JÓZSEF ATTILA KÖZÖSSÉGI KÖLTŐSZEREPÉNEK SZÜLETÉSE
Ha elfogadjuk azt a klisét, amely szerint József Attila proletárköltő volt, vagy óvatosabban: hogy szocialista költő volt, akkor eleve elvetjük annak a gondját, hogy kiderítsük: mikor és hogyan került kapcsolatba a baloldali munkásmozgalommal, mikor hangolta össze költői világát a marxi ihletésű világképpel. Egy időben az uralkodó narratíva az volt, hogy a költő mintegy spontán belenőtt a szocializmusba […]

EGY SORSFORDÍTÓ ÖNMEGHATÁROZÁSI KÍSÉRLETRŐL
József Attila „Nincsen apám, se anyám” kezdetű, Tiszta szívvel című verse 1925. március 25-én jelent meg a Szeged című – nomen est omen – szegedi napilapban. A vers egyike a költő legtöbbet emlegetett, legnevezetesebb, személyes sorsát is messzemenően befolyásoló költeményeinek. Botránykővé vált, s ugyanakkor hírét s nevét is megalapozta […]

Harminc év után szinte teljes konszenzus van a Nulladik óra kijelölésének elkerülhetetlenségében, függetlenül attól, hogy az – ki ne tudná – nyilvánvalóan utólagos konstrukció. Jó néhány, azt megelőző, fontos nyilvános esemény, különböző tüntetés után Nagy Imre és társainak újratemetése lett – egy másik adódó kifejezést is említve – a D Day. 1989. június 16-a, a Hősök terén, s azt követően az Új Köztemető várostól távoli 301-es parcellájában zajlott le […]

(SZÓCIKK-ESSZÉ)
Gilles Deleuze Nietzschére utaló elhíresült kijelentése, miszerint „A filozófia arra szolgál, hogy kárt okozzon a butaságnak, szégyenletes dologgá tegye a butaságot.”[1] – egyenesen a filozófia célkeresztjébe helyezi a butaságot. Miért is? Mert a butaság tévútra viszi, statikussá és tompává teszi, alibivé és reflektálatlanná silányítja a gondolkodást, s így az észhasználat mesterségeként a filozófia a legilletékesebb a megkárosításában. A butaság esetén ugyanis a gondolkodás érvényessége kérdőjeleződik meg […]

EGY LÖW-EMLÉKBESZÉD
ÖSSZETETT FUNKCIÓJÁRÓL
Szeged nagy rabbijának, Löw Immánuelnek (1854–1944) hosszú élet adatott, s így, egyebek közt, megérte apja halálának 60. évfordulóját is. Ekkor (1935) emlékbeszédet is tartott róla – elődjéről a rabbiszékben (A hatvanadik Jahrzeit). A dolog pikantériája nem az, hogy a fiú az apjáról beszélt, hanem az, hogy Löw Lipót (1811–1875), a zsidók magyarosodásának élharcosa (vö. Oláh 2014), még egy befogadó korszak szereplője és alakítója volt, az emlékbeszéd viszont már egy más karakterű, a kirekesztés jegyeit magánviselő korszakban született meg… – LENGYEL ANDRÁS TANULMÁNYA

Ha valaki csupán Villon egyik legismertebb versét, a Ballada a párizsi nőkről című balladát olvassa el, avagy emlékszik a Franciaországban szállóigévé vált refrénjére: Nincs jobb, mint a párisi csőr!, teljesen téves képe alakul ki a nők szerepéről a költő életében és műveiben. Mint Villon sok más verse, ez is is utólag került a Nagy Testamentumba. Ebben a balladában még nyoma sincs sem a testi örömöket hajhászó, sem a szerelmi csalódás miatt nőgyűlölővé vált, sem a nőt az elmúlás szimbólumának tekintő költőnek […]

FELJUTHAT-E GÉRECZ ATTILA
A PARNASSZUSRA?
1989-ig a magyarországi nyilvánosságban Gérecz Attila neve sem jelenhetett meg. Verseinek rejtegetett példányait senki nem mutatta meg másnak, és még a legközelebbi hozzátartozók sem volt tisztában azzal, hogy Gérecz Attila költő volt. Zrínyi közel száz évet „pihent”, mire az utókor ráismert benne a költőjére. Gérecznél ez talán rövidebb idő lesz, és ha megvalósul, azt elsősorban életben maradt költőtársainak (füveskertiek), másodsorban a Nyugaton élő magyaroknak köszönhetjük […]

JUHÁSZ FERENC VERSTESTE(I) EGYETEMESSÉG ÉS FORMÁTLANSÁG HATÁRÁN
Juhász Ferencről akarok beszélni, de ez a beszéd akadályoztatva van, kisiklatott és veszélyeztetett. Akadálya maga a verstest, melyet Jean-Luc Nancy nyomán corpusnak nevezek. A Juhász-féle corpus egyik jellegzetessége, hogy mindent el akar maga körül némítani, hiszen maga akar az a Minden lenni, ami egyáltalán mondható. Vagyis az egyetemes corpusról, vagy a corpus egyetemességéről kellene beszélni, mely a beszéd „helyét” egyedül magának tartja fenn. A Juhász-életműnek ez az univerzalitás-vágya jellegzetes – a XVIII. századi humanista titanizmusban gyökerező – modernista esztétikai ideológia, mely az emberi tudás egészét összegyűjthetőnek, rendezhetőnek és megformálhatónak tartja […]

1914-ben Apollinaire-re nehéz idők köszöntenek. Augusztus 10-én, egy képeslapon írja olasz barátjához, Ardengo Soffici-hoz: „Aláírtam kérvényemet, és remélem, augusztus végéig besoroznak.” A hadseregbe való felvételi kérelmének indoklásaként Apollinaire kijelenti, hogy beszél németül, jól ismeri Köln környékét és jól bírja a gyaloglást. Kérvényét elutasítják. Terve később mégis sikerül. 1914. december 4-én megjelenik a nizzai sorozóbizottság előtt, amely alkalmasnak tartja a katonai szolgálatra, és december 6-án a költő megkapja katonakönyvét, amely szerint Nîmes-ben a harmincnyolcadik ezred tüzére lesz.

PÁRHUZAMOK GÉRECZ ATTILA ÉS KUNCZ ALADÁR RABSÁGBAN IHLETETT MŰVEI ÉS UTÓÉLETÜK KÖZÖTT
Gérecz Attila 1956 hősi halottja, a váci börtönben alakult füveskerti költőcsoport legtehetségesebb tagja sem a történelmi, sem az irodalmi emlékezetben még nem foglalja el méltó helyét. Ennek okait több tanulmányban igyekeztem megfejteni, s éltem a hasonlítás lehetőségével, ahogyan sokan mások irodalomtörténészeink közül. Legutóbbi munkám bírálatában merült fel újabb referenciaként Kuncz Aladár neve […]