Fudzsi csúcsára
Kicsiny csiga, mássz, csak mássz,
Hogy önmagad légy.

– M. NAGY MIKLÓS FORDÍTÁSA

Amikor a kocsmában szóltak, hogy jó lenne kezdenem magammal valamit, mert már nem győzik összesöpörni a levedlett szőrszálaimat, akkor komolyan elgondolkoztam az életemen. Korábban a lakótársam is említette, hogy zavarják a mosogatóban talált lábszőreim, de úgy voltam vele, hogy maximum elköltözik, viszont törzskocsmát nehezebb találni, mint lakótársat, úgyhogy sürgős lépésre szántam el magam […]

Elindult felém, és én tudtam,
hogy ez mit jelent.
Hallevest akartam főzni,
de gyorsan kikapcsoltam a tűzhelyet,
nehogy megégessem magam,
ha elesek.
És közben kiabált,
hogy már megint mindenkivel szóba álltam,
a mosolyom illetlen,
mint egy nyitva hagyott slicc,
és ő hiába forgatja egyfolytában a kereplőt,
nem tudja távol tartani a terméstől az angyalokat,
túl jó vagyok mindenkihez,
így neki semmi sem marad.
[…]

Harminc évvel ezelőtt az én hazámban több millió olyan ember élt, aki esténként hazatérve a szocialista munkából panellakásába zárkózott. Így szorult több millió individuális erőforrás a négy fal közé. A bakelit forgását figyelve távoli dolgokról álmodoztak, egy olyan sampon illatáról, amit még senki nem érzett. Nyugati tárgyakról. Karkötőkről, szemüvegekről, nyakláncokról és cigarettákról, amelyek úgy csillogtak, mint a bakelit az éjszakában. Könyvekben elmerülő individuumok. Mindentől messze, a saját világukban, mint a könyvmolyok. Tették azt mindaddig, amíg le nem kapcsolták az áramot a lakásukban […]

beáll a recikláció
meg akarjuk érinteni a kőtömböket,
de mi nem vagyunk itt
át akarjuk adni a követ
kidolgozni és újra feldolgozni és átadni
és kidolgozni és újra feldolgozni
és átadni,
de mi nem vagyunk itt
célszerűvé akarjuk tenni és építeni belőle valamit
ami egyértelmű és pontos és kifejező
és könnyen összerakható és könnyen szétszedhető és
szükség esetén egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnik
[…]

Jönnek a felszabadítók
felszabadítók
a felszabadító felszabadítók

De sokan vannak a felszabadítók
rengetegen a felszabadítók
s öltögetnek egyre testeket

eredj szólj anyádnak hogy a
felszabadító felszabadítók
felszabadító felszabadítók
megjöttek
[…]

A szabadságra senki sem mer kezet emelni; mindannyiunk számára hivatkozási pont, melyet még azok is a legszentebb értékek között tartanak számon, akik egyszerre arcátlan módon harcolnak ellene. Az orosz disszidens Andrej Szinyavszkij, akinek a lágerben nyílt alkalma megismerni e mechanizmus működését a kommunista rendszerben, így írt erről: „Hogy a börtönök örökre eltűnjenek, új börtönöket építettünk. Hogy az államokat szétválasztó határok leomoljanak, áthatolhatatlan falakkal vettük körbe magunkat. Hogy a jövőben a munka kikapcsolódás és örömforrás legyen, bevezettük a kényszermunkát. Hogy többé egyetlen csepp vér se hulljon, öltünk, öltünk, öltünk.”

Azoknak, aki hozzám hasonlóan 1961-ben születtek a népi Lengyelországban, nem kell elmagyarázni, mit jelentett a szabadság hiánya és a szabadságjogok minden állampolgárra vonatkozó korlátozása. Amit a Visztula mentén 1989-ben a szabadság visszaszerzésének hívtunk, én magam is megkönnyebbüléssel és saját élményeimen túlmutató elégedettséggel fogadtam, még ha ez a szabadság nem is lehetett teljes, mert beszennyezte a kommunista párttal kötött kompromisszum. Fellélegezhettem: elkísért az addig ismeretlen tudat, hogy a saját országomban valóban otthon vagyok. Gyönyörű és emlékezetes pillanatok voltak […]

A bársonyos forradalom idején a tanárt elhagyta a felesége. Végre szabad lett…
Épp akkor, ’89-ben születtem. A szüleim még le is fényképeztek a „Václav Havelt választom” feliratú cetlivel, a felvételt pedig elküldték a prágai várba.
A szovjet megszállók kivonulása után a milovicei laktanyában sok kóbor macska maradt. A helyiek állítólag lelőtték őket.
„A hazánk nem virágzik.”
Az új állapotokat a naganói olimpián az évszázad mérkőzése pecsételte meg. A döntőben Csehország 1:0-ás győzelmet aratott Oroszország felett. Az egyetlen gólt egy Svoboda nevű játékos lőtte.
„Hát mégiscsak van igazság!” […]