Kivettem egy lakást, pontosabban egy förtelmes lyukat fürdőkáddal a konyhában, egy csomó régi bútorral és cserépkályhával. Ittam, mint a kefekötő, mindenféle illegális ügyekbe keveredtem és még csak álmodni sem mertem, hogy egyszer író leszek. Más szóval, teljesen normális fiatalkorom volt. Hamarosan mentem egy másik albérletbe. Aztán a következőbe. Emlékszem egy elképesztően különleges lakásra, amiben rengeteg akasztó és plafonból kiálló vasrúd volt. Előttem valami képzőművész vette ki. Ott hagyta egy installáció részeit […]

Az eredeti nevén Anatole François Thibault a könyvek világában nőtt fel. Apjának jól menő könyvkereskedése volt a párizsi Latin Negyedben, a Sorbonne közelében. Ennélfogva vásárlói főleg professzorok, egyetemi diákok, tudósok voltak, többek közt Ernest Renan, világhírű történészprofesszor, akinek figyelmét nem kerülte el a boltban inaskodó, nagy tudásszomjról tanúskodó gyermek. Anatole a könyvtáros szakot választotta, és már egyetemista korában gyakornok volt abban a könyvtárban, amelynek főigazgatója Leconte de Lisle, a parnasszista költői iskola vezetője volt, a Modern Parnasszus című folyóirat főszerkesztője. Művészi karrierjét Anatole France hibátlan formájú parnasszista versekkel kezdi, ám hamar rájön, hogy nem a költészet az igazi útja […]

MEGEMLÉKEZÉS A KOSSUTH-DÍJAS GRAFIKUSMŰVÉSZRŐL
Életének 84.évében elhunyt Gyulai Líviusz Kossuth-díjjal, és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Hosszú és termékeny pályája során számtalan könyvhöz készített illusztrációt, rajz-és animációs filmjein generációk sora nőtt fel. Gazdag életpályája alatt előszeretettel alkotott ironizáló és archaizáló linómetszeteket, litográfiákat, tollrajzokat és rézkarcokat. Bármely stílushoz is nyúlt, minden műfajban maradandót alkotott… – TAKÁTS FÁBIÁN ESSZÉJE

„Kabán Annamáriának és Mózes Hubának” – kettőnknek szólt 2015. július 24-én a grafikai sorozat ihlette szonettkoszorú költőjének határozott vonalvezetésű betűivel Markó Béla és Részegh Botond Passiójátékának ajánlása. Ketten lapozgattuk a kötetet, s mindketten kihallani véltük az ajánlás vallomás értékű soraiból a Chevy Chase-periódus honosult ritmusát: „a szonett nemcsak passzió, / hanem passió is”… – MÓZES HUBA ESSZÉJE

FARKAS ÁRPÁD EMLÉKÉRE
Halálával számomra ő végleg az a költő maradt, akinek a versein és a versei által emberré nőttem, aki tehát ilyenformán ugyancsak az apám volt, és akinek rajtam kívül még többezernyi gyermeke és unokája van. Most egy ideig még valahányan vigyázban állunk, de hamarosan mindegyikünk tovább indul, könnyebb-nehezebb léptekkel, a maga rövidebb-hosszabb életútján… – MOLNÁR H. MAGOR ÍRÁSA

FARKAS ÁRPÁD EMLÉKÉRE
Hétfő reggel, Erdélyből Svédországon keresztül jutott el hozzám Farkas Árpád Kossuth-díjas költő halálhíre. Illetve nekem, nekünk mindig „Árpi” volt. „Miska hívott, megérkezett Árpi, nemsokára jön át hozzánk.” – hallom még ma is édesapám hangját, s onnan kezdve úgy néztem ki a lakótelepi ablakon, mintha rég nem látott rokont várnék […]

ILYEN AZ ÉLET
Még a világon sem voltam, amikor szülővárosomban, az észak-kelet morvaországi kisvárosban különös betegség ütötte fel a fejét. Magas láz, hányás, téveszmék, melyekben a betegeket holtak és olyanok látogatták meg, akik még csak ezután fognak megszületni. A fertőzöttek száma gyorsan gyarapodott, a városban és környékén pedig minden újabb halálesettel egyre jobban terjedt a pánik… – JUHÁSZNÉ HAHN ZSUZSANNA FORDÍTÁSA

A fotózásra Miklós kért meg, a Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) válogatott anyaghoz, majd az egyik legszebb könyve, Az én Pannóniám (1991) kapcsán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a mosolygós, kedves ember – aki barátai közé fogadott a második találkozás után, mert hogy én is Szekszárdon születtem ‒ milyen szigorú, már-már kegyetlen. Többször át kellett dolgoznom az egészet. Miután megjelent, én közömbösen lapozgattam. Hogy miért használtak a kritikusok a képek kapcsán szuperlatívuszokat, máig nem értem […]

Azok a történelem előtti időkben alapított városok, amelyek közül néhányban még ma is van szerencsénk élni, az emberi civilizáció legrégebbi szimbólumai. Ezek az egyedi, antik helyek a világörökség kincsei. Némely politikus mégis megtalálja a módját, hogy megváltoztassa régi kulturális szimbólumaink funkcióját, mintha csak letűnt korok királyai vagy szultánjai volnának ők. Más szóval a hatalom mindig nyomatékot akar adni erejének, és a köz akaratát nem veszi figyelembe. Ezzel nyomnak egy RESET gombot a történelmen, a kultúrán és az életünkön […]

A mellékelt rajz egy 2009–2010-es vázlatfüzetem egyik oldalán szerepel — már nem emlékszem, hogy ezt az „egyszer sem léphetsz…”-dolgot melyikünk vetette föl először akkori rajzos levelezésünkben, de arra emlékszem, hogy e rajz egy „változatát” ugyanezekkel a szavakkal elküldtem Tandorinak […]