Felhőtlen szórakozás

ÉN ÉS A KISÖCSÉM

Szó szerint is felhőtlen szórakozás volt a július 16-i Én és a kisöcsém című előadás a Dóm téren, hiszen nem, hogy a beharangozott vihar, de még a szél sem zavarta meg a hosszúra nyúlt estét. Akinek volt plédje, teljes lehetett a komfortérzete, hiszen jók a dalok, a szövegek, pörgős és szellemes a rendezés, s mivel a figurák hús-vérszerűek, a színészek lubickoltak a szerepekben.

Olajozottan megy minden, ez az előnye a bejáratott produkcióknak, hiszen a darabot több mint egy éve játssza az Operettszínház. A könnyedség és a biztonságérzet még a sportpályányi színpadról is átsüt, igaz, a színészek többsége ismerősen mozog a Dóm téren, így rutinosan futják le a plusz métereket. Az előadás minden szempontból összeérett, mert nem csak a technikai lebonyolítás csikorgásmentes, de az alakítások is, nyilvánvaló, hogy a partnerek zsigerileg értik egymást.

Volt róla szó a sajtóban, hogy a musical színészek most operettet játszanak. Féligazság, vagy még annyi sem, mert az 1934-ben bemutatott Eisemann Mihály darab egyáltalán nem hasonlít a klasszikus nagyoperettekhez. Az Én és a kisöcsém – ha ragaszkodunk a kifejezéshez – modern operett, közelebb áll a musicalhez, mint műfaji elődjeihez, hiszen a cselekményében nincs semmi arisztokratikus, a figurák karakterei szinte hétköznapiak, a dalok pedig színpad nélkül, egy szál zongorakísérettel is élvezhetők, mint általában a jól megírt, csattanós kuplék. (Amelyekből jó nagy csokorral szerzett Eisemann, mindenki ismeri őket, ha máshonnan nem, a Hyppolit, a lakáj című filmből, melynek ugyancsak ő volt a komponistája.)

A darab lényegét az Operettszínház honlapja egy mondatban összefoglalta: „Kató, a gazdag tápszergyáros ábrándos, aluszékony lánya férfinak öltözve az itáliai Velencéig szalad, hogy megleckéztessen egy nagyképű, nőgyűlölő fickót.” Az alaphelyzet persze, ennél kissé bonyolultabb, de csak annyival, hogy a főszereplő szerelmespár mellett néhány jellegzetes, igen szórakoztató karakter is feltűnhessen a színen: egy hebehurgya, kölcsönökön tengődő magánnyomozó páros, egy mellettük sertepertélő, regényes nyomozóálmait megvalósítani szándékozó önjelölt Sherlock Holmes, egy minden áron férjet fogni akaró gépírókisasszony, továbbá egy potyapiát és potyaférfit bármikor szívesen elfogyasztó idegenvezető hölgyemény.

Utóbbi szerepébe Janza Kata bújt, akinek annyi komoly nőalak után láthatóan nagyon jól esik, és jól is áll a fesztelen ledérség. Szendy Szilvi bájosan cserfes barátnő és kiéhezett gépírólány, a kezeire pályázó nyomozók megformálói pedig, azaz Homonnay Zsolt (aki most debütált táncoskomikusként) és Peller Károly (akinek viszont ismerős a terep) sikeresen fáradoznak azon, hogy a vígjátékok kedvelt „lüke párosa” maibb tónusban parádézzon, mint hajdan a két Latabár.

Kató szerepe valójában nadrágszerep (ő a címbéli kisöcsém), s bár a darab vége felé csábító nagyestélyit ölt, a dalok, táncok, s poénok javát „férfiként” kell Szinetár Dórának abszolválnia. A színésznő mindkét nemében kedves és vonzó, remekül énekel és mozog, a humorérzék pedig természetes adottsága. A befogásra kiszemelt szívtiprót Dolhay Attila alakítja, aki – tán mondani sem kell – úgy alkatilag, mint hangilag kifogás nélkül tesz eleget a szerepének.

S a végére hagytuk a legkedvesebbet. Ebben a darabban nem csak Kató vált nemet, hanem Zolestyák, a klasszikus megtévesztés eszközeit módfelett kedvelő fő-amatőr nyomozó is, aki az előadás egy pontján, a tökéletes álca érdekében női ruhában indul „megfigyelni”. Ezt a figurát Jordán Tamás játssza vendégként a közönség gyönyörűségére, ugyanis a művész azt a naiv-balek, de végtelenül szerethető figurát hozza csípőből, akin a legodaadóbb gyöngédséggel neveti halálra magát a néző.

Réthly Attila rendező flottul pergő, végig szórakoztató, s ami a fő, friss hangulatú előadást tett le a deszkákra. Egyenrangú partnerei voltak: a mértéktartó, olykor frivol koreográfiát kitaláló Lőcsei Jenő, a leporoló-átdolgozó Lőrinczy Attila, a nem tolakodó, a színpadot és a színészeket mégis látványosan öltöztető Túri Erzsébet díszlettervező és Velich Rita jelmeztervező, valamint a zenei poénokkal nem spóroló hangszerelés megalkotói – Bolba Tamás, Bíró Rudolf, Kemény Gábor, Körmendi Péter, Podráczky Ákos, Varga Gábor -, és persze az estet dirigáló Bolba Tamás karmester.

Ibos Éva 

_{Fotó: www.szegediszabadteri.hu}