Tőzsér Árpád versei

Az íny sötétjében

Párkák! hadd csattanjon hát az olló!
Úgyis a holtaké már szivem.

Hölderlin: Görögország

Transzban kotor emlékeiben, ahol még ismerte

a másik fogalmát, kutat anyagban, ellenanyagban,

elméje homályában – s nem talál anaforára.

A pelikáncsőr-fogó is így kotort régen az ember

szájában, csontszilánkok után, az íny sötétjében.

A múmiáknak miért ép a fogazatuk?

A fog volna talán a materia prima, az őstojás héját

belülről átvágó lét-elv, a keresett, tovább nem bontható

isteni részecske, a Teremtés első lehetősége?

Mégiscsak tévedett volna Descartes:

a lélek nem az agyban,

hanem a szájban rejtőzik?

A költő a toronyszobában csak azt tudja:

a lélek keménységéről visszacsapódik a másik lélek.

De mint a fogakon: a halál kaszája is megcsorbul.

Adalék a püthagoraszi etika történetéhez

A bölcs Püthagorasz menekülés közben

(sarkában a lóbab lihegő híveivel)

egy babföldhöz ér – megtorpan.

– Inkább a halál, mintsem hogy

hitemmel szembe fussak – gondolja.

– Fél ezer éve, a trójai háborúban már

futottam így egyszer. Az akhájok hőse,

az örökké fiúszerelemre éhes

Akhilleusz elől menekültem, aki

Troilosznak, Priamosz király csinos

fiának nézett. Pedig csak írnoka

voltam a királynak. Euphorbosznak

hívtak, s a városvédő harcosokat a

halhatatlanság s a lélekvándorlás

hitével lelkesítettem harcra.

S a nőket szerettem, nem a fiúkat,

Akhilleusz medvekarjaiban sem

adtam magamat fiúszerelemre,

s a természetem ma sem változott.

Nem adtam fel a Teremtés számtanát,

a kozmikus 1+2+3 tökélyét,

az Első Ok, plusz a Nő és Férfi összegét.

Akhilleusztól úgy menekültem meg,

hogy a lelkem átszállt egy örvösgalambba,

s azok közé a gerlék közé vegyültem,

amelyeket korábban Akhilleusz

ajándékozott a szerelmétől ódzkodó

Troilosznak. Akkor irtóztam el örökre

a babot idéző férfiherétől s a babtól –

gondolja át Püthagorasz emígyen

egy pillanat alatt az etikáját, ott,

ama babmező szélén. Megáll

s szembe fordul üldözőivel: inkább

meghal, de lábbal sem érint babot.

Ott temetik el, sírját egy babkaróval

jelölik meg. Siratóéneket fölötte az

Egyetem szférái s a prímszámok énekelnek.

_{(Megjelent a Tiszatáj 2016/6. számában)}