07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

A néptánc mint hivatás
2016.05.30 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
SIMONCSICS PÁLLAL

A néptánc színtereiről, művészetté válásáról, illetve ezzel kapcsolatos tevékenységéről, a Délikert Napsugár és a Délikert Möndörgő tánccsoportokkal készített előadásokról beszélgettünk Simoncsics Pállal.

– Az utóbbi években nagyon aktívan veszel részt Szeged néptáncos életében, mint koreográfus, mint tanár, illetve táncházakat tartotok rendszeresen a testvéreddel, Sárával. Idén, a magyar kultúra napján Kölcsey-éremmel ismerték el a város kulturális életéért folytatott tevékenységedet. Milyen út vezetett idáig, hogyan lettél táncos?

Leginkább szülői ösztönzésre indultam el ezen a pályán, amin egyszer-kétszer azért meg is fordultam, és kicsit másfelé is kacsingattam, de végül nem tántorított el semmi. Majdnem kosárlabdázó lettem, majdnem zenei pályát választottam, de végül ez lett az, ami megmaradt. Egy kis szülői késztetésre elsősorban, utána pedig a közösségből egyfajta belső motivációt merítettem, és utána már nem kellett erőltetni.

– Aki belekerül ebbe a világba, annak nagyon hamar a szenvedélyévé válik a néptánc. Hogyan lett ebből mégis valami több, vagyis hivatás számodra?

Egy darabig beértem a próbán és a táncházakban való táncolással. Voltak előadások, bemutatók, azok mindig motiválják az embert, de egy idő után azt mondtam, hogy meg szeretném mérettetni magam. És akkor a Kálmán Lucával elmentünk egy versenyre a Vajdaságba, ahol nagyon jól szerepeltünk. Emiatt az együttes vezetőnk bizalmat szavazott nekünk, ránk bízott egy koreográfiakészítést, így belekóstolhattunk a koreografálás és a táncpedagógia világába, és onnantól gyakorlatilag nem volt megállás, jöttek az újabb felkérések, újabb csoportok. Mára már a munkámmá is vált ez a hivatás, de azért igyekszem mindent a legnagyobb lendülettel vinni.

– Nagyon sok csoportot vezetsz, amelyek teljesen különböző szinteken vannak; a táncházban teljesen kezdőkkel is találkozol. A néptánc érdekessége, hogy nem is mindenkinek ugyanazt jelenti: egyrészt hagyományőrzés, művészet, ugyanakkor sport és szórakozás is. Milyen nehézséget jelent ez egy oktatónak?

Mindegyik csoport máshogy működik, mindegyik csoportot más motiválja, és mások a céljai. A művészi megnyilvánulás talán az, amit a legnehezebb kihozni az emberekből. De a magyar néptánc, ha történetileg nézzük, akkor önmagában nem jelentett művészetet. A művészetet onnantól jelentette, hogy színpadi műfajjá változott. És ha valaki elkezd táncolni, először a technikai részét fogja megszeretni a táncnak, a sportjellegét, a testmozgásos jellegét, és utána, hogy ha abban elmélyült, és egyfajta testtudatra tett szert, akkor már a test húrjain meg tud szólítani olyan dolgokat, amiktől már azt művészetnek lehet tekinteni. Az az ideális, ha ezek ötvöződnek egy csoportban, ezt egy profi csoportnál tudom elképzelni. Ott viszont inkább már a cél az, ami meg tudja ölni a motivációt, ez egy robotszerű munka. A táncosok viszonylag fiatalon nyugdíjba mennek, egyszerűen elhasználják a testüket, amit én nem szeretek megcsinálni a táncosaimmal, ezért a komfort zónájukon belül tartom őket. Nem teljesen; kell, hogy trenírozzuk a testet, hogy próbáljuk a határait, de azért nem szabad belegebedni.

– A Zárszámadás című műsorban épp az az érdekes (2014-ben volt az első előadás, egy termelőszövetkezeti közgyűlés keretében játszódik), hogy ez évzáró műsorként készült el, de kitaláltatok hozzá egy narratív keretet, amelyben retro és folklór keveredett – és végül is ez mutatja, hogy hogyan lesz valami élő múzeum vagy sport helyett már művészet. Hogyan született meg ez az előadás?

Én ’88-as születésű vagyok, és ez a korszak csak a történelemkönyvekből és az anekdotákból tárult föl előttem, nem tudom, hogy milyen volt, csak feltevésem van róla, csak benyomásom. Próbáltuk szivacs módjára megcsinálni ezt az előadást: mindent összegyűjteni, fölszívni, és utána kifacsarni az egészet. A kor szellemiségét próbáltuk meg nagyjából visszaadni. Többször mutattuk be, láttuk, hogy nem elég jó, nem mutat meg bizonyos dolgokat, kijavítottunk, beékeltünk jeleneteket és ezért folyamatosan fejlődött, tisztult az előadás. Fontos volt, hogy olyan prózai betétekkel lássuk el, amitől más színezetet kap, hogy érthető legyen. Nem feltétlenül kell, hogy mindig gondolkodtasson, néha elég, ha csak szórakoztat. De előtte és utána is voltak olyan próbálkozásaink, amiben már igazán volt drámai vonulat.

– Mennyire van szüksége az előadásnak egy ilyen prózai részre, tudna-e önálló nyelvként működni a néptánc?

Ha önálló nyelvként tekintek a táncra, akkor egy komolyabb, professzionálisabb gárdától tudnám elképzelni, hogy megvalósítják. Másrészt pedig van egy olyan érzésem, hogy a magyar néptánc nagyon sok mindent ki tud fejezni, de sokkal több mindent nem, mint amennyit igen. Tekintsük a néptáncot, ha nem is nyelvnek, de csak egy ábécének. Ahol a tánclépések a betűk, a motívumok a szavak, a tánc pedig a szöveg. Hogyha úgy rakosgatom a betűket, hogy az eddig ismeretlen, de harmonikus szót ad ki, ámbár nincs jelentése csak hatása, akkor valószínűleg ki tudunk fejezni vele új dolgokat is. A saját környezetében, autentikusan előadva nem lehet új dolgokat kifejezni. A néptánc mellé ezért szerintem szükség van olyan kiegészítő művészeti ágakra, amitől kifejezőbbé válhat a tartalom.

 

13234577_260508460969269_91084788_o

 

– Volt két másik előadás, a Pör (így járt nálunk Rózsa Sándor) és A szerelem filozófiája. A címadásban azt érzem, éppen ezzel kísérleteztek, mit bír el a néptánc, mint nyelv. Egyrészt van egy nagyon konkrét, társadalmi közeghez kötött vonulat, ugyanakkor pont azért, mert egy archaikusabb társadalomban született, nagyon alapvető emberi dolgokról mesél.

Időrendben A pör volt a legelső. Az ötletgazda általában én vagyok, és ehhez kérem az együtteseimnek a segítségét, hozzájárulását. Megkérdezem őket, hogy akarják-e. Ha akarják, akkor gyakorlatilag én vagyok a karmester, ők meg a zenészek.

– Tehát akkor először van a téma, és ahhoz jönnek a táncanyagok…

Igen. A pör esetében egy szürke folt volt nekem a Rózsa Sándor élete, és ezt próbáltam a saját magam számára feltárni. Nem tudtam akkor, hogy abból műsor lesz. Egyszerűen csak nem ismertem a fickót, és izgatott, hogy ki ő, mit csinált, mert addig eljutottam, hogy nem hiszek annak, amit tudok róla – mert azért kapott egy ilyen rózsaszín romantikát az ő személyisége az évszázad során. És ahogy kezdtem megismerni, úgy tűnt, ez jó téma lehet, elkezdtem kidolgozni egy forgatókönyvet az életének a fontos stációival. Utána elgondolkodtam, van-e értelme színpadra vinni, mert ahogy jobban megismertem, mondhatjuk, meg is utáltam a fickót, és nem akarom ezzel untatni az embereket, mert csalódni fognak. Pontosan emiatt úgy alakítottam a forgatókönyvet, hogy végül is rábíztuk a nézőre, hogy mondjon ítéletet: egyetért-e azzal az életmóddal vagy nem. Nem mondtunk ki tanulságokat, de útmutatást adtunk, mind a két irányba. Egy szerethető karaktert is bemutattunk, és egy szemétládát is. Talán önmegvalósítás is volt ebben a darabban, ami viszont olyan köntösbe öltözött, ami kicsit talán popularizálhatja a néptáncot. Azóta van egy állandó befogadó közönség, akik várják az újabb és újabb előadásokat.

A szerelem filozófiája – ott egy pajzán történetet akartunk színpadra vinni. Felnőttek vannak a darabban, szeniorok és fiatal felnőttek, és mind a két korosztálynál éreztem, hogy ez egy közösség, akik teljesen nyitottak egymás felé, nagyon oldottan tudnak beszélgetni nagyon intim dolgokról. Ami kíváncsivá tett, hogy vajon hogyan tudják ők ezt a színpadon is megcsinálni. Aztán bebizonyosodott, hogy nem csak a bizalmi körükön belül képesek ilyen szintű önkifejezésre, hanem nagyközönség előtt is. Hiába ötven-hatvan évesek, még mindig tudnak meglepetést okozni.

– Mennyiben jelent közös munkát egy előadás megalkotása, miután megvan az alapötlet? Úgy tűnt a Zárszámadás esetében , hogy ez rólatok is szólt.

Mindig van olyan segítőm, aki az adminisztratív dolgokat végzi, a helyeket intézi, a díszletekkel, jelmezekkel, a plakátszervezéssel, a dramaturgiával, a szövegírással segít. Mindig van egy forgatókönyv, és aztán látjuk, hogy ez kevés. Azt is figyelembe kell venni, hogy mennyi a játékidő. Hogyha 45 perces műsorunk van, és abból 30 perc próza, akkor valami nem jó. De másik irányból is megközelíthetjük – ha túl sok a tánc, akkor nincs egy szabad lélegzetre se idő. Mikor elkezdünk próbálni, akkor a táncosok teljes mértékben a saját képükre formálják a karaktereket. Amikor elrontanak valamit, vagy egyszerűen csak megakad az egész, akkor kialakul belőle egy új-vicces szituáció, és ha az jó, akkor az abban a pillanatban átíródik a forgatókönyvben, abszolút nyitottan állok hozzá. De azt sem szeretem, ha olyan dolgot erővel nyomok le valakinek a torkán, ami egyszerűen nem áll hozzá közel, nem az ő személyisége.

– Ma úgy tanuljuk a néptáncot, hogy az adatközlő nénikről, bácsikról készült felvételeket, mint egy-egy falu táncát próbáljuk elsajátítani. Mennyire tudtok szabadon bánni ezzel az anyaggal a színpadon, nehézséget jelent-e ezen túllépni?

Én az adott táncokat elég precízen próbálom a saját magam számára megtanulni.   Amint elkezdem tanítani, még inkább tudom elemezni; akkor alakul, formálódik saját magamra a tánc. Tőlem azt kapják a táncosok, amit én látok a filmekről, és amikor befejeződik egy tánc tanulása, és elkészül belőle egy koreográfia, és utána alkalmazzák a táncházban, na, akkor már az az ő saját táncuk lesz az adott táncból kiindulva. De mégsem az eredeti lesz, mert az már kétszer megszűrődött, egyszer rajtam, egyszer meg rajtuk. És én inkább a személyre szabott alkalmazását részesítem előnyben, mint a precíz bemutatását a táncosaimnál. Bennem azért ez vegyes. Szeretem saját magamévá tenni, de úgy, hogy tudom, milyen pontosan.

 

13234564_260508464302602_1743124764_o

 

– Ennyi munka mellett hogyan tudod tovább képezni magadat?

Most egy ideje nem versenyeztem, de korábban igen, tavalyelőttig folyamatosan, minden évben, azokra tanultam, azzal képeztem magam. Aztán később azokat a táncokat hasznosítottam. De nekem az is önmagában egy képzés, hogy továbbadom, mert még komolyabb szintű felkészülést igényel.

– A táborokkal például hogy állsz?

A táborok, ha nem edzőtábor jellegűek, akkor tánctechnikailag nincsen hasznuk. Persze ez is túlzás. Az inkább szemlélettanulás, a közösségi élményről szól. Az erdélyi táborokban adatközlőkkel lehet találkozni, zenészekkel lehet együtt bulizni, ami eszméletlen élmény, de nagyon illékony az egy hét alatt megszerzett tudás, hamar kopik. Ha utána csiszoljuk, megmarad valami, de rendszeres, hosszú távú gyakorlással lehet igazán fejlődni.

– A táncház is inkább a közösségi élményről szól. Milyennek látod a szegedi táncházakat?

A táncháznak is kell lennie valamilyen céljának, valamilyen jelleget kell, hogy hordozzon. Gyakorlatilag minden táncház most már a táncoktatásról szól, és ez megváltoztatja az eredeti funkcióját. Pontosabban a közösségi érzés-jellegét, mert nagyon oktatásszagú lesz. Nincs idő kibontani a táncot, nincs idő, hogy az emberek improvizáljanak, hanem csak tanulják a lépéseket, 20 percig táncolják, és aztán nem tudnak vele mit kezdeni. De ez is lehet egy felfogás. Ha van egy ilyen táncház, az nagyon jó. De hogyha mindegyik ilyen, az már nem annyira. Kell lennie oktatásnak, de a „lopás”, vagy „ellesés” technikáját is életben kellene tartani, mikor a kezdő táncos lenézi az ügyesebb táncos lábáról a figurát. Így viszont nagyon elválik a jelenlévőknek az összetétele. Az a tendencia, hogy az elején megjelenik sok kezdő táncos, és olyanok, akik egyáltalán nem táncolnak, vagy a nagyon lelkesen táncolni vágyók. Utána eltelik egy kis idő, és csordogálnak az emberek, és a végén megérkezik az a gárda, amelyik olyan hangulatot tud csinálni, hogy leszakad tőlük az ég. Akik ismerik a táncot, akik tudnak belőle improvizálni. Így lesz belőle három darab másfél órás táncház, ami teljesen jól elkülöníthető egymástól. Amúgy eszméletlen jók ezek a bulik. Ilyen a jatés (a JATE klubban, a Rozsdamaró zenekarral), és van a bohémes (a Bohém Tanyán, a Ménkű Bandával), ott is van tánctanítás, de az egy folkkocsma lenne, nem alkalmas a hely hozzá. Ezeket érdemes lenne átgondolni. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy szeretnek az emberek táncházba járni, mind a kettőbe, és most próbálok egy harmadikféle táncházat meghonosítani Kecskés telepen.

– Hallottam, hogy Petőfi-program keretében mész majd Kárpátaljára. Mit fogsz ott pontosan csinálni?

Szeptembertől indul ez a program, a magyar szórványok településeire kerestek kultúrában mozgolódó embereket. Én táncot fogok tanítani, várhatóan iskolás, felnőtt és idős korosztályokban. Tehát gyakorlatilag ugyanazt fogom csinálni, mint itthon, csak ebben az évben Kárpátalján. Miután ez egy meghatározott időről szól, ami elég rövid, nem lehet elhanyagolni az itthoni feladatokat sem, úgyhogy tartanom kell a kapcsolatot segítőimmel, akik ez időre átveszik a stafétabotot.

– Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a továbbiakhoz!

Szihalmi Csilla


Címke: , , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő