Cseh/szlovák vizsgafilmek

iSHORTS – ZKRÁTKA STUDENTI 2016

A Gyöngyök a mélyben (Perličky na dně, 1965) című antológiafilm után tudjuk, hogy a cseh/szlovák vizsgafilmekre érdemes odafigyelni, mivel ezek a szárnypróbálgatások alapozták meg az olyan mozgalmakat, mint a hatvanas évek csehszlovák újhulláma. 2016 májusában egymással párhuzamosan több cseh és szlovák nagyvárosban vetítették a legújabb nemzedék abszolvensfilmjeit az iShorts – Zkrátka studenti elnevezésű rövidfilmes fesztiválon. Meggyőződésem, hogy a bemutatott alkotások között néhány névvel fogunk még találkozni a későbbiek folyamán nemzetközi színtéren is.

Többen megjegyezték már, de nem árt sokadjára is elismételni: Csehszlovákia felbomlása óta nemhogy eltávolodott volna a cseh és a szlovák filmgyártás és -művészet egymástól, hanem paradox módon még talán a korábbit is meghaladóan élénk kooperáció kezdődött a két nemzet között. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy kis országok lévén a közös financiális háttér jelenti a kifizetődőbb megoldást, hogy a cseh filmeket a szlovák közönség is „belföldiként” fogyasztja, vagy hogy szlovák és cseh alkotók rendszeresen részt vesznek a másik nemzet produktumaiban. Hanem abban is, hogy például szlovák rendezők gyakran cseh egyetemeken és főiskolákon tanulnak, mint jelen esetben a pozsonyi Martin Velič, aki a csehországi Tomáš Baťa Egyetemen (Univerzita Tomáše Baťi ve Zlíně) készítette el most bemutatott vizsgafilmjét. Az iShorts – Zkrátka studenti nevet viselő programsorozatban is egyszerre kaptak helyet cseh és szlovák nyelvű filmek (2 szlovák és három cseh rövidfilm), ráadásul ezeket a munkákat időben egyszerre vetítették Prágától Nyitrán át Ostraváig és Jablonecig (nekem Pozsonyban volt szerencsém látni őket). A szoros és többszintű együttműködések folytán ezt a rövidfilmes vetítéssorozatot tulajdonképpen nem is lehetséges nemzetek szerint elkülöníteni, ezért érdemesebb inkább cseh/szlovák, mintsem cseh és szlovák fesztiválról beszélni.

A fiatal rendezők munkáira már csak azért is érdemes odafigyelni, mert a hatvanas években éppen az ilyen vizsgafilmek köpönyegéből bújtak elő az olyan, későbbiekben nemzetközi hírnevet szerző rendezők, mint Jiří Menzel – hogy csak a legismertebb nevek egyikét említsem. Az ifjabb generáció filmjei azonban az internetes kommunikáció ellenére sajnálatos módon alig jutnak el Magyarországra, de ha igen, akkor is csak jelentős fáziskéséssel. Pedig kitűnő lehetőséget nyújtanának az összehasonlításra, melyekből tanulságok is levonhatók lennének a cseh/szlovák és magyar rövidfilmek helyzetére, értékválasztására és nyelvére nézve. Megítélésem szerint ugyanis a cseh/szlovák film a magyarénál professzionálisabb és változatosabb esztétikai tradíciókkal rendelkezik, ami a most vetített rövidfilmek esetében is élesen kiviláglik. Ezért aztán az iShorts – Zkrátka studenti programjában vetített alkotásokat nem is annyira szárnypróbálgatásoknak keresztelhetnék el, vagy kissé lesajnáló módon „diákfilmeknek” nevezhetnénk, mert ezek a művek érett technikai tudásról, mesterségbeli jártasságról és kifinomult világképről árulkodnak. Persze a felhozatal vegyes, megközelítésmódban, tematikusan, stílusát tekintve egyaránt.

Immár a konkrét alkotásokra rátérve, az elsőként vetített film a már említett Martin Velič V Adamovom rúchu (2015, UTB) című harmincperces gay filmje volt, melynek címét Ádámkosztümben néven lehetne magyarítani (itt és a továbbiakban a magyar címadások – hazai változat híján – saját fordításaim, így nem tekintendők hivatalos változatnak). Meg kell jegyezni, hogy az LMBTQ tematika a szlovák filmben hagyományosan erősebb, mint nálunk, ugyanis a szétválás után úgy akarta a helyi filmes szcéna Szlovákiát megjeleníteni a nemzetközi filmfesztiválok térképén, hogy speciális tematikájú, melegfilm-fesztivált rendeztek egy időben Pozsonyban, s jelenleg is tartanak Slovak Queer Film Festivalt. Az Ádámkosztümben című dolgozat egy viharos párkapcsolat története két fiatal srác között, akik a „se veled, se nélküled” klasszikus drámáját írják újra. Martin Velič filmjének erősségét a vágások jelentik, melyek részben kontrapunktuálisan szervezik a filmet (szándékosan érzelgős szerelmi vallomásokra hatalmas kiborulások következnek), és a narratív szünetekkel tagolt éles vágások enigmatikussá, de egyúttal ökonomikussá is teszik a szerkezetet. Ezt a szálat egy nondiegetikus betét keresztezi végig a filmben, nevezetesen a történelmi kosztümbe bújt Attila, hun király magyar nyelven, lovon előadott szónoklata saját élettörténetéről. Ezek az időről időre felbukkanó, elsőre teljességgel illogikus betétek jó dramaturgiai érzékkel csak a film vége felől válnak értelmezhetővé. Attila előadása arról szól ugyanis, hogyan tették tönkre az életét a zavaros szexuális kapcsolatok, ami a film sztorijára olvasható rá. Vagyis a két filmbeli főhős ironikusan Attila drámáját írja újra, a hun király megjelenése pedig a görög kardaloknak a tragédiát kommentáló funkcióját tölti be. Ezen kellően humoros megközelítés ellenére azonban Velič filmjét gyakran csábítják el az olcsó és populáris megoldások, mint amilyen a melegszerelem közhelyekkel teli reprezentációja vagy a film végén a szupermarketben a felszabadult csoporttánc.

A másik szlovák film, melyet az iShorts programján vetítettek, Martin Kazimír 11 percnyi terjedelmű Chronos (2015, VŠMU) című vizsgafilmje volt, amely lényegében a kizökkent idő metaforáját vizualizálja. A szüzsé szerint ugyanis egy jól szituált idős férfi egy bárban fiatalsága múlandóságán kesereg, majd szállodai szobájába visszatérve azt tapasztalja, hogy előbb a szobája, majd az egész világ szó szerinti értelemben a feje tetejére állt. Az abszurd fogalmát, vagyis a feje tetejére állt világot szó szerint lefordító film ezt az iróniát azzal fokozza, hogy az idő is visszafelé folyik, a szállodai szoba 9-es számának 6-ossá való megfordítása pedig a gyermekkor visszapörgetésével lesz ekvivalens. A kizökkent időt természetesen a gyermekké váló férfi teszi helyre, azáltal, hogy az ajtaján a szobaszámot jelző táblácskát elcsavarja. Bármennyire is van spiritusz a film alapkoncepcióban, Martin Kazimír lényegében egy receptet követ, a kitűnő kiinduló szituáción túl már nem igen képes a film további része meglepetéseket okozni, s ezt a fogyatékosságot még a Chronos nagyon szép fényképezése sem tudja kompenzálni.

Az, hogy a cseh/szlovák vizsgafilmek mennyire nem technikai szárnypróbálgatások, hanem már komoly, kiforrott munkának tekinthetők, lemérhető az egyébként szintén roppant igényesen fotografált Lesapán (2015, UMPRUM) című 24 perces munkán, Pavel Soukup művén. A film címét nehezen lehetne értelmes módon visszaadni, mely a rengeteg és az úr egy szóba összerántott keveréke, így talán Az erdő ura lenne még talán elfogadható. Soukup műve Jan Švankmajer horrorba oltott pohádkái (vagyis: tündérmeséi) örökösének tudhatja magát. A hasonlóság nem egészen esetleges, ugyanis amíg a neves cseh animációs rendező az Otesánek (Ottóka, 2000) című egészestés kombinált filmjében (live-action és stop-motion) egy Karel Jaromír Erben által írt költeményt dolgozott át modern mesévé, addig a fiatal cseh rendezőpalánta is Erben egyik fantasztikus lényekkel benépesített erdei meséjét ültette át. A sztori szerint a vadőr és a titokzatos szörny csatája az erdő fölötti uralomért zajlik, melyhez harmadik szereplőként társul a vadőr lánya, aki a két csatázó fél között a közvetítő médium szerepét játssza. Ami magyar szempontból roppant tanulságos lehet a Lesapán kapcsán, hogy a cseh rendezők, és köztük Pavel Soukup teljesen biztosan mozognak egy olyan műfaj elvárt kellékei között, mint amilyen a horrorfilm, miközben hazai viszonylatban éppen legutóbb a Víkend (Mátyássy Áron, 2015) című alkotás mutathatta meg fájdalmasan, hogy mi még a műfaj magyar adaptálásának előmunkálataival küszködünk. Soukup filmjéből viszont a feszültégteremtéstől a halott tetemek naturalista ábrázolásmódján át az erdei szörny életszerű kivitelezéséig süt a profizmus. Mindazonáltal pontosan a Švankmajerrel való analógia von le a film értékéből, amennyiben a Lesapán az idősebb kolléga által rendezett horrormesék utánérzésének tűnik valamelyest.

Az iShorts – Zkrátka studenti rendezvényen vetített filmek közül a magam részéről Michaela Poláková Šest dní (Hat nap, 2014, FAMO) című 24 perces vizsgafilmjét tartom a legvérszegényebbnek, annak ellenére, hogy Forman állandó operatőrének, Miroslav Ondříčeknek a kezei alatt készült Písekben. A filmben Diana, a főhősnő különböző évekből származó életének fragmentumait követhetjük, melyből voltaképpen egy klasszikus coming of age film, vagyis felnövekedéstörténet rajzolódik ki. És igazán ez a bajom ezzel a filmmel, hogy az ismét csak remek operatőri munka, a jó pontokon elhelyezett humoros és groteszk jelenetek (például az apák golyóiról diskuráló kislányok), a pontosan kivitelezett vágások ellenére a dolgozat a klasszikus, azaz a sablonos mintázatokat követi, ennélfogva nem tudja a műfajt új elemmel gazdagítani. Értjük, hogy Michaela Poláková a főhősnő személyes élettörténetét szimbolikusan nemzetközi eseményekkel, Diana halálával vagy a WTC elleni terrortámadásokkal igyekszik egységes értelmezési keretbe foglalni, mindez azonban, úgy hiszem, kevés egy ütős munka megalkotásához.

Nem úgy, mint Ondřej Hudeček 26 perces terjedelmű remekműve, a Furiant (2015, FAMU) esetében, mely egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből. Kétségtelen ugyan, hogy a film az idegen néző számára kissé nehezen befogadható, mivel lényegében a cseh nemzeti dráma 19. századi alakjának félig-meddig apokrif, de valós alapokon nyugvó történetét mondja el, az intertextuális utalások felfejtése pedig kulturális háttérismeretet igényelne. Ladislav Stroupežnický, a Cseh Nemzeti Színház dramaturgjának és barátjának, Jan Alešnek, a fiatal költőnek a  melegromantikáját a film fekete komédiával és tömény iróniával fűszerezi, miközben a nemzeti kultúrát deszakralizálja. A látszólag kosztümös dráma biztos mesterségbeli tudással csavarja vissza a 19. századi nemzeti újjászületéshez hagyományosan kapcsolódó patetikus hangvételt, úgy azonban, hogy arra tudatosan rá is játszik. Amíg ugyanis a sztori számos jelenete szándékosan szentimentális hangvételben tárgyalja a két fiú közötti szerelmi kapcsolatot, addig a rákövetkező képek mindezeket groteszk ellentétükbe fordítják. Így például a bukolikus tájban való meghitt romantikázás közepette a vadászlesről egyszer csak lelövik a réten velük bóklászó kutyát. Amikor pedig Jan fegyverével öngyilkosságot követ el, a filmkép megáll, a véres fűszálakat mutatja, majd nyilak és feliratok jelzik a következményt: itt a foga, itt a nyelve, itt az agya stb. De a halál sem jelent véget, a sztori folytatódik az ironikus boldog befejezésig. Ezek a demitologizáló, de egyúttal elidegenítő effektusok Ondřej Hudeček posztmodern átiratát kivételes művé avatják, mert képes egyensúlyban tartani a különféle hangnemeket. Úgy képes ötvözni a bizarr testi vígjátékot az intellektuális humorral, hogy azok hatásvadászók lennének, a kosztümös történelmi és művészeti leckének, a romantikus pátosznak, a gúnynak, az erőszaknak, a melegszerelemnek pedig kellő arányban adagolt keverékét nyújtja. Mindezek alapján aligha kockázatos a kijelentés, hogy az iShorts keretében bemutatott öt rendező közül különösen Ondřej Hudeček nevét hallani fogjuk még az elkövetkező években – mint ahogyan a Gyöngyök a mélyben rendezőinek neveivel sem 1965-ben találkoztunk utoljára.

Gerencsér Péter

_{iShorts – Zkrátka studenti}

_{Rövidfilmvetítés-sorozat}

_{2016. május 11.}

_{Pozsony, Kino Film Europe}