02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Neoavantgárd passzázsok
2016.09.03 - tiszatáj

PIELDNER JUDIT KÖNYVE BÓDYRÓL ÉS JELESRŐL

Mi sem tanúsíthatná szemléletesebben a magyar neoavantgárd film kanonizációjának folyamatát – persze inkább a tudományos szférában, mintsem a közönség körében –, mint a témába vágó szakirodalmak exponenciálisan növekvő száma. Pieldner Judit, a Sapientia egyetemi oktatója egyszerre nyújtja Bódy Gábor és Jeles András filmes életművének komparatív vizsgálatát, valamint helyezi azokat sokrétű multimediális kontextusokba.

Az, hogy Bódy Gábor mozgóképről szóló tanulmányait és cikkeit Egybegyűjtött filmművészeti írások (szerk. Zalán Vince, 2006) címmel az Akadémiai Kiadó kezdte kiadni, önmagában szimbolikus jelentéssel ruházható fel. Az akadémiák tudományos közegébe való befogadás ugyanis mindig a megkérdőjelezhetetlen kanonizálódás ígéretével kecsegtet, miközben az experimentális film formabontó természeténél fogva általában szemben áll az akadémizmus jólfésült világával, amely a kísérleti alkotásokat rendszerint csak jelentős fáziskésésekkel szokta elismerni.

A magyar neoavantgárd (vagy kísérleti) film esetében azonban már a korabeli alternatív recepció hangsúlyozta az ide sorolható művek hagyománytöréseit, formanyelvi újításait, még ha ezek jelentősége, részint politikai okokból, akkoriban kevésbé ragadta is meg a magas rangúként tételezett akadémiai közeg intézményes figyelmét. Bár az is beszédes, hogy a Bódy-korpusz kiadását célzó sorozat folytatása tíz éve parkoló pályán van (a tervezett II. és III. kötet nem jelent meg), mindazonáltal a magyar neoavantgárd filmre vonatkozó kanonizációs aktusok és irodalmak száma folyamatosan gyarapszik. Ide tartozik például az, hogy 2000-ben az ún. „Új Budapesti Tizenkettő”, vagyis a legjobbnak ítélt magyar filmek közé beválasztották Jeles András A kis Valentinóját, vagy hogy a számos tanulmány mellett a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat különszámot szentelt mind Jeles Andrásnak (2004/4), mind pedig Erdély Miklósnak (2007/4). A szövegkiadások és tanulmánykötetek mellett 2006-ban Erdély Miklós, 2007-ben pedig Bódy Gábor és Jeles András életművének szervezett a szegedi Apertúra online folyóirat konferenciát, amelynek előadásai utóbb szöveges formában is napvilágot láttak (http://uj.apertura.hu/2008-tel-tartalom/). Ez utóbbi konferenciából nőtt ki Pieldner Judit Szöveg, kép, mozgókép kapcsolatai Bódy Gábor és Jeles András filmművészetében címmel megjelent szakmunkája, amely egyszersmind a magyar neoavantgárd film fentebb vázolt kanonizációs gyakorlataihoz is illeszkedik.

A könyv, melynek alapját a szerző 2013-ban megvédett doktori disszertációja képezi, egyszerre vállalkozik arra, hogy Jeles András és Bódy Gábor filmművészetét összehasonlító vizsgálat keretében fürkéssze, másrészt hogy interdiszciplináris módszertannal felvértezve multimediális összefüggésrendszerekbe állítsa azokat. Pieldner Judit alapkoncepciója ugyanis az, hogy a két életmű, és általában a magyar experimentális film, több médium, több művészeti ág függvényében értelmezhető, s az érzékszervek sokaságát egyszerre kívánja igénybe venni.

Éppen ezért kissé érthetetlen számomra, s ez első kritikai megjegyzésem, hogy a szerző dolgozata miért csak az említett két alkotóra fókuszál elsősorban, s miért hagyja ki a vizsgálat korpuszából a honi neoavantgárd művészet harmadik legjelentősebb alakját (vagy inkább apafiguráját), Erdély Miklóst. Márpedig Erdélynél alighanem kevesebb olyan szerzőt lehetne találni a hazai művészeti szcénában, akire jobban ráillene a multimedialitás, a művészeti ágak közötti átjárhatóság, a transzdiszciplinaritás és a többféle érzékelési módok egyidejűsége. Azok a szempontok, melyeket Pieldner kiválasztott magának a kutatás csomópontjaiként, éppúgy alkalmazhatók lettek volna Erdélyre, mint Bódyra és Jelesre, például Erdély happeningjei (kiváltképpen: Az ebéd) bőven befértek volna a performatív és a vizuális művészetek viszonyait taglaló fejezetekbe. Ráadásul a szerző a címadással ellentétben meglehetősen gyakran hivatkozik is Erdély Miklósra, elemző megjegyzéseivel itt-ott belekóstol egyes műveibe, anélkül azonban, hogy az ő heterogén munkásságát ugyanazon az elemzési szinten kezelné, mint a másik két művészét. Továbbá éppen a könyv szerzője jelenti ki explicit módon a következőt: „Bódy Gábor és Jeles András nevei aligha említhetők Erdély Miklós neve nélkül” (12. o.). Ennek, a három életművet összefüggő egységnek láttató állításnak a tükrében meg aztán végképp rejtélyes számomra Erdély vizsgálatának alulreprezentáltsága. Gyakorlati megoldásként kínálkozhat az, hogy Pieldner Judit könyve annak a Kettős vetítés című 2007-es konferenciának a nyomait viselheti nem túl szerencsésen magán, melyet – mint fentebb említetten – Szegeden szerveztek Bódynak és Jelesnek. Ebből viszont azért hiányzott Erdély, mert az előző évben éppen rá hegyeződött ki a Szunnyadás című előadássorozat, vagyis a két konferencia egymás szerves folytatása volt, egységbe foglalva a három életművet, ami Pieldner könyvéből viszont hiányzik.

Az Erdély Miklós alulreprezentált voltát célzó kifogásom mellett a másik kritikai megjegyzésem a médiumok és művészeti ágak kérdéskörére vonatkozik. Miközben ugyanis a szerző szerint Jeles András és Bódy Gábor esztétikai teljesítményei a művészeti ágak átjárhatóságát, valamint a médiumok közötti határok radikális feszegetését jelentik, érdemes lett volna e fogalmak használatának gyakori túlcsordulását részletesebben megragadni. Természetesen nem várható el egy munkától, amely speciálisan életműveket helyez érdeklődése tengelyébe, hogy médiumelméleti és művészetelméleti kérdéseket szisztematikus módon, kimerítően tárgyaljon, de el tudtam volna képzelni picit nagyobb reflektáltságot is a „médium”, az „anyagi hordozó”, „intermedialitás”, a „művészeti ág” és az „érzék” fogalmát és főképp ezek viszonyait illetően.

Annál is inkább, mert úgy tűnik, a szerző is különféle értelmekben használja az említett terminusokat ugyanazon tanulmányon belül. Az egyes fejezetek címadásai, melyek a médiumok és művészeti ágak szerinti felosztást látszanak követni, egymással gyakorta inkompatibilisek. Amíg a filmnek a festészettel, a fotográfiával, az irodalommal vagy a színházzal való kapcsolatait bonckés alá helyező fejezetek egy hagyományos felosztási sémát követnek, addig az „Archív felvételek” és a „Hang-kép kapcsolatok” című kutatási irányok kilógnak ebből a rendszerezési elvből, mert egyik sem önálló mediális vagy művészeti egység. A terminológiai bizonytalanság olykor nyíltan is felszínre tör, például akkor, amikor a szerző arról értekezik, hogy „[a]z experimentális film formanyelvében a hang a képről leváló önálló médiumként jelenik meg” – de a hang nem feltétlenül írható le médiumként (bár azt nem tudom, milyen általános kategória által lehetne megragadni).

Az sem teljesen világos a fejezetek címadásánál, hogy miért szerepel egyszer első helyen a „film” szó és utána a társművészet neve (pl. „Fotográfia és film”), más helyen pedig fordítva („Irodalom és film”). Ez ugyan kistílű kukacoskolásnak tűnhet, de gondoljuk meg: egy ilyen apró nyelvi helycsere egy doktori disszertáció esetében sokatmondó jelentőséggel is felruházódhat, mondjuk, a hierarchikus viszony megfordításaként. Ráadásul, mint az a színházzal foglalkozó fejezet egy részében (115–122. o.) megfigyelhető, a szerző inkább Bódy önálló színpadi rendezésének, a győri Kisfaludy Színházban színpadra állított Hamletnek szentel nagyobb teret, mintsem a színház filmes inkorporációjának, elhelyezve azt a médiumok közötti térben. A fotográfia és a film viszonyát taglaló szövegegységben (159–172. o.) pedig a szöveg aránytalanná, egyenetlenné válik, eltérve tárgyától, mivel a szerző Jeles és Bódy munkáinak a cím által ígért összehasonlítása helyett a Kutya éji dalát (Bódy Gábor, 1983) a Nagyítással (Blow-up, Michelangelo Antonioni, 1966) és a Rejtéllyel (Caché, Michael Haneke, 2005) veti egybe. Pieldner Judit mindhárom említett filmet olyan csomópontként tárgyalja, amelyeknek mediális kérdései jóval túlmutatnak a filmtörténeti összefüggéseken. Minthogy maguknak a filmeknek a médiumközi kapcsolatai képezik a tanulmány voltaképpen tárgyát, a felsorolt problémák véleményem szerint nem elhanyagolható tényezők.

Különösen a könyv intermediális fókuszai miatt lett volna érdemes tüzetesebben kitérni a „médiumspecifikusság” fogalmára és elméletére. Ha jól számoltam, a könyvben mindössze kétszer fordul elő a terminus (82. és 175. o.), anélkül azonban, hogy a szerző megemlítette volna Clement Greenberg nevét. Holott neoavantgárd összefüggésben azért is lett volna gyümölcsöző a médium állítólagos saját nyelvére, tulajdonságaira utaló fogalom reflexiója, mert élesen kiviláglik belőle az elmélet és a gyakorlat radikális divergenciája. A médiumspecifikusság guruja, Greenberg ugyanis a Modernist panting című nagyhatású 1961-es cikkében fejtette ki azon álláspontját, miszerint szerinte minden művészet célja a médiumban benne rejlő lehetőségek felszínre hozása és önreferenciális, metanyelvi előtérbe állítása, s állítását az amerikai művészettörténész és kritikus főként avantgárd műalkotásokkal igyekezett illusztrálni. Csakhogy ez a teoretikus megnyilatkozás gyökeresen szemben áll a (neo)avantgárd azon törekvésével és tényleges gyakorlatával, amely a médium kongruenciája felé orientálódik, s amely Jeles András és Bódy Gábor neoavantgárd passzázsainál is élesen kitűnik. A greenbergi médiumspecifikusság és a filmes átjárhatóság egymással való ütköztetése tanulságos meglátásokkal szolgálhatott volna a könyv számára.

A fentiekben csak arra nyílt tér, hogy úgyszólván globális szinten foglalkozzam Pieldner Judit munkájával, mindössze két elemre (Erdély Miklós igazolatlan hiányzására, valamint a médiumfogalom kérdésére) fókuszálva. Ha azonban közelebbi pillantást vetnénk az egyes esztétikai részletkérdések és filmek tárgyalási módjának, ott élvezetes elemzéseket és továbbgondolandó meglátásokat, összefüggéseket találnánk. Ezért Pieldner Judit monográfiája interdiszciplináris módszertanával párbeszédbe kerül Bódy Gábor és Jeles András életműnek interpretációs hagyományával, és multimediális szempontjaival mélyíti el azt.

Gerencsér Péter

 

covers_383346Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép kapcsolatai Bódy Gábor és Jeles András filmművészetében

Kolozsvár: Egyetemi Műhely Kiadó – Bólyai Társaság

2015

Doktori Dolgozatok 12.

 

 

 

 


Címke: , , , , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő