02.11.
| Jazz Kocsma – Simon Bettina Strand című kötetének bemutatója >>>
02.08.
| A vád tanúja című produkciót mutatja be a Játékszín >>>
01.31.
| Müpa – Négy az egyben >>>
01.30.
| Asztali beszélgetések… – Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért >>>
01.22.
| Homo Ludens Project: Humánia >>>
01.20.
| Átírt városok – Kettős könyvbemutató az E-MIL szervezésében >>>
01.18.
| Szabadon szárnyaló karmester, óramű pontos alkotó >>>
01.16.
| Bereményi Géza mesél az első Cseh Tamás-lemezről >>>
01.13
| Beethovent ünnepli a világ >>>
01.11.
| Januárban folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata >>>
01.10.
| Impróműhely, mesedélelőtt, hangszersimogató – januárban indul a második STARTfeszt! >>>
01.18.
| Különleges Kakaókoncerttel készült a Miskolci Nemzeti Színház >>>
01.17.
| Világsztár érkezik Budapestre! – Az Animus elhozza olvasóinak Jo Nesbøt >>>
01.17.
| Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete >>>
01.16.
| JCDecaux – Jöjjön velünk egy kortárs művészeti utazásra! >>>
01.14.
| Öt hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet >>>
01.14.
| Plusz előadást hirdet a Szabadtéri az Apáca show-ból >>>
01.14.
| A Fiatal Írók Szövetségét Antal Nikolett és Pataki Viktor vezetik tovább társelnöki rendszerben >>>
01.13.
| Az Élősködők hat kategóriában Oscar-jelölt! >>>
01.04.
| Tandori Ágnes emlékére >>>
12.28.
| Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt >>>
12.22.
| Elkészült a Kecskeméti Katona József Múzeum digitális gyűjteményi adatbázisa >>>

Fenyvesi Orsolya, Mezei Gábor, Nagy Lea, Payer Imre, Sokacz Anita versei

Balogh Gyula, Bogdán László prózája

Tanulmányok Juhász Ferencről (Borsik Miklós, Csehy Zoltán, Kabdebó Lóránt, Kerber Balázs, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán, Pomogáts Béla, Varga Emőke)

Kőszegfalvi Ferenc Tornyai János humoráról

>>>

éjszaka van – negyven
kihűlt vagonnal és három fűtöttel
száguld a vonat

bár az én fülkém hideg
jobbat kívánnom
nem visz rá a lélek
mert száguldva szépek
az elszáradt tájak
s az elnagyolt árnyak
olyanok mint valami
földöntúli szabályosság síkidomai
[…]

>>>

Az Alföld vonzásában
2016.04.28 - tiszatáj

VÁLOGATÁS AZ ALFÖLDI FESTÉSZET ALKOTÁSAIBÓL

A címadás is jelzi, hogy a kiállítás egyáltalán nem törekszik teljes körképet adni az alföldi festészetről. A kecskeméti Bozsó Gyűjteményben látható kollekció inkább olyan válogatás, amely Tornyai mester azon gondolatára utal, miszerint az igazi művészet nem türelmes, józan leltározás, „hanem a nagy gerjedés, lélekfelhevülés megnyilatkozása-a lehető legegyszerűbb köntösben”. A tárlat a XX. századi stílustörekvésekre helyezi a hangsúlyt. Az elmúlt század első két évtizede volt ugyanis ennek a festészeti hagyománynak a legfényesebb időszaka. A század elejétől teljesen önálló, egyéni életművek alakultak ki a „nagy sömmi” és a festők kapcsolatából.

A Kecskeméten bemutatott alkotók, egy-két kivételtől eltekintve, az Alföld jelenségeiben (a szinte elektromos feszültséggel telített vihar előtti csöndben, a tomboló égiháborúkban, a komor, az élet jelét alig mutató ólmos téli fellegekben, puritán parasztszobákban, a konok, szívós emberekben) a valóságon túlmutató tartalmakat keresték. Különböztek azoktól az Alföldet festő realista kortársaktól, akik mintegy kívülről közelítettek a tájhoz mint motívumhoz, mintegy letapogatták annak felszínét és ezeket az élményeket örökítették meg vásznaikon. A XIX. század Alföldet megörökítő alkotói, a tagadhatatlan allegorikus tartalmak ellenére is egyfajta leíró, lajstromozó, ábrázoló festészetet hoztak létre, így reflexióik inkább a romantikus külsőségeket, az egzotikumot, a nemzeti karaktert igyekeztek megragadni képeiken.

Pogány Ödön Gábor az alföldi festészettel kapcsolatban 1960 környékén, egy a hódmezővásárhelyi múzeum által szervezett ankéton a következő gondolatának adott kifejezést. „Az alföldi piktúra problémája nem földrajzi, hanem társadalmi kérdés…” A debreceni MODEM 2014-es alföldi festészeti kiállítása lényegében ezt a gondolatot elevenítette föl, s számos kérdést körvonalazott illetve fogalmazott újra e téma kapcsán. Az alföldi festészet alkotásait számba véve első látásra szembeötlő, hogy tényleg leegyszerűsítés lenne az alföldi festészetet csak földrajzi – és rögtön hozzátehetjük – a realizmus stiláris fogalmaként kezelni. Nem beszélve a tárgykör művészettörténeti aspektusáról, hiszen ha August von Pettenkoffen 1850-es évekbeli szolnoki megtelepedésétől számítjuk az alföldi festészetet, akkor több mint 160 éves hagyományról gondolkodunk. E hosszú időszak alatt voltak évtizedek, amikor az interpretációkban a művészetszociológiai értelmezés nyomult előtérbe, kiegészülve etikai, világnézeti aspektusokkal. Volt, mikor a stiláris kérdések kerültek a vizsgálódások homlokterébe, és volt olyan is, amikor kritizált, kárhoztatott, retrográd művészetként lett megbélyegezve az alföldi festészet bizonyos periódusa.

A kézenfekvőnek tűnő földrajzi megközelítéssel is akadnak problémák. Az Alföld városaiban kialakultak festőiskolák, vagy egyes mesterek működése eredményeként, helyi változatok jöttek létre, amelyeket különböző módokon kapcsoltak az alföldi festészet vonulatához. Az eddigiek értelmében Szolnok és Vásárhely, illetve Koszta egyedülálló munkássága miatt Szentes, szinte par excellence számítanak alföldinek, viszont Kecskemét 1909-es alapítású művésztelepének beillesztése ugyanebbe a folyamatba, néhány életmű kivételével már problémásnak mondható. Itt inkább az óvatos modernizmus, némi poszt-nagybányai utózöngékkel bontakoztatta szárnyait. Ugyanígy a Dél-Alföld legnagyobb városára, Szegedre sosem tekintettek az alföldi iskola letéteményeseként, annak ellenére, hogy a most bemutatott kecskeméti kiállítás képei is bizonyítják szép számmal készültek ide sorolható alkotások. Az Alföld északi részén Debrecen hasonlóképpen kimaradt a diskurzusból, ott legföljebb Holló László életművét és a hortobágyi művésztelep tevékenységét szokták említeni az összefoglalások.

El kell gondolkodnunk azon is, hogy a több mint évszázada magát makacsul tartó szemlélet szerint, tényleg Munkácsynak van oroszlánrésze az alföldi festészet kialakulásában? Fényes Adolf, Pataky László, Bihari Sándor és még Tornyai indulásában is kétségtelen ott találhatjuk a Párizsba szakadt hazánkfia hatását. Rudnay romantikusan lobogó temperamentumos figuráiban is fölfedezhetjük a Siralomház festőjének nyers, energikus festék futamait megidéző módszert. A párizsi Julian akadémiát és római Accademia di Belle Arti-t járt Endre Béla is rövid idő alatt átesik a népiességen, hogy utánozhatatlan hangulatú képeinek sorát fesse. De a München után hazatérő, Benczúr tanítvány Koszta esetében ez már meglehetősen kétséges. Nyilasy, Heller, Szöri indulását a nagybányai plein-air, és azon belül is leginkább Ferenczy Károly szín és fény poézise határozta meg. A következő generáció tagjai közül Kohánra és Kuruczra közvetlenül az itt fölsorolt alföldi elődök voltak nagy befolyással. A Szőnyi-tanítvány Németh Józsefre pedig egyenesen Nagy István monumentalitása hatott. Szalay Ferencre Barcsay és Derkovits mellett maga az előbb említett Kurucz. Ezután pedig számos egyéni megoldással találkozhatunk: Fejér Csaba, Bozsó János, Novotny Emil, Kovács Mári, Szurcsik János stb.

Az ötvenes-hatvanas években az alföldi festészet hagyományát, a vásárhelyi iskola szellemét Kurucz D. István majd Németh József, illetve Szalay Ferenc folytatták a Tisza-parti Fiesoléban. A hetvenes évektől az akkori fiatalok, Fejér Csaba és Csikós András vették át a realista festészet képzeletbeli stafétabotját.

A XX. század utolsó évtizedeiben – néhány mű erejéig – olyan alkotókat is, mint Fisher Ernő vagy Vinkler László, akik egyáltalán nem köthetők az alföldi festészethez, szintén foglalkoztatta az Alföld ábrázolásának egészen új aspektusokat felvázoló kérdésköre. Fischernél a végtelen tér egzisztenciális problémaként jelent meg. Fő kérdése az, hogy a tér mennyire jellemezhető csak tájként. Fischer a táj téri, tehát univerzális jelentőségét hangsúlyozta. A kísérletező kedvű Vinkler a hatvanas években kidolgozott csorgatott, tasiszta technikáját próbálta ki egy akkor merevnek tartott, talán már konzervatívnak számító témában.

Annak ellenére, hogy a tárlaton látható festőink tárgya leginkább az Alföld, mégsem mondhatjuk, hogy ez a téma kizárólagosságát jelentené. A tájkép és zsánerkép (a magyar puszta kánonja) mellett számos más képtípus (csendélet, enteriőr, portré stb.) is megjelenik az alföldi festők repertoárjában. Ezek a képek szimbolikus tartalmuk révén szintén egy-egy hangulat, életérzés, élethelyzet, művészi állásfoglalás közvetítésére hivatottak. Tulajdonképpen kibővítve az alföldi festészet horizontját a tényleges síkvidéki táj ábrázolásán túl más szellemi régiók irányába.

Az alkotásokat vizsgálva természetesen azt is megállapíthatjuk, hogy e festészet erőteljes szimbolizmusa ellenére sem egyenlíthető az irodalom alkotásaival vagy pláne a társadalomtudományi, szociográfiai, néprajzi vizsgálatok eredményeivel. Még ha a XX. század második felében erre történtek is – elsősorban a vásárhelyi festők körében, napjainkra kétesnek értékelhető – próbálkozások. A leírtak ellenére a kortárs irodalom, elsősorban a költészet mindig is hatással volt festőinkre. Ha maradunk az irodalmi példánál, akkor a XIX. századi tájfestészetet Petőfi sorai ihlették az Alföld toposzának a megfogalmazására. „Lenn az Alföld tengersík vidékin / Ott vagyok honn, ott az én világom: / Börtönéből szabadult sas lelkem / Ha a rónák végtelenjét látom.”

A későbbiekben, a XX. század elején, az alföldi festészet klasszikus korszakában már ez a romantikus, nemzet karakterisztikát sem nélkülöző toposz átadja helyét egy egészen sajátos, az egyéni életművek rostáján átszűrt, a festői minőségeket előtérbe helyező fogalmazásnak. Egyszerűen kifejezve: Juhász Gyula Magyar táj, magyar ecsettel című verse már nem inspirációs forrásként szolgál a festőknek, mint korábban Petőfi sorai, hanem a költői ihlet a barát, Endre Béla festészetétől kap szárnyra, illetve próbálja felidézni a „festő-poéta” vászonra álmodott líráját: „Az alkonyat, a merengő festő fest: / Violára a lemenő felhőket / S a szürke fákra vérző aranyat ken…”

Az alföldi festők képei számot adnak egy szűk évszázad művészi törekvéseiről: vágyakról, álmokról, elképzelt valóságról, a hétköznapok poéziséről. Néhány alkotógeneráció nyomhagyásáról szűkebb pátriánkban, majdhogynem tapinthatóan érzékeltetve azt, hogy a kultúra folytonos, állandóan változó, szinte élő organizmus. A külvilágra mindig figyelve, de a belsőre koncentrálva a világ ezen szögletében olyan életművek jöttek létre, melyek a nagyon színes európai palettán, egy-egy sajátos színfoltot helyeztek el.

Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét

Nátyi Róbert

 

L1180818 L1180817 L1180815 L1180814 L1180813 L1180811 L1180810 L1180809 L1180808 L1180807 L1180823 L1180822 L1180821 L1180820 L1180819


Címke: , , , ,
2020.01.20 - tiszatáj

KOVÁCS ANITA KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
Fiatal alkotónk munkáiban: nem csupán bizonyos textúrák változatos alkalmazása és progresszív vonások keresztezése a fő cél. Műveiben az elemi (rejtett) erők és az ösztönös feltárások játéka formál meg egy-egy összképet, mely részletei mögül gyakran sejlenek fel különféle alakzatok… – Az alkotó portfólióját ím-ígyen próbálják megközelíteni bizonyos mesterek, poéták – és mű-vész-et-tört-én-ész-ek…

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

HÁROM DARAB A SZEGEDI KORTÁRS BALETT VÁGY-ESTJÉN
Vágy címmel három darabból álló bemutatóra készül február végén a Szegedi Kortárs Balett. Roberto Galvan argentin koreográfus az elmúlt napokban Szegeden járt, hogy betanítsa a mostani táncosoknak az Astor Piazzola zenéjére komponált, 1992-ben már óriási sikert aratott Koncert tangóharmonikára és zenekarra című művét… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Keresem a kapcsolatot a két művész alkotásai között. Rajcsók a hiányra épít, Esse Bánki a nem látható, de láthatóvá tett vonalakra, fénycsíkokra, fénypászmákra. A csutka mint hiány. Van egész alma is, kivágva egy rész belőle, egymás mellett vannak, rész és egész, az egész mint hiány. A rágás nyomai, az égig érő csutka, mint Jákob lajtorjája, felfele kell nézni […]

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ELIA SULEIMAN FILMRENDEZŐVEL 
Szeptember 17-én, a CineFesten láthatta először a hazai közönség a cannes-i zsűri különdíjával honorált A mennyországnak kell lennie című egzisztencialista tragikomédiát. Rendezője nevéhez korábban olyan alkotások fűződtek, mint az Egy eltűnés krónikája, a Deus ex machina és A hátralévő idő, de közülük Magyarországon csak a másodikat játszották a mozik 16 évvel ezelőtt. Suleimant aktuális remekműve 2020. február 20-án debütál a filmszínházakban… – SZABÓ G. ÁDÁM INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

MARJANE SATRAPI: PERSEPOLIS
Van abban némi igazság, hogy Marjane Satrapi nem grafikus memoárként definiálja pályafutása főművét: a 2007-es, Vincent Paronnaud társrendezésében fogant, cannes-i zsűridíjjal jutalmazott rajzfilmadaptáció forrásanyaga ugyanis jóval rövidebb intervallumot ölel fel annál, minthogy rögtön számvetésről beszéljünk. Körülbelül 15 évet fog át a cselekménytelen, inkább színesítő-részletező momentumokra húzott narratíva… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOGDÁN ÁRPÁD FILMRENDEZŐVEL
A játékfilm, a színház és az irodalom világából érkező Bogdán Árpád filmrendező, egykor tíz évet élt a nyolcadik kerület mélyén. Legújabb dokumentumfilmjében ezt a miliőt és két erős karakterét mutatja be a nézőknek. Az interjú során a beszélgetés többek között kitér a történetmesélés fontosságára, a roma emberek jelenkori ábrázolhatóságára és a segítségnyújtás igényének alapvető fontosságára… – SZÁSZ CSONGOR INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

A ROMÁN KULTÚRA NAPJÁN FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A DUGONICS TÉREN
A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete a Purcărete világa című multidiszciplináris projekttel – fotókiállítással, filmvetítéssel és a hozzá kapcsolódó beszélgetéssel – ünnepelte szerdán a Román Kultúra Napját. A tárlat február 17-ig tekinthető meg a szervezet Dugonics téri székhelyén… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.14 - tiszatáj

GONDOLATOK SZILÁK ANDREA BUNKER CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL
A művész jelenlegi kiállításnak előkészítése során a galéria terében egy olyan urbánus természeti képződményre talált, amit bunkerré lehet tenni – vagy legalábbis kihasználta azokat az adottságait, amik lehetővé teszik, hogy bunkerként is funkcionálhasson. Jelentősebb környezetalakítás nélkül birtokba vette ezt a helyet (vagy ide menekült), és berendezett benne egy otthont, egy helyet, ahol túl lehet élni… – VIDRA RÉKA KRITIKÁJA

>>>
2020.01.13 - tiszatáj

BALCZÓ PÉTER ÉS HANCZÁR GYÖRGY A COSI FAN TUTTÉBAN
Kettős szereposztásban mutatja meg Mozart Cosi van tutte című operáját a Szegedi Nemzeti Színház. Két olyan művész osztozik Ferrando jelmezén, akik régi ismerősök, pályájuk Szegeden indult. Balczó Péter főképp a budapesti Magyar Állami Operaházban énekel. Hanczár György viszont inkább külföldi színpadokon énekelt az elmúlt időszakban. Régebben is voltak már váltótársak egy szerepben. A tenorokra gyakran jellemző féltékenység és rivalizálás azonban szerencsére nem bántja őket… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő