Etűd 7 H-ban

RÉV LÍVIA SZÜLETÉSNAPJÁRA

Mi tagadás, egyszerűbb lenne a dolgom, ha engedek a tapintatos ösztökélésnek, és mégiscsak megtanulok zongorázni azon a Párizsban töltött héten. A világ egyik legkeresettebb mestere képezett volna ki azon a Steinway-n, amelyen naponta, újra meg újra megszületnek a Chopin-noktürnök, a Debussyk, felüdülésül egy-egy Mozart-szonáta, reggel Bach-prelúdiumok és -fúgák…

De hisz már az maga hihetetlen volt, hogy ott ülhettem a muzsika otthonában, reggeltől estig a hangszer mellett töltekezve mindazzal, amit Rév Lívia fölülmúlhatatlan lemezei évek óta lelkembe oltottak az Ő finom, ugyanakkor kérlelhetetlen módszere szerint: líraian, egyúttal tévedhetetlen bizonyossággal. Az az érzésem, mind, aki találkozhatott sokunk örökös kedvenc zongoraművészével, valami hasonlót élt át játékát hallgatva, memorizálva találó és lényegre törő zenei megjegyzéseit. Csodálva a csoda-embert. Eleganciáját, fáradhatatlanságát, szellemességét. Nyitottságát, amellyel teljes figyelmét annak szenteli, akit maga mellé ültet zongorázni, szót váltani. Szeretetét. A világ legkékebb és legtisztább tekintetéből áradó kedvességet és közvetlenséget. Vallassa bár a legnagyobbak üzenetét a kottalapokon – vagy épp a csetlő-botló növendék futamait, a megtiszteltetéstől elfogódott riporter nekifutásait, hogy végére járjon a titoknak.

Ha akkor megtanít zongorázni, most magam szerezte kompozícióval járhatnék kedvében. Ehelyett botladozó szavakból igyekszem megformálni mindazt, amit a szívem, amit sokunk szíve üzen Rév Líviának. Lenne bár ez a köszöntő: etűdféle rajongó szeretetünkből. Hangneme: hét Há. Szövődik pedig e prózaetűd csupa-csupa fontos Há-ból. Főtémája a Hit, melléktémája Humor.  Hűség a generálbasszusa, orgonapontja a Humanitás. Motivikájában mindegyre fölbukkan a Hazaszeretet. Rendezőelve Harmónia. És Huncutság teszi élettelivé.

Hét Há. Rév Líviától való mind. Ők sóhajtanak át Chopin éterit vágyó nosztalgiázásán, ők vonják törtarany fénybe a legörömtelibb Mozart-rondókat is, ők fakasztanak szívettépő mélységeket, ha Schubertet; lobbantanak drámai komolyságot, ha Mendelssohnt játszik. Ha Bach égtisztaságú polifóniája szálldos, ők teremtik meg szív és intellektus páratlan egyensúlyát. Ők fogták kézen mindannyiszor, ha kilátástalanul elkomorult a világ. Ha a kis pesti zongorista magára maradt azon a zajos párizsi peronon. Ha a pódium fölé a várakozás sejtelmes, félelmes és mégis megejtő, bűvös búrája borult. A hét Há. A régiek, akik előszeretettel éltek hangzatos elnevezésekkel, tán az angyali hét Há-nak neveznék őket. Hét Há-ban szeretnék etűdöt komponálni egy nyolcadik Há, a Hála jegyében: köszönettel Chopinért, Mozartért, Schubertért és Mendelssohnért, köszönetképpen megértésért és elbűvölésért, átszellemítésért és bizalomért; emelkedett hangversenyekért és bensőséges estekért a lemezek bűvkörében, fülemben csengő futamokért és szívemben eleven, bölcs megállapításokért, sétákért La Celle Saint Cloude-ban, Tamásiban és Szegeden; elmélyült beszélgetésekért és frappáns megállapításokért. Anekdotákért. Makulátlan, szép magyar mondatokért. Odaadó figyelemért, kézre paskolásért, ha idő előtt lapoztam, vidám hallózásokért a telefonkagylóban. Hogy Rév Lívia hallgatójaként egy kissé mégis zongoristává válhattam, noha sohasem tettem kezem a billentyűkre. Hogy bekukucskálhattam egy kicsikét az angyali hét Há világába.

Hogy megmutatta a legnagyobbak szentháromságát: Keresetlenség – Intelligencia – Visszafogottság. Bennük az élet gyönyörűségben felsíró, elmélyült fájdalma. Ami mégiscsak szép. E farkasordító világban lélekmentő bizonyosságok Rév Lívia zongorafutamai!

Az az érzésem, már legelső akkordjában is ott hangozhattak. Éppen ma 95 éve, a gangra nyíló bérházi lakásban. Ötödik születésnapján Rauchwerger Lili megkapta a vágyva vágyott ajándékot: első zongoraleckéjét. Ami csak történt azóta, mind az angyali hét Há oltalmazó varázskörében játszódott le. Ettől örök a tónus, a zongorahang fénye. Ezért félreismerhetetlen és utánozhatatlan. Ettől égi. Az angyali Há-kat nem lehet megtanulni, begyakorolni, kiérdemelni. A Földre csak angyalok hozzák el őket nagy ritkán. Drága, örökké előre tekintő, örökké bízó, örökké derűs, örökké finom Lilikénk! Nem kívánunk se többet, se kevesebbet ma, mint amit 95 esztendeje osztogat bőkezűen közöttünk, idelent: az angyali hét Há-t egyre, tovább, szakadatlan: Hitet törhetetlent; Humort, senkit sem bántót; Hűséget, tapintatost, Harmóniát: bölcset, válogatás nélküli Humanitást, viszonzást nem váró Hazaszeretetet és Huncutságot kifogyhatatlant, mindannyiunk örömére!

Szeged, 2016. július 5-én

Marton Árpád