Othello a konyhában

STUDIO K SZÍNHÁZ:
W. S. OTHELLO NÉGER MÓR

Hogyan játszható napjainkban az Othello? Zsótér Sándor második, Thealteren résztvevő rendezését a Stúdió K Színház vendégjátékaként láthatta a szegedi közönség. A Macska a forró bádogtetőn című előadást követően talán még markánsabban körvonalazódtak Zsótér aktuális rendezői érdeklődésének jegyei. A két előadásban szembeötlő, hogy a rendezőt (továbbra is) élénken foglalkoztatja a klasszikus, hétköznapi terekben rejlő teatralitás és a szóban forgó terekre rárakodó kollektív tudás mozgósítása.

_{„Az Othellóban sok olyasmi van, amit
visszataszítónak érzünk”
(Jan Kott)}

Zsótér Othello-rendezése egy konyhában játszódik, amely tág teret ad a nézői asszociációknak, a konyha átlátszó székei, modern bútorai egyaránt lehetnek egy középosztálybeli családi ház belbecsének jelei, mint egy egzotikus földrész tengerparti nyaralójának belső terében lévő elemek. A fogyasztói társadalom kellékei, termékei, berendezési tárgyai mellett a konyha maga is metaforikus tér, a konyhaasztal az a fórum, ahol a fontos döntések megszületnek. Zsótérnál az Othello családi drámává bontakozik ki, bár lehet, hogy ez az értelmezési lehetőség csak a Williams-darab megtekintése miatt ötlik fel a nézőben. A stratégia kidolgozása nagyon fontos az Othellóban. Zsótér rendezésében a velencei mór alcím néger mórra módosul a színlapon, miközben a rendezés jelhasználatában egyáltalán nem kap fontos szerepet Othello származása. A rendezői koncepciót élénkebben izgatja a dráma retorikai összecsapásainak feszültségéből származó teatralitás, valamint az Othellóban kibontakozó szereplői viszonyrendszerek játéka. Zsótér előadása megpróbálja lehántani az Othellóval szemben létező befogadói elvárásokat, a rendezés leginkább az érzelmi indítékok kibontására koncentrál. Érdemes újraolvasni Jan Kott Othello-értelmezését Zsótér rendezésének fényében, ugyanis a shakespeare-i textus dramaturgiája rendkívül izgalmasan játszódik egybe a rendezői elgondolással. Zsótér koncepciója lényegében újragondolja a mű dramaturgiáját, amikor a szerelmi és érzelmi kapcsolatok hálóját erősíti fel az előadás során. A dialógusokban ugyanis az egyik leghangsúlyosabban jelenik meg a szerelmi és érzelmi vallomások gesztusa: Othello többször kijelenti, hogy szereti Rodrigót, valamint Jagót és nem utolsósorban Desdemonát. Brabantio az apai szeretetre hivatkozik (és mivel színésznő alakítja, az anyaira is), amikor megpróbálja elfogadni Othello és Desdemona egybekelését. A rendezés a szereplők között a férfibarátság, a bajtársiasság, a heteroszexuális szerelem és Jago részéről burkoltan, elfojtottan létező homoszexualitást domborítja ki. Az Othellóban egy bonyolult hálót rajzol ki a szereplők motivációja: a rendezés középpontjában pedig ennek felmutatása, illetve az ebből származó teátrális játékok hangsúlyozása áll. A hálózatot értelemszerűen Jago mozgatja: a ráció primátusának látszatába szorult Jago, aki saját érzelmeinek fogságában cselekszik, stratégiája pedig abból származik, hogy a bonyolult érzelmi viszonyrendszereket rögtön felismeri. A rendezés kiválóan bontja ki, hogy a személyközi érzelmi viszonyokból milyen nagyfokú kiszolgáltatottságba hullik Othello. Az előadás olyan típusú kapcsolatként értelmezi Othello és Desdemona viszonyát, amelyet főként a testi örömök tesznek ki, a légyottra pedig mindig a színről szaladnak le, Jago vizslató tekintete elől. A színháziasság kulcsfontosságú lesz Zsótér Othellójában. Jago intrikáinak teatralitása, a leselkedés, a hallgatózás, és a maszkok jelenléte pedig az előadás végéig jelentésgeneráló tényezővé válik.

A maszk, az elrejtettségbe burkolózó, megváltozó arc játékba hozása az Othello dramaturgiájának egyik alappillére. Zsótér rendezését az teszi rendkívül komplexé, hogy az előadás jelhasználata markánsan kiaknázza az arc dekódolásának kulturális gyakorlatát; azt a mindennapi tevékenységet, amely a tekintet mechanizmusából szükségszerűen következik. Ezért sem épül a címszereplő bőrszínének szemantikai lehetőségére az előadás, hiszen magának a tekintetek jelentésképző játékának logikája áll a dramaturgia középpontjában. Jan Kott híres könyvében megállapítja, hogy a romantika démonikusnak gondolta el Jagót. Démoni arcot adni: önkényes karakterábrázolás. Jago ármánykodása és stratégiája sokkal összetettebb képet mutat ennél, hiszen az arcból dekódolt (félre)értelmezések játékba hozásának dramaturgiai funkciója van az Othellóban. Az arcadás gesztusa ugyanis azt az etikai kérdést fogalmazza meg, hogy miként olvassuk (félre) a másik arcát. Othellónál a féltékenység a másik arcának megváltozását eredményezi, hiszen máshogy kezdi el olvasni Desdemona gesztusait Jago hatására, így lassan megváltozik előtte Desdemona teljes aurája. Olyannak kezdi el látni Desdemonát, amilyennek korábban nem látta, hiszen nem is akarta. Desdemona metamorfózisa Othello számára akkor csúcsosodik, amikor Othello megtörten egy székre roskad és felteszi a kérdést: „Miért házasodtam meg?”

Az egzisztenciális kérdések végig átszövik az Othellót. A maszk és az elrejtettség, a másik feltárulásának és kiismerhetetlenségének tapasztalata problematizálódik a történetben. Jago lényegében megtanítja Othellót arra, hogy miként olvassa a Másik gesztusrendszerét: egy másik retorikát használ, miközben saját retorikai készletének fogságába ejti Othellót. Jago nem démon, hanem machiavellista, állítja Jan Kott, s ez a megállapítás kiválóan kapóra jön Zsótér rendezésének értelmezésekor. Jago bármely szituációban más arcot képes használni, amely kifejezéséhez az előadás jelei összetett asszociációs játékba invitálják a befogadót. Miközben Jago kifejti, hogy nem szereti a feketéket, éppen az asztalpulton lévő (koromfekete) Coca-Colát kezdi el kortyolni. A feketeség jelentésessége is ennek megfelelően, finom utalásrendszeren és ironikus gegeken keresztül exponálódik: Othello az egyik jelenetben megemlíti, hogy rendkívül nehéz feketét játszani, később pedig hirtelen egy Negrós tasakot kap fel, s kivesz belőle egy cukorkát. Ez az asszociációs háló kiválóan simul bele az előadás gazdag utalásrendszerébe. A nézői tekintet ezen asszociációs játéka kultúránk mindennapi praxisával játszódik egybe, hiszen Jago rózsaszín ingéből és ficsúros viselkedéséből önkéntelenül a látens homoszexualitás juthat eszünkbe. Zsótér Othello-rendezése az önkéntelen, gyors ítéleteink etikai univerzumát tárja fel, s teszi spontán módon húsbavágó tapasztalattá. A rendezés úgy olvassa a shakespeare-i textust, hogy Jago indítékait és féktelen gyűlöletét, féltékenységét az előítélet ezen logikájával igyekszik magyarázni.

A kiégettségbe merevedett Othello melankóliája és a harsány Cassio, valamint Jago dinamizmusa markáns humort csempész a darab jeleneteibe. A karaktertípusok kizökkentését a típusjellemekre önreflexíven hivatkozó helyzetkomikumok és fergeteges gegek biztosítják. Othello nemcsak amiatt veszi vissza a hadseregbe Rodrigót felesége kérésére, mert szereti, hanem mivel becsületesnek tartja, ahogy nem egyszer legbecsületesebb társának nevezi Jagót. Zsótér önreflexív dramaturgiája hathatósan támaszkodik a mimika és arcgesztusok színészi eszköztárára. Amikor Othello Jago becsületességéről nyilatkozik, Jago elkerekedett szemekkel, meglepődve tekint a közönségre. A darab iróniája főként a helyzetkomikumok variációjából és a markáns ritmusváltásokból származik. Zsótérnál ennek megfelelően határozottan humoros darab válik az Othellóból. A rendezés a szereplői retorikai készlet regisztereinek különválasztásából építkezik: a shakespeare-i textusba beékelődnek a magyar kulturális emlékezet tárházának ismert darabjai: mondókák, versek, az István, a király című rockopera legismertebb dalainak részletei, egy Petőfi vers részlete, valamint számtalan kulturális utalás, illetve vendégszöveg. A befogadó asszociációira és kreativitására hathatósan támaszkodik a rendezés.

A játék helye pedig a konyha, amely a maga összetettségében hozza működésbe azt a hétköznapi valójában feltáruló teret, ahol megszületnek a nagy stratégiák, tervek, elgondolások, s amely egyben fórum is: ahol a világnézeti viták terítékre kerülnek, s megvitatódnak. A szóban forgó teret pedig egy rendkívül intenzív színészi munka uralja: Kaszás Gergő szikár, megfáradt, csalódott Othellója, a szintén rendkívüli színpadi jelenlétről tanúbizonyságot tevő, Brabantiót megformáló Nyakó Júlia játéka, valamint a helyzetkomikumokból és a Jagóval közös, az előadás leghumorosabb mikrojeleneteit abszolváló Cassio Kovács Krisztián alakításában feltétlenül említést érdemelnek. Földeáki Nóra Desdemonaként a tőle ismert professzionális módon alakít: hangszínének esztétikumát pedig külön sikerült beillesztenie az előadás jelhasználatába. Az előadás motorja pedig kétségtelenül Rába Roland Jagója, akinek gazdag színészi eszköztára, összetett karakterformálása és dinamikussága megalapozza az előadás intellektualitását.

_{Studio K Színház: W. S. Othello néger mór, rendező: Zsótér Sándor, Szeged, 26. Thealter, 2016. július 27.}

Fritz Gergely

_{Fotó: Révész Róbert}

_{Felhasznált irodalom:}

_{Jan Kott: Az „Othello” két paradoxona = J. K., Kortársunk Shakespeare, ford. Kerényi Grácia, Budapest, Gondolat, 1970, 115-145.}