„Ki kell kiabálnom, amit tudok…”

TÖRŐCSIK MARI ÉS ZSÓTÉR SÁNDOR A GALILEI ÉLETÉRŐL

Brecht legszemélyesebb darabja a Galilei élete, amely vasárnaptól a Nemzeti Színházban látható Trill Zsolt és Törőcsik Mari címszerepésével. A rendező Zsótér Sándor 14 évesen találkozott először színházban Brechttel, no és Törőcsik Marival.

– 2002-ben a szegedi közönség már láthatta a Galilei életét a rendezésedben.

– 14 évvel lettem idősebb…

– Mi változott benned azóta? Adódik a kérdés, miért nyúltál ismét Brecht drámájához?

– A fordító és dramaturg Ungár Júlia javasolta nekem, hogy ismét rendezzem meg, mert egy egészen más szemszögből is nézhetem a történetet. Akkor is tanítottam már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, felszabadító volt, nem volt kötelező jellege. Azóta saját osztályom is végzett már, új hallgatókkal is dolgoztam, de most úgy érzem, elhatalmasodott az életemben a tanítás. Sok minden van már mögöttem, eredmények és kudarcok is.

Amennyire megszállottság bennem az átadás, úgy a főhősben is megtalálható ugyanez, már-már önemésztően, szinte értelmetlen módon beszél, mindenképpen át akarja adni a meggyőződéseit, a tapasztalatait a nála fiatalabbaknak.

Az idős Galileit a 81 éves Törőcsik Mari alakítja, aki Király Levente osztálytársa volt a főiskolán, 2002-ben ő játszotta Galileit. A mostani darabban vannak huszonéves színésznövendékek, csupa fiatal. Hatvan év a korkülönbség. Bennem volt a kérdés, hogy miként kell beszélni Brecht drámájáról egy huszonévesnek, illetve egy érett színésznek, vagy éppen hogyan kommunikálnak ők velem, egymással. Az volt a célom, hogy hatvan év távlatából is tudjunk kommunikációt elindítani. És ha érzelgős vagyok, akkor az is volt a célom, hogy a srácokban egy pillanatra ragadjon meg valami a tudásról, a megszállottságról, ami Marit vagy éppen Trill Zsoltot jellemzi. Példával tanítunk, és abban bízom, hogy a példa ragadós. Hogy mi ragad meg bennük, bennünk? Talán a kétely, vagy az, hogy nem kell mindig magabiztosnak lenniük, újra és újra önvizsgálatot kell tartani.

– Saját tanítványaiddal dolgoztál?

– Színművész hallgatók, akik a Kaposvári Egyetemről érkeztek, Uray Péter osztályába járnak. Megnéztem Takács Katalin beszédóráját, és ott válogattam össze a srácokat. Talán bennem volt, hogy én is szeretném őket tanítani, érdekelt, hogy át tudok-e adni valamit ebből a szellemiségből.

– Feladtad a leckét a nézőknek, akárcsak a Brand esetében. Ismét napokig gondolkodhatunk a történeten, a rendezéseden…

– Akkor ez jó. Azt mondja ugyanis Galilei, szomorú főhősünk, hogy a gondolkodás az emberi élvezetek legjobbjai közé tartozik. Ha egy picit beindul az agy, az csak jó.

– Érzek egyfajta búcsút Törőcsik Mari monológjában…

– Szívtépő. Engem nagyon megráz. Olyan ő, mint Galilei, nincs az a roncs állapot, betegség, ami gátat szab a mesterségének, megszállott, soha nem áll le. Semmi nem működik már úgy, mint régen, de el kell mondania, át kell adnia, ami fontos, hogy hallja a másik ember.

Ki kell kiabálnom, amit tudok, mint egy szerelmes, mint egy részeg, mint egy áruló…

– A darab végén egy filmrészlettel búcsúztok el, a vászon előtt pedig Törőcsik Mari áll…

– Az a rész látható Maár Gyula Töredék című filmjéből, amikor a végén Mari elindul. Nagyon kevés ember tud így menni.

– A filmben együtt játszottál Törőcsik Marival és Trill Zsolttal, majd a Maladype hozott össze ismét benneteket. Volt bátorságod megkeresni őt?

Két mondatot váltottunk a forgatáskor, elégedett volt a munkámmal, így összeszedtem a bátorságomat, és megkerestem Marit, hogy eljönne-e játszani a Figaro házasságába (Beaumarchais: Figaro házassága – 2010), egy független színházba, ami egy szoba.

Az a legjobb pillanat, amikor összeszedi magát az ember és kockáztat…

Mondtam neki, hogy nincs rá egy fillérünk sem, nincs pénz öltöztetőre sem, ráadásul egy cselédszobában kell ülnie. Azt válaszolta, hogy nem tudja mi ez a darab, bár játszotta, de nem emlékszik rá, azért elvállalja.

Akkor is az volt a célom, mint most, hogy a fiatalok, Orosz Ákosék lássák őt, együttműködjenek vele. Ez egy formátum. Amíg van az emberben kíváncsiság, és maga felé kételkedés, addig jó dolgozni.

Törőcsik Mari: A tehetségek inspirálnak– 2010-ben dolgozott először színházban a darab rendezőjével, Zsótér Sándorral. A Maladypének köszönhetik a találkozást? – Zsótér kért meg annak idején, hogy menjek a Maladype Színházba, ahol a Figaro házasságát rendezte. Mondtam neki, hogy csak jókedvűen tudok próbálni: minél nagyobb a dráma, annál jobb kedvvel kell próbálni, mert fel kell lobbannia az idegrendszeremnek. Most nagyon kímélt, azt mondta, ne jöjjek be, csak a legvégén a próbaidőszaknak, de bejöttem, mert nem tudok otthon szöveget tanulni, nekem a színpadon kell lennem ehhez is. Ha éppen nem jut eszembe a szöveg, kiszólok a súgónak, és megkérdezem tőle, hol tartok. – Jót tesz önnek, ha fiatalokkal dolgozik… – A tehetségek között kivirul az ember, legyen az fiatal vagy idős. Ha tehetségesek a színészek, inspirálnak, előre visznek. Trill Zsoltot régóta ismerem, megnyitottuk vele a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházat, akkor a Szarvassá változott fiúban játszottunk együtt. – Milyen vele dolgozni? – Nagyon szeretem őt, mert jó színész.

Tóth András Tozzi

[nggallery id=673]

Fotó: Eöri Szabó Zsolt – Nemzeti Színház