08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.31.
| Rendhagyó gyermeknap a Müpával >>>
05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
05.20.
| Közös, szolidaritáson alapuló kampány indult >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
NAPI TANDORI

05.29.
| Jövőbe tekint a Szegedi Szabadtéri Játékok >>>
05.28.
| Indiában debütál Goztola Kristina új filmje >>>
05.28.
| Elhunyt Dr. Diószegi István történész >>>
05.26.
| Ezek a könyvek esélyesek az idei Merítés-díjra >>>
05.26.
| Wa(l)king the city – Pályázati kiírás >>>
05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

Nicsak, ki beszél? 2.0
2016.03.16 - tiszatáj

 

 

 

 

NÉMETH ZOLTÁN:
ÁLNÉV ÉS MASZK

„Ha tudsz nevet választani, tudsz írni”[1]
„Sarkamon ülök. Köröttem az énjeimmel.”[2]

Azért adtam írásomnak az újabb (program)verzióra utaló címet, mert Németh Zoltán témába vágó töprengései nyomán korábban már írtam egy rövidebb eszmefuttatást, ami tavaly meg is jelent egyik kötetemben. Akkor még csupán egy 2009 végi folyóirat-publikációját ismertem, most viszont kötetnyi tanulmányával szembesültem. Örömömre, mert az írói (művészi) álnevek, az egyetlen biológiai személyben lakozó különböző alkotói entitások kérdése számomra kiemelten érdekes, ugyanakkor folyamatosan jelen van az irodalom- és művészettörténetben.

A maszkszerű alakváltásokra Németh példaként hozza Baka István Sztyepan Pehotnij testamentuma című kötetét, számba veszi Esterházy Péter Csokonai Lilijét, Parti Nagy Lajos Sárbogárdi Jolánját, Virágos Mihályát, Dumpf Endréjét, Hizsnyai Zoltán Tsúszó Sándorát és Martossy Borbáláját, Sántha Attila Székely Ártiját, Kovács András Ferenc Lázáry René Sándorát, Jack Cole-ját, Calvusát és Kavafiszát, Csehy Zoltán Pacificus Maximusát, Karafiáth Orsolya Lotte Le­nyá­ját, és számos más alakmás élén Weöres Sándor megkerülhetetlen Psychéjét. Az írói név megváltoztatásának, az új szerzői név választásának egyebek mellett természetesen mélyről fakadó, a személyiségben gyökerező oka is lehet, de a választott név ugyanilyen mély hatást gyakorolhat az őt választó személyiségre. Marcel Duchamp bensőségesen vallott arról, hogy amikor katolikusként valami jól hangzó zsidó álnevet kívánt felvenni, az számára annyit jelentett, mintha a név mellett vallást is cserélt volna. Az identitásváltó írók képesek a biológiai azonosságban elkülönülő alkotói személyiségek életben tartására, számukra az álnév nem póz, hanem az alkotás során létrejövő külön entitás.

Az álnevet viselő szerzői entitás, az alteregó Németh Zoltán meglátása nyomán értelmezve nem figuraként, hanem nyelvként képződik meg, és kizárólag nyelvként beszél, referenciális jelölőkénti jelenvalósága teljességgel elhanyagolható. A műben nem a szerzőként feltüntetett személy, hanem maga a nyelv beszél.

Saját megközelítésem nyomán szívesebben beszélek megképződő alkotói entitásról, mint álnévről vagy álarcról. Az álnév valami olyan, amit bármilyen szeszélyből magára ölthet a tollforgató, de ha művészi szándéka erőteljesebb a rejtőzködés igényénél, akkor új entitása új teremtményként tárgyiasul, amelynek megvannak a saját érzelmei, tapasztalatai, stílusa, nyelve, és ezek csupán részben hozhatók kapcsolatba az alkotó biológiai lényének tapasztalataival és képzeleti világával. A képbe beletartozik a maszk is természetesen, az embernek az istenektől nem örökölt próteuszi adottságának mankója, az álarc öltése. Író esetében a maszk – végtelenül leegyszerűsítve és banalizálva –, nem egyéb, mint a biológiai identitását elfedő, alkotói entitását hangsúlyozó álarc. A maszk feladata ugyanis nem a viselője személyének elrejtése, hanem ellenkezőleg, az álarcot öltő transzfigurációjának, alakváltásának a hangsúlyozása, nyomatékosítása, az alakhordozó azonosítása valamivel, ami már nem ő, hanem a magára öltött álarc megszemélyesítője.

Németh Zoltán a kötetbe sorolt tanulmányaiban néhány, fentebb részben már említett „alapszerző” maszkjait és álneves munkáit vizsgálja különböző szempontokból, függően attól, hogy az álnév a valós szerző kilétét hivatott-e elrejteni, hogy műfordítás vagy fiktív (ál)fordítás révén képződik meg, felcseréli a szerző nemi identitását stb. s mindezt becsomagolja a posztmodernséget hármas tagolásban szemlélő teóriába, illetve a hálózatelméletbe.

Állandó példái mellett több szerzőt említ az álnéven publikálók, illetve az elképesztő mennyiségű álnevet fölhasználók közül. Kiemeli Mikszáth Kálmánt, aki bár 135 álnevet „használt el”, Jaroslav Hašeket, aki száznál több néven jegyezte publikációit, nem számítva azokat, amelyeket csak a választott álnév kezdőbetűivel jegyzett. A portugál Fernando Pessoa sem maradhatott ki, hiszen nyolcvanhat különböző néven és ugyanennyi stílusban publikált. Esetében említésre méltó, hogy megírta képzelt alteregói életrajzát és horoszkópját, kitalálta aláírásukat, mintegy életre keltette őket, és általuk teljesítette ki a heteronim vagy hete­ronima jelentéskörét, amelynek Németh szerint elengedhetetlen alkotó eleme a „saját költői hang, stílus, saját szövegek és életrajz”. (Pessoa heteronímái egyébként termékeny ihletői a sepsiszentgyörgyi Bogdán László művészetének, amely játékos közeget biztosít a különböző alteregóknak – ha ebben az esetben használhatjuk ezt a meghatározást.)

Beszél a szerző a nemet váltó pszeudonimek gyakori előfordulásáról, amikor különböző külső és belső indíttatásból nőszerzők férfi néven, férfi szerzők pedig női név alatt jelentetik meg műveiket, de az irodalom kezdetétől jelen lévő anonimitásról is, ami a maszk és álnév tekintetében messze túlmutat a művészeteken, a bűnözésig és bűnüldözésig, a terrorizmusig és a titkosszolgálatokig – ebben a témában természetesen nem csak irodalmi, hanem közéleti forrásokat is fölhasznál. A szövegvizsgálat háttérben mindvégig jelen van az onimiának nevezett jelenség, amikor a szerző saját polgári nevével jegyzi művét, ami viszont ugyancsak problematikus eset, hiszen hiába áll a biológiai szerző neve a fikcióból fakadó írásmű fölött vagy alatt, ottani jelenléte révén maga is fiktívvé, mondhatjuk álnévvé minősül. Bár erről különböző irodalomtudományi iskolák eltérően vélekednek, ám általánosnak tűnik a vélemény, hogy a szerző neve hozzátartozik a művéhez, és ettől fogva eldöntöttnek tűnik a kérdés.

Németh Zoltán megállapítja, hogy a posztmodern magyar irodalomban a múlt század hetvenes éveinek elejétől – Weöres Psychéje 1972-ben jelent meg – jelentős teret nyert az álneves-maszkos irodalom, és ezzel kapcsolatosan leszögezi, hogy „ezek a poétikák nem reális, nem valóságos, nem létező nyelvek terében jönnek létre, hanem a szépirodalom nyelvi terében artisztikusan megjelenő összetett szemiózis során, eklektikus, palimpszeszt nyelvekként. Éppen az álnév és maszk által biztosított nyelvi felszabadulás – amelynek eredménye az eklektikus, szimulált, palimpszesztszerű nyelv – válik a biztosítékává a játékos identitásképzés szinte szakadatlan termelésének, amely az areferenciális posztmodern irodalomra jellemző.”

Németh Zoltán tíz tanulmányból álló kötetében a tulajdonnév poétikai erejét mutatja föl, különböző látószögekből és megvilágításban, egyaránt kamatoztatván irodalomelméleti és irodalomtudományi ismereteit, ráadásul alapos bibliográfiát kínál a téma iránt érdeklődők számára.

Fekete J. József

 

(Megjelent a Tiszatáj 2015/10. számában) 

 

c3a1lnc3a9v-c3a9s-maszk-borc3adtc3b3Líceum Kiadó

Eger, 2013

136 oldal, 1900 Ft

 

 

 

 

 

 


[1] Gérard Genette: A szerzői név

[2] Vaszilij Bogdanov: A másik én. 4. A dél dicsérete. (Bogdán László)


Címke: , , , ,
2020.05.31 - tiszatáj

IRODALOM ÉS FESTÉSZET PAUL KLEE SCHRIFTBILDER CÍMŰ KORSZAKÁBAN
„[Az] Énekek éneke zavarba ejtően más arcát mutatja az alkotónak, hiszen tárgya nem illeszkedik be a Klee-természet fantasztikus idilljébe, a növényvilág, a házak és az emberalakok népes kozmoszába, abba a jól felismerhető figurativitásba, tárgyválasztásba, amiből Klee saját művészkarakterét, saját szobrát tudatosan faragta ki az utókornak. Tehát első ránézésre semmilyen összefüggést nem ismerhetünk fel, ami valamilyen megfejtésre, ikonológiai értelmezésre szorul […]

>>>
2020.05.29 - tiszatáj

AZ IFJÚ AHMED
Szűk, néha klausztrofób terei, valamint a karakterek mozdulatait nyomon követő kézikamerás beállítások miatt a Dardenne fivérek új műve egyrészt realista, szociodrámai igénnyel lép fel, másrészt a pályaképükön végigvonuló legfontosabb témákat, a hétköznapi emberek ábrázolását és a bennük feltárulkozó humánumot sem hagyja parlagon heverni… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.29 - tiszatáj

LOUISE MOILLON: CSERESZNYÉSTÁL, SZILVÁK ÉS SÁRGADINNYE
Hosszú volt az út, amely a Saint-Germain-des-Prés-i apátság felé vezetett. A kocsis lassan bandukolt a hajnali ködben, lába elszokott a gyaloglástól. Megbokrosodott lovát a városkapunál hagyta, a fogadósné gondjaira bízta, míg vissza nem ér. Jól ismerte a Szajna bal partján magasodó kőtemplomot és környékét, az ott élő művészembereket és kereskedőket, akik egymás között sajátos nyelven beszéltek, flamand torokhangokat vegyítettek a francia szavak közé […]

>>>
2020.05.28 - tiszatáj

J. M. W. TURNER THOMSON’S AEOLIAN HARP (THOMSON ÆOLHÁRFÁJA)
„William Turner minden idők egyik leghíresebb és legeredetibb művésze; festészetével kapcsolatban a szakirodalom többsége szuperlatívuszokban fogalmaz. A művészettörténetben a „fény őrültjeként” emlegetik, „aki valóságos katalógusát adta a fenségesnek”, és aki „a végsőkig kifinomult ábrázolásaival ajándékozott meg minket”. Turner munkássága és hagyatéka azonban nemcsak képzőművészeti, de lírai alkotásokat is tartalmaz – amint erre elenyészően kevesen, de az utolsó ötven év kutatásai közül többen is felhívták a figyelmet […]

>>>
2020.05.27 - tiszatáj

RÉVÉSZ EMESE: SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK
Révész Emese nevével eddig leggyakrabban művészettörténeti kontextusban találkozhattunk, a gyermekkönyvek kapcsán is leginkább művészettörténeti, illusztrációs kérdésekkel összefüggésben. Most megjelent könyvével a gyermek- és ifjúsági irodalom platformján jelentkezett, az elemzői oldalról az alkotói oldalra térve át. Könyvének főhőse Simi, az óvodából iskolába kerülő kisfiú, akinek iskolakezdő éve jelentősen különbözik osztálytársaitól… – KATONA ANDREA KRITIKÁJA

>>>
2020.05.26 - tiszatáj

BÖDECS LÁSZLÓ: AZ ÁRVÍZ HELYE
Bödecs László második kötete is a hiány esztétikájára épít, ahogy számos műalkotás a XX. század elejétől egészen napjainkig. A hiányérzet, a töredezettség, szétesettség, az értékvesztettség tapasztalatából táplálkozó művek a világot, a dolgokat in absentia ábrázolják. A hiány azonban olyan jel nélküli jelölet, olyan üres hely, lyuk, hézag, repedés, űr stb., amely mindig a valamivel – az artikulálhatóval, jelenlévővel – szembeállítható. A semmi is a valamivel, mindennel szemben megképződő nemlét… – VISY BEATRIX KRITIKÁJA

>>>
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő