01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
11.25.
| Sajtó és ideológia a hatvanas években >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>

Báger Gusztáv, Bob Dylan, Komor Zoltán, Lengyelfalvi Egbert, Nyirán Ferenc, Talabér Miklós, Zalán Tibor versei
William Shakes­peare szonettjei Fazekas Sándor fordításában
Abafáy-Deák Csillag, Csabai László, Hegedűs Imre János prózája
Lengyel András, Marjanucz László, Tverdota György, Zimonyi Zoltán tanulmánya
Nagy József: Mnémosyne

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A néptánc mint hivatás
2016.05.30 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
SIMONCSICS PÁLLAL

A néptánc színtereiről, művészetté válásáról, illetve ezzel kapcsolatos tevékenységéről, a Délikert Napsugár és a Délikert Möndörgő tánccsoportokkal készített előadásokról beszélgettünk Simoncsics Pállal.

– Az utóbbi években nagyon aktívan veszel részt Szeged néptáncos életében, mint koreográfus, mint tanár, illetve táncházakat tartotok rendszeresen a testvéreddel, Sárával. Idén, a magyar kultúra napján Kölcsey-éremmel ismerték el a város kulturális életéért folytatott tevékenységedet. Milyen út vezetett idáig, hogyan lettél táncos?

Leginkább szülői ösztönzésre indultam el ezen a pályán, amin egyszer-kétszer azért meg is fordultam, és kicsit másfelé is kacsingattam, de végül nem tántorított el semmi. Majdnem kosárlabdázó lettem, majdnem zenei pályát választottam, de végül ez lett az, ami megmaradt. Egy kis szülői késztetésre elsősorban, utána pedig a közösségből egyfajta belső motivációt merítettem, és utána már nem kellett erőltetni.

– Aki belekerül ebbe a világba, annak nagyon hamar a szenvedélyévé válik a néptánc. Hogyan lett ebből mégis valami több, vagyis hivatás számodra?

Egy darabig beértem a próbán és a táncházakban való táncolással. Voltak előadások, bemutatók, azok mindig motiválják az embert, de egy idő után azt mondtam, hogy meg szeretném mérettetni magam. És akkor a Kálmán Lucával elmentünk egy versenyre a Vajdaságba, ahol nagyon jól szerepeltünk. Emiatt az együttes vezetőnk bizalmat szavazott nekünk, ránk bízott egy koreográfiakészítést, így belekóstolhattunk a koreografálás és a táncpedagógia világába, és onnantól gyakorlatilag nem volt megállás, jöttek az újabb felkérések, újabb csoportok. Mára már a munkámmá is vált ez a hivatás, de azért igyekszem mindent a legnagyobb lendülettel vinni.

– Nagyon sok csoportot vezetsz, amelyek teljesen különböző szinteken vannak; a táncházban teljesen kezdőkkel is találkozol. A néptánc érdekessége, hogy nem is mindenkinek ugyanazt jelenti: egyrészt hagyományőrzés, művészet, ugyanakkor sport és szórakozás is. Milyen nehézséget jelent ez egy oktatónak?

Mindegyik csoport máshogy működik, mindegyik csoportot más motiválja, és mások a céljai. A művészi megnyilvánulás talán az, amit a legnehezebb kihozni az emberekből. De a magyar néptánc, ha történetileg nézzük, akkor önmagában nem jelentett művészetet. A művészetet onnantól jelentette, hogy színpadi műfajjá változott. És ha valaki elkezd táncolni, először a technikai részét fogja megszeretni a táncnak, a sportjellegét, a testmozgásos jellegét, és utána, hogy ha abban elmélyült, és egyfajta testtudatra tett szert, akkor már a test húrjain meg tud szólítani olyan dolgokat, amiktől már azt művészetnek lehet tekinteni. Az az ideális, ha ezek ötvöződnek egy csoportban, ezt egy profi csoportnál tudom elképzelni. Ott viszont inkább már a cél az, ami meg tudja ölni a motivációt, ez egy robotszerű munka. A táncosok viszonylag fiatalon nyugdíjba mennek, egyszerűen elhasználják a testüket, amit én nem szeretek megcsinálni a táncosaimmal, ezért a komfort zónájukon belül tartom őket. Nem teljesen; kell, hogy trenírozzuk a testet, hogy próbáljuk a határait, de azért nem szabad belegebedni.

– A Zárszámadás című műsorban épp az az érdekes (2014-ben volt az első előadás, egy termelőszövetkezeti közgyűlés keretében játszódik), hogy ez évzáró műsorként készült el, de kitaláltatok hozzá egy narratív keretet, amelyben retro és folklór keveredett – és végül is ez mutatja, hogy hogyan lesz valami élő múzeum vagy sport helyett már művészet. Hogyan született meg ez az előadás?

Én ’88-as születésű vagyok, és ez a korszak csak a történelemkönyvekből és az anekdotákból tárult föl előttem, nem tudom, hogy milyen volt, csak feltevésem van róla, csak benyomásom. Próbáltuk szivacs módjára megcsinálni ezt az előadást: mindent összegyűjteni, fölszívni, és utána kifacsarni az egészet. A kor szellemiségét próbáltuk meg nagyjából visszaadni. Többször mutattuk be, láttuk, hogy nem elég jó, nem mutat meg bizonyos dolgokat, kijavítottunk, beékeltünk jeleneteket és ezért folyamatosan fejlődött, tisztult az előadás. Fontos volt, hogy olyan prózai betétekkel lássuk el, amitől más színezetet kap, hogy érthető legyen. Nem feltétlenül kell, hogy mindig gondolkodtasson, néha elég, ha csak szórakoztat. De előtte és utána is voltak olyan próbálkozásaink, amiben már igazán volt drámai vonulat.

– Mennyire van szüksége az előadásnak egy ilyen prózai részre, tudna-e önálló nyelvként működni a néptánc?

Ha önálló nyelvként tekintek a táncra, akkor egy komolyabb, professzionálisabb gárdától tudnám elképzelni, hogy megvalósítják. Másrészt pedig van egy olyan érzésem, hogy a magyar néptánc nagyon sok mindent ki tud fejezni, de sokkal több mindent nem, mint amennyit igen. Tekintsük a néptáncot, ha nem is nyelvnek, de csak egy ábécének. Ahol a tánclépések a betűk, a motívumok a szavak, a tánc pedig a szöveg. Hogyha úgy rakosgatom a betűket, hogy az eddig ismeretlen, de harmonikus szót ad ki, ámbár nincs jelentése csak hatása, akkor valószínűleg ki tudunk fejezni vele új dolgokat is. A saját környezetében, autentikusan előadva nem lehet új dolgokat kifejezni. A néptánc mellé ezért szerintem szükség van olyan kiegészítő művészeti ágakra, amitől kifejezőbbé válhat a tartalom.

 

13234577_260508460969269_91084788_o

 

– Volt két másik előadás, a Pör (így járt nálunk Rózsa Sándor) és A szerelem filozófiája. A címadásban azt érzem, éppen ezzel kísérleteztek, mit bír el a néptánc, mint nyelv. Egyrészt van egy nagyon konkrét, társadalmi közeghez kötött vonulat, ugyanakkor pont azért, mert egy archaikusabb társadalomban született, nagyon alapvető emberi dolgokról mesél.

Időrendben A pör volt a legelső. Az ötletgazda általában én vagyok, és ehhez kérem az együtteseimnek a segítségét, hozzájárulását. Megkérdezem őket, hogy akarják-e. Ha akarják, akkor gyakorlatilag én vagyok a karmester, ők meg a zenészek.

– Tehát akkor először van a téma, és ahhoz jönnek a táncanyagok…

Igen. A pör esetében egy szürke folt volt nekem a Rózsa Sándor élete, és ezt próbáltam a saját magam számára feltárni. Nem tudtam akkor, hogy abból műsor lesz. Egyszerűen csak nem ismertem a fickót, és izgatott, hogy ki ő, mit csinált, mert addig eljutottam, hogy nem hiszek annak, amit tudok róla – mert azért kapott egy ilyen rózsaszín romantikát az ő személyisége az évszázad során. És ahogy kezdtem megismerni, úgy tűnt, ez jó téma lehet, elkezdtem kidolgozni egy forgatókönyvet az életének a fontos stációival. Utána elgondolkodtam, van-e értelme színpadra vinni, mert ahogy jobban megismertem, mondhatjuk, meg is utáltam a fickót, és nem akarom ezzel untatni az embereket, mert csalódni fognak. Pontosan emiatt úgy alakítottam a forgatókönyvet, hogy végül is rábíztuk a nézőre, hogy mondjon ítéletet: egyetért-e azzal az életmóddal vagy nem. Nem mondtunk ki tanulságokat, de útmutatást adtunk, mind a két irányba. Egy szerethető karaktert is bemutattunk, és egy szemétládát is. Talán önmegvalósítás is volt ebben a darabban, ami viszont olyan köntösbe öltözött, ami kicsit talán popularizálhatja a néptáncot. Azóta van egy állandó befogadó közönség, akik várják az újabb és újabb előadásokat.

A szerelem filozófiája – ott egy pajzán történetet akartunk színpadra vinni. Felnőttek vannak a darabban, szeniorok és fiatal felnőttek, és mind a két korosztálynál éreztem, hogy ez egy közösség, akik teljesen nyitottak egymás felé, nagyon oldottan tudnak beszélgetni nagyon intim dolgokról. Ami kíváncsivá tett, hogy vajon hogyan tudják ők ezt a színpadon is megcsinálni. Aztán bebizonyosodott, hogy nem csak a bizalmi körükön belül képesek ilyen szintű önkifejezésre, hanem nagyközönség előtt is. Hiába ötven-hatvan évesek, még mindig tudnak meglepetést okozni.

– Mennyiben jelent közös munkát egy előadás megalkotása, miután megvan az alapötlet? Úgy tűnt a Zárszámadás esetében , hogy ez rólatok is szólt.

Mindig van olyan segítőm, aki az adminisztratív dolgokat végzi, a helyeket intézi, a díszletekkel, jelmezekkel, a plakátszervezéssel, a dramaturgiával, a szövegírással segít. Mindig van egy forgatókönyv, és aztán látjuk, hogy ez kevés. Azt is figyelembe kell venni, hogy mennyi a játékidő. Hogyha 45 perces műsorunk van, és abból 30 perc próza, akkor valami nem jó. De másik irányból is megközelíthetjük – ha túl sok a tánc, akkor nincs egy szabad lélegzetre se idő. Mikor elkezdünk próbálni, akkor a táncosok teljes mértékben a saját képükre formálják a karaktereket. Amikor elrontanak valamit, vagy egyszerűen csak megakad az egész, akkor kialakul belőle egy új-vicces szituáció, és ha az jó, akkor az abban a pillanatban átíródik a forgatókönyvben, abszolút nyitottan állok hozzá. De azt sem szeretem, ha olyan dolgot erővel nyomok le valakinek a torkán, ami egyszerűen nem áll hozzá közel, nem az ő személyisége.

– Ma úgy tanuljuk a néptáncot, hogy az adatközlő nénikről, bácsikról készült felvételeket, mint egy-egy falu táncát próbáljuk elsajátítani. Mennyire tudtok szabadon bánni ezzel az anyaggal a színpadon, nehézséget jelent-e ezen túllépni?

Én az adott táncokat elég precízen próbálom a saját magam számára megtanulni.   Amint elkezdem tanítani, még inkább tudom elemezni; akkor alakul, formálódik saját magamra a tánc. Tőlem azt kapják a táncosok, amit én látok a filmekről, és amikor befejeződik egy tánc tanulása, és elkészül belőle egy koreográfia, és utána alkalmazzák a táncházban, na, akkor már az az ő saját táncuk lesz az adott táncból kiindulva. De mégsem az eredeti lesz, mert az már kétszer megszűrődött, egyszer rajtam, egyszer meg rajtuk. És én inkább a személyre szabott alkalmazását részesítem előnyben, mint a precíz bemutatását a táncosaimnál. Bennem azért ez vegyes. Szeretem saját magamévá tenni, de úgy, hogy tudom, milyen pontosan.

 

13234564_260508464302602_1743124764_o

 

– Ennyi munka mellett hogyan tudod tovább képezni magadat?

Most egy ideje nem versenyeztem, de korábban igen, tavalyelőttig folyamatosan, minden évben, azokra tanultam, azzal képeztem magam. Aztán később azokat a táncokat hasznosítottam. De nekem az is önmagában egy képzés, hogy továbbadom, mert még komolyabb szintű felkészülést igényel.

– A táborokkal például hogy állsz?

A táborok, ha nem edzőtábor jellegűek, akkor tánctechnikailag nincsen hasznuk. Persze ez is túlzás. Az inkább szemlélettanulás, a közösségi élményről szól. Az erdélyi táborokban adatközlőkkel lehet találkozni, zenészekkel lehet együtt bulizni, ami eszméletlen élmény, de nagyon illékony az egy hét alatt megszerzett tudás, hamar kopik. Ha utána csiszoljuk, megmarad valami, de rendszeres, hosszú távú gyakorlással lehet igazán fejlődni.

– A táncház is inkább a közösségi élményről szól. Milyennek látod a szegedi táncházakat?

A táncháznak is kell lennie valamilyen céljának, valamilyen jelleget kell, hogy hordozzon. Gyakorlatilag minden táncház most már a táncoktatásról szól, és ez megváltoztatja az eredeti funkcióját. Pontosabban a közösségi érzés-jellegét, mert nagyon oktatásszagú lesz. Nincs idő kibontani a táncot, nincs idő, hogy az emberek improvizáljanak, hanem csak tanulják a lépéseket, 20 percig táncolják, és aztán nem tudnak vele mit kezdeni. De ez is lehet egy felfogás. Ha van egy ilyen táncház, az nagyon jó. De hogyha mindegyik ilyen, az már nem annyira. Kell lennie oktatásnak, de a „lopás”, vagy „ellesés” technikáját is életben kellene tartani, mikor a kezdő táncos lenézi az ügyesebb táncos lábáról a figurát. Így viszont nagyon elválik a jelenlévőknek az összetétele. Az a tendencia, hogy az elején megjelenik sok kezdő táncos, és olyanok, akik egyáltalán nem táncolnak, vagy a nagyon lelkesen táncolni vágyók. Utána eltelik egy kis idő, és csordogálnak az emberek, és a végén megérkezik az a gárda, amelyik olyan hangulatot tud csinálni, hogy leszakad tőlük az ég. Akik ismerik a táncot, akik tudnak belőle improvizálni. Így lesz belőle három darab másfél órás táncház, ami teljesen jól elkülöníthető egymástól. Amúgy eszméletlen jók ezek a bulik. Ilyen a jatés (a JATE klubban, a Rozsdamaró zenekarral), és van a bohémes (a Bohém Tanyán, a Ménkű Bandával), ott is van tánctanítás, de az egy folkkocsma lenne, nem alkalmas a hely hozzá. Ezeket érdemes lenne átgondolni. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy szeretnek az emberek táncházba járni, mind a kettőbe, és most próbálok egy harmadikféle táncházat meghonosítani Kecskés telepen.

– Hallottam, hogy Petőfi-program keretében mész majd Kárpátaljára. Mit fogsz ott pontosan csinálni?

Szeptembertől indul ez a program, a magyar szórványok településeire kerestek kultúrában mozgolódó embereket. Én táncot fogok tanítani, várhatóan iskolás, felnőtt és idős korosztályokban. Tehát gyakorlatilag ugyanazt fogom csinálni, mint itthon, csak ebben az évben Kárpátalján. Miután ez egy meghatározott időről szól, ami elég rövid, nem lehet elhanyagolni az itthoni feladatokat sem, úgyhogy tartanom kell a kapcsolatot segítőimmel, akik ez időre átveszik a stafétabotot.

– Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a továbbiakhoz!

Szihalmi Csilla


Címke: , , , ,
2021.01.14 - tiszatáj

MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

MAURER DÓRA IXEK 7-1 CÍMŰ TÁRLATA A VINTAGE GALÉRIÁBAN
Új, színpompás tárlatát tekinthetjük meg Maurer Dórának, a magyar avantgárd jeles képviselőjének, alkotójának. A Kossuth-díjas grafikus és festőművész IXEK 7-1 címet viselő munkái újdonsült szériájának, az IXEK 22-nek (2019-2020) válogatott darabjai. Három alapszínben: vörösben, sárgában, kékben „ragyogó” geometrikus alakzatok… – TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

KONOK TAMÁSRA EMLÉKEZTEK A LUDWIG MÚZEUMBAN
z Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum közös online rendezvényén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján, 2021. január 9-én… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.11 - tiszatáj

PIECES OF A WOMAN
Mundruczó régebben sem idegenkedett a melodrámától, ám némi kitérő után forgatott legújabb filmje mintha a zsáner legtisztább párlata lenne, kérdés, milyen végeredménnyel… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.08 - tiszatáj

MÁRTON LÁSZLÓ: KÉT OBELISZK
Márton László legújabb regénye, a Két obeliszk továbbhalad a szerző által már jól kikövezett poétikai úton: a fikcionalitás és a referencialitás dichotómikus rendszerének fel-, illetve megbontását tűzi ki célul. Ami azonban az előző két kötethez, A mi kis köztársaságunkhoz és a Hamis tanúhoz képest változott, az az, hogy ezúttal nem (csak) a magyar történelem egy jelentős eseménye (Vésztői köztársaság, tiszaeszlári vérvád) kerül a Márton-féle fikciós krónika középpontjába, hanem egy nemzeteken átívelő szerelmi történet… – KLAJKÓ DÁNIEL KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.06 - tiszatáj

MÉG EGY KÖRT MINDENKINEK
Zenitjén már túljutott az egyik legünnepeltebb kortárs dán rendező, ettől függetlenül Thomas Vinterberg vígdrámája szoros kezekkel összetartott, potens szerzői teljesítmény, amely mindenképpen a pályakép jobban sikerült darabjai között foglal helyet… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.06 - tiszatáj

INTERJÚ PETŐCZ ANDRÁSSAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL 
Petőcz András Babérkoszorú-díjas költő beszél irodalmi tehetséggondozásról, a Kodolányi János Egyetemen általa vezetett kreatív írás tanfolyamon végzett munkáról, annak tapasztalatairól… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.03 - tiszatáj

ÁFRA JÁNOS: RÍTUS
Útmutató, vizualizáció, meditáció. Efféle benyomást keltenek a Rítus egyes szám második személyben írott versei. Az olvasó részben ennek köszönhetően érezheti: ősi örökség rejtélyeibe vezető beavatástörténet részese. Áfra János harmadik verseskötete egyszerre kezeli komolyan a rituális konstrukciók előírásait, és ébreszt megdöbbenést az abszurdba forduló, de nagyon is ismerős magatartásformákkal szemben… – URBÁN ANDREA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.12.30 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MILCHO MANCHEVSKI FILMRENDEZŐVEL
Legtöbben az Eső előtt rendezőjeként ismerjük, ám a macedón direktor az elmúlt közel 30 évben sem tétlenkedett. Miután Velencéből a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánnal távozott, öt újabb munkával jelentkezett: a hazai forgalmazásba is bekerült Árnyékok és Anyák után a Fűzfát is megtekinthették az érdeklődők, igaz, a pandémiára való tekintettel csak a Művész Távmoziban… – SZABÓ G. ÁDÁM INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő