BARTÓK IMRE: JERIKÓ ÉPÜL
Formabontó posztapokaliptikus-poszthumanista trilógiájának sokatmondóan vegyes fogadtatása után Bartók Imre az új keretek között sem hagyja el azokat a törekvéseket és irányvonalakat, amelyek előző köteteit vezették és meghatározták. A Jerikó épül családregény, fejlődésregény, de már összetettségét és merészségét tekintve is érdemes összevetni A Patkány évével kezdődő, nagyszabású, transzgresszív trilógiával… – VIDOSA ESZTER KRITIKÁJA

BARTÓK IMRE JERIKÓ ÉPÜL CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Ennél sötétebb metafizikát kortárs regény aligha tudna olvasói elé tárni. Milyen jó, hogy az olvasó is hozzáteheti, sőt, talán szükségszerűen hozzá is kell, hogy tegye a maga (pusztán) értelmezői, mégsem passzív aktusát a regényhez azzal, hogy a Jerikó épül szövegegységeit nem egyszerűen hibrid szövegekként, hanem a meg‑nem‑írt versek előszavaként vagy hiányának körvonalaiként is olvassa. Abban az értelemben teszem ezt, hogy mindeközben folyamatában és szünet nélkül feltételezem, hogy ez a regény abból a hitből és indulatból született, hogy a személyes élet költészete is lehet irodalom […]

Az egyik kedvenc filmem a Foglalkozása: riporter Michelangelo Antonionitól. Legalább tízszer láttam,  jó eséllyel többször, mint bármelyik másik filmet. Emlékszem a legelső alkalomra. Olyan huszonöt évvel ezelőtt lehetett. Otthon tévéztem, és elég későre járt, amikor egyszer csak elkezdődött egy film. Fogalmam sem volt róla, mi az, és arra készültem, hogy pár perc után úgyis kikapcsolom a tévét, és aludni térek, de aztán nem így alakult. Lekötött, és folyamatosan fenntartotta a figyelmem két órán keresztül, úgyhogy végül az egészet végignéztem… – BARTÓK IMRE FORDÍTÁSA

Képesek vagyunk rá, hogy a szabadságról beszéljünk? És ha igen, miként? Milyen keretei vannak a beszédünknek vagy az írásunknak, mi teszi lehetővé, artikulálja és engedélyezi, hogy nyilvános kijelentéseket tegyünk róla, és ezeket a kijelentéseket mások is meghallják? Vajon a megelőlegezett szabadság, ami biztosítva van számunkra – az, ami nem sodor bajba, és ami semmiféle veszélyt nem jelent a polgári kényelmünkre és jólétünkre nézve –, vajon ez a megszokott szabadság szabadságnak nevezhető egyáltalán? Hogyan tudjuk felmérni, és leginkább: hogyan vagyunk képesek beszélni róla?

Szabadság.
Nem kell költőnek lenni ahhoz, hogy leírjuk, tudjuk vagy elmondjuk, hogy ez a lenyűgöző szó egyúttal a legszebb szó, vagy még inkább: a legcsodálatosabb érzés a világon. Léteznek más szép szavak is, de ezek egyike sem fogható a szabadsághoz – ilyenek például a főnix vagy a szímurg. Talán azért nem foghatóak hozzá, mert ezek legendás, képzeletbeli, a tündérmesék világába tartozó madarak. De az is lehet, hogy talán a szabadság is azért varázslatos, elérhetetlen és gyönyörű, mert maga is inkább valami tündérmese vagy álom […]

BARTÓK IMRE: A KECSKE ÉVE
Bartók Imre trilógiájának első része – A patkány éve – 2013-ban jelent meg és heves reakciókat váltott ki a hazai irodalomkritikából. Egyesek paradigmaváltásról beszéltek, mások különböző zsánerekből összefércelt szörnykompozícióról, de voltak, akik olyan ezoterikus szövegnek ítélték, mely a befogadóknak csupán kis csoportja számára tárulkozik fel interpretálhatóként, azoknak, akik egyébként is ismerik a műfaji kontextust, miközben mindenki más számára érthetetlen és áthatolhatatlan marad a szöveg… – SZABÓ ISTVÁN ZOLTÁN KRITIKÁJA

BARTÓK IMRE: LÁTTAM A KÖDNEK ORSZÁGÁT
Bartók Imre legújabb regényének olvasója olyan, mint a könyvesboltba betévedt főszereplő: egy szöveglabirintusban tapogatózik, számos beszédmód, műfaji mintázat, történetcsíra között próbál tájékozódni anélkül, hogy egymásba futó ösvények közül megtalálná azt, amelyik kivezet belőle. Vagy már ezzel is túl sokat mondtam? – BALAJTHY ÁGNES KRITIKÁJA

Lassan tipegünk a berlini utcákon, egymás mellett, vagy talán egyedül, igen, ha jobban meggondolom, egyedül érkezem, és csak a bejárat előtt találkozunk. Felsegítem rá a kabátot, amit a karjában tart, noha esik a hó. Eltelik néhány perc, megülnek a kristályok a vállán, aztán felmegyünk azon a néhány lépcsőfokon. Ahogy belépünk, lesegítem róla a kabátot, érzem, hogy átnedvesedett a szőrme. Jegy kellene az állandó tárlatra, nincsen […]

BARTÓK IMRE: A KECSKE ÉVE
Kora este, szabad ég alatt, fröccsök és sörök mellett üldögélve a Rácskertben mutatja be A kecske évét, Bartók Imre trilógiájának befejező részét Nemes Z. Márió és Vári György. A beszélgetés kicsit nosztalgikus is, hiszen elkerülhetetlen az előző két könyvre való visszatekintés […]

„A corpus nem beszéd, és ez nem egy elbeszélés. Egy corpusnak kellene tehát itt lennie.” – írja egy ponton a szerző. Már-pedig Nancy körkörös elbeszéléstechnikája, nem-szillo­gisz­ti­kus érvelése okán ellent-mondások rengetegén kell keresztülhatolnia annak, aki el akar érni a megígért corpus-hoz. Ahhoz a corpushoz, amely egyes szám első és harmadik személyben beszél, egyszerre kiszolgáltatva és elrejtve titkait […]