BESZÉLGETÉS NÉMETH GÁBORRAL AZ EGY MORMOTA NYARA C. KÖTETE KAPCSÁN
Az izgat, hogyan lehet a főtémával kapcsolatos, úgynevezett valóságos élményeket fikció alapjává tenni, eltávolodni a közvetlen életrajztól úgy, hogy a szöveg mégis megőrizze a személyes tapasztalat naplószerű közelségét. Úgy beszélni számomra fontos, amúgy az up to date politikai-társadalomelméleti diskurzusban is tárgyalt emberi konfliktusokról, hogy a beszéd mégis mindenestül érzéki maradjon, egy ember érdekes történetévé váljon. (Németh Gábor)
– A filmes gondolkodásmód mennyiben határozta meg, vagy befolyásolta az Egy mormota nyara nyelvezetét és felépítését?
– A nyelvezetét talán annyiban, hogy az elbeszélő által megfigyelt események leírásánál törekedtem a fényképszerű, tárgyias stílusra, az „objektív” tekintetre, már amennyire ez egyáltalán lehetséges. A szenvedély és a szubjektivitás reményeim szerint inkább az értelmezésekben-önreflexiókban jelenik meg. A regény felépítése többszörös újravágás eredménye, szerkesztése ezért nagyon hasonlított a filmes vágás folyamatához, amelyben a végső formát gyakran számtalan, elvetett variáció előzi meg-dolgozza ki.
– Mit jelent helyszínvadásznak lenni? A könyv szemponjából, és egyébként?
– A történetek elbeszéléséhez szükségem volt rá – a látszólagos semmittevés mint hivatás, a keresés mint szenvedély, a megfigyelés mint drog, a kívülállás mint hordozható léthelyzet, és szájíznek némi szofisztikált alkoholizmus –, a regényben ezeket a képzeteket társítom ehhez a foglalkozáshoz, de ez persze csak az én viszonyom hozzá, egy valóságos helyszínkereső, gondolom, nevetségesnek és/vagy fellengzősnek találná ezeket. A könyv írása közben gyakran ellátogattam egy New York-i location scouter blogjára, az mintha nem nagyon cáfolná a feltételezéseimet, az alkoholfogyasztási szokásait kivéve, mert azokról, sajnos, nincsenek a blogon információk. És személyesen ismerek egy magyar helyvadászt, az ő karaktere sem mond ellent különösebben ennek a feltételezéshalmaznak.
– Az Egy mormota nyara főhőse, „helyszínvadásza” számára, hogy helyszínt találjon egy film főszereplőjének öngyilkosságához, hogy ehhez megtalálja a megfelelő tengerpartot, – nem egyszerű feladat. Mi az, ami a „helyszínvadászt” motiválja: a nyugtalanság, ami a tévedésből és a képzelődésből ered, vagy éppen ellenkezőleg, a rendíthetetlenség és a szenvedélynélküliség, ami az ismereten alapul?
– Mindkettő, szerintem nem zárják ki egymást, sőt. És még valami, a hit abban, amit ráismerésnek lehetne nevezni. Mintha volna benned egy őskép, de csak akkor láthatnád meg, ha a valóságban megtalálod a másolatát.
– A könyvben mintha kitágulna az idő, ez annak köszönhető, amit Ön érzelmi nyomnak nevez?
– Hát, ha így van, az boldoggá tesz. Érzelmi nyomnak azt nevezem, amikor erős érzelmek úgy konzerválnak bizonyos pillanatokat, hogy azok, ha valami új élmény vagy érzelem előhívja őket, mintegy holografikusan bejárható, nagyfelbontású, 3D-s virtuális térként jönnek elő az emlékezetből. És az a feltételezésem, hogy ha a leírás eléri a sportközvetítések extrémre lassított visszajátszásainál tapasztalható részletgazdagságot, a szöveg az erre fogékony olvasók számára, az idő kitágulásának érzetét adhatja. Vagy talán még pontosabb, ha azokra a reklámokra utalok, amelyekben egy megállított pillanatot körbejárva, folyamatosan nézőpontot változtatva bolyong a tekintet. Vesd össze a tolvaj rágcsáló – a vicc kedvéért itt és most legyen mormota – sebességét a háziasszonyéval a Túl a sövényen című rajzfilmben, már akinek ez mond valamit.
– A könyv főhősének valóban szüksége van ürügyre ahhoz, hogy megszólaljon? Vagy valóban a fiához beszél?
– Azt mondja, azért van szüksége rá, hogy ne kelljen őrültnek tartania magát azért, mert időről-időre följegyez ezt-azt. Hasonló ürügy, mint a helyvadászat a járkálásra. De szerintem csak egy magát cinikusnak álcázó szerencsétlen, aki tényleg megpróbálna valamit elmagyarázni, adni valamit a fiának, csak egyrészt évek óta nem beszélt vele, ezért fogalma sincs, hogyan kéne, másrészt maga sem biztos benne, hogy értelmes magyarázat lehet bármire is, amit éppen elbeszél.
– Ha már filmes helyszíneket vadászó figuráról van szó, meghatározóak és fontosak a könyv helyszínei, vagy bárhova helyezhető a „cselekmény”?
– A főhős egy bizonyos tengerpartszakaszt keres, ami alkalmas lehet arra, hogy egy vámpír kint felejtse magát a napon, ezért vannak stilisztikai elvárásai, de ez azért elvileg nagy szabadságot engedne meg a helyszínek kiválasztásának tekintetében, én viszont csak olyan, földrajzilag azonosítható helyeket engedtem be a könyvbe, amelyekről van személyes tapasztalatom. Nem kitalálni, hanem leírni szerettem volna, úgy, ahogy én láttam ezeket, persze minden leírás elképzelés.
– Mennyiben kerül játékba az Egy mormota nyarában az Önben élő forgatókönyvíró?
– Közvetlenül úgy, hogy a regény hátterében, néhány részletből fölsejlik egy Byronról szóló vámpírfilm forgatókönyvének paródiája. Közvetetten pedig a filmesnek is nevezhető, fentebb említett vágástechnikában.
– A jelenlegi európai migrációs válságban másként aktualizálódik a könyv? Valóban arról is szól: ha az európai kultúra nem tudja befogadni az idegeneket, végül önmagától is elidegenedik?
– Kihagytam a könyvből az elmúlt néhány év eseményeit és jelenségeit, mert az érdekelt, ahogy ezek a játszmák kicsiben, két-három ember közt, „nem bummal, csak nyüszítéssel”, gyakran szavak nélkül, a tekintetek párbajával lezajlanak. Úgy is lehetne mondani, egyetlen, apró esetből általánosítottam, ahogy Petri Gyögy javasolja. Az európai kultúra meghatározó tulajdonsága éppen a változékonysága, hajlama a kreatív, innovatív megoldásokra, egyszerűen szólva: az alkalmazkodóképessége, ez tette életképessé, ha ezt elveszíti, akkor valóban önmagától idegenedik el. Sokak számára talán paradoxonnak tűnhet, de a multikulturális együttélést és toleranciát szorgalmazó liberális gondolkodás és a nemzetek sokszínűségét féltő, a nemzeti szuverenitást megőrizni vágyó európai konzervativizmus – csak a biztonság kedvéért: ez alatt nyilván nem a fasiszta reflexeket újrahasznosító, militáns nacionalizmust értem – ugyanerre az európai értékre épül. Ha az európai országok, bármilyen vízió vagy fóbia, utópia vagy disztópia bűvöletében, szakítanak ezzel a közös hagyománnyal, Európa könnyen puszta geográfiai fogalommá válhat. Nem azért, mert földdel egyenlővé teszi az Iszlám Állam, hanem azért, mert megtagadja a legfontosabb értékeit.
Sirbik Attila
Németh Gábor: Egy mormota nyara
Pesti Kalligram, 2016
203 oldal, 3490 Ft
