Egy költő, akinek költészete az élet

CSUKÁS ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE

Csukás Istvánnak sikerült az, ami csak nagyon keveseknek: a magyar kollektív tudás részévé vált. Nemzeti kincs, igazi hungarikum, még az is ismeri, aki nem tudja, hogy ismeri, fogalmazott Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a költő 80. születésnapja alkalmából szervezett köszöntésen kedd délután a szervezet Bajza utcai székházában.

Pedig Csukás István közönsége a legkíméletlenebb és legszókimondóbb kritikus: a gyerekeket ugyanis nem lehet becsapni, hosszútávon félrevezetni. Az ünnepelt mégis képes volt évtizedeken át fenntartani az érdeklődést meséi iránt, ehhez nem nagyon kellett látványos trükkökhöz folyamodnia, elég volt csupán értenie és szeretnie a gyermeki lelket.  Figurái élő, izgő-mozgó alakok, akik egy életen át elkísérik egykori olvasóikat.

A mese nem tréfadolog, és nélküle nem teljes az élet, mesét mondani bizony komoly, felelősségteljes tevékenység is egyben.  A mesemondó Csukás mellett azonban létezik a költő Csukás is, bár kevésbé áll reflektorfényben, de megrendítő versei (pl. Ima a vadevezősökért vagy  az Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig) is a 20. századi magyar líra legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak.  Míg kortársai a lét végső értelmén, a történelem nagy drámáin, a magány pusztító erején merengtek, addig ő a hétköznapok örömeire is koncentrált, egy napsütötte nyári délutánra, egy asszony nevetésére vagy éppen egy tiszta ingre.

Ugyancsak a derűs, jókedvű, könnyed, életigenlő alkotó alakját rajzolta meg köszöntőjében Szakonyi Károly, aki az évtizedes barátság okán személyesebb, anekdotázóbb hangot ütött meg. Ismeretségük még a forradalom utáni nehéz, kaotikus időkre vezethető vissza, amikor abban a zavaros világban is csak egyet szerettek volna: emberszabású irodalmat létrehozni.  Szakonyi kitért arra az életrajzi mozzanatra is, hogy Csukás a második világháború után először hegedűművésznek tanult, s talán kiváló teljesítményt nyújtott volna  e művészeti ágban is, az igazi terepe mégis az lett, ahol a zene a szavak ritmusává lényegül.

Csukás István verseivel és bűbájos meséivel – gondoljunk csak bele, hát miféle sárkány az, aki ahelyett, hogy törne-zúzna, rózsabimbó szeretne lenni! – egyaránt tanít, komoly erkölcsi kérdéseket is feszeget, például, hogy kinek van joga általánosítani és egyben ítélkezni a másik felett? Az igazság a ugyanis csalóka látszat mögött van. Csukás népszerűsége töretlen, sőt egyedülálló a kortárs alkotók között, hiszen iskolát, színházat és drámaíró pályázatot is neveztek már el róla, emlegette fel Szakonyi Károly.

Az ünnepség során Lázár Balázs tolmácsolásában elhangzott versek elsősorban a költői tevékenységre, a költői létezésre, mint az élet minden apró területére kiterjedő állapotra reflektáltak. A felolvasott művek között Erdélyi Ildikó és Tallián Mariann Kodály duetteket játszott zongorán és hegedűn. Nem maradhatott ki a programból Pom Pom és Picur sem: Lázár Balázs és Tallián Mariann a Magányos szamovár című mesét adták elő.

A műsor végén Kecze István, Kisújszállás polgármestere érkezett egy ajándékkosárral, benne helyben termelt és készített finomságokkal, valamint egy fotóval, melyen a felújított kisújszállási Bagaméri szobor látható. A polgármester elmondta, hogy a városban a közeljövőben további, híres szülöttjéhez kötődő köztéri alkotások is láthatók lesznek: lesz egy Pom Pom-installáció és egy Süsü-játszótér is.

Végül a törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskola 3/a osztályának ajándékát nyújtotta át az osztály egyik diákja, majd Csukás István néhány mondatban megköszönte a tiszteletére szervezett műsort, hogy aztán a privát köszöntések vegyék át a hivatalostól a szerepet.

Pethő Anita

_{MTI Fotó: Balogh Zoltán}