Tiszatájonline | 2016. június 11.

Gyerekkorom óta foglalkoztat a zene összeolvadása a tánccal

BESZÉLGETÉS MOLNÁR CSABA TÁNCOS-KOREOGRÁFUSSAL
Goda Gábor produkciója, az Artus Cseppkánon – Hogy vagy Hérakleitosz? mellett Marcio Canabarro és Molnár Csaba Tropical Escape című előadása érdemelte ki a hét nominált alkotás közül a 2015-ös év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat, amelyet 2005-ben alapítottak. Molnár Csabával beszélgettem […]

BESZÉLGETÉS MOLNÁR CSABA TÁNCOS-KOREOGRÁFUSSAL

Goda Gábor produkciója, az Artus Cseppkánon – Hogy vagy Hérakleitosz? mellett Marcio Canabarro és Molnár Csaba Tropical Escape című előadása érdemelte ki a hét nominált alkotás közül a 2015-ös év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat, amelyet 2005-ben alapítottak. Molnár Csabával beszélgettem.

– Mikor és hol kezdtél el tánccal foglalkozni?

A szüleim szerették volna, ha a bátyámhoz hasonlóan én is sportolok, mozgok valamit. Ő a mai napig futballozik, tőlem távolt állt már akkor is a foci. Elmesélték, hogy kicsi korom óta zenéket hallgattam és azokra találtam ki különféle koreográfiákat. Úgy döntöttek, elvisznek a salgótarjáni tánciskolába, ahol indult egy gyerekeknek szóló tánccsoport, klasszikus balettet is tanultunk. A szüleimnek köszönhetem, hogy táncos lettem, hiszen már nagyon fiatalon, négyévesen meglátták bennem a fogékonyságot, és tettek is azért, hogy képezzenek.

– A mai napig figyelik a munkáidat? Megválogatod, mit láthatnak a szüleid?

A mai napig kíváncsiak rám. Ha tehetik, eljönnek a bemutatóimra, természetesen nem mindegyikre hívom meg őket, tudatosan. Mára kiismertem őket, tudom, mi az, ami már súrolja az ízléshatáraikat, amit már nem tudnának befogadni. Emlékszem, Belgiumban készítettem egy kísérleti mozgáselőadást az egyik osztálytársammal, és anyukám eljött a Három etűd Ligetire című darab bemutatójára, és nem igazán értette, hol volt benne az érték, a szépség.

– Mennyire tekinthető fontos szűrőnek a szülő? Kinek készíted inkább az előadásaidat? A nézőknek vagy a szakmának?

Mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mit, mikor és hogyan kell megmutatni a közönségnek, mennyire lehet őket bevonni, különösen azokkal kell körültekintően bánni, akik nem a kortárs táncon szocializálódtak, akárcsak a szüleim. Mint alkotó, el kell azon is gondolkodnom, hogy kinek készítem az előadást, ki a megcélzott réteg.

– Mióta érdekel, ki a közönséged?

Ezek a kérdések mostanában, közel a harminchoz foglalkoztatnak, bár nem csak a korom miatt, hanem az elmúlt évtizedek tapasztalásai kapcsán is foglalkoztatnak, kinek szólnak az előadásaim, lesznek-e nézői?

– Kinek akarsz megfelelni?

Úgy kell hozzáállni egy előadáshoz, hogy kihívás legyen nekem is, a velem dolgozó csapatnak és természetesen a nézőnek is, hiszen ők ülnek be a produkciókra.

Csaba_trafo

– Mi indít be?

Igényem van arra, hogy gondolkodjak, fantáziáljak egy-egy produkcióról, ez bennem van gyerekkorom óta. Nyolc évig zeneiskolába jártam, zongorázni tanultam, bennem élt a zene, és a hallott művekhez már akkor mozgást kreáltam. A zene nagyon beindítja az agyamat és nagyon sokszor koreográfiákban gondolkodom.

– Mikor érezted azt, hogy elvarázsolt egy íz, szín, illat?

Egy szilveszter éjszakát követő reggel betértem a barátaimmal egy római cukrászdába, ahol egymás mellett sorakoztak a szebbnél szebb finomságok. Olyan vizuális élményben volt részem, amit egy előadás is nyújthat. Lényeges a munkámban és a magánéletemben is a különböző eszközöknek, alkotórészeknek az összhangja, legyen az egy táncelőadás, egy berendezett lakás vagy egy édesség. Természetesen volt már rá példa, így a Dollár papa gyermekei epizódjainál, akik nem használnak különösebben látványelemeket vagy speciális hanghatásokat, mégis nagyon nagy hatással vannak rám.

– Van rá igényed, lehetőséged, hogy megnézzél más táncelőadásokat is, és azokhoz mérd magad, hol tartasz?

Budapesten, az Operaházba rendszeresen elmegyek a bemutatókra, és ha külföldön dolgozom, megnézek legalább egy kortárs vagy klasszikus előadást. Legutóbb Németországban dolgoztam, ahol megnéztem több operát és színdarabot.

– Mit adnak ezek a produkciók?

Számtalan élmény, hatás ér nap mint nap, ezek inspirálnak, ezekből építkezem. Természetesen hatással vannak rám a látott előadások is, lerakódnak bennem az élmények, fontos az is, ki, hol tart, de nem akarok másolni, nem ez a célom. Azzal tudok foglalkozni, ahol tartok.

– Fontos számodra a közös alkotói folyamat, hogy a táncosaidat is beavasd az elképzeléseidbe már a legelején. Honnan hoztad az igényedet a közös alkotásra?

A Budapest Tánciskolában úgy szocializálódtunk, hogy mindenki hozzon létre valamilyen saját produkciót, legyen az egy rövid koreográfia vagy egy teljes előadás, és ha kell, vonjuk be egymást is a műhelymunkába. Későbbi iskoláimban és kezdeti munkáimban is az egyes előadások kollaborációra épültek, nem hierarchikus munkamódszerrel alkottunk. Azóta minden produkciómban erre törekszem, még ha én vagyok a rendező-koreográfus is, és én hozom meg a végső döntést. Fontos, hogy bevonjam azokat, akikkel együtt dolgozom, hiszen a legtöbben a barátaim, ezer éve ismerem őket.

Érdekel az ismeretlen tényezője, így olyan lesz az egész alkotás, mint egy rejtvény, amit közösen fejtünk meg a társaimmal. Ilyen volt a Dekameron esetében is…

– Hol ismerkedtél meg alkotótársaddal, Marcio Canabarroval?

Közel öt éve együtt dolgozunk táncosként a Hodworks produkcióiban. Nagyon jó barátok lettünk. A Tropical Escape volt az első olyan előadás, amelyet alkotóként és előadóként is közösen jegyzünk. Volt bennünk egy igény arra, hogy közösen csináljunk valamit, bementünk a próbaterembe és elkezdtünk agyalni. Az volt a kiindulás, hogy nincs kiindulópont, nincs téma, nincs függés senkitől és semmitől, cenzúra sincs, csak mi vagyunk és alkotás öröme. Érdekes volt megélni ezt a fajta szabadságot.

– Mit keres a Faun-motívum az előadásban?

Keverednek a produkcióban a hollywoodi filmekből, a pornóból vagy éppen az olasz szappanoperákból kölcsönzött hangbetétek. Hatással volt ránk az alkotásban Merce Cunningham és Vaclav Fomics Nyizsinszkij táncos-koreográfusok munkái, valamint Ravel Pavane-ja. Az Egy Faun délutánja című balettelőadás, és a benne betétként megszólaló Debussy Faunja is megjelenik a produkcióban asszociatívan. A Tropical Escape által változást generálunk a fantáziánkkal, kilépünk a megszokottból.

Molnár Csaba – Marcio Canabarro: Tropical Escape

Molnár Csaba és Marcio Kerber Canabarro közös munkája a díszletorgia és a genderelméleti kontextus-teremtés ötvözete. Színes fantáziavilág King Kongtól a brazil szappanoperákig. Az előadás a másságot, mint alternatívát mutatja be. Saját munkájukat a mocskos álmok tanulmányaként írják le. A Tropical Escape-et 2015 májusában mutatták be az Artus Stúdió Arccal a halnak című, fiatal, formabontó, kísérletező művészek bemutatására szolgáló sorozatának kick-startjaként.

A brazil Marcio Kerber Canabarro kommunikációt tanult, tánccal 2007-ben kezdett el foglalkozni Porto Alegreben. Később áttelepült Európába és salzburgi tanulmányai után kezdett Hód Adrienn társulatával dolgozni, azóta egyre több külföldi koprodukcióba hívják társalkotóként vagy előadóként. 2012 óta a világhírű Meg Stuart Damaged Goods társulatával is fellép, 2016 őszén majd ebbeli minőségében is láthatjuk a Trafóban.

Molnár Csaba a hazai fiatal tánc-szcéna egyre meghatározóbb alakja. Alkotóként és előadóként részt vett a számos díjat bezsebelő Nyúzzatok meg produkcióban, legutóbb éppen New Yorkban léptek fel vele. Azóta két saját koreográfiája is született, a Dekameron és az Eclipse. Az Eclipse című előadásban is együtt dolgozott a két alkotó: Molnár Csaba koreografálta az előadást, Marcio Canabarro pedig a jelmezt tervezte. Ez az előadás szintén nominált az idei Lábán-díjra. Táncosként Hodworks társulat előadásaiban szerepel. Védjegye az iróniával vegyített mélység és a szakralitásba oltott popkultúra.

https://www.facebook.com/events/1691109314437824/

– A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén szakmai díjat alapított. A XX. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerést olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók adják át, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit. Idén a ti produkciótokat is díjazták, nem először kap ilyen elismerést az az előadás, amiben részt veszel. Fontosak számodra a díjak, elismerések? Lendületben tartanak?

Fontos, hogy legyen egy visszajelzés a nézők és a szakma felől, a díj is egy ilyen visszacsatolás, hogy amit csinálunk, annak van helye, értékes, amit egy független szakmai zsűri díjazott. Ez erőt és további lendületet biztosan ad a díj, azt azonban nem lehet pontosan tudni, milyen haszna lesz a jövőre nézve. Egy díj arra is lehetőséget nyújt, hogy olyanok is megismerjék az előadásainkat, akik egyébként eddig nem találkoztak velünk.

– Adódik a kérdés: mikor láthatja a közönség a díjazott előadást?

A jövő évadban biztosan műsoron lesz.

Tóth András Tozzi

„A Tropical Escape a menekülés és az elvágyódás darabja”

Králl Csaba laudációja (részlet)

…Ha nem tudnám, hogy a darab közösségi finanszírozásból jött létre, hogy a plakátoktól a felfújható táncszőnyegen át az utolsó kellékig minden a két alkotó-előadó találékonyságát és munkáját dicséri, hogy ők, saját kezűleg építenek és bontanak előadás előtt, illetve után, és hogy két közönséges banános dobozban elfér az ő rikítóan színes és zavarba ejtően szabad, picire zsugorítható, mégis világnagy színházuk – akkor sem mondhatnék mást, hogy a Tropical Escape a menekülés és az elvágyódás darabja. El abból, ami van, el a realitásból, a lélekölő valóságból, el a napi gondoktól, a lyukas pénztárcától, a kirekesztő hangoktól, a hazugság beszédeitől, az udvari művészettől messze-messze el. Bele a szürreálé, a fantázia, az álom, a mocskos képzelet szégyenlősen szemérmetlen világába, ahol nincs gondolatrendőrség, de öncenzúra sem, csak tudattalanba merülés és tudatos játék. Bele a színpadot ellepő színes lufik rejtette titkok és csodák púderszagú káprázatába, bele a trash és a magasművészet nyúlós, nyálas, mázkos, ragacsos, cuppogós kevercsébe. Bele a mézbe, bele a sárba. Bele a fennköltbe, bele a tisztátalanságba. Bele a minden mindennel összefügg, de persze semmi semmivel sem kapcsolódik (közvetlenül) radikalizmusába. Bele az idézetek, citálmányok, linkek, hivatkozások, utalások fülledt dzsungelébe – amit, ha felfedezünk, jó, de akkor is jó, ha nem, mert a duplafenekű előadás végén egy házi készítésű sárgarépatorta közös elfogyasztásával egybekötött lecture-rel amúgy is a segítségünkre sietnek. Bele a darab szívébe és agytekervényébe. Bele Molnár Csaba és Marcio Canabarro személyes fantáziavilágának sűrűjébe. Bele, bele, bele a legközepébe. Oda, ahol óriási felfújható fekete ősanya-figura (?) „szüli meg” a filigrán, őzgida testű „ikerpárt”, avagy a megkettőzött Faunt. Ahol a harisnyás-lufis meztelen alakok folyamatosan ruhát, figurát, pózt, nemet, identitást és szerepet váltanak.

…Molnár fantáziája és Canabarro intellektusa egymást kiegészítve formál kivételes színházi eseménnyé, szabad szájú underground kabarévá, szemérmesen perverz táncos revüvé. A másság, a másként gondolkodás szerteágazóan burjánzó reprezentácó-kísérletévé.

Forrás: Trafó