Egy kisváros lételemei

JUHÁSZ TIBOR: EZ NEM AZ A KÖRNYÉK

Juhász Tibor első kötetében minden utcasarokhoz, minden repedéshez történetek tapadnak. Mintha végig járnánk egy várost, amíg el nem jutunk a legeldugottabb kiskocsmáig. Látjuk a csendben pusztuló gyártelepet, a penész ette falat és az éjszakai utcákat. A város és az ott élő emberek története sokszor szinte észrevétlenül épül be a szövegbe, egy-egy apró utalás, metonímia vagy képzettársítás révén. A kötetkompozícióban a tematikus szempontok mellett a versek műformája is szerepet játszott. Az első három ciklus rövidebb szabadversei után egy prózaversekből álló ciklus következik, végül egy hosszabb szabadvers, a Kitartó.

Az első ciklus (A város felé) egy külvárosi lakótelepen játszódik. A versek „a gyerekekkel játszadozó nyomort” (11.), a szegénység, a betegség és az éhség pillanatképeit villantják fel előttünk. Egy-egy apró részletet ragadnak ki a látványból, ezek a látszólag jelentéktelen apróságok teszik igazán érzékletessé a leírásokat. A részletgazdag leíráshoz a hanghatások és szagok is hozzátartoznak, halljuk, ahogy „A penész suttogását kutyaugatás / és egy apja után kiabáló gyermek hangja nyomja el” (15.), érezzük, ahogy „A kitaposott utcák bűze felerősödik eső után” (10.). A hanghatások ábrázolása a Bura alatt című versnek is fontos kifejezőeszköze. (A szöveg egy korábbi változata a Bárka online-on Búra alatt címmel elérhető:) A tizennégy soros költeményt szabad formájú szonettként is olvashatjuk. Az első versszakban a kiáltás egyfajta lázadásként jelenik meg (6.): „Gyakran felordít valaki, hátha moccan / egyet a megnyomorodott csend. / A hang végigrohan a saras utcákon, / kidőlt kerítések vetnek gáncsot neki.” A lázadás azonban sikertelen marad, a kiáltás nem elég erős, hogy megbonthassa a telep nyomasztó rendjét. A második versszakban a város hangjai szólalnak meg („Még azt is hallani lehet, / ahogyan rohadnak a tetők”), a harmadik versszak képalkotása pedig egyenesen Pilinszkyt juttatja eszünkbe: „Az egész telepre, akár egy bura / ráborul a mozgásképtelenség. / Az égen üszkös rajokban állnak / a madarak.”

A csönd és zaj közti feszültség a ciklus talán legizgalmasabb szövegében, a Bezoárban is jelen van. A vers a már megszokott, részletekbe menő térábrázolással kezdődik, a képalkotás a második versszakban válik többértelművé (18.): „A falakon alaktalan / foltok, mintha cső tört volna bennük, alulról / mérget szívnak magukba, rohadni kezd / a bőrük, és ha teljesen megfertőződött / egy rész, aláhull, porlad.” Az egyes részletek metonimikusan kiterjeszthetők, hiszen nemcsak az épület állapotára, hanem áttételesen az ottani emberek és az egész lakótelep életére utalnak. Ez a kiterjeszthetőség a harmadik versszakban válik nyilvánvalóvá: „Emészthetetlennel táplálkozik a telep. / Mint az itt lakó Rapunzel-szindrómás lányok. / Vagy apáik, akik munkából hazatérve / a családtagok arcában eltörik a vízvezetékeket.” Az első két sor a cím értelmezését is segíti, a Rapunzel-szindróma ugyanis kényszeres hajevést jelent, a bezoár pedig a gyomorban maradó, megemészthetetlen anyagcsomót, amely az előbbi betegség következtében is kialakulhat. Az emberi test és az épület állapota egymáshoz válik hasonlóvá, ez már a második versszakban érzékelhető, ahol a szöveg a falakat ruházza fel emberi tulajdonságokkal. A test-épület analógia a harmadik versszak végén erősödik fel igazán („arcában eltörik a vízvezetékeket”), ahol már az emberi arc hasonul a falakhoz.  A szöveg költőiségét az a könnyedség adja, ahogy a különböző szóképek között lavíroz, a harmadik versszak metonimikus alapú hasonlatának helyére szinte észrevétlenül lép a metafora. A hely és az ott élők története kibogozhatatlanul fonódik egybe, a telep voltaképpen saját magát emészti el.

A második ciklusban (Ez nem az a környék) a személyes történetek kerülnek előtérbe, az egyes szám első személyű beszélő szerepe sokkal hangsúlyosabbá válik, az önmegszólító alakzatok is gyakoriak. A ciklus középpontjában a családi történetek állnak, az apa és anya sorsa, a nemzedékek ismétlődése (23.): „Nyúlj a pohárért, ahogy apád is tette, / és öblítsd le, ahogy az ő apja is.”  Az ismétlődő életek között bizonytalanná válik a szubjektum helyzete, az előző generációk mintájának követése már nem jelent megnyugtató megoldást. A szorongást egy szokatlanul magabiztos megszólalásmód oldja fel (27.): „Írj arról, hogy a családod / nem látszik a hitelek között. / Hogy apád bejárta egész Európát, / de a kamionosokra vonatkozó / törvények miatt nem látott mást / csak az autópályát.” A lírai szubjektum olyan beszédpozícióba helyezi magát, amelyben nem kell feladnia a saját integritását, amelyből hitelesen mondhatja el történetét. Ez a hitelességre törekvő beszédmód József Attila és Kassák költészetéhez közelíti Juhász Tibor verseit.

Az Egy kisváros lételemei ciklus öt verse már nem ennyire komor hangulatú, sokkal inkább jellemző rájuk valami elfojtott bánat, a kisváros titkolt szomorúsága. A szövegek impressziókat villantanak fel az olvasó előtt, pillanatképeket a város életéből. Például az esti TV-műsor sugárzását az Adás című versben (45.): „Egy irányba néznek az antennák / foltos-fehér tányérjai. Összegyűjtik / a házak között pattogó képeket / és hangokat, majd természetellenes / színekkel és hangzással adják vissza / a szerelmeket, a gyilkosságokat.” Mintha ez a néhány sor a szöveg működésmódját is leleplezné, hiszen a vers hasonló módon fogja be „a házak között pattogó képeket és hangokat”, mint a parabola a műholdas közvetítést – azzal a különbséggel, hogy kerüli a természetellenes színeket. „Az éjszaka először egy eldobott / napilappal mozdul, elvergődik / a parkig, ott széttárja lapjait, / ázott híreivel álmosítja a szökőkút / csobogását, szinte már mindenhonnan / hallani politikától terhes susogását” – a szél úgy rángatja a papírt az utcán, ahogy a westernfilmekben látni a guruló ördögszekeret – ez a motívum a prózaversekben is előkerül. A költemény nagyon hatásosan játszik az írás és beszéd kettősségével, az újság szinte felolvassa a saját híreit, miközben a következő versmondatban már emberi hangok szólalnak meg: „Beszédhangokat hoz a szél, / foszlányokként ejti őket padokra / és kövekre, az adások hálóján / keresztül holdfény szitál a közterekre.” A beszédhang mint fonetikai szakkifejezés különösen érdekesen hat a szövegben, mert felhívja a figyelmünket az emberi és nem emberi hangok közötti különbség elhalványulására. Az újság „politikától terhes” zizegése metaforikus síkon az emberi beszédhez hasonló jelentéssel telítődik, miközben a foszlányokban érkező beszédhang meg van fosztva a jelentésétől.

A negyedik ciklus (Városom) tizenkét prózaversből épül fel. Ezek a szövegek hangulatukban közel állnak az előző ciklushoz, itt is a látvány, a pillanatnyi benyomások, impressziók állnak a középpontban. A korábbi, rövidebb szövegekhez képest a részletgazdag leírás elemei jobban belesimulnak a versmondatokba, kevésbé világítanak ki a szövegkörnyezetből, ezért hatáskeltő erejük is kevesebb. A prózaversekben újra felbukkannak az első ciklus címadó versének (A város felé) motívumai. Ilyen például a babakocsiba szíjazott gázpalack (10. prózavers) vagy a falakra írt szöveg a 7. prózaversből (55.): „A házfalakra néztem, hátha ki tudok bogozni valamit, ami megszépítené egy iparváros peremvidékének vedlő oldalait, de csak helyesírási hibákat láttam, és olyan szavakat, amiket nem mondhattam neked.” A falra írt dalszöveg kibogozása óhatatlanul is a 30Y Bogozd ki című dalát juttatja az olvasó eszébe. A költemények jó része könnyen azonosítható helyszínen játszódik. Erre jó példa a 8. prózavers, amelyben Salgótarján egyik „haláltoronyként emlegetett” (56.) épületéről esik szó, ahol gyakran történnek öngyilkosságok. A város története és lakóinak nyelvhasználata szinte észrevétlenül szivárog be a szövegbe. A kötetet záró, hosszú szabadvers, a Kitartó hangulatában leginkább a második ciklus verseihez hasonló, elbeszélésmódja pedig nagyon közel áll Kassák szabadverseihez. A Kitartó „eldugott kiskocsma, állandó vendégekkel” (63.), akik már hosszú évek óta itt múlatják az időt. Ahogy a második ciklus egyes verseiben, itt is a közösséggel való azonosulás jelenti a fő problémát.

Juhász Tibor versei általában őszinte hangon, hiteles módon szólalnak meg, egyedül a Kitartóban érezni valami bizonytalanságot, a saját költői hang keresését. A kötetkompozíció is hatásos, ez különösen az első két ciklus közötti váltás során érezhető, amikor az addigi személytelenség után a lírai én hirtelen előtérbe lép. Az Ez nem az a környék átgondolt kompozíciójú, jól szerkesztett kötet, amelynek koherenciáját az egyes motívumok ismétlődése is erősíti. A kötet egyik fő erősségét az érzékletes, részletgazdag leírások jelentik, amelyek mindig kihasználják az apró részletek sejtető erejét. De ennél is fontosabb a versek őszinte hangja, amely a második ciklus anya-verseiben (Melegebb öl, A csörömpölés után, Példaérték) válik különösen meghatározóvá.

B. Kiss Mátyás

_{Juhász Tibor: Ez nem az a környék}

_{FISZ, 2015.}

_{1600 forint}