Az ember, akit Ovénak hívnak

Bestsellerből moziváltozatot készíteni könnyű döntésnek számít szerte a világon, pedig a jól adaptált film ritka, mint a fehér holló. Az év egyik legsikeresebb svéd mozija is egy nagy nemzetközi karriert befutott, 25 nyelvre, köztük magyarra lefordított regény filmverziója – de korántsem jó adaptáció.

A címszereplő egy 59 éves özvegy, akit mindenki csak a zsémbes öregemberként ismer a lakótelepen, ahol sokáig ő volt a lakóközösség elnöke. Szerinte régen minden jobb volt, így aztán türelmetlen és arrogáns mindenkivel szemben, aki fiatalabb nála, esetleg Saab helyett Volvót vagy bármi más külföldi autót vezet. Szomszédjait a szigorú házirend betartatásával zaklatja, így persze barátai sincsenek. Életében azonban kétfajta változás is beáll: kirúgják a vasúttól, majd öngyilkossági kísérleteiben folyton megakadályozzák az új lakók – egy vegyes család, ahol az anya iráni.

A film példás dramedy-ként kezdődik, nem kevés fekete humorral. Hannes Holm író-rendező rögtön sokkolja a nézőt antihőse jellemének bemutatásával, ráadásul különféle feszült és vicces konfliktusokon keresztül teszi mindezt, mivel olyan helyzetekben mutatja a karaktert, amelyekben épp gorombáskodik valakivel. Azonosulni ugyan nehéz a címszereplővel, de arra ott vannak az új lakók, akik idegenként bolygatnak meg egy összeszokott közösséget, a néző számára is feltárva azok kapcsolatát és régi sérelmeit.

A film másik fontos bonyodalma, a főhős kirúgása viszont sajnos se nem váratlan, se nem felkavaró fordulat, mivel Ove már csak kora okán is számíthatott rá. A történet egyik hibája, hogy több bonyodalma is van, amik viszont egyenként elégtelenek, Holm tehát mennyiséggel próbálta kompenzálni a minőséget. A főhősnek ugyanis a felesége is nemrég halt meg, és mint később kiderül, már jópár évvel korábban is történt velük tragédia, ami meg is magyarázza, miért olyan magának való Ove. Viszont egyben hiteltelenebbé is teszi a filmet, hogy a főhős jelleme tőle független eseményekre és prózai okokra vezethető vissza, mivel azok bárkivel megtörténhettek volna, és ennyi balszerencse kevés embert ér sorozatban.

Bár azt sem tudjuk meg, szerette-e egyáltalán a munkáját annyira, mint a lakókat szekálni a házirend betartása miatt, kirúgása után Ove öngyilkosságot kísérel meg, és a filmnek visszatérő poénjává válik, hogy ez nehezebbnek bizonyul a vártnál. Holm a kísérletekhez flashbackek sorozatát köti, és ezzel meg is érkeztünk a film fő hátulütőjéhez, ami elfeledteti az ígéretes nyitányt. Ezekben a visszaemlékezésekben a főhős gyakorlatilag elmeséli nekünk a teljes életét, ráadásul nagyregényeket idéző hangalámondásos narrációban. Vannak forgatókönyvírók, akik precízen és következetesen kidolgozzák a karakterük életútját addig a pontig, amíg el nem kezdődik a film cselekménye, de az már annál ritkább, hogy az előtörténet minden banális részletével együtt teljes egészében belekerüljön a filmbe (és okkal). Itt ráadásul nem csak fölöslegesen nézzük végig a főhős előéletét tele unalmas trivialitásokkal, de a karakter közvetlenül meséli el, mintha csak maratoni felolvasóestet tartana a memoárjából.

Ezekben a hosszú, számos jelenetet magukban foglaló, egy teljes életet felölelő flashbackekben semmi feszültség nincs, hiszen a cselekmény jelene idejében már megtörténtek, hatásaikat már látjuk. Egy filmnek nem arról kell szólnia, ami a főhőssel a bonyodalom előtt történt, hanem ami utána. Még a drámai konfliktus is hiányzik a múltbeli szcénákból, így ezekben a jelenetsorokban a film addig is döcögős lendülete teljesen megtörik, ekkor a néző legfeljebb azon gondolkodhat el, hogy vajon melyik az olcsóbb fogás, a monologizáló narráció vagy a flashback expozíció.

Az alkotók alighanem maguk is érezték, hogy ezek a flashbackek a film mélypontjai, ezért megpróbálták integrálni a jelenben játszódó cselekményszálba, de csak egy tudományoskodó magyarázatra futotta nekik, mely szerint a haldokló ember agya gyorsabban dolgozik, így a főhős rövid idő alatt sokat tud merengeni a múltján. Ráadásul ezek a visszaemlékezések a sikertelen öngyilkosságok visszatérő gegjeit is félbeszakítják, ezáltal elrontva a poénokat. A főhős háttértörténetét inkább az új lakókkal való kapcsolat kialakításán keresztül kellett volna exponálni a néző számára.

Holm és a regény szerzője, Fredrik Backman tehát kitaláltak egy markáns személyiségű főhőst, de sajnos nem arra használták, hogy izgalmas és egyedi cselekmény generáljanak a jellemhibáiból, hanem egy tragikus fordulatokra épülő előtörténettel álltak neki megmagyarázni, hogyan vált olyanná, amilyen, ez pedig még akkor se lett volna jó ötlet, ha még inkább figyelemfelkeltően extrém karaktert dolgoznak ki. Se a múltbeli, se a jelenbeli szálban nem történik sok: a film legvégén egy flashback végre felfedi, mi történt a főhős feleségével annak idején, de egyrészt csalódást keltő és kiszámítható a megfejtés, másrészt akkor már bő másfél órája untat a film. A jelenbeli szálban pedig egy felszínes, ugrásszerű és klisés jellemfejlődést látunk a főhős részéről, aki végre feldolgozza felesége halálát, viszont sajnos ezt sem filmszerűen (képekkel és cselekvéssel) meséli el a direktor.

Egy szó mint száz, Az ember, akit Ovénak hívnak tipikus rosszul sikerült regényadaptáció, aminek alkotói azt hitték, hogy ami működik a prózában, az működni fog a mozikban is. Pedig óriásiak a különbségek a két médium között. Regény formában alighanem olajozottan működött Ove története. A film nem a nyelven keresztül, hanem a kamera által rögzített látvány és hang segítségével ábrázol. A közönség kívülről nézi a főhőst és szurkol neki, mintha kedvenc atlétájának szorítana egy sportmeccsen.

Egy regényírónak világot kell teremtenie a nyelv segítségével – amiben nem árt, ha részletesen megismerteti az olvasóval a főhős előtörténetét – a mozgóképművészet erőssége viszont az, hogy képes hűen rögzíteni a világ látványát és hangját. De úgy tűnik, a bestsellerek szájbarágósan nagyregényes filmváltozatai továbbra is jövedelmezőek a kasszáknál: Holm munkáját több mint 1,6 millió ember látta, amellyel minden idők ötödik legsikeresebb svéd mozijává vált hazájában.

Csiger Ádám

_{Az ember, akit Ovénak hívnak
Színes, szinkronizált svéd fekete komédia}

_{Rendezte és Fredrik Backman regényéből a forgatókönyvet írta: Hannes Holm
Producer: Annica Bellander, Nicklas Wikström Nicastro
Fényképezte: Göran Hallberg
Vágó: Fredrik Morheden
Zene: Gaute Storaas
Szereplők: Rolf Lassgård, Madeleine Jacobsson, Ida Engvoll, Tobias Almborg}