Anja Golob versei

Anja Golob (1976) költő, dramaturg és színházkritikus. Két verseskötetet adott ki, az elsőt V roki (Kéz­ben) címmel 2010-ben, a másodikat Vesa v zgibi (Húzódzkodás) 2013-ban. Londonban, Brüsszel­ben és Ljubljanában lakik felváltva.

 

Egyensúly

_{„Tudnotok kell, lányok, hogy az egyik legfontosabb dolog az életben – megtartani az egyensúlyt.”
Ne čakaj na maj (F. Čap, 1957 – Ne várd a májust)}

Elég pontosan elképzelhetjük,

min gondolkodik a diák fejjel lefelé lógva

a rúdon, mikor a másodperceket számlálja,

és az ásítozó testnevelő tanárt figyeli

a stopperrel – no de mi van a rúddal?

Először is vasra verik kemény tartók

közé, aztán egész áldott nap

izzadt tenyerek szorongatnak; mikor

a testek azon kínlódnak, hogy átverjék

az időt és a gravitációt – mit gondol a rúd?

Vagy a mérlegek, mit éreznek, kettészakítva,

soha sem tökéletesen egyenlően?

A szüntelen kiegyenlítődés abszolút

elviselhetetlensége, a kétféle abszurd szüksége;

legalább valamiről azonosan ítélni, összetartozni.

Szerencsére nem olvasnak Hegelt, és nem tudják, hogy A

nem lehet soha egyenlő A-val, mert úgy van, ami

valami, hogy az mindig egy, sohasem ugyanaz. Nincs nemi

viszony, jelen és – egyensúly. Nincs olyan, hogy nincs.

És a rúdgyakorlat is csak kísérlet, még egy dolog

az általános iskolai testnevelés órák

erőnléti gyakorlatainak gyötrelmes sorában, tehát –

mi más az élet?

Míg valaki sóhajt: „Istenem… az élet.”

Addig más felkiált: „Istenem: az Élet!”

Még

|

|

Minden

a lehetőség

vékony

hajszálán

függ

minden

koincidencia

|

Szükségszerűség

ami

hajt

engem

vagy

erő

vagy

gyávaság

|

Fogalom

ami

nem

hagyja

hogy

abbahagyjam

|

A létezés

joga:

a gőg

a kötelesség

a szövetség

a világgal

magával

a rend

a tisztesség

|

Kitartani

felállni

szüntelen

virrasztani

dolgokkal

tartani

csak

négyszemközt

|

Minden

függ

minden

amit

ismerek

amiről

gondolom

hogy

birtoklom

amit

tudok

amit

adok

minden

függ

a kicsiny

jelentéktelen

világom

ami

nem is

az enyém

minden

függ

|

Nem

ring

leng

nem

nem

ráng

van

ami

van

ami

van

függ

|

És

fogalom

és

affekció

és

attribútum

és

akcidencia

appercepció

apprehenzió

antonímiák

asszonánc

|

Még

még

kicsit

még

hogy

legalább

ez

a füzér

belefut

magába

értelembe

még

|

Még

|

|

|

még

|

A fény alulról árad

A fény alulról árad,

a test a tiéd mellett alszik, és nem látja,

hogyan leskedi kívül, dörömböl az ablakon,

matat a nyak alatt,

kicsúszik belőled.

Tested hideg és görnyedt,

mint kiégett lámpában a szál,

mozdulatlan hunyorog szigorú ütemben

(képzelj egy ilyen, valóban pontos fényjelet)

álmos kormányosoknak az óceánjárókon.

A fény alulról árad.

Nem tudta, hogy szentjánosbogár vagyok, hosszú

a csápom és viasz a fészkem –

az ujjaimra írták, de nem vettem észre.

Talán karomba zárhatom, amit csak szeret,

de inkább csak kovám és gyújtósom van,

és nem bírok velük, hogy tűz legyenek.

Azért álmában megfordul, kimondja nevemet,

magához von, habár

fény a fényből nem táplálkozik.

Aztán hosszan,

lankadtan játszunk

a levegő bőrén, sötét

csillogással felizzik az éjszakában, és

átsugárzik lassan a tömör félhomályban

teste fénysötéte.

„Aludj, aludj vissza” suttogom,

vakuljon meg ismét, némán kérem, soha ne lássa,

mi vagyok valójában, és ne értse meg,

hogy semmi sem, semmi, amim van, igazán nem az enyém,

mert minden, minden szépség,

mint a fény,

alulról árad.

A Szerelem és a macska

 

A macska, az ablakpárkányon kuporogva, persze látta a gyilkost.

Elgondolkodva követte sietős lépteit az utcán, végül

elvesztette szem elől a park forgatagában, ahová elrejtőzni igyekezett.

Így tehát elmondhatta volna Novak úrnak, ki ölte meg

a szomszéd házban a Szerelmet, ámbár ez mégiscsak túl egyszerű lett volna.

Kényelmesen felállt, alaposat nyújtózkodott, megnyaldosta imbolygó pofiját, és

lágyan, mint a pihe lehuppant a tágas nappali parkettájára

gyerekrajztömbből kicsúszott, használt papírdarabot

keresve. Mikor talált egyet, az asztal alá folyt

kávéfoltba mártotta karmát, és azt írta: Tudom, ki volt.

A másik oldalon olvashatóan aláírta: A macska.

Novak úr megtalálta a cetlit, amikor a buja szobanövényt locsolta a kandalló fölött.

Elolvasta és komolyan elgondolkodott. Aztán megkereste a macskát, ölbe

vette, és halkan mondta: Öregem, ne okoskodj.

A szerelem nem játék.

A macska értette a célzást. Ment és lepisilte a cetlit, a kávézacc

újra pacává lett. Most már senki sem tudja meg – gondolta sötéten,

hangtalanul surrant a csigalépcsőn a dohos pincébe. És mind a nyelvtan, a helyesírás,

a hosszú tanulmányok, öt évet adtam az életemből ezért! De minden hiába, minden hiába –

a szerelem dolgaiban… nincs miről beszélni!

Szüksége volt néhány évre, míg elfelejtette, hogy tud írni, és megtanult ostobán bámulni

maga elé az ablakon át. A szomszéd házba új lakók költöztek, akiknek

mindegy volt a szerelem, a macskák és a helyesírás.

Hiszen a macska érti, hogyan megy a világ, ezért hallgat és bámul az ablakon keresztül;

csak olykor-olykor, az éjszaka közepén, amikor nem tud aludni, felsunnyog a padlásra

a pókhálók közé, Konsalikot és orvosregényeket olvas a régi, elfeledett, lomtalanításra

szánt dobozok között. Itt újra rátalál, igaz csak pillanatokra,

a szomszéd házban meggyilkolt Szerelemre, aki fogait csikorgatja, és őrültnek tetteti magát.

Kávét hoz, betakarja lyukas pokróccal, és puhán az ölébe fekszik.

Így a macskának megvan, amit akar, a Szerelemnek pedig ott a macska-jajj.

A világ meg megy tovább, mintha ők nem is lennének.

A test pihen

 

a test pihen

a test telve homokkal

a test szervek nélkül végtagok nélkül gondolatok nélkül

a zsákvászon test megtöltve

amit mások mondtak

hártyatest

végtelen de nem tapintható határ

vonal mindenféle érték nélkül

aki mindennek magán kívül fogalmat és értelmet ad

hely amelytől minden elkülönül

de csak mint hely létezik még ha üres is

egy alak vázlata amely nem tartja a vizet

sem magát sem a csillagokat sem a fejezeteket sem a földet

a test humorosan összetákolt csontok hajlékony eszköze

a szenvedély ponyvája rovar a fogaskerekekben

magát nyalogató kutya

teljesen automatikusan

a test pihen

és nincs olyan kitartó erő ami megmozdítaná

elég erős víz

elég vizes levegő

a test felemelt hang az idő csillagzatában

az egyetlen aki hangot csikar ki magától magából

szétbontja a levegőt hullámot ver a vízen szétvágja az erőt

a pont amely megmozgat minden mást de maga teljesen mozdulatlan

mint az oszthatatlan atom Demokritosz skatulyájában

a tiszta semmi szép helye

aki csak úgy tesz mintha bármit jelentene

Bakonyi Gergely fordításai

 

_{(Megjelent a Tiszatáj 2016/1. számában)}