Tiszatájonline | 2016. augusztus 10.

Billy Collins versei

Ami a szellemi kínt illeti,
a régi festők nem estek a fejük lágyára.
Megértették, hogy az elme,
a vár legszörnyűbb tömlöce,
könnyedén elképzel papfejű rákot
vagy nemi szervekkel teli asztalkát.
[…]

Billy Collins (1941– ): Amerikai költő. Az Egyesült Államok koszorús költője (US Poet Laurete) volt 2001–2003 között, majd 2004-től 2006-ig New York állam koszorús költője. Bruce Weber a New York Timesban Amerika legnépszerűbb költőjének nevezte. Versei szép számmal jelentek meg magyar fordításban is, főként Kőrizs Imre és Krusovszky Dénes tolmácsolásában. Az alábbi versek a Conversation Pieces. Poems That Talk to Other Poems, sel. Kurt Brown – Harold Schechter, introduction Billy Collins, New York – London – Toronto, Alfred A. Knopf, 2007. és a Billy Collins: Taking Off Emily Dickinson’s Clothes. Selected Poems, London, Picador, 2000. című kötetek felhasználásával készült.

Újabb látogatás a Musée des Beaux Arts-ban

Ami a szellemi kínt illeti,

a régi festők nem estek a fejük lágyára.

Megértették, hogy az elme,

a vár legszörnyűbb tömlöce,

könnyedén elképzel papfejű rákot

vagy nemi szervekkel teli asztalkát.

És tudták, hogy az igazán szörnyű

nem a vadul sokkolóban rejlik,

egy tüzes kereket forgató csontvázban, mondjuk,

hanem az apró, közönséges árnyalatban,

mely a pokoli tablóhoz adódik,

a borzalom bugyrának kidolgozásában.

Boschnál a Szt. Antal megkísértésében,

például, mennyire nem

a borsózöld ruhás vadkanarcú férfi

ijeszt meg, hanem a fehér mandolin, amit cipel,

nem a csuklyás hulla a kosárban,

hanem ahogy a kosarat felkötötték, hogy lógjon a száraz ágról;

és alighanem Szt. Antalt sem

az a középső táblán lévő

nagy, mérgesnek tűnő hal

űzte a kétségbeesés mohás meredélyéhez,

amelyiknek két egérféle szerzet

diskurál a farkán,

hanem inkább, amit a hal visel:

a fakó, narancssárga pelerinféleség,

és rajta,

az ezüstös drótokkal rögzített fémvért,

a jókora becsatolt pánt az állán,

és, igen, a hit végső próbája –

az apró kard, ami lóg a lény oldalán,

annak a rémpontynak,

nyugodtan, barna bőrhüvelybe rejtve.

 

A Brooklyni Művészeti Múzeum

Most át fogok lépni a puha bársonykötélen,

és belesétálok egyenesen ebbe a roppant Hudson folyós

festménybe, s óvatosan lépkedek tovább a Palisades mentén,[1]

ezzel a bottal, amit egy száraz fáról törtem.

Elkerülöm a megbúvó, füstös városokat,

és ösvényt keresek, ami mindig kifelé vezet,

míg el nem tévedek, s reményem se lesz arra,

hogy valaha visszatalálok a múzeumba.

Ott állok majd a szirteken tizenkilencedik századi ruhában,

törpeként a szikla, a hegyek és a hömpölygő víz között,

és horgászni fogok a partról szalmakalapban,

ami olyan érzés lesz, mely mintha ecsetvonás lenne a fejemen.

És el fogok bújni az erdők zöld rejtekében,

így Frederic Edwin Churchnek[2] nem lesz csodálója,

ki áthajolva a puha bársonykötélen

rámutatna a moccanatlanságban mozgó apró alakomra,

s felkiáltana, mutatva a többieknek, hogy nézzék,

s ezért bolondnak tartanák, elvezetnék egy cellába,

hol nem terül körénk tájkép, mi felfedezésre vár,

nincs ez a madárdal sem, mi megállít vándorlásaimban,

s ez a folyó sem kanyarog szélesen, mi megrajzolja

lépteim a ködös enyészpont felé.

Puskás Dániel fordításai

[1]   A Palisades Államközi Park (Palisades Interstate Park), mely a Hudson folyó nyugati partjának szirtjein keresztül a Manhattan sziget északi részéig tart.

[2]   Frederic Edwin Church (1826–1900): Amerikai tájképfestő, a Hudson Folyó Iskola (Hudson River School) központi alakja.

(Megjelent a Tiszatáj MÚZEUM – intézmény, idea, ideológia című összeállításában a 2015/12. számban)