10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Az Alföld vonzásában
2016.04.28 - tiszatáj

VÁLOGATÁS AZ ALFÖLDI FESTÉSZET ALKOTÁSAIBÓL

A címadás is jelzi, hogy a kiállítás egyáltalán nem törekszik teljes körképet adni az alföldi festészetről. A kecskeméti Bozsó Gyűjteményben látható kollekció inkább olyan válogatás, amely Tornyai mester azon gondolatára utal, miszerint az igazi művészet nem türelmes, józan leltározás, „hanem a nagy gerjedés, lélekfelhevülés megnyilatkozása-a lehető legegyszerűbb köntösben”. A tárlat a XX. századi stílustörekvésekre helyezi a hangsúlyt. Az elmúlt század első két évtizede volt ugyanis ennek a festészeti hagyománynak a legfényesebb időszaka. A század elejétől teljesen önálló, egyéni életművek alakultak ki a „nagy sömmi” és a festők kapcsolatából.

A Kecskeméten bemutatott alkotók, egy-két kivételtől eltekintve, az Alföld jelenségeiben (a szinte elektromos feszültséggel telített vihar előtti csöndben, a tomboló égiháborúkban, a komor, az élet jelét alig mutató ólmos téli fellegekben, puritán parasztszobákban, a konok, szívós emberekben) a valóságon túlmutató tartalmakat keresték. Különböztek azoktól az Alföldet festő realista kortársaktól, akik mintegy kívülről közelítettek a tájhoz mint motívumhoz, mintegy letapogatták annak felszínét és ezeket az élményeket örökítették meg vásznaikon. A XIX. század Alföldet megörökítő alkotói, a tagadhatatlan allegorikus tartalmak ellenére is egyfajta leíró, lajstromozó, ábrázoló festészetet hoztak létre, így reflexióik inkább a romantikus külsőségeket, az egzotikumot, a nemzeti karaktert igyekeztek megragadni képeiken.

Pogány Ödön Gábor az alföldi festészettel kapcsolatban 1960 környékén, egy a hódmezővásárhelyi múzeum által szervezett ankéton a következő gondolatának adott kifejezést. „Az alföldi piktúra problémája nem földrajzi, hanem társadalmi kérdés…” A debreceni MODEM 2014-es alföldi festészeti kiállítása lényegében ezt a gondolatot elevenítette föl, s számos kérdést körvonalazott illetve fogalmazott újra e téma kapcsán. Az alföldi festészet alkotásait számba véve első látásra szembeötlő, hogy tényleg leegyszerűsítés lenne az alföldi festészetet csak földrajzi – és rögtön hozzátehetjük – a realizmus stiláris fogalmaként kezelni. Nem beszélve a tárgykör művészettörténeti aspektusáról, hiszen ha August von Pettenkoffen 1850-es évekbeli szolnoki megtelepedésétől számítjuk az alföldi festészetet, akkor több mint 160 éves hagyományról gondolkodunk. E hosszú időszak alatt voltak évtizedek, amikor az interpretációkban a művészetszociológiai értelmezés nyomult előtérbe, kiegészülve etikai, világnézeti aspektusokkal. Volt, mikor a stiláris kérdések kerültek a vizsgálódások homlokterébe, és volt olyan is, amikor kritizált, kárhoztatott, retrográd művészetként lett megbélyegezve az alföldi festészet bizonyos periódusa.

A kézenfekvőnek tűnő földrajzi megközelítéssel is akadnak problémák. Az Alföld városaiban kialakultak festőiskolák, vagy egyes mesterek működése eredményeként, helyi változatok jöttek létre, amelyeket különböző módokon kapcsoltak az alföldi festészet vonulatához. Az eddigiek értelmében Szolnok és Vásárhely, illetve Koszta egyedülálló munkássága miatt Szentes, szinte par excellence számítanak alföldinek, viszont Kecskemét 1909-es alapítású művésztelepének beillesztése ugyanebbe a folyamatba, néhány életmű kivételével már problémásnak mondható. Itt inkább az óvatos modernizmus, némi poszt-nagybányai utózöngékkel bontakoztatta szárnyait. Ugyanígy a Dél-Alföld legnagyobb városára, Szegedre sosem tekintettek az alföldi iskola letéteményeseként, annak ellenére, hogy a most bemutatott kecskeméti kiállítás képei is bizonyítják szép számmal készültek ide sorolható alkotások. Az Alföld északi részén Debrecen hasonlóképpen kimaradt a diskurzusból, ott legföljebb Holló László életművét és a hortobágyi művésztelep tevékenységét szokták említeni az összefoglalások.

El kell gondolkodnunk azon is, hogy a több mint évszázada magát makacsul tartó szemlélet szerint, tényleg Munkácsynak van oroszlánrésze az alföldi festészet kialakulásában? Fényes Adolf, Pataky László, Bihari Sándor és még Tornyai indulásában is kétségtelen ott találhatjuk a Párizsba szakadt hazánkfia hatását. Rudnay romantikusan lobogó temperamentumos figuráiban is fölfedezhetjük a Siralomház festőjének nyers, energikus festék futamait megidéző módszert. A párizsi Julian akadémiát és római Accademia di Belle Arti-t járt Endre Béla is rövid idő alatt átesik a népiességen, hogy utánozhatatlan hangulatú képeinek sorát fesse. De a München után hazatérő, Benczúr tanítvány Koszta esetében ez már meglehetősen kétséges. Nyilasy, Heller, Szöri indulását a nagybányai plein-air, és azon belül is leginkább Ferenczy Károly szín és fény poézise határozta meg. A következő generáció tagjai közül Kohánra és Kuruczra közvetlenül az itt fölsorolt alföldi elődök voltak nagy befolyással. A Szőnyi-tanítvány Németh Józsefre pedig egyenesen Nagy István monumentalitása hatott. Szalay Ferencre Barcsay és Derkovits mellett maga az előbb említett Kurucz. Ezután pedig számos egyéni megoldással találkozhatunk: Fejér Csaba, Bozsó János, Novotny Emil, Kovács Mári, Szurcsik János stb.

Az ötvenes-hatvanas években az alföldi festészet hagyományát, a vásárhelyi iskola szellemét Kurucz D. István majd Németh József, illetve Szalay Ferenc folytatták a Tisza-parti Fiesoléban. A hetvenes évektől az akkori fiatalok, Fejér Csaba és Csikós András vették át a realista festészet képzeletbeli stafétabotját.

A XX. század utolsó évtizedeiben – néhány mű erejéig – olyan alkotókat is, mint Fisher Ernő vagy Vinkler László, akik egyáltalán nem köthetők az alföldi festészethez, szintén foglalkoztatta az Alföld ábrázolásának egészen új aspektusokat felvázoló kérdésköre. Fischernél a végtelen tér egzisztenciális problémaként jelent meg. Fő kérdése az, hogy a tér mennyire jellemezhető csak tájként. Fischer a táj téri, tehát univerzális jelentőségét hangsúlyozta. A kísérletező kedvű Vinkler a hatvanas években kidolgozott csorgatott, tasiszta technikáját próbálta ki egy akkor merevnek tartott, talán már konzervatívnak számító témában.

Annak ellenére, hogy a tárlaton látható festőink tárgya leginkább az Alföld, mégsem mondhatjuk, hogy ez a téma kizárólagosságát jelentené. A tájkép és zsánerkép (a magyar puszta kánonja) mellett számos más képtípus (csendélet, enteriőr, portré stb.) is megjelenik az alföldi festők repertoárjában. Ezek a képek szimbolikus tartalmuk révén szintén egy-egy hangulat, életérzés, élethelyzet, művészi állásfoglalás közvetítésére hivatottak. Tulajdonképpen kibővítve az alföldi festészet horizontját a tényleges síkvidéki táj ábrázolásán túl más szellemi régiók irányába.

Az alkotásokat vizsgálva természetesen azt is megállapíthatjuk, hogy e festészet erőteljes szimbolizmusa ellenére sem egyenlíthető az irodalom alkotásaival vagy pláne a társadalomtudományi, szociográfiai, néprajzi vizsgálatok eredményeivel. Még ha a XX. század második felében erre történtek is – elsősorban a vásárhelyi festők körében, napjainkra kétesnek értékelhető – próbálkozások. A leírtak ellenére a kortárs irodalom, elsősorban a költészet mindig is hatással volt festőinkre. Ha maradunk az irodalmi példánál, akkor a XIX. századi tájfestészetet Petőfi sorai ihlették az Alföld toposzának a megfogalmazására. „Lenn az Alföld tengersík vidékin / Ott vagyok honn, ott az én világom: / Börtönéből szabadult sas lelkem / Ha a rónák végtelenjét látom.”

A későbbiekben, a XX. század elején, az alföldi festészet klasszikus korszakában már ez a romantikus, nemzet karakterisztikát sem nélkülöző toposz átadja helyét egy egészen sajátos, az egyéni életművek rostáján átszűrt, a festői minőségeket előtérbe helyező fogalmazásnak. Egyszerűen kifejezve: Juhász Gyula Magyar táj, magyar ecsettel című verse már nem inspirációs forrásként szolgál a festőknek, mint korábban Petőfi sorai, hanem a költői ihlet a barát, Endre Béla festészetétől kap szárnyra, illetve próbálja felidézni a „festő-poéta” vászonra álmodott líráját: „Az alkonyat, a merengő festő fest: / Violára a lemenő felhőket / S a szürke fákra vérző aranyat ken…”

Az alföldi festők képei számot adnak egy szűk évszázad művészi törekvéseiről: vágyakról, álmokról, elképzelt valóságról, a hétköznapok poéziséről. Néhány alkotógeneráció nyomhagyásáról szűkebb pátriánkban, majdhogynem tapinthatóan érzékeltetve azt, hogy a kultúra folytonos, állandóan változó, szinte élő organizmus. A külvilágra mindig figyelve, de a belsőre koncentrálva a világ ezen szögletében olyan életművek jöttek létre, melyek a nagyon színes európai palettán, egy-egy sajátos színfoltot helyeztek el.

Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét

Nátyi Róbert

 

L1180818 L1180817 L1180815 L1180814 L1180813 L1180811 L1180810 L1180809 L1180808 L1180807 L1180823 L1180822 L1180821 L1180820 L1180819


Címke: , , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő