MÁRCIUS
A karantén hirtelen jött, az emberek pánikba estek. Jana nem, mert Jana természeténél fogva aszociális volt, az elszigeteltséggel és a magánnyal sosem volt problémája. Még annak is tudott örülni, hogy Martin Brünnben ragadt, így legalább az egész lakás az övé volt. Az egyetlen dolog, ami az illúzióromboló, aszexuális maszkokrácia keserű napjaiban tényleg idegesítette, az a mindenféle trendi, színes, hímzett, még jó, hogy nem arannyal szegélyezett maszkokról szóló számtalan reklám volt, amivel tele volt az egész internet… – FORGÁCS ILDIKÓ FORDÍTÁSA

Azok a történelem előtti időkben alapított városok, amelyek közül néhányban még ma is van szerencsénk élni, az emberi civilizáció legrégebbi szimbólumai. Ezek az egyedi, antik helyek a világörökség kincsei. Némely politikus mégis megtalálja a módját, hogy megváltoztassa régi kulturális szimbólumaink funkcióját, mintha csak letűnt korok királyai vagy szultánjai volnának ők. Más szóval a hatalom mindig nyomatékot akar adni erejének, és a köz akaratát nem veszi figyelembe. Ezzel nyomnak egy RESET gombot a történelmen, a kultúrán és az életünkön […]

Egy vírus körbejárja a földet.
Hosszú a lappangása, akár
ennek a versnek. Nem pusztul
el születéskor, mint más pórul
járó nyomorultak. Nem éhínség,
mely egyéb milliók életét hizlalja.
Klímakatasztrófa, szenny, bombák –
épp elég kárt okoznak. De a világ
átalakulóban. Talán attól fél, hogy
a gonosz vírus hirtelen mindenkit
átvág, aki nem, nem képes belátni,
rabul ejtette a kapzsiság hálója.
[…]

Láttam, hogy Aline nővér miként próbál meg kedves lenni, de hangos nevetése inkább fenyegetésre hasonlított, és a hang, akár egy eltévedt luftballon, kószált a levegőben. Hogy vajon csak rossz időszakok és belső feszültség vagy egy egészen boldogtalan gyermekkor akadályozta az emberségességét, nem tudom. Egyszer megéltük, ahogy egy semmiség, egy székletminta miatt ráförmedt egy lányra. A lány újonnan érkezett még, szülői kíséret és diagnózis nélkül, csak a gyanú állt fenn, de nem igazolódott be.
[…]

Moabitban, az egykor Nyugat-Berlinhez tartozó kerületben békés, komótos az élet, a pandémia előtt se jöttek errefelé a turisták. Mostanában olyan a hangulat, mint egy kisvárosban. Az utcán mindenki ismerős. Házunk udvaráról, egy nyitott részen át rálátni az evangélikus Megváltó-templomra és plébániára. A gyülekezet óvodáját és udvarunkat egy fakerítés választja el, ott, a borostyánnal benőtt lugasban állnak a biciklik. Hétközben egész délelőtt zeng az udvar a gyerekzsivajtól, és ha megyek a biciklimért, seprűnyéllel visszapöckölöm a borostyánra dobált labdákat és homokozólapátokat […]

A következő dolog, amire emlékszem, hogy anyu feltekeri a rádiót, hogy ne halljam, mennyire zokog.
Hülyeség volt. Hallottam. Közvetlenül mögötte ültem a kocsiban, és nagyon hangosan sírt. Ami azt illeti, apu is. Egyszerre sírt és vezetett. Én őszintén nem tudtam, vajon sírok-e, de úgy véltem, valószínűleg igen. Amúgy is úgy tűnt, hogy kellene. Szóval megérintettem az arcom, de kiderült, hogy száraz. Egyáltalán nem sírtam… – NÁDOR ZSÓFIA FORDÍTÁSA

Az ezévi PesText Fesztivál témája a „reset”. A reset sokjelentésű szó: a 21. század lingua francáján, angolul lenullázást, beállítást, az eredeti állapotba való visszahelyezést, újrarendezést, élezést, helyretevést is jelenthet. A legtágabban használt értelme a számítógépes nyelvből vett újraindítást-újrabeállítást jelenti.
Hogy a „reset” témáját a koronavírus-járvány miatt választották-e a szervezők, nem tudom. De azt gondolom, hogy nagyon aktuális a szó újratöltést, újraalapítást jelentő árnyalata, mert a világnak szüksége van egy resetre…

Fudzsi csúcsára
Kicsiny csiga, mássz, csak mássz,
Hogy önmagad légy.

– M. NAGY MIKLÓS FORDÍTÁSA

Amikor a kocsmában szóltak, hogy jó lenne kezdenem magammal valamit, mert már nem győzik összesöpörni a levedlett szőrszálaimat, akkor komolyan elgondolkoztam az életemen. Korábban a lakótársam is említette, hogy zavarják a mosogatóban talált lábszőreim, de úgy voltam vele, hogy maximum elköltözik, viszont törzskocsmát nehezebb találni, mint lakótársat, úgyhogy sürgős lépésre szántam el magam […]

Elindult felém, és én tudtam,
hogy ez mit jelent.
Hallevest akartam főzni,
de gyorsan kikapcsoltam a tűzhelyet,
nehogy megégessem magam,
ha elesek.
És közben kiabált,
hogy már megint mindenkivel szóba álltam,
a mosolyom illetlen,
mint egy nyitva hagyott slicc,
és ő hiába forgatja egyfolytában a kereplőt,
nem tudja távol tartani a terméstől az angyalokat,
túl jó vagyok mindenkihez,
így neki semmi sem marad.
[…]

Harminc évvel ezelőtt az én hazámban több millió olyan ember élt, aki esténként hazatérve a szocialista munkából panellakásába zárkózott. Így szorult több millió individuális erőforrás a négy fal közé. A bakelit forgását figyelve távoli dolgokról álmodoztak, egy olyan sampon illatáról, amit még senki nem érzett. Nyugati tárgyakról. Karkötőkről, szemüvegekről, nyakláncokról és cigarettákról, amelyek úgy csillogtak, mint a bakelit az éjszakában. Könyvekben elmerülő individuumok. Mindentől messze, a saját világukban, mint a könyvmolyok. Tették azt mindaddig, amíg le nem kapcsolták az áramot a lakásukban […]