ROLAND SCHIMMELPFENNIG:
AZ ARAB ÉJSZAKA
A hazájában egyik legtöbbet játszott kortárs német drámaíró, Roland Schimmelpfennig művét Forgács Péter vitte színre, amely igencsak bátor vállalás: Schimmelpfennig sűrű szövésű darabja kemény dió, idehaza kevés rendező vállalkozott a szóban forgó, burjánzó lírai nyelvvel operáló textus megrendezésére. Tegyük hozzá, teljes joggal: a mű groteszk, álom- és valóság között egyensúlyozó, füzérszerűen egymásba fonódó jelenetei öt szereplő kisszerű, banalitásokkal teli életét ábrázolják… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

(SZÍNHÁZI KIS SZÍNES)
Szeretnék, de nem írhatok elfogulatlan szakmai beszámolót a József Attila Színház új bemutatójáról, a Verebes István által rendezett Naplemente előtt-ről, mert feleségem, Szabó Gabi játszik benne egy jelentős szerepet.
Nem számolhatok be a Kolibri Pincében látott, az Ady-centenáriumhoz kapcsolódó maratoni duplaelőadásról, ahol Novák János 100, azaz száz! általa megzenésített Ady-verset énekelt el, nem dicsérhetem a produkciót, mert János, amellett, hogy a barátom, ráadásul még az igazgatóm is a Kolibri Színházban, amelynek dramaturgja vagyok […]

VAKULYA ZOLTÁN – CHEN WEI LEE: EGYÜTT EGYEDÜL
Vannak a kortárs tánc műfajában olyan előadások, amelyeket nézve egyértelmű, miért az a téma, ami, miért az a stílus, ami és miért azok játsszák, akik. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, különösen akkor, ha például az intimitás egy produkció alappillére. Hogyan beszéljen erről az előadás úgy, hogy ne legyen sok, de mégis mondjon valamit? Hogy átlépje a nézők komfortzónáját, de ne öncélú, értelmetlen művészi húzásnak tetsszen? – TÓTH EMESE KRITIKÁJA

74 ÉVES ÚJ OPERASZERZŐT AVATOTT A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ
Nálunk a 92 éves Kurtág György most debütált operaszerzőként. Ehhez képest a szegedi Molnár László a maga 74 évével fiatalnak mondható. A Zeneakadémián zeneszerzőként végzett, de aztán különféle színházakban dolgozott karigazgatóként, karmesterként és zeneigazgatóként. Azt mondja, eddig egyszerűen nem volt ideje komponálni. Pár éve azonban nyugdíjas lett… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

Az én rapszodikus színházlátogatásaimat a véletlen szeszélye vezérli, amibe belejátszik néha a szakmai érdek. Ha valamelyik teátrum műsorra tűzi egy-egy darabomat, vagy színésznő feleségem kap szerepet valahol, akkor félig-meddig kíváncsiságból, félig-meddig illendőségből belekóstolok az illető műintézmény repertoárjába. Így kerültem tegnap a József Attila színház nézőterére, Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjának előadására… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁJA

VÍGSZÍNHÁZ: LILIOM – CENTRÁL SZÍNHÁZ: KASIMIR ÉS KAROLINE
Két tehetséges „kísérleti előadást” láttam a minap. Egyiket a Vígszínház ezeregyszáz nézőt befogadó, hatalmas termében, a másikat a Centrál Színház kisebbik játszó helyén, kétszázvalahány nézőtársammal. A Vígben Molnár Ferenc Liliom-át, a Centrálban Ödön von Horváth Kasimir és Karoline-ját adták. A Liliom 1909-ben született, a Kasimir 1932-ben. Most 2019-et írunk. A kísérlet tárgya: miként lehet a nagyjából száz éve született műveket ma előadni, olyan színházi nyelven, hogy a közönség úgy érezze, azok most is elevenen és „érvényesen” beszélnek hozzá… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

LÁSZLÓ BOLDIZSÁR JUBILEUMI KONCERTJE
2008 tavaszán énekelt próbát a Korzó Zeneház színpadán. A Tosca Képáriáját adta elő. Amint befejezte, Gyüdi Sándor színigazgató és Pál Tamás első karmester nyomban fölmentek hozzá a színpadra, gratuláltak, elkérték a telefonszámát, szerepet ígértek neki. A Puccini-ária most is fölhangzott, szép, friss hangon, művészileg immár sokkal érettebben, mint 10 évvel ezelőtt. A gálaesten éneklését az ünnepelt zavart, amatőr, operettes gesztusokkal kísérte, demonstrálva, hogy annak idején milyen hozzávetőleges elképzelései voltak az operai előadóművészetről… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

INTERJÚ SZABÓ VERONIKÁVAL
A Queendom a kortárs színház, a fizikai színház és a dragshowk metszéspontján egyensúlyoz. Improvizációkra épül előre lefektetett játékszabályok mentén, így minden este új előadás születik, amelynek a nézői jelenlét fontos alkotója. Női és férfi ábrázolásokat vonultat fel a reneszánsztól a mai popkultúráig. Szerepeket mutat be és vetít egymásra, amíg a határvonalak elmosódnak, és a néző tekintete rajzolhatja őket újra. Szabó Veronika szabadúszó rendező, színész és közösségi színházi szakember… – SIRBIK ATTILA INTERJÚJA

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI
AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
A József és testvérei, Thomas Mann nagyregénye, akárcsak Prousté, a nyelvről szól: egyetlen összetett mondatban elmondható történetet beszélnek el ezek a szerzők oldalak százain át, miközben felteszik a nyelv, a hagyomány és az identitás modern kérdéseit. Egy nagyregényt igen kockázatos vállalkozás színre vinni, mert főszereplője, és egyben médiuma, önnön nyelve, ami gyorsan veszít erejéből egy másik közegben… – GALÁNTAI LÁSZLÓ KRITIKÁJA

Két egymáshoz igen hasonló tematikájú előadást láttam a közelmúltban. A diktátor című Chaplin-film színházi remake-jét a Vígszínházban, és Bertolt Brecht Ínség és rettegés a harmadik birodalomban című drámájának „kortárs feldolgozását” a Stúdió K-ban. Mindkét előadás tovább formálandó színházi alapanyagként kezeli a feldolgozandó művet. Mindkét alapmű a (hajdan) kialakuló totalitárius társadalom működéséről, működtetéséről szól. A témaválasztás oka és szándéka is közös… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA