Szilágyi Lenke: Földbéli tájak

SZILÁGYI LENKE KIÁLLÍTÁSA
A B24 GALÉRIÁBAN

Maurice Merleau-Ponty francia filozófus A látható és a láthatatlan [1] című torzóban maradt művének egy gondolata segíthet Szilágyi Lenke tájképeinek megfejtésében. Merleau-Ponty az észlelésről és annak homályosságáról elmélkedik. A látvány birtokbavételét tartja fontosnak ahhoz, hogy a világról való tudásunk elmélyüljön, és teljes legyen. Észlelési hitről beszél, amely megelőzi a tudásunkat, s amely nélkül nem lennénk kíváncsiak, nyitottak és fogékonyak a jelenségekre. Az észlelési hit viszont segít abban, hogy elhiggyük, minden jelenséget képesek vagyunk érzékelni illetve befogadni és átadni. Szerinte e naiv hit művészi leképeződése a tájkép, az a médium, amikor a természeti jelenségeket vizuálisan megfogalmazzuk és továbbadjuk. Szilágyi Lenke képei e „naiv hit” jegyében is értelmezhetők, ha feltesszük, hogy a 21. század elején a globális világ legmarkánsabban a vizuális tapasztalat dominanciájával írható le, mivel egyszerre lehetünk tanúi a komplex megismerésnek, a mikro-, sőt nanovilág vizsgálatának. De a tér-idő dimenzióban elgondolt világunk egyre több paradoxont mutat. A tér-idő-emberiség egymásra hatása megváltozott, új tér azaz táj keletkezett. Fizikailag is új terek jöttek létre az urbanizáció előrehaladtával, illetve annak a természetet romboló/megváltoztató hatásával, az emberi beavatkozás szomorú és gyógyíthatatlan sebeket okozott, amelyeknek művészi dokumentálása alapvetően megváltoztatta az idillikus tájábrázolást. Szilágyi Lenke tudatosan az emberek által megérintett, felforgatott tájakat fényképezi.

A tájkép fogalmának megváltozásához és egyben Szilágyi képeihez még W.J.T Mitchell inspiráló gondolatai is megidézhetők. A tájkép és a hatalom[2] című munkájában arra mutat rá, hogy a klasszikus képzőművészeti műfaj hogyan válhatott a hatalmi reprezentáció eszközévé. A szimbolikus tájkép fogalma már régóta bevezetődött a művészettörténet fogalmai közé, amikor a képen megjelenő elemek: hegy, növény, folyó túlmutat önmagán, s a hozzá kötődő pszichológiai jelenségek hordozója is lesz. Mitchell szerint minden tájkép a kolonializmus bizonyítéka, vagyis annak a folyamatnak, ahogy az ember birtokba veszi és átrendezi a tájat. Szerinte ez mindig az adott hatalmi struktúra keretei között megy végbe és annak reprezentációjaként szolgál.

A kortársi fotóhasználat felerősítette az egykori festői eljárást, az „ideál táj” kialakítását, ahol a tájképen eredeti elemekből összerakott, ám abban az elrendezésben a természetben soha létre nem jött részleteket mutatott. A korszerű manipulációs eljárásokkal humanizálható vagy éppen dehumanizálható a táj, még aprólékosabban összerakható és strukturálható az alkotó szempontjai szerint. Ezen eljárásokkal készített tájképeken a fikció teljes mértékben képes legyőzni a valóságot. Szilágyi Földbéli tájai elsősorban ezekre a tájmanipulációkra, azok mértékére és az érzelmekre gyakorolt hatására koncentrál. Milyen mögöttes érdekek húzódnak meg a fikciós tájképek készítésében akkor, amikor képesek lennénk a valóság pontos megmutatására is. Mit jelent számunkra a természet? Változtak-e és hogyan a természetutópiák a fotográfia tükrében? – teszi fel kérdéseit képeivel. A teremtés elirigyelt gesztusa legalább az alkotásban adatik vissza, struktúra- és kompozícióképző elemeiben bemutatva mindazt a bonyolult és összetett folyamatot és érzelmi viszonyokat, amely a folyamatot meghatározza. Különbség csak a képalkotóelemek sűrűségében van. Ezekre a sűrűsödési pontokra csodálkozhatunk rá Szilágyi munkáiban, amelyek elsősorban a fotográfus érzelmi viszonyait tükrözik. A rácsodálkozás nemcsak a fotográfus pozícióját, hanem a nézőjét is jellemzi, valamint azt az érzékeny témaválasztást, amellyel reagált erre a hosszú művészettörténeti múltra visszatekintő, ám mégis néha banálisként kezelt tájkép problematikára, felmutatva a még ma is a témában rejlő lehetőségek sokszínűségét.

Uhl Gabriella

Szilágyi Lenke munkáiból nyílik kiállítás Földbéli tájak címmel 2016. április 28-án csütörtökön a b24 Galériában >>>

_JEGYZETEK

_{[1] Merleau-Ponty, Maurice: A látható és a láthatatlan, L’Harmattan, Budapest, 2006.}

_{[2] Mitchell, W. J. T.:Landscape and Power, second edition, University of Chicago Press, 2002.}