10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
09.18.
| MNG – Velencei látképek az Intesa Sanpaolo műgyűjteményéből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Tájszerelem
2012.08.02 - tiszatáj

LANCZKOR GÁBOR: HÉTSARKÚKÖNYV

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, minden bizonnyal egy lírai paradigmaváltás kellős közepén tart a magyar irodalom, s ennek egyik újbóli felismerését Lanczkor Gábor Hétsarkú­könyv című verseskötetének olvasásakor is megerősítve láthatjuk. A hetvenes évek már irodalomtörténeti jelentőségűvé vált posztmodern prózafordulata nyomán a nyolcvanas évek végétől a kortárs magyar költészet minden bizonnyal legprogresszívebb lírai köznyelvévé az a nyelvcentrikus, nyelvjátékos, humoros-parodisztikus, intertextuális meghatározottságú poétika alakult, amely Garaczi László, Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc és mások kezén formálódott a kilencvenes évek magyar költészetének meghatározó beszédmódjává. A kilencvenes évekbeli és kortárs fiatal magyar irodalom több jelentős teljesítménye is ennek a paradigmának a keretein belül helyezhető el (Borbély Szilárd, Varró Dániel, Orbán János Dénes, Csehy Zoltán és mások), a dalszerűség, az obszcén jelentésképzés, a nonszensz vagy éppen a poeta doctus-poétika felé tágítva annak lehetőségeit.

Az utóbbi évtized lírai eseményei azonban arra utalnak, hogy a nyelvközpontú, a nyelvi játék lehetőségeit középpontba állító poétikák mellett (amelyeket több helyen együttesen a „második posztmodern stratégia” terminussal illettem) egy újfajta lírai magatartás jelent meg, amely az identitás kérdéseit helyezi érdeklődésének középpontjába. Innét érthető meg az, miért vált rendkívül fontossá az (ön)életrajz, a naplószerűség, a családi genealógia vagy – éppenséggel ezen belülre helyezve – az apa figurája a kortárs magyar irodalomban. Az identitás középpontba állítása egyrészt a saját identitás határsértő radikális tapasztalatai felé vezet (betegség, haláltematika, önfelszámolás), másrészt a háttérbe szorított, addig marginalizált identitásnak adott hang által jelenik meg. Ez utóbbi nyomán vált egyre fontosabbá az utóbbi évtized magyar irodalmában a női tapasztalat (gondoljunk csak a női irodalom új kánonjára vagy Borbély Szilárd A Testhez című kötetére), a melegség tapasztalata (Gerevich Andrástól Rosmer Jánosig), a költészet politikájának új lehetőségei, a világszerűség, a tér poétikája. Nem véletlen, hogy az identitás ilyen típusú tematizálásai radikális módon mossák ki a szövegekből az irónia és paródia kilencvenes években általános gyakorlattá váló eljárásait.

Lanczkor Gábor verseskötete rendkívül sok vonatkozásban kapcsolódik az előbb felvázolt (általam harmadik posztmodern stratégiának nevezett) lírai paradigmához, és találja magát azoknak az irodalomelméleti stratégiáknak az erőterében, amelyek – mint a kulturális antropológia, az ökokritika vagy a posztkolonialitás diskurzusa – ennek az identitásközpontú posztmodernségnek a párhuzamos elméleti terei. Innét nézve a Hétsarkúkönyv egyesek által kárhoztatott heterogenitása (a mintegy 120 oldalnyi első ciklushoz illesztett 50 oldalnyi Második kötet appendix jellege) akár rendkívül tudatos kompozícióként is értelmezhető – mint amely kompozíció egy új paradigma megsejtett lehetőségeit járja be. (Legutóbb egyébként Takács Zsuzsa A test imádása / India (2010) című verseskötete élt hasonló, két könyv – egy kötet típusú szerkezeti megoldással, azzal a különbséggel, hogy míg Takács Zsuzsa verseskötete címében is explicitté teszi ezt, addig a Hétsarkúkönyv mint cím nem utal az említett kettősségre. Ráadásul itt is a kötet második könyveként jelenik meg az India-téma: talán már önálló tanulmányt is lehetne írni a kortárs magyar irodalom India-élményéről…) Persze ebben az esetben is rendkívül érdekes lenne megismerkednünk a szerzői szándék elgondolásaival: hogy vajon miért volt szükség elsőre két ennyire eltérő világ (ahol a második már terjedelme miatt is eleve a „vesztes” pozíciójába kerülhet bizonyos olvasói beállítódások számára) egymás mellé helyezésére egy versesköteten belül?

Annál is inkább érdekes lehetne a válasz, mert a kötet mindkét „könyv”-e jól látható módon a kortárs magyar költészetnek ahhoz a jellegzetességéhez csatlakozik, amelyre Balázs Imre József Csehy Zoltán nyomán utal, hogy a líra is „koncept-verseskönyv”-ben, kompozíció­ban kezd gondolkodni, s emiatt végül is – igényei által – epikussá, regényszerűvé válik: ami azt is maga után vonja, hogy az önmagában megálló verstárgy hagyományos felfogása mint­egy háttérbe szorul. Ennek nyomán – tehetjük hozzá – a versek közösen veszik ki részüket a lírai kompozíció (központi) jelentéslehetőségeiből, vagyis egymás által, egymást megerősítve képesek egy – a sokféle parciális vers által összeadódó – még összetettebb jelentés kimunkálásában. Valószínűleg nemcsak a regény műfajának fokozott elismertsége, hanem az egyes versjelentések kompozícióban összeadódó összetettsége nyomán jelent meg ez a vers- és kötettípus. A Lanczkor-féle Hétsarkúkönyv első és második könyvét is ez az igény rokonítja Csehy Zoltán Hecatelegiumával, Balázs Imre József vidrakönyvével, Pollágh Péter mondat-verseivel, Sopotnik Zoltán Futóalbumának egymásra rakódó, egymást kiegészítő verseivel vagy akár Orcsik Roland Mahlerével. Az egyes versek ezekben az esetekben a kompozíció tézisét hivatottak igazolni, s így akár tézisverseknek is nevezhetjük az előbb említett szerzők vonatkozó lírai alkotásait – Lanczkor Gábor kötetének legtöbb verse is ilyen „tézisvers”.

A Hétsarkúkönyv első ránézésre kettős világát eszerint az első könyvben a Ság hegyben manifesztálódó geológiai-ökológiai gondolatkör, a második részben pedig egy különös, hibrid identitású festőnő, Amrita Sher-Gil életrajza rendezi el. Az első könyv fő szólama a devasztált táj, a bazalt és az annak jelentést adó médium történeteként prezentálódik. A megjelenített természeti táj tehát az ökokritikai kérdések sokaságát szegezi olvasójának – de minduntalan visszautal a látvány mediális feltételezettségére is. A „fölszántott föld” például Vincent van Gogh festményének leírásaként prezentálódik, a fák körül észlelt „fehér gallér” a 18. századi udvar képeként jelenik meg, a miniatűr terasz rishikesh-i falitakaróként „lepleződik le”, a nagy fahíd teknőshát-domborulata kínai tekercsfestményként – de színpadként, színházként, tükörképként, land artként elrendeződő tájakkal is találkozunk. Legerőteljesebben az „első kötet” utolsó versei viszik színre a médiumként megjelenő tájat, hiszen bonyolult fényképészeti eljárások médiumfüggő tárgyaként jelenítik azt meg. Ebben a néhány versben a közvetítés, illetve a közvetítettség, pontosabban annak retorikai tudatosítása szól bele a jelentés alakíthatóságába. A vers így a kommunikáció technológiájaként, közvetített képként jelenik meg. A kötetben többféle jelentésben megjelenő bazalt ebből a szempontból nagyszerű allegóriája a műalkotás, nyelv és médium materiális, poszthumán beágyazottságának.

A második könyv úgy folytatja a mediális beágyazottság technikáját, hogy tárgyában a festészet elemeire utal – „A párizsi festékréteg belül szemhéján egyre szárazabb” (138.) – míg retorikailag, az előző ciklus táj- és tárgyleírásaihoz hasonlóan, szinte végső pontra viszi a fotó- és kameraszerű leírástechnikát. Azzal a különbséggel, hogy míg ott az ökokritikai attitűd, addig Amrita Sher-Gil életrajzának eseményeiben egy posztkoloniális hibrididentitás és a kulturális különbségek antropológiai megfigyelései dominálnak.

Írásom végéhez érve nem hallgathatom el a Hétsarkúkönyv verseinek azt a vonulatát, amelyről eddig egyetlen szót sem ejtettem, de amely mégis a legmélyebb olvasói élményt jelentette számomra. Olyan versekről van szó, amelyek összeolvasása nyomán mintha egy másik, rejtett verseskötet húzódna végig a Hétsarkúkönyvön. Azokról a szövegekről, amelyek a köteten végigvonulva tulajdonképpen destruálják a két nagy tematikát, a Ság hegy ökológiai reprezentációját és Amrita Sher-Gil posztkoloniális szubjektumát, s az egész könyvnek egészen más típusú jelentéseit erősítik fel.

A szerelmi líra kódjaiból építkező, a férfi-nő kapcsolat végletes, elementáris érzelmi lehetőségeit megjelenítő versekre kell gondolnunk: az Üzenem, A víztorony, a Vajda Lajosnak, a Végül a lány szólította meg, a Bokáig gázoltam, az Ültem a vonaton a vizes nadrágban, A csupasz fekete gallyakkal szabdalt, a Majdnem lemaradtam, a Sötétpászma. A Boldog Szerelem apoteózisa, a Hatsoros, az Ő, A fenyves alja, A kialudtnak hitt vulkán kitör megint 2., az Egy dél-alföldi fuvolistalányhoz és az Egy dél-alföldi fuvolistalánynak sorolható ide leginkább. Talán nem véletlen, hogy a kötetkezdő Négyüknek című vers is, egy lehetséges értelmezés szerint, a szerelmi háromszög kiterjesztéseként is felfogható, a szerelmi ötszög belső viszonyainak színre vitele által: „Én és négy másik, akiknek egymás / kilétéről legföljebb sejtéseik lehetnek / és egyedül abban lehetnek / mind a négyen biztosak, / hogy kettőnkön kívül vannak / még hárman.”

A szerelmi líra kódjaitól átitatott kötet személytelen táj- és tájleírásai, személytelen bazaltrétegei, Amrita Sher-Gil abortuszai és nyitott házassága a szerelmi líra kontextusába helyezve azt vonják maguk után, hogy ezek a jelentések megtöbbszöröződnek, destruálódnak és újrakonstruálódnak. Így dekonstruálódik a Lanczkor-kötetben többször tematizált Dunántúl Berzsenyi Dániel-utaláshálója is, amikor is azon a „Boldog Szerelem” Himfyje, azaz Kisfaludy Sándor vonul végig. S így válik a kihűlt bazalt, a feldúlt táj, a magányos szemlélődés és India is a szerelmi líra (identitás)lehetőségeinek összetett allegóriájává, többek között. A könyv összetett interperszonális viszonyai, bonyolult identitáslehetőségei, némelykor a grammatika szabályait megállító, keresztülvágó, a mondás szubjektumának nyelvi száműzöttségét felszínre hozó váratlan megoldásai is innét értelmezhetők: „És most, hogy a feleségemmel-részegen, / a vaksötét sikátorokkal, / templomhegyi akácokkal telített / tér, ritka az, egészen ritka és telíteni / éppen az alkalom, mi ritka.”

Ezért feledhetetlen ez a verskötet.

Kalligram Kiadó, Pozsony, 2011. 170 oldal, 2000 Ft

Németh Zoltán

Megjelent a Tiszatáj 2012/7. számában


Címke: , , ,
2018.09.25 - tiszatáj

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI
Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.
Átjárások…
Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…
Átjárások, átlátások…
Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYVBEMUTATÓJA
Szeptember 20-án Krusovszky Dénes volt a Grand Café vendége. A szerzővel Akik már nem leszünk sosem című első regényéről Orcsik Roland beszélgetett. – SZUTORISZ SZABOLCS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő