Eugenio Montale: Négy vers a Szépiacsontokból
Nyikorgón jár a kerti kút csigája, a víz fölér, s a fénnyel egybeolvad. Emlék remeg a telemert vödörben, a tiszta körben árnykép mosolyog rám. Szűnő peremhez közelítem arcom: a múlt fakul, régivé lesz mögöttem, máshoz szegődik... S íme, csikorog már…