Az amerikai The Cookers lesz a Szegedi Jazz Napok sztárvendége

Az amerikai The Cookers lesz a Szegedi Jazz Napok sztárvendége, a fesztivált november 11-én és 12-én rendezik a Tisza-parti városban – közölte Drienyovszky András, a fesztivált szervező Private Music vezetője kedden az MTI-vel.

A négy évtizedes múltra visszatekintő Szegedi Jazz Napok minden évben a műfaj kiemelkedő hazai eseménye, melyet az élő dzsessz valódi értékei, a minőségi koncertek, az igényes művészválasztás, az eredeti és virtuóz muzsikusok tettek ismertté. A koncerteknek idén is az IH Rendezvényközpont ad helyett.

A fesztivál nyitónapján, pénteken lép színpadra a Vujicsics zenekarból ismert és többszörösen kitüntetett Borbély Mihály szerzői együttese. A Borbély Műhely improvizatív zenéjét a Szabados-iskola, valamint a Kárpát-medencei és balkáni népzenei örökség fúziója jellemzi.

Ekkor hallhatja a közönség a sokak szerint legjobb magyar dobost, Balázs Elemért, aki az egyik legerősebb, de ritkán hallható triójával játszik, melyben a káprázatos tehetségű Lakatos Pecek Krisztián bőgőzik és Szakcsi Lakatos Róbert zongorázik.

A fesztivál sztárvendége az amerikai The Cookers is pénteken lép a közönség elé. Billy Harper, Eddie Henderson, Craig Handy, David Weiss, George Cables, Cecil McBee és Billy Hart egytől-egyig a dzsesszművészet legnagyobbjai, csupa világhírű szólista és zenekarvezető a saját jogán. Csapatuk az igazi és “lélekteljes” hard-bop irányzat legértékesebb képviselője.

Hagyomány, hogy a fesztiválon fellép egy-egy a Tisza-parti városhoz kötődő dzsesszmuzsikus. Idén a fiatal szegedi dobost, Haraszti Ádámot hallhatja a közönség, aki Londonban – két brit-afrikai és egy svájci zenésszel – alapított együttesével, a Unity Firsttel érkezik a második napon a fesztiválra.

Szombaton koncertezik Szegeden Hamid Drake is. Az európai free jazz táborban különösen nagy tisztelet övezte ütőhangszeres Don Cherry, Pharoah Sanders, Herbie Hancock és Archie Shepp mellett vált világhírűvé. Novemberi fellépésén társai Tóth Viktor szaxofonos és Szandai Mátyás bőgős lesznek.

A zárónapon hallható Lengyelország első számú dzsesszegyüttese, a Wojtek Mazolewski Quintet. Megalakulásuk robbanásszerű hatást váltott ki a műfaj népszerűsítésében, munkásságuk hatása kimutatható szinte az egész lengyel könnyű műfaj zenei ízlésében.