10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.28.
| Grand Café – Nádasdy Ádám A szakállas Neptun című novelláskötetének bemutatója >>>
10.27.
| Ráolvasás 04. – Tóth Kinga Írmag című könyvének bemutatója a Grand Caféban >>>
10.22.
| Szent II. János Pál pápával a metróban >>>
10.10.
| Munkácsy-díjas festőművész több mint 300 alkotása a REÖK-ben >>>
10.15.
| 26. Lengyel filmtavasz – ősszel >>>
10.10.
| Long time no see! – Simkó Beatrix és Jenna Jalonen >>>
10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
NAPI TANDORI

10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>
10.09.
| Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben >>>
10.05.
| Elhunyt Böndör Pál költő, dramaturg >>>
10.05.
| Gyukics Gábor rangos nemzetközi díja >>>
09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>

Bagdal Zoltán, Cirok Szabó István, Farkas Árpád, Jenei Gyula, Kormányos Ákos, Kukorelly Endre versei

Jan Carson, Karácsonyi Zsolt prózája

Farkas Árpád párbeszéde Ilia Mihállyal (1972)

Zsolt 141, 9-10. (Beszélgetés Csalog Zsolt könyvéről; Soltész Márton tanulmánya; Írások a Csalog-hagyatékból)

SÍKFUTURIZMUS (Hungarofuturizmus Délen)

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

A gyömbércsík nyugtalanító íze
2016.10.02 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: LÁTTAM A KÖDNEK ORSZÁGÁT

„Kilencszáz négyzetméternyi falszakasz, számtalan polc, különböző színekkel jelölt ösvények, alanyiság, természettudomány, gyerekkönyv, krimi.” (242) Bartók Imre legújabb regényének olvasója olyan, mint a könyvesboltba betévedt főszereplő: egy szöveglabirintusban tapogatózik, számos beszédmód, műfaji mintázat, történetcsíra között próbál tájékozódni anélkül, hogy egymásba futó ösvények közül megtalálná azt, amelyik kivezet belőle. Vagy már ezzel is túl sokat mondtam? Azért nem könnyű feladat rövidkritikát írni a könyvről, mert az embert folyamatosan az az érzés kerülgeti, hogy egy-egy mondatával spoilergyanús területre téved – miközben többszöri olvasás után sem tudom eldönteni, hogy pontosan melyik megállapításom is minősülhetne spoilernek. Elöljáróban mindenesetre fogalmazzunk úgy, hogy a Láttam… egy, az európai könyvipar díszletei között játszódó, a metafizikai krimi és a pszichothriller cselekménysémáiból építkező regény, mely szatirikus képet fest a napnyugati kultúra válságáról,  és fontos kérdéseket tesz fel arról, hogy mi is az irodalom.

Habár ebben a műben is sok szó esik a válságról, az apokalipszis nem ölt olyan wagneri méreteket, mint a szerző monumentális trilógiájában – először csak a könyvpiaci mutatók között lappang. Bartók szerencsére nem a jellegzetes, önsajnálattal átitatott bölcsészkliséket használja fel a díszletezésnél (éhező írók, omladozó kiadói épület, turkálóból öltözködő szerkesztők stb.), hanem egy valószínűtlenül csillogó-villogó, high-tech cégként jeleníti meg a kiadót, ahol az én-elbeszélő könyvügynökként dolgozik.  Hősünk munkája részeként Európa nagyvárosai között repked, egy-egy könyvfesztivál alatt sokcsillagos hotelekben száll meg és pezsgőt hozat a szobaszervízzel, miközben Kindle-jét böngészgeti, lassanként azonban valamiféle titokzatos nemzetközi összeesküvést érzékel maga körül, melynek egy frissen előkerült Swedenborg-kézirathoz van köze. A Láttam… legfontosabb hatáseffektusa a rejtély-kód szándékolt túlpörgetése: a mellékszereplők szájából állandóan többértelmű figyelmeztetések hangoznak el, a makacsul ismétlődő motívumok rejtett összefüggéseket sejtetnek, egymás után sorjáznak a horrorfilmes kliséket idéző történések, és mindezt tetézik azok az enigmák, melyeket a főszereplő saját elméje termel. Történetmondását ugyanis rendszeresen álomleírások szakítják meg, melyek (nem véletlenül származik a mottó az Inland Empire-ből) a Lynch-mozik szorongató atmoszféráját hívják elő. A főszereplő rémálmai és az elbeszélés világának valósága között egyre nehezebbé válik a különbségtétel, ráadásul az általa idézett kézirat-részletek és saját önéletrajzi elbeszélése is szétbogozhatatlanul egymásra montírozódnak. Arra, hogy miért veszti el világérzékelésének támpontjait, a regény felkínál egy lélektani magyarázatot, hiszen, mint a legelején megtudjuk, a férfi öt éve nem tudja kiheverni öccse nyomtalan eltűnésének sokkját. Többről van azonban szó egy személyes identitásválság lenyomatánál: a műben senki és semmi, azaz a helyszínek, a kéziratok és a mellékszereplők sem identikusak önmagukkal. A Láttam…-on töprengve arra ébredtem rá, hogy egy általam réges-régen forgatott Bret Easton Ellis-könyv, a Glamoráma olvasása közben ért hasonló tapasztalat. A karakterek üressége, az utazás bármiféle célképzetet vagy változást nélkülöző megjelenítése, az ismétléses szerkesztésmód, a fikció matrjoska babaként egymásba rakódó szintjei, a szöveg önmagára visszahajló mozgása, a referenciapontok állandó elcsúszása mind-mind erre a regényre emlékeztetett, anélkül, hogy Bartók műve egy pillanatig is Ellis-utánérzésként hatna.

A könyvet behálózó reflexiók azt az irodalmi mezőt is érintik, amelybe maga is beágyazódik. Akadnak olyan kiszólások, melyekben egyértelműen jelenünk bestsellereire ismerhetünk („Legyen szó vámpírokról, Provance-ba szökött háziasszonyokról, vagy az első szerelmet kereső fiatalokról… Azt hiszem, minden hősömben van egy csipetnyi belőlem.” 20), máshol az én-elbeszélő töprengései összevágnak azzal, ahogy a szerző interjúkban nyilatkozik a magyar próza túllépésre váró tendenciáiról („ha ki szándékozunk mászni […] a húsleves, Isten és a nyomor Bermuda-háromszögéből” 159), de a legizgalmasabb számomra az volt, ahogy a Láttam… az eddigi Bartók-életművet (öt publikált regény esetén már bátran használhatjuk ezt a kifejezést) értelmezi újra. Nemcsak az egyértelmű kikacsintásokról van szó (lásd A Sáska évszázada című regényt és a kiadónak állandóan gondot okozó hibbant szerzőjét), hanem sokkal inkább arról, hogy Bartók által művelt, a kortárs magyar prózában kifejezetten kísérletezőnek számító epikai világlétesítő stratégiák a regény által vizionált világban mintha a mainstream irodalom részét képeznék. A kiadók között eladásra vagy megvételre kínált kéziratok répák, fák, tengeri malacok, nácik, erszényes állatokká átalakuló városlakók életét mutatják be, műfaji tekintetben pedig maguk is hibridek, magas- és zsánerirodalmi mintázatokat vegyítő szövegek. „[F]élig horror, félig romantikus kísérleti regény”, „pszichedelikus álszocio-dráma”, „kisállat-gótika”, „biohorror”: sorolhatnám még műfaji megnevezéseiket, melyek valamiféle kombinatorikus logikát követve egyre groteszkebb összetételekbe rendeződnek, szüzséik pedig egyszerre tűnnek önparódiáknak és zseniális ötletek tárházának.  A Láttam… tehát voltaképp a szerző nevével fémjelzett írásmód (és a bele kódolt világhoz való viszony) dilemmáival vet számot. „Ezek a mesék az elváltozott emberről lényegében variációk a Lassie hazatérre.” (151) – mutat rá a főhős a maga száraz humorával arra a korlátra, amelyet a poszthumán látásmóddal kacérkodó poétikáknak sem feltétlenül sikerült átlépnie.

Habár a regény által megrajzolt közegben egyértelműen szimpla fogyasztási cikként kezeli a könyveket, a munkatársak szólamában olykor mégis ott kísértene a rég letűnt „valódi” irodalom vágyképe. Elbeszélésének nyitányában a főszereplő szomorúan konstatálja, hogy „milyen messzire kerültem mindattól, amiért egykor fontos volt számomra az irodalom.” (10.) A regény végére érve főnöke bejelenti, hogy kilép a cégtől, és innentől azt csinálja, amit tényleg „fontosnak” tart: áttér a lírára. Az elbeszélő egyszer azt is kifejti, hogy „a receptkönyvben árult narratívák működtetésének vagy a bűbájos klapanciákba szedett szerelmi sirámoknak éppoly kevés közük van a valódi irodalomhoz, mint a nyolclábú borjúnak az anyatermészethez.” (96) Csakhogy a többi könyvügynökkel együtt mintha csupa ilyen nyolclábú borjút igyekeznének egymásra sózni. Sőt a benne ábrázolt kéziratokhoz helyenként kísértetiesen hasonuló, műfaji klisékből összeszőtt regény sem az „anyatermészet” tisztaságát hirdeti. Adódik tehát a kérdés: hol helyezkedik Láttam…  a szörnyszülöttekhez és a „valódi” irodalomhoz képest?

Nos, a krimiről folyó metadiskurzus, a hermeneutikai zsákutcákba csalogató effektusok háromszáz oldalon keresztül valószínűleg nem tudnák fenntartani a befogadó figyelmét, ha nem lenne olyan az elbeszélés nyelve, amilyen: hol minimalista, pontos és szikár, máskor reklámszövegeket imitáló, de ugyanakkor megdöbbentően lírai és eleven. Nem is a látomásos szövegrészek megalkotottságát emelném ki (erre irányuló tehetségét Bartók már a regényhez sok szálon kapcsolódó Fémben megcsillantotta), inkább a látszólag köznapi történések elbeszélésébe bevitt különös ízeket. Egészen pontosan az ilyen mondatokra gondolok: „Az étel remek, a rántotta ízletes, a felvágott a regionális hústermelés fontosságára emlékeztet, a kiterített gyömbércsíkokat azonban nyugtalanítónak találom.” Nyugtalanító – igen, épp ezt érzem, amikor olyan metaforákra bukkanok, hogy „[n]éhány óra múlva ilyenkor már a fesztiválon imbolygok, tömör robotporszívóként, buzgón bólogatva.” Vagy amikor a regény csúcspontját jelentő szeretkezési jelenetben ezt olvasom: „Combjának íve feszes, lüktető korallzátony. […] A feneke két egymáshoz csavarozott, zsírral teli ónedény.” (167.)  A Láttam a ködnek országát ismét csak azt bizonyította számomra, hogy Bartók Imre prózája az a bizonyos gyömbércsík a kortárs magyar irodalom jól ismert ízekkel teli svédasztalán.

Balajthy Ágnes

 

bartoki_lattamakodnekJelenkor Kiadó

Pécs, 2016

320 oldal, 3499 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2020.10.23 - tiszatáj

XAVER BAYER: AZ ÁTLÁTSZÓ KEZEK 
Xaver Bayer első regénye egy egyetemista élet „átfogó orientálatlanság[áról]” ad képet, „a cselekvés következménynélküliségének következményeként”; az Alas­­­­ka­straße a szexualitás és a hatalom összefüggéséről rajzol „radikális és kíméletlen képet”, míg harmadik regényében a „dühös nihilizmus és az undor” már pszichológiailag motiváltan jelenik meg, és az életkedv nélküli fiatalember ábrázolása a stringens elbeszélésnek és a szigorú történetvezetésnek köszönhetően már szinte magával rántja az olvasót a szövegvilágba… – ZSELLÉR ANNA KRITIKÁJA

>>>
2020.10.21 - tiszatáj

A BEFEJEZÉSEN GONDOLKOZOM
Viszonylag gyakran találkozni internetes bejegyzésekben a „pretentious” (nagyigényű) kifejezéssel: a nem ritkán hirtelen felindulásból pötyögő fórumozók többször olyan rendezőkre vagy színészekre aggatják e stigmát, akikből dőlnek a nagy szavak, esetleg affektálva beszélnek, hevesen gesztikulálnak, tehát mini show-val népszerűsítik, fényezik önmagukat, ám érdemleges cselekvést, vagy akár egy emlékezetes darabot ritkán tudnak felmutatni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.10.20 - tiszatáj

Tisztelt Kiállítók! Festőbarátaim!
Kissé felemás módon a fenyegetettség ellenére mégis ünnepel országos rendezvényeivel a festőtársadalom a magyar Festészet Napján. Immáron hatodik alkalommal gyűltek össze a szegedi festők, Szent Lukács evangélista névnapja alkalmából, akit a festők védőszentjének tartanak… – PATAKI FERENC MEGNYITÓJA

>>>
2020.10.19 - tiszatáj

NÁTYI RÓBERT KISMONOGRÁFIÁJA HÉRICS NÁNDOR MŰVÉSZETÉRŐL
Ha Hérics Nándor munkásságáról a róla szóló kismonográfia képanyaga alapján alkotunk képet, akkor egy szellemes, a pop art kritikai attitűdjéhez közel álló, élvezhető műveket alkotó művész tevékenysége kerekedik ki előttünk. A könyv szerzője, Nátyi Róbert elemzése a munkák tartalmi kérdései mellett arra is rávilágít, hogy milyen műfaji áthatások nyilvánulnak meg az életműben… – IBOS ÉVA ÍRÁSA

>>>
2020.10.18 - tiszatáj

SZARVAS MELINDA: IRODALOMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A MAGYAR VAJDASÁGI IRODALOMRÓL 
A név meghatároz, a név előír, a név előfeltételeket, sőt előítéleteket hoz létre, és még Bar­thes szerzőjének halála után fél évszázaddal is elvárási horizontot konstruál meg. Szarvas Melinda tanulmánykötetét olvasva ez a horizont fel-, majd leépül. Átalakul, átíródik, átfogalmazódik. Körvonalai de-, majd rekonstruálódnak. Szabályai pedig érvényesülnek, eltolódnak, elmozdulnak és helyenként felszámolódnak… – ROGINER OSZKÁR KRITIKÁJA

>>>
2020.10.17 - tiszatáj

Fudzsi csúcsára
Kicsiny csiga, mássz, csak mássz,
Hogy önmagad légy.

– M. NAGY MIKLÓS FORDÍTÁSA

>>>
2020.10.16 - tiszatáj

November 10. és 22. között új formát öltve, a virtuális térbe költözik a 17. alkalommal megrendezett VERZIÓ programsorozata, így a fesztivál történetében először országosan elérhetővé válik Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja… – SZÁSZ CSONGOR AJÁNLÓJA

>>>
2020.10.15 - tiszatáj

PETŐCZ ANDRÁS:
A MACSKA VISSZATÉR
A szerző fokozatosan építi fel a mondanivalót, a metamorfózis konkrét és általános értelemben is főszerepet kap a kötetben. Kezdetben a macska feketesége egyrészt a fizikai küllemet jelzi, ugyanakkor kontrasztot képez a tisztaság jelenségével, a tisztálkodás gesztusával is. Mintha a macska állandóan arra törekedne, hogy megszabaduljon feketeségétől, tisztátalanságától, valamiféle általános értelemben vett mocskosságtól… – HÖRCHER ESZTER KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő