Önarckép – írókkal

DEMÉNY PÉTER: PORTRÉVÁZATOK
A MAGYAR IRODALOMBÓL

A magnéziumos vaku jut a recenzens eszébe a fényképezés őskorából Demény miniportréit olvasva, amikor a főszereplő kattint, rögzít, fotográfiát készít, robog tovább. A szemtanú, aki kívül a szögön, csodálkozva ül egy ideig, szagolja a szalagosan oszló füstöt, folyamatában nyolcvankétszer figyeli meg a művelet, ennyi írót szerepeltet a kötetben.

Furcsa egy kor, annyi szent. A halálra tömörített zanzáé, a zanzásított zanzáé, a Gutenberg-galaxis engedményt tesz, aztán az engedményből még engedményt a változó olvasói szokásoknak megfelelően. Kiszolgálni, kielégíteni az olvasót, aki másképpen kéri, mint az eltelt száz évben. Író, gyors legyél, tömör, konkrét, ha olvasót akarsz, fuss az olvasóval, mert kimaradsz a jóból!” Belépett az internet világa. Az internet interpretál, feloszt, strukturál, üzen, tűpontos, beosztó, idomít és idomul. Differenciál. Amit elvesz innen, amott visszakínálja. A klasszikusok, a nagy, több generációt kiszolgált irodalmi művek, a több generációt hűséggel kiszolgált írók még tartják a frontot. Messziről látható, le-fel süllyedő pontonszigetek az internetes óceánban. Ők nem tévednek a XXI. században sem.

*

„Az emberélet útjának felén […] az igaz útat nem lelém.” – mondja Dante a Pokol első éneke orrán Babits kappanhangján. Így, pontosan ez történik szinte minden emberrel, aki veszi a fáradtságot, hogy felismerje, sötétlő erdőbe jutott, az „út fele” igen alkalmas az igény felismerésére, hogy szüksége volna „egy” igaz útra gyorsan, de minimum az igaz út káprázatára.

A recenzens ül, mormog, hümmög, lapoz, kérdez. Miért ír egy középkorú erdélyi íróember lexikont? Nem áll egymagában a kérdés, a kor alkalmatlan az „egy kérdés, egy válasz” változatra. Az internet nem csak az átlagolvasó, de az idomulni kész író világát is megváltoztatja. A kétlakiét, mint Demény, aki egyszerre lakja a print és az internetes irodalmi lakosztályt, módszeresebben. Ugyanakkor a napi internetes rutin a felmerülő azonnali kérdéseire azonnal követelné a választ, de erről lemarad a szerző is, a recenzens is ebben az esetben.

Háromszögelési ponttól háromszögelési pontig halad. A telitalálat portrék, a minimum kérdésesek, a vitathatók, a hiánypótlók, az érdekesek, a líraiak, a szerethetők és a nem érteni, miért szerethetők külön osztagot alkotnak. A kötet utolsó harmadáig, a Kaffka–Devecseri–Szabédi nevű háromszögelési pontig kell eljutnia, hogy tudatosuljon, nem konvencionális lexikont tart a kezében, rossz paraméterek megadásával rossz síkon közelít. A Demény-féle lexikon-konstrukcióból hiányzik a mindent tudó szaklektorok hada, hiányzik az irányt meghatározó aktuálpolitikai és az aktuális irodalomtörténészek körmönfont, népnevelői iránymutatása. Az olvasó vagy felismeri, hogy a narrátor a saját kifinomult erdélyi szűrőit használja, amikor a halott magyar klasszikusokról beszél, és elfogadja, megpróbálja elfogadni helyből, vagy csukja be a könyvet.

Ha elfogadja, menet közben választ kap egy súlyos, le nem zárt átfogó kérdésre, hány magyar irodalom létezik? Igaz, előbb nem árt átugrani, hatástalanítani az illyési taposóaknát, az átkozott és diszkriminatív „ötágú sípot”. Demény íróasztalán nincs vajdasági, erdélyi, „anyaországi” író, írói minőségben „az író” létezik, az egyszeri és egységes magyar irodalom szempontjainak megfelelően. Nála Hervay Gizella, Szabédi László éppen úgy egy villanás, mint Tar Sándor vagy Szilvási Lajos(!). Ha megtörtént, sikerült az átállítás, olvassunk tovább teljesen tudománytalanul és könnyedén. Ahogy Demény javasolja. Lássuk a listára vett írókat Demény vizsgálati módszere szerint, érezzük azonnal, hol metsz bőrbe a szike, melyik létfontosságú szervet közelíti. Próbálkozzunk az irodalom legáltalánosabb lényegével az „embertől emberig” egységesítő ideológiájával. Az irodalom egyetlen felmutatható valósága, nem szánt, nem kard, nem gép, nem termel, csak létezik. És kiegészít.

Gyorsan megérthető, amint felismerjük, hogy Deményből e vonatkozásban a legteljesebb mértékig hiányzik az irónia, a malícia, a gúny, a szarkazmus, a cinizmus, az elitizmus és a sznobizmus minden gesztusa, és a felsoroltakból táplálkozó irodalmi gőg és felsőbbrendűség. Az írók úgy bukkannak fel nála, hogy „X. Y. mit hozott, abból mi kedvemre való, mit hagyott nálam, miután elment.”

Amikor Devecseri alezredes kapcsán a következő meghökkentő mondatot leírja: „ahogy ott ülnek Kosztolányival, és vidáman szívatják egymást. Én nagyon szeretem így az irodalmat” – érdemes feltenni a kérdést újra meg újra: „Mit hoztál?”

A Demény-narráció irodalmi felvonulása így áll össze, ezekből a finom részletekből és részigazságokból, s teremti meg az új, eddig sose volt formációkat az olvasó fejében.

*

Halottak napján – a recenzens – végre egyben, pihentető/vitázó szünet nélkül, kíváncsi újoncként olvassa végig a már többször elkezdett, többször megszakított, Kazinczytól Baka Istvánig a részleteiben valójában többször elolvasott Demény-lexikont. Annak ellenére így, hogy a módszer totálisan ellentmond a hagyományos lexikonolvasó technikáknak, ugyanakkor a technika vezeti a felismerésig, villantja fel a Demény-mű lényegét. Mutatja meg Demény és az írók/irodalom, Demény és a nő, Demény és a világ, Demény és az igazság viszonyát.

Különlegesnek tűnhet e műfaji definíció, de a „portrévázlatok” Demény önéletrajzi regénye. Az alkotó ember negyven környékén esetenként úgy érzi, a sok szögesen ellentétes igazság, valóság, igenlés és tagadás közé időszerű elhelyeznie saját változó, érő, száradó kérgű világának aktuális jelzőkaróját az arcképpel, ami az övé: „Így látom magam”. „Ez vagyok én.”

Vászonnak – természetesen – az általa legismertebb terepet, az irodalmat választja, jól karakterizálható halott írókkal, akik megjelenésükkel mind meghatározó irányadó vonalat, ívet, kanyart, jellegzetességet nyújtanak az önportréhoz. Együtt adják ki a készülő figurát.

Végül egy kinematográf nevű kézi tekerős eszközhöz adaptálja az egészet, címet ad illeszt az orrára: D. P. végigsétál Kolozsvár irodalmi főterén (amit a szerkesztő jó érzékkel Portrévázlatok a magyar irodalomból-ra változtat, nem bízva a cím „főtéri séta” piacképes voltában).

A Demény-lexikont kéretik így olvasni.

Onagy Zoltán

_{Tiszatáj Könyvek}

_{Szeged, 2016}

_{100 oldal, 1950 Ft}