Égig érő kút

BESZÁMOLÓ
A CEREDI MŰVÉSZTELEPRŐL

Keskeny szerpentinen, sűrű erdőn keresztül érkezünk meg a dombok között fekvő Ceredre, ismerős képek, tárgyak és emberek fogadnak. 2014-ben jártunk először a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelepen. Ma Nyílt Nap van, sok meghívottal, az addig óvott, félve őrzött mű a köz szeme elé kerül, közszemlére. Falra, fára, erdőbe, egészen a Rönkszínházig terjed a művek helye. Lent, közel a patakhoz egy pókháló installáció feszül, nincs rajta, se mellette pók, de áldozat sem, csak alkotók vannak, szövik hálójukat.

A telepen két hetes turnusban dolgozó művészek alkotásaik nagy részét ott hagyják a telepen, így egyre szaporodnak a művek, ebből mégse alakul ki zavaró kavalkád, az alkotások a természettel szoros egységbe kerülnek, harmonikus egységet alkotnak. Ismerősként üdvözöljük a kettészakadt és földbe fúródott Trabantot, a töredezett gyerekkocsit. Minden sarokban, fán, füvön valami meglepetés vár. Ahogyan közeledtünk a táborhoz már messziről nagy zaj hallatszott, mintha füvet nyírnának, az egyik szobrász láncfűrésszel dolgozott egy hatalmas farönkön. A galériában dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a zsűri elnöke, Miroslav Zelinský (CZ) művészettörténész, Fürjesi Csaba festőművész és Sánta László festőművész zsűrizik az alkotásokat, díjkiosztás is lesz első alkalommal.

Lehet nagykorú egy művésztelep? Bizony lehet. A Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep bármely országban nagykorúnak számítana, már jogosítványt is kaphatna, idén töltötte be 21. életévét. Nem csak jó csillagzat alatt született, hanem akik világra segítették, bábáskodtak fölötte, Fürjesi Csaba művészeti vezető, Kun Cecilia művészeti menedzser és Sánta László festőművész mindent megtettek, hogy gyerekük szépen fejlődjön. Nagykorúsításra sincs szükség, itt már kezdettől érett alkotások születtek, úgy, hogy közben játékosságukat megőrizték.

Tíz éve tematikus projektek valósulnak meg, amelyek témája és tárgya a ceredi falu és környezete. Az első tematikus projekt az Akácfa (2006) volt, majd a Ceredi vásznak (2007) a falusi tárgykultúra jegyében, aztán az Open Art (2008), Rajzok Ceredről (2009). A  Tisztaszoba (2010), a konceptualizmus jegyeit hordozta, a Prototípia (2011), régi fényképek, családi fotográfiák alapján egy eltűnő világ képi reprezentációjára reflektált. A következő évben a használt, funkcióját vesztett tárgyak kerültek a Tárgy-Pozíció (2012) projekt homlokterébe. Pl. Kun Cecilia Tetőfedőné (2012) művében a kézi csipkével bevont fejsze, látszat és valóság, a dolgok kettősségére utal. 2013-ban az elvontabb Gardenvízió projektben a falusi kertek váltak a művészet tárgyává, (a kút, ami később fontos motívummá válik), pl. Sánta László Kút (2013) installációja pop-artos színeivel, játékosságával hívta fel a figyelmet. Merka Kavcic: Üvegfa (2013) installációja a pusztuló fa apoteózisa. Az üveg hernyócskák, a fa gyümölcseivé, virágdíszeivé váltak, vagy akár színes jégcsapokká. A fa koronáját átszövő fémkazal és azon libegő üveg figurák Jackson Pollock festményeit idézik fel bennem. Így kel életre a kiszáradt fa, életet adva egy műalkotásnak, alapot a művészetnek. A Hiánygeneráció (2014) című projekt témája a falu folyamatos elöregedése volt. Christoph Eckelt (D) Hiány II. műve kulcsokból áll, amik már semmit se nyitnak. A 2015-ös év projektjének címe 1215, azaz a ceredi ember. Az 1215 szám a húsz évvel ezelőtti lakosságszámot jelenti. Lilla von Putkammer (D) „1215” címmel a művésztelep műterem falára festette folyamatosan elmosódó fekete-fehér falfestményét. Honnan nézzük, ha lentről felfelé haladunk az uniformizált figurákat eltűnőben látjuk, ha fentről indul tekintetünk egyre erősebben rajzolódnak ki az alakok, akár személyiségjegyeket is felfedezhetünk.

A 2016. évi projekt címe: Jel-képek. A művészek a faluban fellelhető motívumokból dolgoznak – az életvitel során, a falusi lakosság környezetében található tárgyakról, szokásokról alkotnak egy motívumsort, vagy jelrendszert. Előbbivel, vagyis saját, hagyományos népművészeti motívumrendszerrel nem rendelkezik, így azért érdekes a téma, hogy hogyan tudnak a meghívott művészek „innoválni” egy motívumsort vagy jelrendszert a faluba. Egészen idáig kivettünk a faluból témákat, most pedig visszahonosítani próbálunk ebből – foglalta össze Fürjesi Csaba főszervező. Az idei program első hetében fa, kő vagy papír segítségével készítettek többek között installációs szobrokat a résztvevők, míg a második héten a merített papírral való munka került középpontba. Az ehhez szükséges alapanyagokat környékbeli szolgáltatóktól szerezték be, helyi alapanyagból dolgoznak a művészek.

A két háznyi belső tér a művek otthona, több kiállítóval, Stefan Kreiger, Camille Fischer, Krnács Ágota, Johannes Ulrich Kubiak, Jan Kummer, Saskia Katarina Nagy, Palik Eszter, Thomas Piars,. Minden alkotás a természethez kapcsolódik, és a falu életéhez, a galéria külső falára is kerülnek alkotások (Krnács Ágota is visszatérő, most nem fotót készít, haben valamiféle Nazca-vonalakat látni, Szemethy Orsi szintén sem első ízben van itt) a kertben fotósorozatok, installációk. Kézi nyomású papírral dolgozik a Malajziából érkezett fiatal művész Elham Shafaei, természetes anyagokat felhasználva. Szemethy Imre életjeleket és állatneszeket gyűjtött, amik hozzátartoznak egy falu életéhez. A nem azonosítható állatneszeket a művész nem élethűen ábrázolja, hanem a hallottak alapján elképzelt lényekként kerülnek a papírra. Láthatóvá teszi a láthatatlant, új élőlényekkel népesíti be a falut. Díjazzák művét, Salgótarján Megyei Város díját Fekete Zsolt polgármester adja át, aki sok jó hírt is hozott a művésztelep jövőjére vonatkozóan (szoborpark Salgótarjánban, művésztelep bevonása a testvérvárosi együttműködésbe, stb.). Szabályos kiállításként láthatók Kun Cecilia művei, montázsok, a népi művészet formáiból, alakjaiból, jelenségeiből, a kézművesség erejét és hatását magukba rejtve. Cered éled újjá, a múltja, azon keresztül a falu világa, mindennapja, szabályai és hagyományai. A falakon kollázsok, vászonmunkák, installációk, de ő nem szövi ezeket, hímezéssel, csipkével ötvöz össze nem illő dolgokat, a címek is sokatmondóak. A nehéz falusi élet és személyes drámák a csipkék, kézimunkák beiktatásával (Tetőfedőné 2012) nem édeskéssé, inkább meghökkentővé válnak, na, erre varrjunk gombot, és ő meg is teszi, figuráin ez is megjelenik, mint egy fix pont. Nagyanyám forgószélben, négy mű aranykeretbe foglalva, az ősök tiszteletét is kifejezi.

A kertben a kőasztalon csigaházak sorakoznak, házuk festve, jellel ellátva, de belül üresek, akárcsak Cered sok elhagyott háza. Néhány csiga az asztal oldalán kapaszkodik, de már rajta is van festék, stigma, az elvándorlás elkerülhetetlen. Marcin Michalak (PL) két kőalkotása (Kő I. II. 2016) hatalmas lábakon, három lábon áll, szilárdan, nem billen ki, megtalálja helyét a kertben. Maren Sienkiewicz (Pl) Minden madár haza, 2016. az egyik fán függ, mint egy vár, vagy akár erődítmény, de nyitva négy égtáj felé, menedéket nyújthat, ágak nyúlnak ki belőle, lehetőség a megpihenésre.

Fürjesi Csaba Hétfő című installációja káposztagyalun vágja a napokat, a világító betűket, folyik az idő, telik, gyorsan, már vagy még csak a hét első napjának (Montag) három betűje világít, MON, a kezdet, az idő töredezett rétege. Ha nem tudnánk, hogy ez naptár, gondolhatnánk a „mondd” felszólító mondatára is. Mélység című fényinstallációja, light boksz-a (ami mégse box, nem zárt doboz), akár Freud topográfia modellje is lehetne, a lélek térbeli modellje, amelyben a lelket három részre osztotta, a tudatos, a tudatelőttes és a tudattalan tartományokra, majd későbbi modelljében az én, az ösztön-én és a felettes én hármasából alkotta meg, ahol az ember többé nem lezárt egész, hanem nyitott tartomány, a tudat törékeny felszín a behatárolhatatlan szakadék fölött. Freud korának költészetében is gyakran megjelenik a lélek építmények formájában: „lelkem torony, mely lassanként összeroskad/az ostromgép nehéz ütései alatt” (Baudelaire: Őszi ének). A személyiségen belül az említett három instancia úgy viszonyul egymáshoz, mintha különálló személyiségek lennének, de a határok felcserélhetők és lehetséges a saját testünknek egy kihelyezett énen keresztül történő nézése. Az installáció fényes kontúrja lebegővé teszi a testet, a fény köti össze az alakot, a három réteg mintegy tálcán kínálja önmagát, nekünk kell mélységébe leszállnunk.

Az est fénypontja a szó szoros értelmében a másik díjazott, Jozef Suchoža (SK): Élet-jelek, 2016, című installációja, akinek az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője, Szedlacsek Emília adta át a díjat. A kút eddig is fontos kiindulópont, tárgy együttes volt a tábor életében, a kiapadás, a kiszáradás, az elhagyatottság szimbólumaként, a víz, mint az élet nélkülözhetetlen eleme. Most egy másféle kutat látunk, a reménységét, külsőre haranglábra hasonlít, de nem temetni jöttünk, inkább a feltámadást, az újrakezdést ünnepelhetjük, a kerekes kút új megfogalmazását látjuk, csobog, zuhog a víz lefele, visszafelé a kútba, nincs kiszáradás, mintha az égiek is segítenének, de még ez se elég. Este megvilágítva vetítés is van, megsokszorozódik a látvány a vízfüggönyön, táncolnak a vízcseppek, folyóírás, mintha visszafelé folyna az idő, kiapadhatatlan, mint a természet körforgása. A művészet kiapadhatatlan kútfőjének szimbóluma is.

Fürjesi Csaba kiszámította, a két hétre ide érkező huszonhárom művész összesen negyvenkétezer kilométert utazott Ceredig, mely távolság Föld egyenlítő menti megkerülésével egyenlő távolság. Ez nem a nulladik szélességi kör, mégis egyre több művészt vonz a helyszín. A Ceredi Kortárs Művésztelep immár két kötetes igényes albuma is hozzájárul hírnevének népszerűsítéséhez. Cered rajta van a térképen, számon tartják. Jövőre ugyanitt.

Deák Csillag – Kölüs Lajos