Folyamatos kérdésföltevés

INTERJÚ
CSAPLÁR VILMOSSAL ISTENNEL, VAGY NÉLKÜLE
C. ESSZÉKÖTETE KAPCSÁN

„Az érvelés szála hol eltűnik, hol előbukkan, de soha nem tolakodó. Ebből következően, noha alapvetően diszkurzív gondolatokból áll, az egésznek mégis van egy költői-szépirodalmi  jellege. A történelem és a civilizáció úgy jelenik meg benne, mint egy tengerből kiemelkedő  mészkőhegy. És ahogyan ez lassan elkopik, az individuumra épülő civilizáció is egyszer majd  befejeződik s helyette valami más veszi kezdetét. Civilizációnk labirintusában ennek a  folyamatnak a tüneteit és előjeleit követi nyomon Csaplár Vilmos.” (Földényi F. László)

– Mindenáron válaszokra van szükségünk, vagy a tapasztalat gyönyöréből, vagy éppen gyötrelméből kibomló kérdések nem hagynak minket nyugton?

– Engem a kérdések és a válaszok egyformán nem „hagynak nyugton.” Az ember kérdező és válaszoló lény. Persze nem mindenki egyformán. Nekem lételemem a megfigyelés, kérdések megfogalmazása. De nagyon igénylem a válaszokat is. Ha máshol nem találom őket, vagy nem kielégítőek, én válaszolok. Ugyanakkor a szépirodalmi munkáim esetében más oldalam mutatkozik meg. Ott nem tervezek, nem keresek előre válaszokat, azt szeretem, ha már a következő mondat is írás közben születik. Ebből állnak össze elég bonyolult struktúrák, például regények, sok szereplővel.

– Önnek mi jelent nagyobb feladatot: feltenni a megfelelő kérdéseket, vagy adott kérdésekre, megfelelő választ találni?

– Jó lenne ezt precízen megválaszolni, de nem tudom. Az Istennel, vagy nélküle című, legutóbbi esszékönyvem anyaga főleg úgy jött létre, hogy évekig szinte mindenhonnan rohantam haza, mert a fejemben annyira összeállt valamilyen szöveg, hogy amilyen gyorsan csak lehetett, le akartam írni. Volt olyan, amikor ez csak kérdés formában fogalmazódott meg, volt, amikor fölismerésként. És volt, amikor a kérdés leírása közben egy számomra lehetséges válasz is megszületett.

– Van olyan, hogy megfelelő válasz?

– Igen, ez az ártalmatlannak tűnő kérdés is igen bonyolult. A könyvem újra meg újra visszatér ugyanazokra a kérdésekre és válaszokra. Újra meg újra fölteszi a kérdéseket, újabb és újabb válaszokat ad, amelyek össze is függnek egymással. Ezért a formát „gondolatnaplónak” nevezem. De az egész könyv egy központi fogalom köré, a „reflektív evolúció” köré épül. Lépésről-lépésre és együttesen derül ki az olvasó számára, hogy mit értek ezen a szóösszetételen. Tehát a könyv nem deklarálja, hogy ez és ez a megfelelő válasz. Inkább azt fogalmazza meg, hogy bizonyos bonyolultsági fokon a megfelelő válasz az örökös gondolkodás, az újabb és újabb kérdések föltétele és válaszkísérletek adása. Tehát a könyvem nem „kézikönyv” a világról, hanem inspiráció a világunkról való gondolkodáshoz.

– Alkalmas a reflektív evolúció fogalma az emberi történelem leírására?

– Azt mondom, hogy a földi evolúció során létrejött egy biológiai lényben egy központi idegrendszeri és mozgató szervből egy reflektáló szerv, az agy. A folyamatnak ez a pillanata (valójában százezer évekről van szó) rendkívüli volt. „Amikor az ember mozgás- és idegközpontjából kifejlődött a reflektáló központ, az agy, a Föld történetében új folyamat indult el: ez a reflektív evolúció. Az ember eszközöket gyártott, majd létrehozta kisebb, nagyobb társadalmait. Ezek a reflektív mutációk az évezredek során, miközben innovatívan másolták az embertől független evolúciós folyamatot, mind nagyobb mértékben vissza is hatottak rá. Az ember természeti környezetből kiinduló építkezése, kultúrája, a társadalmak működése és, hosszabb időt nézve, a történelem ennek az evolúciós folyamatnak a része, amelynek vannak specialitásai, pl. az evolúció génjeinek a reflektív evolúcióban a mémek (R. Dawkins) felelnek meg, mégse szakíthatjuk ki a társadalmakat, a történelmet a természet világából.” És azt gondolom, hogy az ember által teremtett reflektív evolúciónak mint egésznek a fölfogása valamint az embertől független természeti (és kozmikus) evolúcióval való szerves együttlátása sok mindent érthetővé tesz, és abszolút összevág a biológia, fizika, kémia, csillagászat, kozmológia, hálózatkutatás legújabb tudományos eredményeivel. Tehát a reflektív evolúció fogalma nem önmagában a történelem leírására alkalmas, hanem a történelem maga is a reflektív evolúció része.

– Istennel vagy nélküle?

– Nem lehet Istenben hinni, és nem lehet Istenben nem hinni, írom a könyvben. Eldönthetetlen kérdés az ember számára. Azt látjuk, hogy újabb és újabb civilizációk fejlődnek ki, újabb és újabb istenképek születnek bennük. Majd a civilizációk pusztulásával az isteneik is elporladnak. De mint maguk a civilizációk „darabjai”, az isteneik is beépülnek az újabb civilizációkba. Nincs megállás. Az emberiségnek minden korban vannak istenei. Az emberben van valami, ami ezt kitörölhetetlenné teszi. Én magam például inkább a „vagy” után a „nélküle” kategóriába sorolom magam, de az én életem is folyamatos kérdésföltevés e téren is. A könyvem erről is szól.

– Az Istennel vagy nélküle c. esszékötet gondolkodásmódjában milyen szerepet játszik az intuíció és a bizalom?

– Az intuíció szerepe kétségtelen, minthogy nem meglévő sémák mentén haladok, hanem nagyon is eltérek tőlük, sokszor egészen ismeretlen, sőt „ingoványos” terepre lépek. Ha a bizalmon azt értem, hogy az ember bízik abban, hogy végtelen szabadsága adatott a gondolkodásra, akkor igen, ez a bizalom is fontos szerepet játszik a könyv olvasása közben is, mint ahogy a megírás se volt elképzelhető e nélkül.

– Ha reflektív evolúcióról beszélünk, mi európai emberek, akkor csakis a saját kultúránkat érintő evolúciós folyamatokhoz szólhatunk hozzá? Képesek vagyunk más kultúrák szemével megragadni a saját kultúránkon kívül álló döntési folyamatokat?

– Az európaiak sok más civilizációba épültek be szervesen, egyénileg is, közösségként is, le is romboltak civilizációkat, mint azt a történelmünk tanúsítja. Az azonosulásnak is akadnak példái, gyakorlati szinten is, szellemi szinten még inkább, de vannak határok. A világtörténelem azt mutatja, hogy a földi lakosság soha nem volt egységes, civilizációk tagolták. Lehetnek köztük átjárások, mert ez a működés része. De az érdek is a működés része, amely megoszt, beszűkít, elfogulttá tesz.

– Mit vár el ez a könyv az olvasójától, elfogadást vagy reflexiót?

– Ez a könyv értekező próza, tehát szellemi együtt haladás kell hozzá, ugyanakkor nem igényel föltétlen elfogadást. Ingerelhet ellenállásra, más irányok végiggondolására is. Viszont nem árt, ha az olvasó azt elfogadja, hogy lehet úgy is gondolkodni, mint ahogy e könyv írója teszi.

Sirbik Attila

_{Kalligram Kiadó}

_{Pozsony, 2016}

_{198 oldal, 2800 Ft}