Tiszatájonline | 2016. augusztus 9.

Ďoďóra várva

MARKO ŠKOP: EVA NOVÁ (2015)
Az eddig dokumentarista munkáiról ismert szlovák rendező, Marko Škop 2015-ben elkészítette első játékfilmjét, melyet kanadai ősbemutatóján, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon egyből FIPRESCI-díjjal jutalmazott a zsűri, a napokban pedig a Palicsi Filmfesztivál különdíját nyerte el. Az Eva Nová című film egy elvonókúráról frissen kikerülő idősödő színésznő kálváriája, melynek kapcsán a rendező azt a kérdést boncolgatja, hogy vissza lehet-e térni a száműzetésből a bűnbeesés előtti állapotba, a színészi karrierhez és a családi harmóniához […]

MARKO ŠKOP: EVA NOVÁ (2015)

Az eddig dokumentarista munkáiról ismert szlovák rendező, Marko Škop 2015-ben elkészítette első játékfilmjét, melyet kanadai ősbemutatóján, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon egyből FIPRESCI-díjjal jutalmazott a zsűri, a napokban pedig a Palicsi Filmfesztivál különdíját nyerte el. Az Eva Nová című film egy elvonókúráról frissen kikerülő idősödő színésznő kálváriája, melynek kapcsán a rendező azt a kérdést boncolgatja, hogy vissza lehet-e térni a száműzetésből a bűnbeesés előtti állapotba, a színészi karrierhez és a családi harmóniához.

A szlovák film történetében mindig is meghatározó áramlatot képviselt, a bársonyos forradalom óta pedig különösen felerősödött a dokumentarista módszer, elég csak az etnográfiai filmeket készítő Karol Plicka, a kényes kérdéseket firtató Dušan Hanák, vagy a kortársak közül Jaroslav Vojtek és Peter Kerekes nevére utalni. Ebbe a sorba illeszthető az idáig dokumentumfilmek rendezőjeként és producereként feltűnt Marko Škop, aki 2015-ben mutatta be első játékfilmjét, az Eva Novát.

A dokumentumfilmes örökség erőteljesen érződik is a filmen, amely leginkább a minimalista eszközhasználatban érhető tetten. A film hétköznapi helyszíneken játszódik, hol Kisszeben (Sabinov), hol pedig Pozsonyligetfalu (Petržalka) környékén. A kamera többnyire csak a szereplők körüli szűk térre koncentrál, a párbeszédek realisztikusak. Az operatőr gyakran időz a híres szlovák színművésznő, Emília Vášáryová által játszott Eva Nová és a tőle elhidegült fia, Ďoďo (Milan Ondrík) arcvonásain. Ezt a minimalista hatást fokozza, hogy a játékfilm teljesen mellőzi a zenehasználatot. A rendező ez alól csak egyetlen esetben tesz kivételt, amikor diegetikus zeneként a főszereplő, Eva Nová saját színészi karrierjének egyfajta búcsúdalaként – jellemző módon egyébként – Karel Gott C’est la vie című chansonját hallgatja. Ezek az ökonomikus, visszafogott filmnyelvi megoldások sokban emlékeztetnek a kétezres évek elejétől felívelő román újhullámos filmek low-budget jellegére, a kapcsolódási pontot növeli a nyitott végű befejezés is (bár az, hogy az Eva Nová befejezése mennyire nyitott, maga is nyitott kérdés). Ugyanakkor különbséget jelent a kamerahasználat: amíg a román újhullám általában (de nem kizárólagosan) a mozgó kézikamerát részesíti előnyben, addig Marko Škop filmje előszeretettel él a statikus kamera alkalmazásával. A mozdulatlan kamera által frontálisan megmutatott kicsi, zárt terek egy másik kortárs filmnyelvi hagyománnyal, nevezetesen Michael Haneke és Ulrich Seidl tartózkodó stílusával ápolnak rokonságot.

A mikrorealizmus dokumentarista módszerét azonban Škop rendezése kimondottan játékfilmekre jellemző fikciós elemekkel kombinálja. Ami a narratíva ívét illeti, a film világosan megszerkesztett kezdőponttal (a főszereplő színésznő épp kilép a rehabilitációs intézetből) és végponttal rendelkezik (a film zárlatában az alkoholista anya és fia fanyar módon egymásra talál), van benne drámai fordulat is (Eva Nová testvérének, Maňkának a váratlan halála, akit Žofia Martišová alakít). Hasonlóképpen tudatos konstrukcióra vallanak azok a markáns képi kompozíciók, melyek vizuális metaforaként működnek. Ilyen például az, amikor a kamerához frontálisan beszélő színésznő idős arcát együtt látjuk falon lévő fiatalkori poszterével, keresztezve és ellenpontozva egymással a múltbeli sikert és a jelen sivárságát. De vizuálisan ugyanígy rendkívül erős képeket alkalmaz a zárójelenet, amikor is Eva, az anya és Ďoďo, a fiú együtt úszkálnak egy kerti medencében: látszólag helyreáll a családi harmónia, csakhogy a víz felszínén ott lebeg egy alkohollal töltött üvegpalack is.

Mindezek a vizuális szimbólumok el is távolítják Marko Škop alkotását a dokumentarizmustól. Maga a címválasztás is jelképes, melyre a narratíva összefüggésében érdemes néhány szót szentelni. Az Eva Nová a fabula szintjén a főszereplő díva tulajdonneve, ugyanakkor a cím szlovákul „új Évát” is jelent, ami azonnal bibliai konnotációval ruházza fel a filmet. Az ótestamentumi intertextualitás mitológiai síkra emeli a korosodó színésznő történetét, amennyiben a film a nő alkoholizmusát paradicsomkerti bűnbeesésként, családjától való fizikai és érzelmi eltávolodását, illetve színésznői mellőzöttségét pedig a bibliai édenkertből való száműzetésként konfigurálja újra. Ez kölcsönöz szimbolikus jelleget a kertbeli jeleneteknek is, mert amikor itt Ďoďo a feleségével, Helenával veszekszik (a jelenetben különösen hitelesen alakít a Helenát megformáló magyar színésznő, Varga Anikó), Eva pedig a fiával, Ďoďóval és egy szeszes üveggel lubickol a medencében, akkor az voltaképpen az erkorcsosult édenkert bibliai metaforájává súlyosbodik.

Eva számára a színészi hivatáshoz nem vezet vissza semmiféle út, a film ezt véglegesen elfecsérelt lehetőségként, örök száműzetésként írja le. Ismét csak erős metaforahasználat érvényesül abban, hogy amikor a mellőzött Eva Nová szupermarketben kénytelen munkát vállalni, a keze ügyébe kerül egy rothadó citrom, az elhagyott édenkerti gyümölcs – szó szerint – fanyar megfelelője. Amikor pedig Evát egykori barátja, Laco (Ľubo Gregor) egy előkelő fogadásra invitálja, a rendezvényen a magányos dívát nem fogadja vissza a kulturális elit. Ugyanakkor az autentikus környezetrajzban és színészvezetésben erős film hitelessége érthetetlen módon éppen itt szenved csorbát. Kétségtelen ugyan, hogy a kidobók általában nem éppen rengeteg eszükről meg arról híresek, hogy lefekvés előtt Heideggert lapozgatnának, de azért meglehetősen hiteltelen a film azon ábrázolása, hogy Eva Novát (aki nemcsak idős, de nő is) gorilla kinézetű biztonsági őrök fizikai erőszak alkalmazásával dobják ki egy elegáns rendezvényről. Itt a film célkitűzése fölébe kerekedik az autentikusságnak: nagyon mondani akar valamit, de nem a legjobb eszközt választja hozzá.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, és ez már az erények közé tartozik, hogy a film nemcsak Eva Nová bibliai száműzetésére fókuszál, hanem arra is, hogy az alkoholizmus milyen maradandó nyomokat hagy a családi viszonyokon. Ebben az értelemben pedig a színésznő fia is Škop filmjének főszereplővé válik. Az anya bűnbeesése fiában abban öröklődik, hogy Ďoďo maga is gyakorta nyúl a „tiltott gyümölcshöz”, vagyis az alkoholhoz, feleségével, Helenával megromlik a viszonya, anyjával szemben tanúsított viselkedése pedig agresszív, hogy leplezze frusztrációját.

Noha az anya részint Ďoďóra várva tölti „szabadulása” utáni új életét, s Ďoďo – Samuel Beckett drámájával ellentétben – megjön végül, ez mégsem happy end. Amikor ugyanis a film végén az anya és fia egy szimbolikus jelenetben egymásra talál a medencében, az semmiképpen nem jelenti a családi harmóniának mint paradicsomkerti állapotnak a helyreállítását (s ez meg is válaszolja a kérdést, hogy a film befejezése mennyibe nyitott). Az Eva Nová című film, amely a bibliai bűnbeesést profanizálja, a reintegráció esélyét mind a karrier, mind a család szintjén tagadja. Marko Škop filmje így végső soron arra inti nézőjét, hogy az elvesztett édenkertbe lehetetlen a visszatérés.

Gerencsér Péter

1465378456-5757e6989c7b8-evaposter-jpgEva Nová

Rendezte: Marko Škop

2015, 106 perc

Szlovák – cseh dráma

Artileria – Sirius Films