?

– A hajrában. Volt kiadói hajrá, grafikusi hajrá, nyomdai hajrá rendesen. Olyannyira, hogy a végére még egy nyomdahiba is becsúszott, a tartalomjegyzék második oldala „felmászott” egy kicsit. A könyv így éppen hogy beesett a könyvhétre, promócióra sem maradt idő, nemhogy kritikára. De ebben az esetben nem maradunk le semmiről – Szabó Lőrincről meg végképp nem. Fontosabbnak tartom, hogy helyére kerüljön ez a válogatás a kritika, a felnőtt és gyerekolvasók részéről, mint hogy kapkodjunk vele.

– Hogyan valósult meg a Szél hozott, aminél nyilvánvaló lehetett, hogy nem kereskedelmi értéke fog dominálni?

– A kiadói döntés hátterét nem ismerem. Vendégszerkesztőként kaptam a feladatot, s mivel az azonosulás elég gyorsan megtörtént, volt időm kihordani. Első körben a már említett holdudvart gyűjtöttem össze. Majd összehasonlítottam az eddig megjelent Szabó Lőrinc gyerekkötetek anyagával, és kiegészítettem a holdudvart további versekkel. Végül ciklusokba rendeztem az összegyűlt anyagot, s eközben létrejöttek természetes szövegkapcsolatok, illetve a szövegek egy része magától kihullott. A ciklusok alapján több kötetváltozat is készült, ezekből választódott ki aztán a jelenlegi. Ebben a fázisban már együtt dolgoztunk Dóka Péterrel, aki a kiadó részéről a kötet felelős szerkesztője. Finomítások, szövegigazítások következtek, végül pedig egy olyan szöveggondozó munka, amiben szinte filológiai alapossággal kellett végigszöszölnünk, hogy a versek hangzásvilágát megőrizzük, de a mai kor jelöléseit és helyesírását is betartsuk, ahol lehet, hiszen ez a gyerekek számára megkönnyíti az olvasást, befogadást. Néhol patikamérlegen múlott, hogy egy hangzó hosszúsága melyik irányba dől el. A dallamosabb, zeneibb hatású verseknél többnyire meghagytuk az eredetit, míg a prózaibb, beszélgetős verseknél inkább az élőbeszédhez igazítottuk a jelölést.

– A kötetet lapozgatva Schall Eszter eddigi munkáinak – számomra – egyik legkülönlegesebb darabját készítette el, milyen volt vele dolgozni?

– Eszterrel is az történt, ami velem: berántotta őt a versek világa, azonosulni tudott velük, szinte belülről átélt élményből fakadnak a képei. Így aztán a kép valóban egyenrangú szereplővé válik ebben az előadásban, s ezért is van az embernek az az érzése, mintha egy teljesen új verskötetet olvasna. Mintha mai gyerekversek lennének. „Ki az a Szabó Lőrinc? – kaphatja fel a fejét a gyanútlan olvasó. – Tök jók a versei.” Ahogy a boszorka keze kinyúl a sötétből, miközben teste nincs, csak karja – a teste maga a sötét: a semmi –, és egy nagy sötét felületen nem látszanak, csak a karomszerű ujjak, az nemcsak a Láz c. vers utolsó sorával analóg, hanem önmagában is beszédes kép és képlet – ezzel is tökéletesen kifejezve Szabó Lőrinc versvilágát. Hiszen ezen a ponton érdemes egy kiegészítést, vagy inkább módosítást tenni: a Szabó Lőrinc-versek egyszerre képszerűek és képletszerűek, sőt, áthatják egymást ezek a szintek: képben a képlet, képletben a kép lakozik. S ezt Eszter érti és éli, ezért érezzük sokszor telitalálatosnak a képeit.

– Másként tekintesz-e a versírásra, a költészetre, egy kötet megjelenésére, amióta megjelent a Végtelen sál? A szerkesztés során a költői vagy az irodalmár/szerkesztő ént helyezed előtérbe, vagy ilyen nincs is?

– Végtelen sál c. gyerekverskötetem bő tizenkét év terméséből válogat, ami nem azt jelenti, hogy ebben az időszakban csak ennyi versem született. Több kéziratos kötetem van ebből az időszakból, amelyek támogatás hiányában kötetben nem, csak részletekben jelenhettek meg antológiákban, folyóiratokban. Ugyanez érvényes ún. felnőttverseimre. Ebben a helyzetben ki kellett alakítanom egy stratégiát, aminek lényege: megmaradni az alkotói folyamatban, ami egyben létforma, alkotói-egzisztenciális jelenlét. Ennek gyümölcsei a megszületett és születendő versek, amelyek hol ciklusokba, hol kötetekbe szerveződnek, sajátos mintázatot adva ezzel is a folyamatnak. Tulajdonképpen a Végtelen sál cím is ezt a lét-alkotó folyamatot fejezi ki, ez lehet az egyik jelentésrétege legalábbis. Ehhez képest másodlagos, hogy az adott marketing-, kánonalkotói és kultúratámogatási helyzetben mikor nyílik lehetőségem új papíralapú kötet megjelenésére. Legalábbis ez az én stratégiám, és nem a nyomulás, így bírtam ki eddig jó pár évtizedet, anélkül, hogy a belső éneket és az írást abbahagytam volna. Amihez persze egy-egy olyan csodálatosan kinyíló lehetőség, mint a Végtelen sál, nemcsak hozzátesz, hanem továbbinspiráló forrásként kacsolódik a folyamatba.

– Hogyan tovább, várhatunk-e valamilyen megjelenést tőled a közeljövőben? 

– Ami költőként rajtam áll, azt megtettem és teszem, ahogy már említettem, több kötet kézirata vár megjelenésre, konkrétan a kiadó asztalán is. A marketingnek kell rábólintania, amihez meg végképp nem értek. Egy-egy versem és versesszém viszont a továbbiakban is megjelenésre számíthat az irodalmi folyóiratokban, ahogy már két évtizede folyamatosan jelen vagyok az írásaimmal a kánoni partok között. S az Író Cimborák alkotóműhelyével lassan öt éve vagyunk jelen a gyerekirodalom vizein, és reméljük, még jó pár évig lesz jó szelünk hozzá. Hiszen: „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy…” – olvassuk az Újszövetségben (János 3,8) Hiszen: „Köd előttem, köd mögöttem, / isten tudja, honnan jöttem, / szél hozott, szél visz el, / minek kérdjem: mért visz el?” – olvashatjuk – újra – Szabó Lőrinc verskép/letében.

Szabó Lőrinc: Szél hozott

Válogatta: Miklya Zsolt

Móra Könyvkiadó, 2016.

104 oldal, 2499 Ft