Géczi Gergő István verse
Legjobban vágyom a mézízű sorsra, Embertársakkal ül a mérgező porba. Végül egy pillanatra neki lendül, Engem és téged néz odafentről. Néha bekúszik egy felhő az égről, Dagállyal, robajjal tör le a hegyről. Ugrik, a karját felfele tartja, Lesz valaki majd…